Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Nem kell elfelejtened

2016. november 08. 03:00 - K. Juc

„Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott.” (Róma 8:28, NIV fordítás)

Sokszor hallottuk már a mondást: „Bocsásd meg és felejtsd el!” De van egy kis gond ezzel: nem tudjuk megtenni.  Ez lehetetlen! Nem tudjuk teljesen elfelejteni a minket ért sérelmet. Valójában meg sem lehet próbálni elfelejteni, mert amikor megpróbálod elfelejteni, pont arra a dologra koncentrálsz, amit szeretnél elfelejteni.

Isten nem azt kéri tőled, hogy felejts, hanem azt, hogy bízz Benne és lásd meg, hogy Ő hogyan tud abból a dologból valami jót kihozni. Ez fontosabb a felejtésnél, mert így meg tudod majd köszönni Istennek a jót, amit kihozott a helyzetből. Azt nem tudod megköszönni Neki, amit elfelejtesz.

A Római levél 8. fejezetének 28. verse szerint: „Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott” (NIV ford.).

Nem azt állítja ez az igevers, hogy minden dolog jó, mert bizony nem az. A rák, a betegség, a halál, a válás, a háború, a nemi vagy egyéb erőszak nem jó dolgok. Az életben sok rossz és gonosz dolog is történik. Nem minden Isten akarata, ami a világban történik.

De Isten azt mondja, hogy jót fog kihozni az élet rossz dolgaiból, ha bízol benne. Amikor odamész Hozzá és azt mondod: „Uram, Neked adom az életem minden darabját”, akkor Ő békességet ad cserébe. Békességet ad a szívedbe, ami abból fakad, hogy tudod azt, hogy még ha nem is érted az életedben lévő fájdalmat, akkor is meg tudsz bocsájtani, mert tudod, hogy Isten ezt valami jóra fogja felhasználni.

Nem kell elfelejtened a rosszat, amit veled tettek. Egyébként se sikerülne, hiába is próbálnád! És Isten azt mondja, hogy nem is kell elfelejtened. Csak meg kell bocsátanod és utána figyelni, hogy Ő hogyan hoz ki valami jót abból.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit kell tenned ma azért, hogy megbocsáss valakinek, aki rosszat tett veled, hogy aztán túlléphess ezen a dolgon?
  • Miként tapasztaltad meg az életedben, hogy Isten jót hozott ki egy nehéz helyzetből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.01.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása