Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten a nehéz időket céllal adja az életünkbe

2016. november 11. 03:00 - kennedymárti

 „Kimerültünk, megpróbáltatásaink túllépték a tűrőképességünk határát és azt hittük, sosem kerülünk ki élve a próbákból. Valójában azt gondoltuk, meghalunk. De végül nem a saját erőnkben bíztunk, hanem megtanultunk Istenre támaszkodni, aki még a halottakat is feltámasztja.” (2. Korinthusiakhoz írt levél 1:8b-9 NLT, második kiadás).

Jézus szenvedett? Néha ő is magányos volt? Szembesült azzal a kísértéssel, hogy adja fel? Félreértették, lenézték és kritizálták igazságtalanul?

Hát persze! Egyikünk sem mentesül a szenvedés, a magány, a csüggedés vagy az igazságtalan kritika terhe alól, mert Isten Krisztus képére akar formálni minket és annak érdekében, hogy ez a folyamat végbemenjen, olyan próbákba helyez bele bennünket, amiken Krisztus is keresztül ment.

Ez azt jelenti, Isten a balszerencsék okozója? Nem. Isten jó és nem tesz rosszat, gonoszat. De tud kemény és stresszes időszakokat adni, jó céllal. Arra használja őket, hogy bizalomra tanítson bennünket, hogy megmutassa, hogyan segíthetünk másokon és közelebb vonjon minket keresztény embertársainkhoz.

A Biblia a 2Korinthus 1:8b-9-ben azt mondja, „Kimerültünk, megpróbáltatásaink túllépték a tűrőképességünk határát és azt hittük, sosem kerülünk ki élve a próbákból. Valójában azt gondoltuk, meghalunk. De végül nem a saját erőnkben bíztunk, hanem megtanultunk Istenre támaszkodni, aki még a halottakat is feltámasztja.” (NLT, második kiadás).

Tehát mit kell tenned, ha nehéz időkben vagy éppen?

Először is, mondj nemet a bátortalanságra. Ezt követően emlékezz, Isten veled van. Végül pedig bízz Isten védelmében és vezetésében.

Valamennyiünknek volt része nehéz időkben. A különbség azok számára, akik hisznek Jézusban az nem az árnyék hiánya, hanem a Fény jelenléte.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen stresszes helyzeteket, kemény próbákat használt fel Isten az életedben arra, hogy jót hozzon ki belőlük?
  • Megtanultál Istenre támaszkodni a nehéz körülmények között?
  • Mit tanultál Krisztus Testéről életed nehéz időszakai során?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.04.)

Szólj hozzá!

Nem kell elfelejtened

2016. november 08. 03:00 - K. Juc

„Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott.” (Róma 8:28, NIV fordítás)

Sokszor hallottuk már a mondást: „Bocsásd meg és felejtsd el!” De van egy kis gond ezzel: nem tudjuk megtenni.  Ez lehetetlen! Nem tudjuk teljesen elfelejteni a minket ért sérelmet. Valójában meg sem lehet próbálni elfelejteni, mert amikor megpróbálod elfelejteni, pont arra a dologra koncentrálsz, amit szeretnél elfelejteni.

Isten nem azt kéri tőled, hogy felejts, hanem azt, hogy bízz Benne és lásd meg, hogy Ő hogyan tud abból a dologból valami jót kihozni. Ez fontosabb a felejtésnél, mert így meg tudod majd köszönni Istennek a jót, amit kihozott a helyzetből. Azt nem tudod megköszönni Neki, amit elfelejtesz.

A Római levél 8. fejezetének 28. verse szerint: „Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott” (NIV ford.).

Nem azt állítja ez az igevers, hogy minden dolog jó, mert bizony nem az. A rák, a betegség, a halál, a válás, a háború, a nemi vagy egyéb erőszak nem jó dolgok. Az életben sok rossz és gonosz dolog is történik. Nem minden Isten akarata, ami a világban történik.

De Isten azt mondja, hogy jót fog kihozni az élet rossz dolgaiból, ha bízol benne. Amikor odamész Hozzá és azt mondod: „Uram, Neked adom az életem minden darabját”, akkor Ő békességet ad cserébe. Békességet ad a szívedbe, ami abból fakad, hogy tudod azt, hogy még ha nem is érted az életedben lévő fájdalmat, akkor is meg tudsz bocsájtani, mert tudod, hogy Isten ezt valami jóra fogja felhasználni.

Nem kell elfelejtened a rosszat, amit veled tettek. Egyébként se sikerülne, hiába is próbálnád! És Isten azt mondja, hogy nem is kell elfelejtened. Csak meg kell bocsátanod és utána figyelni, hogy Ő hogyan hoz ki valami jót abból.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit kell tenned ma azért, hogy megbocsáss valakinek, aki rosszat tett veled, hogy aztán túlléphess ezen a dolgon?
  • Miként tapasztaltad meg az életedben, hogy Isten jót hozott ki egy nehéz helyzetből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.01.)

Szólj hozzá!

A kapcsolat helyreállításának feltételei

2016. november 07. 03:00 - csmsdvd

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34)

A megbocsájtás nem azt jelenti, hogy a kapcsolat csak úgy magától helyreáll. Valójában a megbocsájtás és a kapcsolat helyreállítása két különböző dolog. Az egyiket a sértett fél teszi, a másikat a sérelmet elkövető, aki arra törekszik, hogy helyreállítsa a kapcsolatot. Amikor bocsánatot kér valaki, nem elég csak azt mondani, hogy „sajnálom”. A Biblia három fontos dologot említ, ami lényeges, hogy helyreálljon egy megromlott kapcsolat. Ha sérelmet követtél el valaki ellen, a következőt kell tenned:

  1. őszintén meg kell bánnod, amit tettél, más szóval, ha tényleg bánod, amit csináltál, akkor ne csak egyszerűen azt mondd, hogy „sajnálom”, hanem inkább azt, hogy „hibáztam, kérlek, bocsáss meg.” A megbánás az, amikor beismered, hogy valami olyat tettél, ami nem helyes, és ezt őszintén sajnálod.
  2. orvosolnod és helyre kell állítanod bizonyos dolgokat, ami néha fizikai vagy anyagi jellegű dolgot  is jelenthet. Még ha meg is bocsájtottak neked, az nem jelenti azt, hogy ezzel minden el van intézve. A közösségnek  vagy egy másik személynek vissza kell fizetned a tartozást azért a kárért, amit másnak okoztál.
  3. újra ki kell építened a bizalmat, és ez lehet, hogy nagyon hosszú időt igényel. Amikor valakit valami sérelem ér, akkor az elkövetőnek mihamarabb meg kell bocsájtani. Azonban nem tudunk azonnal bizalommal is lenni felé. A megbocsájtás a kegyelemre épül, és nincs feltételhez kötve. De ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon, több idő kell.

A legtöbb ember a mai kultúránkban nem érti a megbocsájtás és a kapcsolat helyreállítása közti különbséget. Amikor egy politikai vagy vallási vezető botrányba keveredik, mindig vannak olyan emberek, akik ezt mondják: “Senki sem tökéletes, ő is csak egy ember, úgyhogy bocsássunk meg neki, és haladjunk tovább.”

 Nem! Az igaz, hogy meg kell bocsájtanod annak az embernek, de nem kell, hogy bízzál is benne. A Biblia azt mondja, a bizalom kiépüléséhez idő kell. A vezetőknek úgy kell vezetniük másokat, hogy hitelességükkel példát mutatnak. Minden vezetőnek szüksége van a bizalomra, ebből él meg, ez a kenyere. Ha elveszti a bizalmat, abban a pillanatban a jogot is elveszti arra, hogy másokat vezessen. Megmaradhat ugyanabban a tisztségben, de addig nem vezető, ameddig nem építi ki újra a bizalmat. Ez pedig nem azonnal áll helyre.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A te bizalmadat mikor és hogyan tudja valaki újra visszanyerni?  És te mit vagy hajlandó megtenni azért, hogy visszanyerd valakinek a bizalmát?
  • Mondj néhány példát az életedből arra, amikor nagyon sajnáltad, amit tettél, és arra, amikor őszintén megbántad, amit elkövettél.
  • A kapcsolat helyreállításához szükséges, előbb említett három dologgal kapcsolatban, mi a felelőssége annak, akit sérelem ért?

 +(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.31.)

Save

Szólj hozzá!

Mit tegyünk a Bibliai alapigazságokkal?

2016. október 29. 03:00 - mirjam07

„Továbbra is higgyetek ebben az igazságban és álljatok meg erősen. Ne engedjétek elsodorni magatokat attól a bizonyosságtól, amit akkor kaptatok, amikor meghallottátok az Evangéliumot." (Kolossé 1:23a, NLT fordítás)

Amikor felfedezed az Isten Igéjében levő igazságot, az alábbi 4 feladatod van vele:

1. Hidd el! A Kolossé 1:23 ezt mondja: „Továbbra is higgyetek ebben az igazságban és álljatok meg erősen. Ne engedjétek elsodorni magatokat attól a bizonyosságtól, amit akkor kaptatok, amikor meghallottátok az Evangéliumot." (NLT fordítás). A Biblia azt mondja, hogy higgyünk és álljunk meg erősen hitben.

2. Tedd meg! Az igazság nem csak egy szellemi gyakorlat, hanem valami olyasmi, amit tesz az ember. Gyakorolod. Alkalmazod. Megéled. Engedelmeskedsz neki. Mielőtt nekiállnál megatnulni bármilyen másik igazságot, miért nem kezded alkalmazni azokat, amiket már tudsz? A Biblia azt mondja a Filippi 3:16-ban: „Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell."

3. Állj ki érte! A Biblia azt mondja: „mindig ki kell állnunk az igazságért" (2Kor 13:8b). Ne szégyelld magad ebben a posztmodern világban, ami azt mondja, hogy semmi sem számít igazán. Állj ki az igazságért. A Biblia azt mondja, a mi felelősségünk, hogy soha ne álljunk szembe az igazsággal, hanem álljunk ki mellette mindig. Egy relatív korban az igazság embereinek kell lennünk.

4. Terjeszd! A Biblia azt mondja János 3. levele 1:8-ban: „Ezért nekünk, hívőknek kell őket segítenünk, hogy munkatársaik legyünk az igazságban." Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy figyeled, hol munkálkodik Isten és csatlakozol hozzá ott. Azt jelenti, hogy mész, amikor azt mondja, hogy menj és szolgálsz, ahol azt mondja, hogy szolgálj. Milyen ötletek vannak a gyülekezetedben, amit támogatni tudsz? Milyen szolgálatba hívott el Isten téged? Engedelmeskedj ebben Istennek, és így leszel segítség az igazság terjesztésében.

Őszinte leszek: sok dolog van a Bibliában, amit nem értek. És sok dolog van, ami nem kényelmes számomra. A valóság azonban az, hogy az Ige az igazság. Mindig arra vezet, amerre mennem kell, és mindig megmondja, mi a helyes. A Titusz 2:7-ben ezt olvassuk: „Minden, amit teszel, sugározza az igazságszeretetedet és a tényt, hogy halálosan komolyan veszed." (TLB fordítás).

Nos, akkor most már te is tudod, mi az igazság. Mit fogsz kezdeni vele?

Elmondanád ezt az imádságot? „Istenem, ma átlépem a határaimat. Jézus Krisztus, hinni akarom, hogy Te vagy az út, az igazság és az élet. Ismerni akarom az igazságot, hogy az igazság szabaddá tegyen. Hinni akarom. Tenni akarom. Ki akarok állni érte. Terjeszteni akarom. Benne vagyok! Beléd vetem bizalmamat. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ma ezt az imát, írj nekem a rick@PastorRick.com címre. Ha szeretnél többet tudni Jézus követéséről, keresd fel ezt a weboldalt: www.PastorRick.com, majd ott klikkelj a "Know God" ablakra. Találsz ott egy videót és egy leírást arról, hogy mit jelent életedet Jézusra bízni.*

*az oldal csak angol nyelven érhető el (Napi Remény szerkesztők)

*(Daily hope by Rick Warren, 2016.10.22)

Szólj hozzá!

Félsz, hogy rossz döntést hozol?

2016. augusztus 24. 03:00 - kennedymárti

"Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (Zsoltárok 23:3b, NIV fordítás)

right-decision-wrong-decision.jpg

Gyakran félünk rossz döntést hozni, ami stresszt eredményez.

Talán egy kényes kérdéssel kell szembenézned: „Tartsak ki, vagy hagyjam elmenni?” „Szálljak be vagy inkább szálljak ki?” „Hozzámenjek? Elvegyem feleségül?” „Keresnem kellene egy új állást?” „El kellene költöznöm?”

Ha nem tudod megváltoztatni a gondolkodásod, úgy az életen csak végigbotorkálsz. Sőt, a Biblia azt mondja, ha kétfelé sántikálunk, mindenben, amit cselekszünk, bizonytalanokká válunk (Jakab első fejezete). A görög „bizonytalan” szó azt jelenti szó szerint, hogy „támolyog, mint egy részeg ember”.

Isten viszont azt mondja, hogy van ellenszer a bizonytalanságra. A Zsoltárok 23:3-ban azt olvassuk, "Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (NIV fordítás) A döntéshozatallal járó stresszt úgy tudjuk kezelni, ha engedünk Isten vezetésének.

Azt gondolhatod, „De már próbáltam!” Kérted Isten vezetését, de azután csak még jobban összezavarodtál, mint előtte és még mindig nem jöttél rá a megoldásra. Most pedig azon tűnődsz, „Miért is olyan nehéz felfogni Isten akaratát?”

Isten valamiféle játékot űz velünk? Hát persze, hogy nem! Isten vezetni szeretne minket, azt akarja, hogy az akarata legyen világos előttünk, jobban, mint ahogyan el tudjuk képzelni. A problémánk sokszor az, hogy rossz dologra tekintünk, amikor az Ő akaratát keressük.

Például, sokan érzelmen keresztül fogható választ várunk. Azt akarjuk, hogy egy erős érzés egyszerűen döntsön le minket a lábunkról és így biztosan mondhassuk, „Igen, így már tudom, hogy ez Isten akarata!” Néhányan valamilyen módszeren keresztül szeretnék megközelíteni Isten akaratát. Azt akarjuk, hogy valaki adjon nekünk egy receptet vagy egy képletet, amit alkalmazhatunk. Mások pedig mágikus köntösbe öntöztetik Isten akaratát. Arra várunk, hogy Isten valamilyen fantasztikus jelt adjon – írja az üzenetét az égre, hívjon fel telefonon, küldjön egy e-mailt.

Mindezek frusztrációhoz vezetnek és ahhoz, hogy elveszítjük szem elől Isten akaratát. Isten akarata nem egy érzés vagy képlet, vagy valami olyasféle, amitől azt szeretné, hogy feszült lennél vagy félnél.

Isten nem akar téged összezavarni és nem akarja, hogy túlstresszeld magad, mikor döntéseket hozol. Ő ott van, vezeti minden lépésed az úton.

Beszéljetek róla

  • Mi volt az a nehéz döntés, amivel mostanában szembe kellett nézned? Hogyan kerested Isten akaratát?
  • Isten miért akarja, hogy használd a Bibliád a döntéseid meghozatalakor?
  • Mi tart távol attól, hogy bízz Istenben, aki vezet téged a döntéshozatalaid során?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása