Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Válaszd a rövidtávú nehézségeket a hosszútávú növekedés kedvéért

2018. szeptember 14. 03:00 - Tomes Lívia

„(Mózes) eldöntötte, hogy inkább választja az Isten népével együtt való sanyargatást, mint a bűn mulandó örömeit.” (Zsidók 11:25 NIV)

tajkep-4_rick.jpg

Tegnap arról tanultunk, hogy ahhoz, hogy olyanok legyünk, amilyennek Isten akar látni bennünket, először egy fontos elhatározást kell tennünk: „Elszántam magam, nem hagyom, hogy az emberek formáljanak engem. Azzá akarok válni, amivé Isten akar formálni. Azt szeretném tenni, amit Isten akar, és be akarom tölteni Istennek az életemre vonatkozó tervét, és nem valaki más tervét.”

Ma, ahhoz, hogy ez megtörténjen, egy második elhatározást is kell tennünk: „Inkább választom a rövidtávú nehézségeket a hosszú távú növekedés érdekében."

Bárki, aki valaha sportolt, jól tudja ezt. Gyakorolni és keményen kell edzeni ahhoz, hogy részt vehessünk a bajnokságban. Nem úgy megy az, hogy csak odasétálsz és megnyered a bajnokságot. Ha valamiben jó szeretnél lenni, el kell fogadnod a rövidtávú nehézségeket és fájdalmakat cserébe a hosszú távú nyereségért.

Ez nemcsak a sportra igaz. Így van ez a pénzügyekkel is. És igaz ez a kapcsolatainkra is. Én jó házasságban élek, de Kay és én éveken keresztül keményen dolgoztunk, hogy ez így legyen. Ez nem jön könnyen. Neked is keményen dolgoznod kell azért, hogy a házasságod fejlődjön, ugyanúgy, ahogy bármi másért is meg kell dolgozni az életben.

Miért olyan fontosak ezek a döntések az életedben? Mert életünk legtöbb problémája abból jön, hogy képtelenek vagyunk késleltetni az örömszerzést. A társadalomban minden azt tanítja, hogy azt mondjuk, „Én mindent akarok, most azonnal, ingyen és könnyen.” De az élet nem így működik!

Mózes hozott egy döntést: „Ő eldöntötte, hogy inkább választja az Isten népével együtt való sanyargatást, mint a bűn mulandó örömeit.” (Zsidók 11:25 NIV).

Tehát az ige azt mondja, hogy ő inkább a sanyargatást választotta, és azt, hogy elviseli a rövid távú fájdalmakat, azért, hogy megtapasztalja a helyes magatartás hosszútávon tartó örömét.

Neked is lesznek fájdalmaid életedben. De ha egy adott pillanatban azt választod, hogy inkább elfogadod a nehézségeket, erőfeszítéseket teszel és megtanulod a fegyelmet, mindezt azért, hogy növekedj, és hogy erősebb, plusz érettebb légy, akkor ezek későbbi életedben a hasznodra válnak.

Én most érzem azoknak a döntéseknek a hasznát, amiket 20-as éveimben tettem, azt, hogy ne költsek többet, mint amennyit keresek, hogy spóroljak, hogy tizedet adjak, hogy becsüljem az Istent. Fegyelmezett voltam és döntéseim hasznát sok évvel később most is érzem. Mostanra már megtettem a legnehezebbeket.

Ha a rövid távú nehézségeket választod, mint ahogy Mózes tette, meglátod, Isten megtart, és így hosszú távon örülhetsz jutalmainak.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen rövidtávú nehézséggel, fájdalommal nézel szembe, ami az örökkévalóságra készít fel?
  • Hogyan értékeled azokat a nehéz döntéseket, amiket hoztál, vagy azokat a hosszú órákat, amiket azért viseltél el, hogy hosszú távon fejlődj, növekedj?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy most a nehezebb utat válaszd, még akkor is, ha azt jelenti, hogy szenvedést és nehézségeket kell elviselj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.07.)

Szólj hozzá!

Összpontosíts arra, hogy Isten kedvében járj, ne az emberekében

2018. szeptember 13. 03:00 - daniella_89

"A célunk az, hogy Istennek tetsszünk, nem embereknek. Egyedül Ő vizsgálja a szívünk szándékait." (1Thesszalonika 2:4, NLT fordítás)

zddgamc.jpg


Isten nem arra teremtett, hogy az legyél, akivé más akar tenni. Isten nem azért teremtett, hogy az legyél, akit a szüleid akarnak, akit a barátnőd, vagy a barátod akarnak, akit a társad, vagy a főnököd akar, hogy legyél.

Isten arra teremtett, hogy önmagad legyél. Ha mindazzá válsz, amivé lehetsz, vissza kell utasítsd azt, hogy mások határozzák meg, ki vagy.

A Zsidók 11:24 ezt mondja: "Hit által tiltakozott Mózes, hogy a fáraó leánya fiának mondják" (NIV fordítás)

Mózesnek identitáskrízise volt. Zsidó rabszolgaként született, de egyiptomi királyi sarjként nevelkedett, mint a fáraó unokája. Mikor felnőtt, két választási lehetőséggel szembesült: élete hátralevő részében megjátszhatja, hogy ő a fáraó unokája, élve mindazzal a luxussal, dicsőséggel és hatalommal, ami ezzel jár; vagy elismerheti azt, hogy kicsoda ő valójában: egy zsidó.

Ha elismeri, kicsoda valójában, a családja elutasítja, hogy ezentúl a rabszolgákkal élje le a hátralevő életét. Kegyvesztetté, megalázottá válik és az életét fájdalom és a rabszolgamunka fogja kitenni.

Te melyiket választanád?

Manapság a legtöbb ember egy élő hazugság. Olyan emberek próbálnak lenni, akik nem ők. De Mózes visszautasította azt, hogy hazugságban éljen, mert a becsület embere volt. Ahhoz ragaszkodott, hogy az legyen, akinek Isten alkotta, minden főnemesi nyomás ellenére.

A kérdésem hozzád a következő: Kinek engeded, hogy meghatározza az identitásod?

A barátaidnak, vagy a családodnak? Lehet, hogy a szüleid már évekkel ezelőtt meghaltak, de te még mindig az általuk felállított jövőképedet éled. Lehet, hogy még mindig attól függsz, amit az exed mondott neked, próbálva bizonygatni, hogy tévedett. De az is lehet, hogy próbálod fenntatani azt, amilyenné a közösségi média, a kultúra és a verseny szerint kéne lenned.

De a Biblia ezt mondja: "A célunk az, hogy Istennek tetsszünk, nem embereknek. Egyedül Ő vizsgálja a szívünk szándékait." (1Thesszalonika 2:4, NLT fordítás)

Az első elhatározás, amit meg kell hoznod, az ez: "Eldöntöm, hogy nem engedem többé, hogy más emberek belenyomjanak a formájukba. Az leszek, akivé Isten akarja, hogy váljak. Azt teszem, amit Isten akar, hogy tegyek és az Ő tervét - nem valaki más életemre vonatkozó tervét teljesítem be."

Barátom, ez igazi siker. Az igazi siker az, hogy pontosan az vagy, akivé Isten teremtett, és semmi több.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ki, vagy mi próbálta formálni az identitásod arra kényszerítve, hogy legyél valaki vagy valami, ami nem vagy?
  • Tölts időt azzal, hogy leírod, ki vagy Jézus Krisztusban. Hogyan határozza meg Ő az identitásod?
  • Hogyan fedezheted fel, Isten pontosan mire teremtett?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.06.)

Szólj hozzá!

Attól tartasz, hogy rosszul fogsz dönteni?

2018. augusztus 30. 03:00 - Mate Cseri

"Az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért." ( Zsolt 23:3, saját fordítás)     

isten_vezet.jpg

Gyakran attól félünk, hogy rossz döntést hozunk, és ez feszültséget okoz.

Talán egy nagy döntéshelyzettel állunk szemben: 'Kitartsak vagy engedjem el?', 'Nekiálljak vagy kiszálljak?', 'Házasodjak?', 'Nézzek új kenyérkereset után?', 'Elköltözzek?'

Amikor nem tudunk dönteni, akkor csak vánszorgunk. A Biblia azt mondja a Jakab 1-ben, hogy amikor habozunk, akkor ingataggá válunk minden ügyeinkben. A görög szó az "ingatag"-ra annyit tesz: ténfereg, mint egy részeg.

Isten viszont azt mondja, hogy van ellenszer a döntésképtelenségünkre. A Zsolt. 23:3 szerint: 'Az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért'. A döntés feszültségét úgy kezeljük, hogy átadjuk Istennek a vezetést. 

Ezt gondolhatjuk: 'De hát ezt már próbáltam!' Kérted Istent, hogy vezessen, de aztán még zavarodottabb lettél, mint azelőtt. Még mindig nem tudod, mi a helyzet. Azon tűnődsz: 'Miért olyan bonyolult megismerni Isten akaratát?'

Isten játszik velünk? Nyilvánvalóan nem! Vezetni akar minket. Jobban akarja, hogy megismerjük akaratát, mint azt mi magunk akarjuk. A gond, hogy gyakran a helytelen dolgot fürkésszük, amikor meg akarjuk találni Isten akaratát. 

Például néhányunk egy érzést keres. Azt akarjuk, hogy egy érzés lesöpörjön minket a lábunkról és így elmondhassuk: 'Na, így most már tudom, mi az Isten akarata!' Néhányan közülünk módszertani megközelítést akar Istenhez. Egy recepthez vagy képlethez akarunk jutni. Megint mások varázslatos módon akarnak közeledni Isten akaratához. Isten adjon valami égi jelet - írja fel az égboltra, hívjon fel, küldjön e-mailt. 

Mindezek a módok csalódottsághoz vezetnek, és annyit érnek el bennünk, hogy elvétjük Isten akaratát. Isten akarata nem érzés vagy képlet, vagy valami, ami miatt Isten azt akarja, hogy frusztráltak vagy ijedtek legyünk. 

Isten nem akar összekuszálni, és nem akarja, hogy feszült légy egy döntés meghozatalát illetően. Ő jelen van, utad minden egyes lépését vezeti. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi az a nagy döntés, amivel a közelmúltban szembenéztél? Hogy kerested Isten akaratát?
  • Miért akarja Isten, hogy használd a Bibliát ahhoz, hogy segítse döntésed?
  • Mi az, ami meggátol abban, hogy Istenben bízz azt illetően, hogy ő vezet minden döntésedben, amit hoznod kell?

*(Daily Hope, by Rick Warren, 2018.08.23.)

Szólj hozzá!

Gondolataid alakítják életed

2018. augusztus 29. 03:00 - Mate Cseri

„Óvd gondolataid, mert gondolataid alakítják életed." (Péld 4:23, GNT fordítás)

life_shaped_bythoughts.jpg

Istent sokkal jobban érdekli elméd megváltoztatása, mint körülményeid megváltoztatása.

Te azt szeretnéd, hogy Isten elvegye minden gondod, fájdalmad, keserved, szenvedésed, betegséged és szomorúságod, Isten viszont először rajtad akar dolgozni, mivel nem lesz addig változás az életedben, amíg nem újítod meg elméd, amíg gondolataid nem kezdenek el változni.

Miért van akkora jelentősége annak, hogy megtanuld uralni elmédet? Hadd hozzak három érvet.

Urald az elmédet, mert gondolataid irányítják azt.

A Példabeszédek 4:23 szerint: „Óvd gondolataidat, mert gondolataid alakítják életed." (GNT fordítás). Gondolataidnak döbbenetes életformáló ereje van, úgy jó, mint rossz irányba. Például, lehet, hogy elfogadod azt, amit mondott neked valaki gyerekkorodban: „Értéktelen vagy, nem számítasz." Ha elfogadtad ezt a gondolatot, ami helytelen ugyan, de mégis alakította életed.

Urald elmédet, mert az elme a bűn csatatere.

Minden kísértés az emberi elmében történik meg. Pál mondja a Római levél 7:22-23-ban: „Gyönyörűségemet találom Isten akaratának megcselekvésében, új emberi mivoltom szerint; de van bennem valami mélyen, amely háborúban áll elmémmel és győzedelmeskedik és a még mindig velem lévő bűn szolgájává tesz engem. Elmémben Isten engedelmes szolgája akarok lenni, de ehelyett azt veszem észre, hogy a bűn szolgája vagyok." (TLB fordítás).

A szellemi kifáradás egyik oka az elménkben dúló egész napos harc. Gyöngítő hatása van, mert igen heves, és azért ilyen ádáz a harc, mert az emberi elme a legnagyobb értékünk. A Sátánnak a legnagyobb értéked kell!

Urald elméd, mert ez a béke és boldogság záloga.

Egy fegyelmezetlen elme feszültséghez vezet. A helyesen uralt elme viszont békességhez. Egy fegyelmezetlen elme összeütközéseket szít. A helyesen uralt elme önbizalmat kovácsol. Egy fegyelmezetlen elme stresszt okoz. Amikor meg sem próbáljuk kordában tartani elménket és irányítani gondolatainkat, óriási stressz keletkezik életünkben. Egy helyesen irányított elme erőhöz, biztonsághoz és békéhez vezet. 

„Hagyni a bűnös természetet uralkodni az elmén: halál; engedni viszont a Lelket, hogy uralja az elmét: élet." (Római 8:6, NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mivel töltjük meg elménk, ami kedves Isten előtt? Mivel, ami nem kedves?
  • Hogyan gyakoroljuk elménk irányítását?
  • Milyen szerepe van az Igének elméd irányításában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.22)

Szólj hozzá!

A változáshoz döntened kell!

2018. augusztus 21. 03:00 - mintyovanviki

„Vessétek le a régi bűnös természeteteket és életstílusotokat, ami csalárd és gonosz tetteitek miatt megromlott.” (Efézus 4:22 NLT fordítás)

A változáshoz döntések kellenek. Nem elég csak álmodozni a változásról. Nem elég kívánni a változást. Annak érdekében, hogy megváltozz, döntést kell hozz. Azt kell döntsd, hogy megváltozol.

A változás tudatos cselekvés. Más szeretnél lenni valamiben hat hónap múlva? Jobb szeretnél lenni egy év múlva? Egészségesebb, erősebb és érettebb szeretnél lenni? Boldogabb szeretnél lenni? Kevesebb adósságot szeretnél? Jobban szeretnél hasonlítani ahhoz, akit Isten akar látni benned?

Megmondom neked őszintén: ezek csak akkor következnek be, ha azt választod, hogy változtatsz. Mert ezek a fenti dolgok véletlenül nem fognak megváltozni.

A változáshoz döntés kell.

Sokszor azt gondolhatjuk, hogy mi várakozunk Istenre, hogy Ő megváltoztasson minket. De nem! Isten vár rád. Arra vár, hogy azt mondd: "Igen, Uram, hajlandó vagyok megváltozni."

Tudatos döntéseket kell hozzunk, hogy fejlődjünk, hogy kiteljesedjünk. Nincs fejlődés változás nélkül, nincs változás veszteség nélkül, és nincs veszteség fájdalom nélkül. Ha fejlődni, növekedni szeretnél, változnod kell, és a változás azt jelenti, hogy el kell hagynod néhány régi dolgot annak érdekében, hogy néhány új dolog a helyébe kerülhessen.

Olyan, mintha egy trapézon lengenél. Az artista elrugaszkodik az egyik trapézról, hogy elérjen egy másikat. Egy bizonyos pillanatban el kell engednie az egyiket, hogy megragadja a másikat, különben nem fog átjutni a másik oldalra. Ha úgy gondolja, hogy mindkettőjükre támaszkodhat, mi történik? Középen ragad, és leesik.

Néhányan közületek középen ragadnak, és azért esnek le, mert nem hagyták el a régi mintákat, a régi szokásokat és a régi gondolkodásmódokat. El kell hagynod régi útjaidat.

A Biblia azt mondja:  „Vessétek le a régi bűnös természeteteket és életstílusotokat, ami csalárd és gonosz tetteitek miatt megromlott.” (Efézus 4:22 NLT fordítás).

Más szavakkal: engedd el! A régi szokásokat, a régi sérelmeket, a régi mintákat, a régi bűnöket az életedből – engedd el. A Biblia azt mondja, hogy hagyd el azokat és bízz Istenben, aki kimunkálja benned "az akarást és a cselekvést, hogy betöltse az Ő jó céljait" (Filippi 2:13b NIV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változásokat vársz, hogy Isten kimunkáljon benned? Milyen felelősséged van abban, hogy ezek a változások bekövetkezzenek?
  • Miként tud a más hívők előtti felelősségvállalás segíteni abban, hogy eldöntsd: változni akarsz és, hogy a változatást végig is csinálod?
  • Mit kell tenned, miután a döntés megszületett benned? Milyen lépések segítenek előrejutni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.14.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása