Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A hit segít, hogy a céljaidra összpontosíts.

2019. január 07. 03:00 - Erika1832

"Tudjátok, hogy Isten bármit megcselekedhet – minden elképzeléseteket vagy gondolatotokat, vagy kéréseiteket, sőt legvadabb álmaitokat is felülmúlva!” (Efézus 3:20. – Az Üzenet    fordítás)

Tudjuk, hogy fontos, hogy legyenek céljaink, mivel a Bibliában is azt látjuk, hogy Jézusnak is voltak kitűzött céljai, amiket gyakran nyilvánosan meg is fogalmazott, hogy szolgálatának mi lesz a következő lépése.

Miért kell célokat kitűznöd magad elé? A mai üzenetben ennek három okát szeretném megismertetni veled, és holnap további háromról szeretnék majd beszélni még.

1. Szükséges, hogy legyenek célkitűzéseid, mert ez egy szellemi felsősség.

Ha nincsenek céljaid az életedben, ezzel el is döntötted, hogy engeded, hogy mások irányítsák az életedet. Amikor nem határozod meg előre, hogy mi a fontos neked, akkor hagyod, hogy mások határozzák meg helyetted. Így végül elvesztegetheted az életedet, mert nem határoztad meg, hogy hogyan akarsz fejlődni, mint Krisztus követője.

A Biblia azt mondja, hogy ahhoz, hogy szellemileg érett legyél, célokat kell kitűznöd magad elé és igyekezned kell azokat megvalósítani, és folyamatosan szem előtt tartani.

"Még nem értem el a kitűzött célomat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott engem. Szóval tovább futok, és küzdők, hogy a kitűzött díjat elérjem.  A kijelölt cél felé futok, hogy a díjat megnyerhessem, ami maga a menny. Ez a díj, melyet Isten kínál, azért, amit Jézus Krisztus tett. Mindannyiunknak, akik érettek vagyunk ugyanígy kell gondolkoznunk.” (Fillipi 3:12, 14-15. CEV-fordítás)

2. Szükséges, hogy célokat tűzz ki magad elé, mert ezek a hited megnyilvánulásai.

Ha hiszel Jézus Krisztusban, és van egy célod, ezt mondod, "Azt hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy ezt elérjem egy adott időre. Ez az, amit azt hiszem, hogy Isten kimunkál az életemben."

A célok nem csak a hited megnyilvánulásai hanem, kitágítják a hitedet. Minél nagyobb a cél, annál inkább nő, tágul a hited, és ez tetszik Istennek.

Efézus 3:20 azt mondja: "Isten bármit megcselekedhet, tudjátok  – minden elképzeléseteket vagy gondolatotokat, vagy kéréseiteket, sőt legvadabb álmaitokat is felülmúlva!” (Efézus 3:20. – Az Üzenet fordítás)

3. Szükséges, hogy legyenek céljaid, mert ezek összpontosítják az erődet.

Az eredményes élet kulcsa az összpontosítás, az összeszedettség. Ha az energiádat/erődet túl sok dologra fekteted be, akkor hatástalan leszel, de ha egy dologra összpontosítasz, akkor az életed  hatékony lesz, és megváltoztatja a világot.

Nincs időd mindenre. De van egy jó hírem: Isten nem várja el, hogy mindent te csinálj meg!  A hatékony élet kulcsa egy Krisztust követő számára, az, hogy az igazán fontos dolgokat tegye meg és a többit felejtse el. A célkitűzések segítenek az összpontosításban.

Nem céltalanul futok. Úgy küzdök, mint egy bokszoló, aki nem csak a levegőt vagdossa.” (1. Korinthus 9:26. NCV-fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• A célkitűzéseid hogyan tükrözik Istenbe vetett hitedet?
• Családoddal vannak közös célkitűzéseitek? Miért fontos, egy családnak, hogy legyenek ilyenek?
• Milyen, talán kevésbé fontos dolgokra  fordítod az idődet és energiádat?

*(Daily Hope by Rick Warren 2018.12.31.)

Szólj hozzá!
Címkék: célkitűzés

Az összpontosított élet ereje

2016. április 27. 03:00 - FodorImi

„A jó tervezés és a kemény munka bővelkedéshez vezet, az elhamarkodottság pedig szegénységhez.” (Példabeszédek 21:5 – NLT, 2. kiadás fordítása)

Ha azt akarod, hogy Isten használjon ebben az esztendőben, összeszedettnek kell lenned. Minél jobban célratörő vagy 2016-ban, annál hatékonyabb leszel – és Isten annál inkább tud használni.

Az összpontosított életnek csodálatos ereje van. A szórt fény nem sok hatással van arra, amit ér. Ha azonban fókuszálod a fényt – mint a napsugarakat a nagyítólencsével – lángra lobbanthatsz egy papírdarabot vagy egy száraz fűcsomót. Ha még erősebben fókuszálod a fényt, a lézert kapod. Egy lézersugár pedig képes elvágni az acélt vagy elpusztítani a rákot.

Ugyanez igaz az életedre. Ha a 2016. éved irányvesztett, céltalan, akkor csak sodródni fogsz, anélkül, hogy nagy hatással lennél környezetedre. Ha azonban összpontosítod az évedet néhány kulcsfontosságú célra, akkor erőteljes hatással lehetsz a világra Istenért.

A Biblia azt mondja: „A jó tervezés és a kemény munka bővelkedéshez vezet, az elhamarkodottság pedig szegénységhez.” (Példabeszédek 21:5 – NLT, 2. kiadás fordítása)

Az összpontosítás egyik nagyszerű példája az 1 Mózes 24-ben olvasható történet. Ábrahám megidősödött, és a fia még mindig nem nősült meg. Isten megígérte neki, hogy a családjából hatalmas népet formál, amit Isten meg is tett. Azonban fiának, Izsáknak, nem volt egyetlen gyereke sem, sőt még meg sem nősült. Ezért Ábrahám azt a feladatot adta szolgájának, Eliézernek, hogy találjon feleséget Izsák számára. Azt mondta a szolgájának: „Ne a körülöttünk élő kánaáni lányok közül szerezz feleséget. Menj vissza az országomba, rokonaim földjére, és onnan hozz feleséget fiamnak, Izsáknak.”

Mint minden jó cél, ez világos volt Eliézer számára. Tudta, hogy Izsák számára kell feleséget szereznie, pontosan tudta, milyen feleséget kell keresnie. Ábrahám szülőföldjéről kellett feleséget találnia. Soha nem fogsz elérni egy homályos célt, mert nem tudod, mikor teljesítetted. Eliézernek ez nem volt kérdés.

Például, ha az a célod, hogy 2016-ban jobb szülő leszel, ez nem egyértelmű. Sőt az sem, ha az a célod, hogy több időt tölts a gyerekeiddel ebben az évben, mert sosem fogod tudni, mikor teljesítetted a célod.

Ha azonban elkötelezed magad, hogy minden kedden este egy órát együtt töltesz a gyerekeiddel, az egyértelmű cél. Tudni fogod, hogy teljesítetted-e vagy sem. Az ilyen fajta célok tudják megváltoztatni az életed..

Tehát, milyen konkrét, határozott célt állítasz magad elé 2016-ban?

Beszéljetek róla

  • A pontosan meghatározott célok hogyan erősítenek abban, hogy teljesítsd azokat?
  • Milyen határozott célt állítasz magad elé?
  • Kivel tudod megosztani a céljaidat bátorításért és elszámoltathatóságért?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2016.04.20.)

Szólj hozzá!

Csak azt irányíthatod, amit ismersz

2016. április 16. 03:00 - Lilla:)

"... ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint." (Róma 12:3b)

28b5fd8.jpg

Az első és legnagyobb korlát, amely útban áll az életed bármely területének megváltoztatásánál: a büszkeséged.

Tény, hogy senki sem tökéletes. Én sem vagyok tökéletes. Te sem vagy tökéletes. A pápa sem tökéletes. A Biblia szerint semmi sem tökéletes a földön kivéve Isten Szavát. A bűn miatt minden sérült ezen a bolygón.

Ennek ellenére megpróbálunk mindenkit lenyűgözni és úgy csinálunk, mintha minden tökéletesen rendben lenne. A gond az, hogy ha maradandó változást szeretnél az életedben, akkor először is alázatosan fel kell mérned a jelenlegi körülményeidet és elfogadni azt, hogy nem vagy tökéletes. El kell fogadnod, hogy neked is vannak problémáid a pénzügyeiddel, az egészségeddel, vagy bármivel, amivel éppen küzdesz az életedben.

A Róma 12:3-ban azt olvassuk, hogy "... ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint."

Készen állsz arra, hogy feltedd azt a kérdést a hozzád legközelebb állóknak, hogy "Miben kellene megváltoznom?" Van bátorságod hozzá, hogy megkérd a többi embert, hogy legyenek őszinték veled ezzel kapcsolatban?

Miért olyan fontos ez? Mert csak azt tudod irányítani, amit ismersz is. Ha nem ismered a hited mértékét, akkor az nem tud növekedni. Ha nem ismered az egészségi állapotodat, akkor nem tudod azt jobbá tenni és növelni. Ha nem ismered az anyagi helyzetedet, akkor nem tudsz kitűzni magad elé pénzügyi célokat. Ha nem tudod, hogy hol tart a lelki életed, az elhivatottságod vagy a kapcsolataid, akkor ezeken a területeken nem tudsz fejlődni. Csak azt tudod irányítani, amit ismersz.

Szintén fontos, hogy rögzítsd a haladásod, az elért célokat egy naplóban, egy felvételen vagy bármilyen egyéb módon. Ha kitűzöl magad elé néhány egészségügyi, pénzügyi vagy bármilyen más célt, rögzítsd az évek során történt haladásod, így láthatod majd, hogy hogyan fejlődtél.

Nézd meg, hogy hol vagy most és megismerheted merre akarsz menni.

Beszéljetek róla:

  • Kik azok az emberek az életedben, akiknek meg tudsz nyílni, akikkel őszinte tudsz lenni?
  • Az életed mely területeit kellene felmérned, hogy reális célokat és változásokat tudj kitűzni magad elé?
  • Milyen módokon tudod nyomon követni a növekedésed és haladásod?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.09.)

Szólj hozzá!

Az Istentől rendelt célok egy ígérettel kezdődnek

2016. április 13. 03:00 - FodorImi

„Az Úr, a menny Istene, kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, és megígérte nekem: „a te utódaidnak adom ezt a földet!” (1 Mózes 24:7a, NCV fordítás)

A Bibliában több mint 7000 ígéret van Istentől számodra – siker, bizonyosság, egészség, bővölködés, erő, bölcsesség és sok más dolog ígérete. Miért teszi Isten ezeket az ígéreteket?

Mert azt akarja, hogy megtanulj bízni benne!

Mikor egy célt tűzöl ki magad elé, ne a problémákra, hanem az ígéretekre fókuszálj. Keress ígéretet Isten Igéjéből, ami segít a célod elérésében.

Ezt teszi Ábrahám is, amikor Eliézer, a szolgája aggódni kezd, hogy vajon véghez tudja-e vinni a kapott küldetést. A mai igeversben Ábrahám beszél Eliézernek az ígéretről, amit Istentől kapott: „Az Úr elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan szerezz a fiamnak feleséget.” (1 Mózes 24:7b, NCV fordítás)

Neked nincs szükséged angyalra, mert a Szentírásban több tucatnyi helyen Isten maga mondja, „Veled leszek, bárhol is jársz!” Isten mindig veled van, akár érzed, akár nem. Csak csatlakoznod kell az Ő erejéhez.

A te Istened nagysága meghatározza céljaid nagyságát, és egy isteni cél kitűzése mindig Isten ígéretével kezdődik. Ne nézd a korlátaidat, nézd Isten ígéretét!

Beszéljetek róla:

  • Milyen ígéretet találtál ma Isten Igéjében?
  • Hogyan inspirál ez az ígéret téged egy Istentől rendelt cél kitűzésében?
  • Miért kellene, hogy megváltoztassa a céljaidat Istennek az az ígérete, hogy mindig veled lesz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.06.)

Szólj hozzá!

Az Istentől rendelt célokhoz hit szükséges

2016. április 12. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt." (Zsidókhoz írott levél 11:6a, NIV fordítás)

beautiful-photography-sky-favim_com-434111.jpg

Az isteni célok hit által jönnek létre. A Bibliában is ez áll: "Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt." (Zsidókhoz írott levél 11:6a, NIV). Hogy Istennek tetsző személy lehess, olyan célokat kell kitűznöd, amelyekhez hit szükséges.

Hogy mit jelent ez? Azt, hogy az általad kitűzött célok legyenek nagyobbak, mint amilyeneket egyedül is el tudnál érni.

Például szeretnélek arra bátorítani, hogy tűzz ki az egészségeddel kapcsolatban célt erre az évre. Ahogy mondtam: ha nincsen ilyen célod, akkor a célod végső soron az, hogy az egészségi állapotod változatlan legyen, vagy romoljon. Ahhoz, hogy előremozdulj, és egészségesebb lehess, szükséged van ilyen célra.

Mondjuk, hogy fogynod kell. Ha azt mondod, hogy fogynom kellene egy fél kilót... Nos, ugye, tudsz ettől jobbat is? Állíts fel inkább egy Isten Igéjére alapozott célkitűzést, és nincs kétségem afelől, hogy ez a célod állandóan a Jézustól való függésben fog tartani.

Mindaddig nem hiszel igazán Istenben, míg nem fogsz bele olyasmibe, amihez nélküle kevés vagy. 

Beszéljetek róla:

  • Láttad-e már Istent, amint hozzásegít téged a céljaid eléréséhez? 
  • Milyen módon tanúskodnak a céljaid az Istenbe vetett hitedről? 
  • Mit üzen neked az Úr, amiről azt gondolod, túl nagy dolog számodra? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása