Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne siesd el az újrakezdést!

2022. november 10. 03:00 - csmsdvd

csiga.jpg

„Attól fogva, hogy eldöntöttem, szavaim beigazolódnak. Amiket a jövőről mondok, elhiheted. Lehet, hogy sokáig kell várni, de várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik” (Hab 2,3 CEV fordítás).

Az elmúlt napokban átnéztük milyen elvek mentén lehet egy jobb életet építeni fájdalom, veszteség, egyedüllét és a frusztráció időszaka után. Ma egy másik elvet nézünk át, ami hozzásegít ahhoz, hogy egy nagyon nehéz időszak után jobb életet kezdjünk élni. Ez az az elv: Lassan kapcsolódj be.

Mit is jelent lassan kapcsolódni egy nehéz időszak után? Azt jelenti, nem kell sietned. Lassan járj. Az, hogy megvan a szabadságod, hogy megtegyél valamit, még nem azt jelenti, hogy elhamarkodottan kell újrakezdened.

Amikor azzal a kísértéssel találkozol, hogy gyorsan térj vissza az életbe, akkor a következő három dolog jusson eszedbe:

  1. Nincs már meg ugyanaz az energiaszinted, mint ami korábban volt. Tapasztalatból tudom, hogy amikor nehéz időszakon megyek keresztül, az nagyon lehúz. Olyan, mint amikor egy akkumulátor telephez égőket kapcsolsz. Mennél több égőt kapcsolsz hozzá, annál hamarabb lemerül. Minden egyes nappal, amivel a krízis folytatódik, hamarabb merül az energiád is.
  2. Isten sosem siet. A Szentírásban egyetlen példa sincs arra, hogy Jézus sietett volna valahova. Amikor a barátja Lázár haldoklott, Jézus alig egy fél napi járóföldre volt tőle. De Jézusnak három napra volt szüksége, hogy Lázárhoz odaérjen, Amikor pedig odaért, Lázár már halott volt. Miért történt így? Jézus tudta, hogy Isten irányít, és neki van egy jobb terve, olyan, ami miatt Jézusnak nem kellett sietnie.
  3. Isten mindig tökéletesen időzít. Amikor nehéz helyzetekben türelmetlen leszel, és fel akarod gyorsítani a dolgokat, akkor bíznod kell Istenben, hogy tudja, mit tesz. Lázár esetében, Istennek volt egy jobb terve annál, hogy meggyógyítsa Lázárt. Isten terve a feltámasztása volt! Viszont ehhez az kellett, hogy Jézus lassan tegye a dolgát, és ne siesse el Isten tervét.

Habakuk próféta szólt azokhoz az emberekhez, akik sietve akartak visszatérni ahhoz, amire emlékeztek az életükből. Isten ezt mondta Habakuknak a 2. fejezet 3. verse szerint: „Attól fogva, hogy eldöntöttem, szavaim beigazolódnak. Amiket a jövőről mondok, elhiheted. Lehet, hogy sokáig kell várni, de várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik” (CEV fordítás).

Mindig probléma volt az, ha siettetni akartuk Isten tervét. Az Ószövetségben Isten gyakran emlékeztette népét, hogy az előrehaladás lépésről lépésre történik, nem azonnal. Ezt én az ütemezés elvének nevezem. Gyakran Isten tervének része, hogy lassabban történnek a dolgok, mint ahogy azt te, vagy bárki más szeretné.

Az egyik ok, amiért Isten lassabban teszi a dolgokat, mert tudja, hogy a késlekedés megerősít téged. Amikor a zsidók az Ígéret földje felé indultak, sok akadállyal találkoztak. De Isten azt mondta: „Apránként űzöm ki előled ellenségeidet, hogy elég időt adjak nemzetednek a megerősödéshez, hogy birtokba vehessétek az országot” (2Móz 23,30 CEV fordítás). Isten tudta, hogy csak hasznuk lesz abból, ha lassabban történnek a dolgok.

Ezért csak emlékezz arra, hogy nincs szükség egy villanykapcsoló átbillentésére, hogy életed visszatérjen arra, ami korábban volt. Ehelyett inkább használj fényerőszabályzót, hogy lassan kapcsolódjon fel újra minden, miközben teljesen bízol Isten életedre vonatkozó tervében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen területen kell lassítanod, hogy egy kisebb fokozaton kapcsolódj az élethez?
  • Mikor szeretted volna, hogy az életed gyorsan térjen vissza a régi kerékvágásba egy krízishelyzet után? Mi történt akkor?
  • Mondj egy példát arra, Isten hogyan használhatja fel a késést, hogy erősebbé tegyen?

Mától követni fogod-e Jézust?

A Biblia szerint: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Hiszel-e Istenben, hogy beteljesíti az ígéretét? Imádkozd a következő imát:

Kedves Istenem!
Hiszem, hogy Jézus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérem a te megbocsájtásod. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye vétkem és te feltámasztottad az életre. Hinni akarok Jézusban, mint szabadítómban és követem a mai naptól fogva, mint Uramat. Irányítsd az életem és segíts az akaratod szerint cselekednem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az Istennel való beszélgetés szabadsága

2022. november 04. 03:00 - Anita.B

pexels-monstera-5997362.jpg

“Őbenne (Jézusban) van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.” (Ef 3,12)

Amikor Jézusba, mint Megváltódba veted a bizalmadat, négy szabadsággal ajándékoz meg. Az első a tiszta lelkiismeret. Megbocsájtja bűneidet és eltörli a bűntudatot.

A második nagy szabadság a személyes hozzáférés Istenhez. Az ő gyermeke vagy, része a családjának, és bármikor, bárhol beszélhetsz Istennel—a nap 24 órájában, a hét bármely napján.

Az, hogy az egész világnak hozzáférése van Istenhez, egy mítosz. Egyszerűen nem igaz! Isten  kizárólag a Fián, Jézus Krisztuson keresztül biztosít közvetlen hozzáférést önmagához.

A Biblia azt mondja, “Őbenne (Jézusban) van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által” (Ef 3,12).

Néhányszor jártam olyan koncerten, ahová “all-access” (teljes hozzáférés) belépőt kaptam. Bemehettem a színfalak mögé, és bárkivel lóghattam, akivel akartam. Senki sem tudott volna megállítani!

Ilyesfajta szabadság az, amelyet akkor kapsz, amikor Isten családjához tartozol. Isten korlátlan hozzáférést ad. Nem kell meghívót kapnod vagy különleges bemutatkozást tartanod. Nem kell valami hatalmas ötlettel előállnod. Mivel az Ő gyermeke vagy, közvetlen hozzáférésed van Istenhez a nap minden percében.

Néha az emberek azt mondják, “Rick, kérlek imádkozz értem”, mintha az én imám jobb lenne, mint az övéké. De ez nem igaz. Nekik is megvan az a személyes hozzáférésük Istenhez, ami nekem. Bármikor, bármiről beszélhetnek Istennel.

Nem kell divatos szavakat használnod, becsuknod a szemedet, vagy minden imát azzal befejezni, hogy “Jézus nevében”. Csak folytasd az imádkozást a nap folyamán, ott, ahol abbahagytad. Én mindig ezt csinálom Istennel.

Milyen hihetetlen szabadság tudni, hogy “bizalommal járulhatunk Isten trónjához… És irgalmat és kegyelmet nyerhetünk, hogy segítségünkre legyen, amikor szükségünk van rá” (Zsid 4,16 ICB fordítás).

Amikor Isten családjának a tagjává válsz, megkapod a tiszta lelkiismeret és a személyes hozzáférés szabadságát Istenhez. Holnap szemügyre vesszük a harmadik szabadságot: hatalom a helyes dolgok megcselekvésére.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért fontos, hogy az embereknek mindenkor közvetlen hozzáférése legyen Istenhez?
  • Mi az, ami megállíthat téged abban, hogy hasznodra váljék az imán keresztül a személyes hozzáférés Istenhez?
  • Milyen módon komplikálod az imádságaidat? Milyen módon küzdesz azzal a gondolattal, hogy minden helyzetben beszélhetsz Istennel?

*(Daily hope by Rick Warren 2022.10.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten hatalma mindig megvéd!

2022. október 28. 03:00 - BlaZsu

 godprotects.jpg

“Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre.” (1Péter 1,5 NLT fordítás)

A remény fontos!

Ebben a sokszor ridegnek tűnő világban talán nehéz elhinned, de Isten a legjobbat készíti számodra.  

Péter első levele első fejezetében 5 okot találsz arra, hogy miért reménykedhetsz, bármilyen nehézségek vannak is most az életedben.

Korábbi Napi Remény üzeneteimben az első három okot néztük meg:

  • Isten kiválasztott téged, még mielőtt te Őt választottad volna
  • Isten mindig kegyelmesen és irgalmasan bánik veled
  • Isten bebiztosította a jövődet.

Ma megnézzük, mi a negyedik oka annak, hogy reményünk lehet: Isten hatalma megvéd minket.

A Biblia azt mondja, “Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre.” (1Péter 1,5 NLT fordítás)

Legyünk őszinték! Néha mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amit reménytelennek és megoldhatatlannak érzünk.

De az az igazság, hogy ez hazugság. Soha nem vagy reménytelen, tehetetlen, erőtlen, ha a Szent Lélek veled van. Isten kijelenti, hogy mindenható ereje megőriz téged!

Láttál már olyan feliratot egy házon, hogy “Biztonsági szolgálattal őrzött terület”? Mint Krisztus követőjének, neked is lehetne hasonló táblád, amin ez áll: “Isten által őrzött személy”.

Az 1 Péter 1,5 -ben szereplő “ őriz” szó egész pontosan azt jelenti, hogy “ helyőrség”.  Azt jelenti, hogy téged - mint egy erődöt a helyőrség - folyamatosan, nagy erőkkel védelmez Isten hatalma.

Isten a nap minden pillanatában figyel és vigyáz rád, ahogyan egy őrszem vagy egy testőr tenné. Az életedben minden az Atya ellenőrzésén megy keresztül. Ő még a nehézségeket is - akár a te bűnöd, akár másé miatt van - jóra használja.

Mi a te szereped mindebben? Ez igazán egyszerű!  Az, hogy bízol Istenben! Egy szerető, mindenható Isten vesz körül, ezért mindig remélheted, hogy hatalmával megvéd téged.  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az, hogy Isten őrszemként figyel rád és védelmez téged, hogyan hat a mai nap kihívásaihoz való hozzáállásodra?
  • Életed minden területén bízol Isten védelmében? Miért, vagy miért nem?
  • Hogyan láttad már megvalósulni az életedben Isten védelmét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.21.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten szeretete örök

2022. október 24. 03:00 - flependzsi

father-656734_640_1.jpg

Meg vagyok győződve, hogy semmi sem választhat el minket Isten szerelmétől. Sem halál, sem élet. Sem angyalok, sem a pokol összes hatalma nem tarthatja távol tőlünk Isten szeretetét. A jelen miatti félelmeink, a jövő miatti aggódásunk, vagy ahol épp vagyunk – magasan az égben, vagy az óceán mélyén – semmi sem képes elszakítani Isten szerelmétől, amit a mi Urunk Jézus Krisztus tett nyilvánvalóvá, mikor meghalt értünk.”
(Róma 8,38–39 TLB fordítás)

Bármilyen rosszra fordul is életed, egy dologban biztos lehetsz: Isten mindig szeretni fog.

A dolgaid mehetnek jól vagy rosszul. Isten szeretete azonban soha, de soha nem szűnik meg. Ebben biztos lehetsz!

Valójában, ez az igazság kellene, hogy életed egyik a legfontosabb örömforrása legyen!

A biblia azt mondja, a Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének a 8. fejezet 38 – 39. versében: “Meg vagyok győződve, hogy semmi sem választhat el minket Isten szerelmétől. Sem halál, sem élet. Sem angyalok, sem a pokol összes hatalma nem tarthatja távol tőlünk Isten szeretetét. A jelen miatti félelmeink, a jövő miatti aggódásunk, vagy ahol épp vagyunk – magasan az égben, vagy az óceán mélyén – semmi sem képes elszakítani Isten szerelmétől, amit a mi Urunk Jézus Krisztus tett nyilvánvalóvá, mikor meghalt értünk.”  (TLB fordítás).

Ez jó hír.

Ha megfogod Isten kezét, Ő megragadja és nem engedi el. Tartja minden erejével.

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, elmentünk a Grand Canyon-ba. Ahogy a szírt széle felé sétáltunk megragadtam a két legkisebb gyermekem, Josh és Matthew kezét. Természetesen ők közelebb szerettek volna menni a széléhez, mint, ahogy én engedtem őket. Ki akarták szabadítania a kezüket a kezemből, de én ezt nem hagytam. Az apjuk vagyok és szeretem őket.

Lesznek időszakok a te életedben is, amikor el akarod majd engedni Isten kezét. Nehéz időkben fel akarod majd adni Krisztus iránti elkötelezettségedet.

Isten azonban nem fog elhagyni - soha. Ha egyszer megfogtad a kezét, nem engedi el.

Ha ki kellene érdemelned az üdvösségedet, abban a pillanatban el is vesztenéd, amikor már nem dolgozol meg érte. De Istennel való kapcsolatodat nem kell kiérdemelni! Ingyen kapod, ajándékba. És ha egyszer megkaptad, nem vehető vissza.

Ez elképzelhetetlen örömforrás minden hívő számára.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten szeretete sosem fogy el. Ez az igazság, milyen módon adhatna neked örömet?
  • Milyen kísértéseid voltak arra, hogy elengedd Isten kezét? Hogyan mutatta meg neked a hűségét ezekben az időkben?
  • Milyen aggodalmat vagy félelmet kellene Istenre bíznod, az Ő hatalmas szeretetének fényében?

Fogod már Isten kezét?

A Római levél 8. rész, 39 vers azt ígéri: “Semmi sem képes elszakítani Isten szerelmétől, amit a mi Urunk Jézus Krisztus tett nyilvánvalóvá, mikor meghalt értünk.” (TLB frodítás). Megfogtad már Isten kezét azáltal, hogy elfogadod Jézust megváltódnak? Ha kész vagy elkötelezni az életed Jézusnak, mondd el ezt az imát:

“Drága Jézus, azt ígérted, ha hiszek benned, mindent, amit valaha elrontottam, megbocsátasz, megtalálom az életem célját, és egy nap befogadsz örökkévaló otthonodba a mennyben.

Megvallom a bűneimet és hiszem, hogy te vagy az Isten, a Megmentőm. Elfogadlak életem Urának. Életem minden részét átadom Neked. Követni akarlak, és megtenni mindazt, amit mondasz.

Jézus, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, amivel lehetővé tetted, hogy veled legyek a mennyben. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem üdvösségemet, nem kell megdolgoznom érte, hiszen tudom, hogy ez lehetetlen. Hiszem, hogy ha egyszer elfogadtam a szeretetedet és megváltásodat, akkor többé semmi sem választhat el tőled.

Életem hátralévő részében téged szeretnélek szolgálni, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázattal rád bízom életemet, kérlek ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkoztam. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com e-mail címre. Szeretnék néhány kiadványt küldeni neked ingyenesen, ami segíteni tud elkezdeni az utadat Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.17)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor nem érted, bízz Istenben!

2022. október 17. 03:00 - Anita.B

pexels-jessica-lewis-creative-4200823.jpg“Bízz az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj.” (Pél 3,5)

Sokan kérik Istent, hogy garantálja a sikert, mielőtt megpróbálnák azt, amit Ő kért tőlük — de ez nem hit. A hit mindig kockázatot követel.

A hit azt jelenti, hogy akkor is engedelmeskedsz, ha nem érted. Például a megbocsátás sosem tűnik jó ötletnek, mielőtt megtennéd, de ez a hited egyik legnagyobb próbája. Ha valaki bánt téged, nem biztos, hogy jó érzés megbocsátani neki, egyszerűen nem tűnik helyesnek. De a megbocsátás mindig a helyes döntés, függetlenül attól, hogy megérted-e.

Emlékszel, amikor gyerek voltál és a szüleid azt mondták neked, hogy tegyél meg valamit, aminek nem volt értelme? De most, ép ésszel visszatekintve megérted szüleid nézőpontját.

Így működik ez Istennel is.

A hit azt teszi, ami helyes, még akkor is, ha abszurdnak tűnik. A Példabeszédek 3,5 azt mondja, “Bízz az Úrban teljes szívedből, és ne a magad eszére támaszkodj” (HCSB fordítás). Soha nem ismerheted a teljes képet, de Isten igen. 

A Biblia remek példát mutat erre Gedeon történetében a Bírák könyve 7. fejezetében. Gedeon 300 izraelitát vitt magával 135.000 ellenséges katonával szemben. Az esély négyszázötven az egyhez volt. Isten megkérte a katonákat, hogy fáklyákat, trombitákat és agyagedényeket vigyenek magukkal — biztos vagyok benne, hogy Gedeon nevetségesnek tartotta ezt a parancsot.

Azután Isten azt mondta Gedeonnak, hogy tegye az agyagedényeket a fáklyák fölé, hogy ne lássák a fényt és fogják körbe az ellenség táborát. Isten utasításai valahogy így hangoztak: “Amikor azt mondom, fújd meg a trombitákat, törd össze az edényeket és hagyd, hogy a fáklya fénye hirtelen felragyogjon a sötétben. Úgy tűnik majd, hogy hatalmas sereg veszi körül az ellenséges tábort. Ez óriási zűrzavart fog okozni, és az ellenséges katonák végül egymással küzdenek majd."

Gedeon engedelmeskedett, bár semmi értelme nem volt. Az izraeliták megfújták a trombitáikat, összetörték az edényeiket és felfedték a fáklyáik fényét. Az ellenséges katonák döbbenten ébredtek fel, majd az izraeliták helyett egymással kezdtek harcolni. Mivel Gedeon azt tette, amit Isten parancsolt neki — még ha nem is értette —, az izraeliták megnyerték a csatát.

Néha Isten azt súgja, hogy tégy meg valamit, ami ostobaságnak tűnik — például csatába menni elsöprő fölénnyel szemben. De ha van hited, engedelmeskedsz Istennek akkor is, ha nem érted, mit kér tőled.

Gedeonhoz és a katonáihoz hasonlóan te sem élhetsz hitben kockázat nélkül. De Isten világosan látja a teljes képet. Bízhatsz abban, amit tőled kér!

Segítő kérdések beszélgetéshez:

  • Mi a legmeglepőbb dolog, amire Isten kért, hogy tedd meg? Hogyan derült ki?
  • A Biblia azt mondja, ne a magad eszére támaszkodj. Vannak olyan területek az életedben, ahol különös kísértést érzel arra, hogy inkább a saját elképzeléseidben bízz, mint Istenében? Miért?
  • Mi a legnagyobb félelmed akkor, amikor azt kérik, hogy engedelmeskedj valaminek, amit nem értesz?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.10.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása