Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Válaszd az örvendezést!

2019. október 12. 03:00 - csmsdvd

„Továbbra is örvendezni fogok. Mert tudom, hogy ahogy értem imádkoztok, és ahogy Jézus Krisztus Lelke segít nekem, az üdvösségemre válik” (Fil 1,18-19 NLT fordítás).

Amikor a dolgok szétesnek, ne próbálj meg egyedül megoldást találni. Hagyd, hogy Isten rakja össze újra a darabokat.

Ha szembetalálkozol egy problémával, két lehetőséged van: dicsőíthetsz vagy aggódhatsz.

Pál ezt mondja a filippiekhez írt levelének 1. fejezetében a 18–19. versekben: „Továbbra is örvendezni fogok! Mert tudom, hogy ahogy értem imádkoztok, és ahogy Jézus Krisztus Lelke segít nekem, az üdvösségemre válik” (NLT fordítás).

Ebben az egyetlen igében Pál az erő számos forrását adja meg, hogy pozitív és boldog maradhass a nehéz időkben.nr_rejoice2.jpg

Először is, Isten szemszögéből kell nézned saját problémáidat. Pál ezt mondja: „Mert tudom". Amit tudsz, az visz téged előre. Pál tudta, hogy Isten munkálkodik küzdelmei közepette, és szem előtt tartotta Isten nagyobb távlatát.

Másodszor, Pálnak voltak emberei, akik imádkoztak érte, és ez továbbsegítette őt. Aztán azt mondja, hogy „Jézus Krisztus Lelke segít nekem”. Azaz a Szentlélek is továbbsegítette őt. Végül így ír: „az üdvösségemre válik”. Pál hitte, hogy Isten jóra fordítja problémáját.

Mivel rendelkezett Isten távlatával, a barátok imájával, a Szentlélekkel és a hittel, Pál azt választotta, hogy „továbbra is örvendezni” fog.

A te döntésed, hogy örvendezel-e.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan lehet dicsőíteni Istent egy küzdelem közepén?
  • Kire támaszkodsz imatámogatásért? Kire számíthatsz, hogy hűségesen és kitartóan imádkozik lelki növekedésedért?
  • Gondolj egy jelenlegi problémádra! Hogyan tapasztalod Isten munkáját a fájdalmaid közepette? Mit szeretnél, Isten mit végezzen el benned és rajtad keresztül ezzel a megtapasztalással?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.05.)

Szólj hozzá!

Hálaimák ereje

2019. október 09. 03:00 - Erika1832

„Semmiért ne aggódjatok, inkább imádkozzatok mindenért! Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg mindazt, amit tett! Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békéjét” (Fil 4,6-7 NLT fordítás).

fenseges-erdo-hatterkep-51.jpg

Itt van az egész Biblia egyik legnehezebben teljesíthető tanítása: „Semmiért ne aggódjatok, inkább imádkozzatok mindenért! Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg mindazt, amit tett! Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békéjét” (Fil 4,6-7 NLT fordítás).

Nem könnyű abbahagyni az aggódást életünk mindennapos, gyakran ijesztő eseményei miatt. De Isten elmondja, hogy hogyan csináljuk: „...imádkozzatok mindenért! ...és köszönjétek meg mindazt, amit tett!” A hálaima békességet eredményez. Isten azt mondja, hogy imádkozzunk, amikor valami miatt aggódni kezdünk.

A szülők megértik a hálaimák erejét. A legtöbben nem értékelnék, ha a gyermekeik állandóan kérésekkel állnának elő anélkül, hogy megköszönnék azt, amit már megkaptak. Ezzel Isten is így van. Azt akarja, hogy kérjük tőle mindazt, amit szeretnénk, és amire szükségünk van. Az Újszövetségben több mint hússzor fordul elő, hogy „kérjük” őt. De ő azt is szeretné, hogy hálával kérjük.

A Biblia arra biztat, hogy kéréseink és hálaadásaink konkrétak legyenek. Egy egyszerű „köszönet mindenért” helyett, mondjuk el neki, hogy miért vagyunk hálásak. Amikor azt mondom feleségemnek, hogy „nagyon hálás vagyok érted”, ő azt kéri, hogy legyek konkrét. Szereti hallani, hogy mit értékelek benne, és miért vagyok neki hálás. Isten is. Tehát, amikor imádkozol, mondd el Istennek, hogy miért vagy hálás!

A hit nagy lépése, amikor előre megköszönünk valamit Istennek. Amikor van arra hitünk, hogy idő előtt megköszönjük Istennek, csodák történnek. Minél hálásabbak vagyunk, Isten annál inkább munkálkodik az életünkben. A Biblia azt mondja, hogy Isten emberei hálaadásában tartózkodik. Ő a hálaadásunkat erőt adó eszközként használja életünkben.

Nos, miért vagy hálás?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • A hála hogyan visz közelebb Jézushoz, és hogyan segít neked, hogy az ő fontossági sorrendjét tekintsd magadénak?
  • Konkrétan miért vagy hálás Istennek? Fordíts rá időt, hogy imádságban köszönetet mondj neki ezekért!
  • Mit gondolsz, Isten hogyan fog megáldani a jövőben? Köszönd meg neki azokat előre, még mielőtt megtörténnek!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.02.)

Szólj hozzá!

Énekelj hálaéneket az Úrnak!

2019. október 08. 03:00 - Á. Bözse

„Énekeljetek hálaéneket neki, énekeljetek dicséretet Istenünknek!” (Zsolt 147,7 TLB fordítás)

A szellemi utad egyik legfontosabb eleme, hogy megtanulj hálát adni Istennek azért, amit nekünk adott. Szóval hogyan fejezed ki hálád Istennek, hogy az mindennapi életed szerves része legyen?nr_bird.jpg

Az egyik leglényegesebb módja ennek az éneklés. A Biblia azt mondja: „Énekeljetek hálaéneket neki, énekeljetek dicséretet Istenünknek!” (Zsolt 147,7 TLB fordítás). Semmi sem ébreszt rá olyan gyorsan Isten jelenlétére, mint az, hogy énekkel dicséred őt. Az nem számít mennyire vagy zenei tehetség. A Biblia arra indít minket, hogy hallassunk örömteli hangot. Még a disznók is ezt teszik, amikor esznek! Ha a disznók is képesek örömteli hangot hallatni, akkor te annál inkább.

A kereszténység egy éneklő hit. Több dal van Jézus Krisztusról, mint bármi, vagy bárki másról, beleértve a szerelmet is. Ezért kell egy helyi gyülekezethez tartoznod. Ez nem csak azt jelenti, hogy hetente halgatsz egy üzenetet a Bibliából. Legalább egyszer egy héten, szükséged van arra az érzelmi megnyilatkozásra, amit az Istennek énekelt háladal ad. Ha ezt nem gyakorlod, a szíved ki fog száradni. Csak a prédikációk által nem lehetsz egészséges keresztény. Az ének szövegének lényegén, az üzeneten és a zenén keresztül érzékelt élményekre is szükséged van.

Felfedeztem, hogy amikor legkevesebb kedvem van énekelni, akkor kellene ezt a leginkább megtennem. Amikor a szívem hideg, akkor az Úrnak énekelt háladalokon keresztül tudok megújulni, újra felépülni, feltöltődni. Azt vettem észre, hogy a stresszes időbeosztásomban a zenehallgatás és az Istennek énekelt hálaének megújítja a lelkemet.

Szóval kapcsold be a kedvenc dicsőítő énekeidet, vagy találj egy jó keresztény rádiót és énekelj velük. Köszönd meg Istennek mindazt, amit neked adott. És amíg hallgatod a zenét, adj ki valamilyen örömteli hangot az Úrnak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik a kedvenc dicsőítő énekeid? Miért szereted őket?
  • Mi tart vissza téged az énekléstől, ha egyedül vagy? És ha közösségben dicsőítesz?
  • Mesélj arról, amikor az Istennek énekelt dicsőítés segített jókedvre derülni!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.01., fordította Bözse Á és Csomós Dávid)      

Szólj hozzá!

Mielőtt megnyugvásért könyörögsz, áldd az Urat!

2019. szeptember 11. 03:00 - Besther

„Jósáfát király elment, kiállt [a nép] elé, és hangosan imádkozott” (2Krón 20,5–6).

praise-1154566_960_720.jpg

Az életben vannak olyan időszakok, amikor úgy érzed, hogy lehetetlen helyzetben vagy. Úgy érzed, hogy minden oldalról támadások érnek. Ez történt Jósáfáttal, Izrael királyával is. Istenhez könyörgött, mikor három különböző nemzet seregével kellett szembenéznie. Hogy megküzdj ezekkel a nehéz időkkel, meg kell tanulnod úgy imádkozni, mint Jósáfát.

Jósáfát három dolgot tett a 2Krónikák 20-ban, amit te is megtehetsz:

Fókuszálj ismét Istenre! Még akkor is, mikor problémákkal állsz szemben, koncentrálj Isten jellemére és ígéreteire. Jósáfát így imádkozott: „Istenem, te nagyobb vagy minden nemzetnél. Nagyobb vagy bárminél, amivel eddig szembe kellett néznem.” A te gondjaid talán túl nagyok ahhoz, hogy kezelni tudd, de Istennek sosem azok. Változtasd meg szemléleted azzal, hogy a fókuszpontodat átállítod.

Emlékezz Isten múltbéli hűségére! Jósáfát emlékezett arra, hogy miképpen munkálkodott Isten Izrael múltjában. Neked is segíteni fog hűségének emléke, hogy a jövőben is bízz benne. Emlékezned kell, hogy milyen erőteljesen munkálkodott az életedben.

Kérd Isten segítségét! Jósáfát alapvetően így imádkozott: „Az én terheim nem nehezek számodra. Megsegítettél minket a múltban. Kérlek, segíts ismét!” Isten szeret téged, és foglalkozik a problémáiddal.

Jósáfát imája három kérdés köré épült: „Nem te vagy az Isten? Nem segítettél már a múltban? Nem tennéd meg újra?”

Mikor túlterhelt vagy, Isten segítségére van szükséged. Fontos viszont megértened, hogy mennyei Atyád nem egy automata, mely bármikor ad, csak mert kérted pár imában. Azt akarja, hogy előbb dicsőítsd. Dicsőíted azzal, ha rá fókuszálsz, és megköszönöd neki hűségét. Ezek után imádkozz, és kérd segítségét!

Jósáfát hű volt Isten imádásában, és kérte segítségét, Isten pedig megszabadította ellenségeitől. Isten érted is meg fogja tenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatja meg a szemléleted, ha egy nehéz helyzetben, amivel szembenézel, emlékezteted magad arra, hogy Isten nagyobb, mint a problémáid?
  • Mit jelent reményteljesen imádkozni? Hogyan segíthet az Istenről szóló három kérdés abban, hogy így imádkozz?
  • Mi az egészséges és Krisztusi hozzáállás, ha Isten nem akkor és nem úgy válaszol a megkönnyebbülésért elmondott imáidra, ahogy te azt gondolod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.09.04.)

Szólj hozzá!

Ne aggódj, dicsőíts!

2019. augusztus 28. 03:00 - daniella_89

„Ne aggódjatok tehát ezek felől a dolgok felől, azt mondva: »Mit fogunk enni? Mit fogunk inni? Mit fogunk viselni?« Ezek a dolgok uralják a hitetlenek gondolatait, de a ti mennyei Atyátok már tudja, mi mindenre van szükségetek. Keressétek mindenek előtt Isten királyságát, éljetek igazságosan, és ő megad nektek mindent, amire szükségetek van. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd elhozza a maga aggodalmait. A mai nap baja elég mára” (Mt 6,31–34 NLT fordítás).

air-turbulence.jpg


Honnan tudhatod, hogy nem tapasztalod meg Isten szeretetét?

Onnan, hogy aggódsz.

Nem imádhatod Istent és aggódhatsz egyszerre. Minden alkalommal, amikor aggódsz, elfelejted, hogy Isten mennyire szeret téged. Aggódni olyan, mint ateistának lenni. Úgy teszel, mintha árva lennél, és nem Isten gyermeke.

Jézus ezt mondta: „Ne aggódjatok tehát ezek felől a dolgok felől azt mondva: »Mit fogunk enni? Mit fogunk inni? Mit fogunk viselni?« Ezek a dolgok uralják a hitetlenek gondolatait, de a ti mennyei Atyátok már tudja, mi mindenre van szükségetek. Keressétek mindenek előtt Isten királyságát, éljetek igazságosan, és ő megad nektek mindent, amire szükségetek van. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd elhozza a maga aggodalmait. A mai nap baja elég mára” (Mt 6,31–34 NLT fordítás).

Jézus elmondja nekünk, hogy van egy igazság, ami sokkal fontosabb mindennél, amiért aggódunk: Van egy mennyei Atyánk, aki megalkotott minket, szeret minket, a legjobbat akarja nekünk, és vigyáz ránk. A mi javunkért munkálkodik, és több száz ígéretet adott nekünk az ő hűségéről.

Az aggódás azt a látszatot kelti, mintha erről semmit sem tudnál.

A fiam, Josh nem szeret repülni, amikor turbulencia van. Néhány éve repülőn ült, amikor a gép folyamatosan rázkódott a légörvényektől. Később ezt mondta nekem: „El kellett döntenem, hogy aggódok, vagy dicsőítek. Így aggódás helyett inkább betettem a fülhallgatót, és egy csomó dicsőítő dalt hallgattam.”

Az életed további részében vagy aggódni fogsz, vagy dicsőíteni. Vagy pánikba esel, vagy imádkozol. Vagy a problémáidra nézel, vagy Istenre.

Melyiket választod?

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mik azok a dolgok, amikre az aggódás az azonnali reakciód?
  • Milyen hatással volt az életedre az aggódás? Hogyan akadályozott abban, hogy teljes mértékben bízz Istenben, és kövesd őt?
  • Mit tehetsz azért, hogy emlékeztesd magad arra, hogy az imádást válaszd az aggódás helyett?

+(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.21.)

Szólj hozzá!