Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jézus hozzád lép a viharban

2021. február 24. 03:00 - daniella_89

0_jcr_wol_160819weatherphotographeroftheyear2019_18.jpg
„Hajnali 3 óra körül, Jézus odament hozzájuk a vízen járva” (Mk 6,48 NLT).
Volt már olyan vihar az életedben, ami mindent szétzilált?

Márk evangéliuma 6. fejezetében Jézus elment, hogy egyedül imádkozzon, de előtte előreküldte a tanítványait Bétsaidába. A hajóút nem volt hosszú, de hirtelen vihar csapott le a tóra. Amikor Jézus látta, hogy a széllel küzdenek a tó közepén, a segítségükre sietett.

Érezted már magad úgy, mint ezek a tanítványok?

Talán nem szándékosan jutottál el idáig a munkáddal, a házasságoddal vagy az anyagiakkal kapcsolatban. Olyan helyzetekbe kerültél, amelyekben a dolgok kicsúsztak az irányításod alól. Úgy érzed, hogy már rég el kellett volna érned a kitűzött céljaidat, de mostanra feladtad a reményt is, hogy eljuss odáig. Már csak a biztos talajt kívánod a lábad alatt.

Vagy talán nagy álmokat dédelgettél az életeddel kapcsolatban, de már rég feladtad őket. Már nem érdekel a haladás, csak az jár a fejedben: „Túl fogom ezt élni?”

Mit tesz Jézus a kétségbeesésed pillanatában? Márk evangéliuma 6. fejezetének 48. verse szerint: „Hajnali 3 óra körül, Jézus odament hozzájuk a vízen járva” (NLT). Vegyük észre, Jézus nem a tanítványainak mondta, hogy menjenek oda hozzá! Tudta, hogy nem képesek rá. Ő ment oda hozzájuk. Ugyanez igaz a te helyzetedre is. Ha épp a kétségbeesés mocsarába ragadtál, Jézus odalép hozzád.

Számomra csodálatos tény, hogy Jézus nem a parton áll, és onnan kiabálja az utasításokat. Ha viharba kerültél, nem tanácsokra van szükséged, hanem egy csodára. Arra van szükséged, hogy valaki ott legyen veled, és pont ez az, amit Jézust tesz. Közbelépett a tanítványai viharában.

Ez az evangélium a jó hír: Isten nem a parton áll, hogy onnan megmondja, hogy mit tegyél. Ő eljön, és találkozik veled a te viharodban – a fájdalmadban, a félelmedben, a depressziódban és a csüggedésedben. Ő jön hozzánk. Micsoda Isten!

Lehet, hogy éppen most elhagyatottnak érzed magad, de nem vagy az! A Biblia azt írja János evangéliuma 14. fejezetének 18. versében: „Nem hagylak el, és nem hagylak árván a viharban. Én jövök hozzád” (TLB). Erre számíthatsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Hogyan változtatta vagy erősítette meg az evangéliumról alkotott képedet ez a történet arról, hogy Jézus eljön a tanítványokhoz a viharban?
  • Gondolj egy időszakra az életedben, amikor el voltál keseredve! Hogyan jött el Isten hozzád?
  • Kit ismersz, aki éppen reménytelen helyzetbe került, és szüksége van Isten beavatkozására? Hogyan imádkozhatsz érte? Hogyan tudod támogatni őt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.17.) (Fordította: efildi, daniella_89)

Szólj hozzá!

Ha élni szeretnél, add oda az életed

2020. december 17. 03:00 - csmsdvd

lohere.jpg

„Igazságos az Isten, nem feledkezik el a cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet őfelé tanúsítottatok, amikor az övéit segítettétek. Ő nem fog elfeledkezni arról, hogy még most is segítitek őket” (Zsid 6,10 NCV).

Mindannyiunknak ugyanannyi perc áll rendelkezésére minden nap. És mindannyian ugyanazt a célt kaptuk: legyünk egyre inkább Jézushoz hasonlóak.

Ha Jézust egy szóval kellene jellemezzem, ezt mondanám: önzetlen.

Tehát neked és nekem az a feladatunk az életben, hogy megtanuljuk, hogyan tudunk egyre önzetlenebbek lenni, mivel önzetlennek lenni annyi jelent, mint szeretni − és Jézus maga a szeretet.

„Igazságos az Isten, nem feledkezik el a cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet őfelé tanúsítottatok, amikor az övéit segítettétek. Ő nem fog elfeledkezni arról, hogy még most is segítitek őket” (Zsid 6,10 NCV).

A mennyben a jutalmat aszerint kapjuk, hogy mit tettünk itt a földön. Egy nap mindannyian ott fogunk állni Isten előtt, aki ezt fogja kérdezni: „Hogyan sáfárkodtál azzal, amit rád bíztam?” Azt akarod majd válaszolni erre a kérdésre, hogy „Nos, sok pénzt kerestem, aztán nyugdíjba mentem, aztán meghaltam”?

Ennél sokkal több céllal helyezett Isten erre a földre. Élj inkább egy önzetlen életet, add oda magad másokért és az Isten országáért! És akkor ezt tudod majd mondani Istennek: „Az egészet odaadtam, Uram. Nincs semmim. Mindent, amim volt, és ami vagyok, odaadtam az evangéliumnak.”

A legjelentősebb dolog, amit az életeddel tudsz tenni az, hogy odaadod és odaszánod azt. Nagylelkűen és bőkezűen bánsz azzal, amit Isten rád bízott, beleértve a pénzedet, az erődet, az idődet és a tehetségedet. Isten világosan mondja, ha nincs az életedben szolgálat és nagylelkűség, akkor nincs jutalom a mennyben. Azt szeretnéd, hogy a földi életed így végződjön?

Éld úgy az életed a földön, hogy az számítson az örökkévalóságban is. Segíts, hogy az emberek megismerjék Krisztust, hogy felismerjék életük célját, növekedjenek bölcsességben, érettségben, hogy megtalálják a szolgálatukat, és küldetésük szerint szolgáljanak a világban.

Amikor odaadod az életed, az új értelmet kap, új örömmel telik meg és újra izgalmas lesz.

Amikor odaadod az életed, elkezdesz teljes életet élni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent az, hogy önzetlenek vagyunk a tehetségünkkel?
  • Te hogyan adod oda az életed másokért? Mi az, amit tudnál tenni ma azért, hogy mások is megismerjék Jézust?
  • Miért jó észben tartani Isten ígéreteit, amikor a pénzeddel és az időddel másokat önzetlenül szolgálsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.10.)

Szólj hozzá!

Bocsáss meg azoknak, akik szembeszegülnek veled!

2019. július 26. 03:00 - ReveSz

"Légy alázatos, amikor helyreigazítod azokat, akik ellened szegülnek... Az ördög csapdába ejtette őket, hogy engedelmeskedjenek neki, de Isten segíthet nekik kimenekülni." (2Tim 2,25–26 CEV fordítás)

lina-trochez-ktpkyus3qjs-unsplash.jpg

Amikor a hited miatt kerülsz szembe valakivel, fel kell ismerned az ellenállás forrását.

Az ellenállás nem más emberektől jön. Nem a munkatársaidtól, nem egy politikai párttól, nem más néptől vagy más vallástól, de még csak nem is egy versenytársadtól. A nyomás, amit érzel, hogy visszahúzódj, csöndben légy, vagy ülve maradj, amikor ki kéne állnod valamiért, nem más emberektől jön, hanem igazából Sátántól.

A jelenések könyve 12. fejezetének 10. verse azt mondja, hogy Sátán a „keresztények vádlója". Legfőbb feladata, hogy földbe tiporjon.

Egy nem látható szellemi csata zajlik körülötted. A nyomás, ami távol tart attól, hogy a helyes dolgot tedd, igazából nem más emberektől jön. Ők csak eszközök, és legtöbbször nem is tudják, hogy valaki használja őket. A valóságban egy szellemi hadviselés zajlik.

„Nem emberi lények ellen harcolunk, hanem a gonosz szellemi erők ellen, akik a mennyei világban vannak” (Ef 6,12 GNT fordítás).

Sátán tudja, hogy értelmetlen közvetlenül Jézus Krisztust támadni, így helyette azokat támadja, akik Jézust követik. Felhasználja a médiát, a világi zenét, a kultúrát és bármi mást, hogy nevetségessé tegye azokat, akik a hitüket Jézusba vetették. Ő van az olyan hangok mögött, amelyek ezt mondják: „A keresztények régimódiak és bigottak. Azt sem tudják, miről beszélnek.”

A Biblia segít abban, hogy mit tegyél: „Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat! Ezekből csak baj lesz, de azok, akik az Urat szolgálják, ne legyen bajkeverők. Legyenek kedvesek mindenkihez, legyenek jó tanítók és nagyon türelmesek. Légy alázatos, amikor helyreigazítod azokat, akik ellened szegülnek... Az ördög csapdába ejtette őket, hogy engedelmeskedjenek neki, de Isten segíthet nekik kimenekülni.” (2Tim 2,23–26).

Ha nincs jelen a Szent Szellem az életedben, akkor nincs védelmed Sátánnal szemben, aki hatással lehet az érzelmeidre és a hangulatodra, aki depresszióba taszíthat, vagy akár fel is dühíthet.

Talán azt gondolod, hogy erős vagy, de mégsem vagy elég erős ahhoz, hogy egymagad harcolj Sátán támadásai ellen. Fel kell ismerned a támadás forrását – aki Sátán, és nem az a személy, aki épp megtámad –, és úgy kell bánnod a szembenállással, ahogy Jézus tette.

Hogyan bánt Jézus azokkal, akik szembeszegültek vele? Még a kereszten is így szólt: „Atyám, bocsáss meg nekik. Nem tudják, mit cselekszenek.”

Azok az emberek, akik támadnak téged, nem tudják, mit tesznek. És azok, akik becsmérlik Jézust, az egyházat és a kereszténységet? Ők sem nem tudják, mit tesznek.

Imádkozz te is így: „Atyám, bocsáss meg nekik", mert így szeretetet mutathatsz mások felé még támadás idején is, és így több energiád lesz az igazi ellenséggel harcolni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Sátán van az emberek rossz cselekedetei mögött, akkor miért vonhatja őket Isten mégis felelősségre azért, amit tesznek?
  • Milyen fizikai, érzelmi és lelki hatással van rád, amikor képes vagy megbocsátani az ellenségeidnek?
  • Mik azok a gyenge pontjaid, vagy az életednek melyek azok a területei, ahol Sátán a legkönnyebben tud támadni téged? Kérd Istent, hogy növelje a hitedet ezeken a területeken, és adjon erőt, hogy szilárdan meg tudj állni!

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.07.19.)

 

Szólj hozzá!

Miért reagáljunk kedvesen?

2015. november 26. 03:00 - Szíj Melinda

 

„A bolond szabadjára engedi minden indulatát, ám a bölcs ember megzabolázza azokat.” (Példabeszédek 29:11, GW fordítás)

keep_calm_and_trust_god_posters-r3f909d8136ac4748a06f0bdd0a3c9c3f_2huh_8byvr_512.jpg

Életed történései közt sok mindenre nem lehet befolyásod. Ahogy néhány nappal ezelőtt ezekben az áhítatokban már említettem, nem tehetsz róla, kik a szüleid, vagy hová születtél, ahogy számos egyéb olyan dologról sem, melyek jelentős hatással vannak az életedre. 

Azt azonban megválaszthatod, miként reagálj egy helyzetre, amit az élet eléd hoz. Dühbe gurulhatsz, felhúzhatod magad, akár depresszióba is süllyedhetsz, ha bántás ér – vagy válaszolhatsz megbocsátással.

A választás mindig rajtad áll. A Biblia így szól: „A bolond szabadjára engedi minden indulatát, ám a bölcs ember megzabolázza azokat” (Példabeszédek 29:11, GW fordítás). Ha felelősségteljesen akarunk élni, akkor használnunk kell az eszünket, mielőtt még szóra nyitnánk a szánkat. Gondolkodnunk kell, mielőtt cselekszünk. 

Amikor valaki fájdalmat okoz nekünk, válaszreakcióként gyakran megpróbálunk elégtételt venni. Paradox módon azon igyekezetünkben, hogy leszámoljunk azzal, aki ártott nekünk, épp magunkon állunk bosszút. Lealacsonyodunk az ő szintjére. 

Isten egy sokkal méltóbb válaszra hív minket: a megbocsátásra. 

Ha rosszul bánnak veled, a megfelelő reakció nem az, hogy megsértődsz vagy hallgatásba burkolózol. Egyik sem felelős döntés. Ehelyett Isten arra szólít minket, hogy a sérelmekre nyugalommal, szeretettel és igazsággal válaszoljunk. 

Zárógondolatként: bízz Istenben, hogy kárpótol a téged ért sérelemért. Neki sokkal jobb eszközei vannak erre, mint neked. 

Beszéljünk róla: 

  • Milyen stratégiákat alkalmazhatsz, amikor nagyon megbántanak, hogy ne reagálj gondolkodás nélkül?
  • Miért hitkérdés megtanulni az önfegyelmet?
  • Miért van az, hogy az emberek kiszámíthatóbbnak tartanak, ahogy megtanulod felelősebben irányítani a válaszreakcióidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.11.19.)

Szólj hozzá!

A hit pajzsa védelmet nyújt

2013. május 14. 03:00 - mirjam07

"Minden körülmények között hordozzátok a hit pajzsát, amellyel kivédhetitek a Gonosz minden tüzes nyilát!" (Ef. 6:16, EFO)

shield_of_faith.jpg

Jézus követőjeként folyamatosan tüzes nyilak kereszttüzében állsz. Mik is lehetnek ezek a tüzes nyilak, amelyekkel találkozhatsz? Sátán a következő gondolatokat próbálja meg elültetni a fejedben:

  • Kételkedés. Elkezded kérdezgetni magadtól: "Valóban Isten mondta ezt? Tényleg megbízhatok Istenben? Ez nem csak a te magyarázatod?"
  • Elcsüggedés. Ezt mondja a Sátán: "Soha nem leszel jobb. Az életed nem fog megváltozni. Meg se próbáld.
  • Késedelem. Megkérdezed magadtól: "Miért tart ez ilyen sokáig?" Valami, amit nagyon szeretnél, hogy megtörténjen, még eddig nem történt meg.
  • Nehézség. Megkérdezed magadtól: "Miért olyan nehéz ez? Miért olyan nehéz működőképessé tenni a házasságomat? Miért olyan nehéz álláshoz jutni?"
  • Depresszió. Ezt mondod magadnak: "Nem éri meg." Még csak meg sem akarod próbálni.

A nyilak rendszeresen jönnek feléd. Bizonytalanságot okoznak az életedben. A nagy bizonytalanságok időszakában  - például amikor nincs állásod, vagy éppen nagy családi állapotváltozáson mégy keresztül - ezek a tüzes nyilak még gyorsabban röpködnek feléd. Jobb, ha felkészülsz rá.

Pál elmondja nekünk, hogy mi az egyetlen ellenszer ezekkel a tüzes nyilakkal szemben: a hit pajzsa! A Biblia ezt mondja: "Minden körülmények között hordozzátok a hit pajzsát, amellyel kivédhetitek a Gonosz minden tüzes nyilát!" (Ef. 6:16, EFO)

Hogyan kezeled ezeket a nyilakat? Vedd fel a hit pajzsát. Ez az egyetlen védelmi lehetőség a kételkedés, megfélelmítés, késedelem, nehézség és depresszió ellen. Bízz Istenben, nem számít, mit látsz, mit hallasz, vagy mit érzel a körülötted lévő világból. Szükséged van Isten biztonságára, amikor szembesülsz a Sátán bizonytalanságainak tüzes nyilaival.

Röviden, kétségbe kell vonnod kétségeidet és hinned kell a hitedben. A legtöbb ember pont az ellenkezőjét csinálja. Kétségbe vonják a hitüket és hisznek a kétségeikben. Ez óriási butaság. Higgyél abban, amit Isten mond neked az Ő Igéjében.

Láttam egyszer egy matricát egy lökhárítón sok évvel ezelőtt: "Isten mondta, én elhiszem, nekem ennyi elég ". Nos, ez lehet, hogy egy aranyos vélemény, de rossz a teológiája. Az igazság ez: "Isten mondta, és ez nekem elég - akár elhiszem, akár nem." Isten igazságai nem attól függnek, hogy elhiszed őket vagy sem. Akkor is igazak, ha nem hiszed el őket, mert Isten nem hazudik.

Erre a biztonságra van szükséged a nehéz napokban. A hit pajzsának segítségével biztos lehetsz abban, hogy Isten ígéretei igazak, még akkor is, amikor a te életedben éppen nem tűnnek igaznak.

Amikor csak elkezdesz hinni a kétségeidben, és megkérdőjelezed a hitedet, Sátán próbál betörni az életed ajtaján, és ezt az ajtót ő arra fogja használni, hogy támadjon téged, minél több oldalról.

Le sem szabad venned magadról a hit pajzsát. Pál azt mondja, hogy "minden körülmények között" viseljük. Sátán soha nem fogja abbahagyni a tüzes nyilak dobálását feléd. Légy résen. Bízz Istenben és az Ő Szavában, bármi is történjék az életedben.

Beszéljetek róla

  • Melyik tüzes nyíl okozza benned a legnagyobb bizonytalanságot - a kételkedés, megfélemlítés, késedelem, nehézség vagy a depresszió?
  • Mit tanultál Isten Igéjéből, ami biztonságot adhat a Sátán tüzes nyilainak támadásaival szemben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.05.07)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása