Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A nagylelkűségből öröm fakad

2022. október 31. 03:00 - daniella_89

 

hands-christmas-gifts-holidays-thumbnail.jpeg

"Nagyobb öröm adni, mint kapni." (Apcsel 20:35 GNT fordítás)

Az egyik legjobb útja annak, hogy elsajátítsd a nagylelkűséget, mások példáján keresztül vezet.

Én a szüleimtől tanultam meg, hogyan legyek nagylelkű. Úgy nőttem fel, hogy végignéztem, mennyi mindent adnak az életben. Biztosítottak vendéglátást, jövedelmet, élelmet. Odaadták az idejüket, energiájukat és erőfeszítésüket. Kinyújtott, nyitott tenyerükben tartották ajándékaikat és forrásaikat, és a legörömtelibb emberek között voltak akiket valaha megismertem.

A Biblia egy másik példát is felkínál a nagylelkűségről: a makedóniai gyülekezetet. Ezt mondta róluk Pál apostol: " "Szeretnénk, ha tudnátok, mit végzett el Isten kegyelme a makedóniai gyülekezetekben. A nyomorúság súlyos próbáin mentek keresztül, de olyan nagy volt az örömük, hogy szélsőségesen nagylelkűek voltak az adakozásban, annak ellenére, hogy nagyon szegények." (2Korinthus 8:1-2 GNT)

Figyeld meg, hogy a gyülekezet Makedóniában hogyan birkózott meg a problémáival. "Súlyos próbákon mentek keresztül", mert a Római Birodalomban éltek, miközben Nero volt a császár. Ez egy olyan időszak volt, mikor kereszténynek lenni egyenlő lehetett egy halálos ítélettel. A makedóniaiak nem csak a üldözöttek voltak a hitükért, de rendkívüli szegénységben éltek és anyagi támogatásra szorultak.

De mivel "olyan nagy volt az örömük", a nehéz körülményeik nem állították meg őket abban, hogy "szélsőségesen nagylelkűek" legyenek az adakozásban. Nem feladatból, vagy kötelességtudatból adtak. Örömből tették.

A Biblia azt mondja: "Nagyobb öröm adni, mint kapni." (Apcsel 20:35 GNT fordítás)

Amikor gyerek voltam, nem hittem el ezt az igeverset. Még nem voltam érett, és azt gondoltam, sokkal jobb móka kapni, mint adni. A karácsony nekem erről szólt: "Mit fogok kapni?"

De ahogyan a szüleim megtanították nekem a nagylelkűség értékét, elkezdtem megtapasztalni azt az örömet, ami az adakozásból fakad. Lassan érettebbé váltam és megértettem, hogy valóban több örömöt jelent adni, mint kapni.

Lehet hogy úgy találod, hogy nyomás vagy valamilyen kényszer késztet arra, hogy adj - és nyomorultnak érzed magad. Próbáld ki inkább ezt: Adj örömmel, tudva, hogy Isten mindig nagylelkűen gondoskodik a szükségleteidről. Végülis Ő már odaadta neked a legnagyobb ajándékot, az üdvösségedet az Ő Fia, Jézus Krisztus által.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ki mutatta be számodra a nagylelkűséget? Az ő hatása/hatásuk hogyan befolyásolt abban, hogy nagylelkű kívánj lenni másokkal?
  • Az adakozók a világ legboldogabb emberei. Azok, akik elvesznek másoktól, pedig a legboldogtalanabbak. Mondj példát mindkét típusra.
  • Mit tudsz adni örömmel ezen a héten?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.24)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Isten már megírta életed utolsó fejezetét

2022. október 27. 03:00 - R.K.A.

„Nagy várakozásban éljük az életünket, és felbecsülhetetlen örökségünk van – egy olyan tiszta, szeplőtelen és romolhatatlan örökség, amely a mennyben van fenntartva számunkra.”

1 Péter 1,3-4 (NLT fordítás)

Könnyű úgy élni ebben a világban, hogy nem találunk semmi okot a reménységre. De Isten Igéje egyértelműen fogalmaz: van okod reménykedni. Péter első levelének első fejezete öt ilyen okot sorol fel. Kettőről az elmúlt napokban már írtam a Napi Remény üzeneteiben:

  • Isten már azelőtt kiválasztott téged, mielőtt te döntöttél mellette.
  • Isten mindig kegyelemmel és irgalommal bánik veled.

A harmadik ok a következő:

Isten gondoskodik a jövődről. Nem számít, hogy mi történik az életed hátralévő részében, ha valódi kapcsolatod van Jézus Krisztussal, akkor Isten garantálja a jövődet. Soha nem fogod elveszíteni az üdvösségedet.

A Bibliában ezt olvassuk: „Nagy várakozásban éljük az életünket, és felbecsülhetetlen örökségünk van – egy olyan tiszta, szeplőtelen és romolhatatlan örökség, amely a mennyben van fenntartva számunkra.” 1 Péter 1,3-4 (NLT fordítás)

Azért szoktunk örökségben részesülni, mert egy családhoz tartozunk. És általában valakinek a halála után kapjuk meg. Olyan ez, mint valami születési előjog.

Péter öt jelzővel írja le mennyei örökségünket:

Felbecsülhetetlen: Olyan nagy az értéke, hogy az nem is mérhető.

Fenntartott: A mennybe való bejutáshoz előre le kell foglalni a helyünket, és ezt a foglalást csak Jézuson keresztül kaphatjuk meg. Ha egyszer már lefoglaltad a a helyet, azt a foglalást soha többé nem lehet törölni.

Tiszta: Nem hamis. Valódi.

Szeplőtelen: Nem lehet megrontani. Soha nem veszítheted el.

Romolhatatlan: Nem hervad el, nem enyészik el, és nem veszíti el az értékét.

Isten már megírta életed utolsó fejezetét. Foglalt helyed van, amit nem veszíthetsz el! Ezt elhiheted, ebben bízhatsz, és ebbe vetheted a reménységedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan fontos, hogy hinni tudjunk abban, hogy az Istentől ajándékba kapott üdvösségünk biztos?
  • Küzdöttél már azzal, hogy higgy az üdvösséged bizonyosságában? Mi segített legyőzni az aggodalmadat?
  • Hogyan változtatja meg az életedet az a tudat, hogy biztos a jövőd?

Bizonyos lehetsz az üdvösségedben

A Biblia szerint csak úgy juthatsz a mennybe, ha hiszel Istenben, és az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki, hogy a mennybe juss: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetek által, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9 NIV fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy megvalld bűneidet és Jézusra bízd az életedet, kezdd ezzel az imával:

„Drága Istenem, azt ígérted, hogy ha hiszek Jézusban, akkor minden, amit valaha rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtalálom életem célját, és egy napon befogadsz mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűneimet, és elfogadom Jézust Megváltómként és Uramként. Jézus, követni és szolgálni akarlak Téged. Alázattal átadom Neked életemet, kérlek, ments meg engem, és fogadj be a családodba. A Te nevedben imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.20.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Családi életünk legyen örömteli!

2022. augusztus 07. 03:00 - R.K.A.

family-g89c0a1d06_1920.jpg

“Élveznünk kell életünk minden egyes napját, bármilyen hosszú is legyen az.” (Préd 11,8 NCV fordítás)

A nagyszerű családok első közös jellemvonása a vidámság. Tudják, hogyan kell jól érezni magukat. Élvezik az együttlétet. Tudnak játszani. Manapság nagyon sok családból hiányzik ez a tulajdonság. A családtagok gyakran túl elfoglaltak, fáradtak, pesszimisták, kimerültek, és túl komolyak. Ki akar egy ilyen családba hazamenni az iskolából? A családi életnek örömtelinek, szórakoztatónak kellene lennie.

A Biblia is beszél erről, sőt, erre vonatkozó parancsot is tartalmaz. A prédikátor könyve 11. fejezetének 8. verse így szól: “Élveznünk kell életünk minden egyes napját, bármilyen hosszú is legyen az.” (NCV fordítás).

Miért fontos, hogy élvezzük minden egyes napunkat? Azért, mert nem tudhatjuk, hogy meddig élünk. Nem tudjuk, hogy megéljük-e a következő hetet vagy hónapot. Még azt sem tudjuk, hogy holnap élünk-e egyáltalán. Akárhogyan is szeretnéd élni életedet, jobb, ha azt már ma elkezded.

A biológiai vagy az örökbefogadó családtól távol is lehet szórakoztató az életed. Ha nem a családod körében élsz, tanuld meg élvezni a gyülekezeti családoddal töltött időt. A vasárnapi iskola, egy biblia tanulmányozó kör, vagy egy házi csoport nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy olyan különböző életkorú emberekkel találkozz, akikkel jól tudod magad érezni.

Amikor a gyerekeim cseperedni kezdtek, elhatároztam, hogy a legfontosabb dolog, amit a családunkról meg szeretnék tanítani nekik, nem az, hogy milyen jók vagy okosak vagyunk. Azt akartam, hogy gyermekeim érezzék, hogy szeretjük őket, és hogy örömmel vagyunk együtt. Mindenféle programot kieszeltem, csak azért, hogy jól érezzük magunkat.

Az egyik ilyen közös játékunknak az volt a neve, hogy Apu Varázslatos Rejtélyes Utazása. A gyerekek imádták. Szent hagyománnyá vált a családunkban; ma már az unokáinkkal is ezt játszom. Az óvodás és általános iskolás korú gyerekeinket reggel hangos kiáltással ébresztettem: "Ki az ágyból! Elérkezett Apu Varázslatos Rejtélyes Utazása!” A gyerekek nagyon izgatottak lettek, mert tudták, hogy ez azt jelenti, hogy nem kell iskolába menniük, és hogy valami igazán szórakoztató dolgot fogunk csinálni együtt: volt, hogy wellness szállodába utaztunk, máskor elmentünk fagyizni.

Ne feledd: az emberek nem arra emlékeznek arra, amit mondtál nekik, hanem arra fognak emlékezni, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük. Ez egy fontos tanács, légy akár főnök, barát vagy barátnő, szülő vagy házastárs.

A gyerekeim a legtöbb dologra nem emlékeznek abból, amit életük korai éveiben mondtam nekik. De arra igen, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlük édesapjuk. És arra is emlékeznek, hogy nagyon jól éreztük magunkat együtt.

A sikeres családok vidámak.

"Azt javaslom, hogy érezzétek jól magatokat… Így a kemény munka mellett, amit Isten ad [nektek], egy kis boldogságot is megtapasztalhattok" (Préd 8,15 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen kötelezettségek vagy zavaró tényezők akadályozzák a közös családi szórakozásotokat?
  • Inkább arra koncentrálsz, hogy mit mondasz a gyerekeidnek (vagy a körülötted élő gyerekeknek), vagy arra, hogy hogyan érzik magukat veled? Hogyan teszed ezt?
  • Mit teszel meg már ma azért, hogy vidámabb legyen a családod vagy a kiscsoportod? Mit tervezel annak érdekében, hogy több lehetőséget biztosíts a családodnak a közös szórakozásra?

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.07.31.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Élvezd, amit Isten adott neked

2022. július 15. 03:00 - flependzsi

smiley-g1cb11fe54_640_1.jpg

“Ha Isten jólétet és vagyont ad nekünk, és megengedi, hogy élvezzük, legyünk hálásak és élvezzük, amiért megdolgoztunk. Isten ajándéka ez.”
Prédikátor könyve 5,19 (GNT)

 

 

A Biblia azt mondja az 1 Timóteus 6,17-ben, hogy Isten „bőségesen megad nekünk mindent, amire szükségünk van, hogy az örömünkre legyen” (NIV). Ilyen az az Isten, akit mi szolgálunk. Azért adta nekünk a világot, hogy örömünk legyen benne! De van egy probléma: annyira lefoglal bennünket, hogy még többet szerezzünk, hogy nem tudjuk élvezni, amink van.

A megelégedettség titka, hogy megtanuljuk élvezni, amit Isten adott. A Prédikátor könyve 5,19 azt mondja, „Ha Isten jólétet és vagyont ad nekünk, és megengedi hogy élvezzük, legyünk hálásak és élvezzük, amiért megdolgoztunk. Isten ajándéka ez.” (GNT).

Ahelyett, hogy mindig többet akarnál, figyelj arra, amid már van. Lásd meg és értékeld, amit Isten már megadott neked, és találj örömet benne!

Nagyon szeretem a napfelkeltét nézni a lejtős udvarunkból. Majdnem húsz éve kitettem oda egy nyugágyat. Úgy emlékszem, a piacon vettem, valószínűleg nem drágán. Elég fakó már, és néhány léce is törött, de szeretem ebben az öreg, vacak székben ülve nézni, ahogy feljön a nap. Nagy öröm ez nekem!

Nagyobb lenne az örömöm, ha egy gyémántberakásos fotelben ülve nézném a napfelkeltét, és nem ebben az öreg, kopott székben? Nem, egy cseppet sem növelné az örömömet. Sőt, előnye is van annak, hogy megelégszem a régi székkel a drága fotel helyett: ezt senki sem fogja ellopni!

Kérdezd meg magadtól: „Mi az, amit nem élvezek most?” Sokunkra jellemző a „ha ..., akkor ...” gondolkodásmód: “Ha ez megtörténne, akkor boldog lennék.”

„Ha lenne párkapcsolatom, boldog lennék.” „Ha házas lennék, boldog lennék.” „Ha lennének gyerekeim, boldog lennék.” „Ha a gyerekeim iskolába járnának, boldog lennék.” „Ha újra házas lennék, boldog lennék.”

Pedig az igazság az, hogy akkor leszel boldog, ha úgy döntesz, hogy az leszel. Ha most nem vagy boldog, később sem leszel az. A boldogság döntés kérdése!

Ha elmennénk a világ legszegényebb helyeire és megnéznénk két embert, akik ugyanolyan körülmények közt élnek, azt látnánk, hogy az egyik boldogtalan, a másik boldog. Miért? Mert a boldogságnak semmi köze nincs a körülményeidhez, hanem csakis a hozzáállásodon múlik.

Ha nem vagy boldog azzal, amid most van, biztos, hogy nem lennél boldog többel sem. Mert nem számít, mid van, mindig egy kicsit többet akarnál.

A boldogság egy döntés. Dönts úgy, hogy örülsz annak, amit Isten adott neked!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az, amit Isten adott neked, és te mégsem tudsz neki maradéktalanul örülni?
  • Mi az, amit vársz, mert azt gondolod, hogy attól leszel boldog?
  • Ha a boldogság egy döntés, miért választják az emberek mégis a boldogtalanságot?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.08.)

Szólj hozzá!

Az alázatosság és a boldogság kéz a kézben járnak

2022. július 03. 03:00 - csmsdvd

tanithato.jpg

„Ezzel nem azt mondom, hogy tökéletes vagyok. Nem tudok mindent, amit tudnom kellene, de folyamatosan dolgozom, hogy arra a napra, amire Krisztus megszabadított engem, olyan legyek amilyenre ő szeretne. Nem, kedves testvéreim, még nem vagyok az, akinek lennem kell” (Fil 3, 12-13 TLB fordítás).

Az alázatos emberek boldogok. Sohasem hagyják abba a növekedést, a fejlődést és a tanulást.

A Biblia szerint: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Rendszeresen vizsgáljátok meg magatokat! Első kézből kell bizonyíték, nem pusztán csak hallomásból, hogy Jézus Krisztus bennetek van. Próbáljátok ki magatokat! Ha nem álltátok ki a próbát, tegyetek érte valamit” (2Kor 13,5-9 The Message fordítás).

Tartasz-e rendszeresen önvizsgálatot? Próbáld ki a következőt: Minden nap mikor felébredsz, kérdezd meg Istent: „Istenem, min kell ma dolgoznom önmagamon?” Ehhez alázatosság kell, de ez olyan szokás, ami a boldogsághoz vezet.

Pál apostol ismerte annak az alázatosságnak a fontosságát, hogy folyamatosan tanuljon, fejlődjön, és növekedjen. A Filipiekhez írt levelének a 3. fejezetben, a 12. és 13. verseiben írta: „Ezzel nem azt mondom, hogy tökéletes vagyok. Nem tudok mindent, amit tudnom kellene, de folyamatosan dolgozom, hogy arra a napra, amire Krisztus megszabadított engem, olyan legyek amilyenre ő szeretne. Nem, kedves testvéreim, még nem vagyok az, akinek lennem kell” (TLB fordítás).

Amikor Pál ezt az Igét írta, akkor idős emberként Rómában börtönben volt. Élete vége fele járt. Ő egy meglett korú, hihetetlen tudással rendelkező ember volt. Mindemellett, azt mondta, hogy "még nem érkezett meg". Ha valaki, ő mondhatta volna, hogy „Lelkileg már megérkeztem!”, hiszen ő volt az az ember, aki nagyon sokat írt az Újszövetségbe. Viszont Pál azt mondta: „Nem, még nem érkeztem meg. Még szeretnék növekedni, tanulni, hogy még inkább hasonlatos legyek Krisztushoz.”

A önteltség az a csapda, ami gyakran távol tartja a keresztyéneket, hogy kövessék Pált és folyamatosan növekedjenek Krisztusban. Miért is? Mert, amikor azt hiszik, hogy mindent tudnak, hogy minden összeállt nekik, akkor már semmilyen lépést sem tesznek azért, hogy lelkileg tovább növekedjenek. Ennek az "éremnek a másik oldala", hogy, az alázatosság boldogsághoz vezet, mert arra késztet, hogy továbbtanulj.

A boldogság és alázatosság kéz a kézben jár, mivel az alázatosságnak az a következménye, hogy megkérdezd magadtól: Hogyan lehetnék jobb házastárs? Hogyan lehetnék jobb barát? Hogyan lehetnék jobb főnök? Hogyan tudnám jobban követni Jézust? Ha nem teszed fel ezeket a kérdéseket, akkor elszalasztasz egy csomó mindent, mert megállsz a fejlődésben. Pedig Isten növekedésre teremtett téged.

Tégy egy lépést a boldogság felé elmondva alázattal a következő imát a Zsoltárok könyve 139. fejezetének 23. és 24. verseivel: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján” (ESV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan fejlődtél lelkileg az elmúlt évben? Mások milyen jelét látják ennek a növekedésnek?
  • Miért fontos, hogy a lelki fejlődésben egy kis csoport támogasson?
  • Miért boldogabbak azok az emberek, akik hajlandók tanulni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.26.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása