"Mert pontosan a megfelelő időben, amikor még erőtlenek voltunk, akkor halt meg Krisztus az istentelenekért." (Róm. 5:6)

Tanulj meg bízni Istenben azáltal, hogy kis dolgokban is engedelmeskedsz. Jézussal való mostani kapcsolatod alapján biztosan egyetértesz azzal, hogy Isten az univerzum legfőbb Ura, hatalma elég  bármely problémád megoldására, vagy bármely ellenséged legyőzésére, mert "Tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké". (Róm. 11:36)

Ha ez igaz, akkor azzal kapcsolatos küzdelmeink, hogy tökéletesen bízzunk Istenben nem arról szólnak, hogy vajon Isten képes-e betartani ígéreteit vagy sem, hiszen nyilvánvaló, hogy igen. Inkább talán azért van bennünk ellenállás amikor Istenben kell bíznunk, mert abban nem vagyunk biztosak, hogy Isten úgy cselekszik majd, ahogy mi szeretnénk. Sokszor így gondolkozunk: "Igen, elhiszem hogy Isten ezt a problémát meg tudja oldani, de abban nem vagyok biztos, hogy úgy oldja meg, ahogy én szeretném".

De Isten türelmes, és megérti ezt a hozzáállást. Ő volt az, aki megtette az első lépést afelé, hogy kapcsolatot létesítsen velünk, és ennek a kapcsolatnak a szeretet és a bizalom az alapja. Csak gondolkodjunk el azon, hogy Ő nem várta meg, hogy elég megbízhatók legyünk ahhoz, hogy elfogadjuk az Ő szeretetét, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy méltók legyünk arra, hogy ő értékes ajándékokat bízhasson ránk. (Róm. 5:6-8, angolból fordítva)

Még akkor is, amikor még gyengék voltunk, Jézus jött, hogy megmutassa nekünk a hazafelé vezető utat, és hogy bővölködő életet adjon nekünk. Az amikor még gyengék voltunk kifejezés azt is sugallja, hogy most viszont már van elég erőnk arra, hogy bővölködő életet éljük, és hogy kövessük Jézust a célig. Igen, van! Ez az erő azonban Jézus ereje, ami bennünk és rajtunk keresztül munkálkodik, és nem egy olyan erő, amit magunk szereztünk meg vagy fejlesztettünk ki.

Ha mi engedelmesek vagyunk Istennek még a kis dolgokban is, akkor "ott találjuk magunkat, ahol mindig is reméltük, hogy állhatunk majd - ott, ahol Isten kegyelme és dicsősége betölti a teret, és mi ott állunk magasan, kiáltva (Isten iránti) dicséretünket." (Róm. 5:2, angolból fordítva)

Jon Walker, Daily Hope, 2011.03.25.

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4:13)

Mi nem vagyunk olyan erősek, mint képzeljük, viszont Isten sokkal erősebb, mint gondolnánk.

Isten erején keresztül válhatsz erőssé. Az ő ereje megjelenik az életben, ezt a Szentlélek hozza el a számodra Jézus által. Minél inkább elkezdesz Istenre támaszkodni, annál erősebbé válasz Őbenne. "...mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." (2 Korinthus 12:10).

Az, hogy "mindenre van erőm", nem azt jelenti, hogy "mivel hívő lettem, most már elég erős vagyok ahhoz, hogy bármit, sőt mindent megtegyek Istenért." Saját tapasztalataiddal is megerősítheted, hogy mennyi félelem és kudarc kapcsolódik az ilyen fajta gondolkodáshoz.

A "mindenre van erőm" erőssége Istenen keresztül érkezik, aki megadja a számodra minden napra a szükséges erőt. Az a képességed, hogy bármit megtegyél, teljes mértékben Istenen alapul, mert az erőd is tőle függ. Ez nem olyan erősség, amelyet kifejleszthetsz magadban azzal, hogy érzelmi vagy szellemi "súlyzókkal" gyúrod ki magad.

Az erősség az alávetettségből származik. Talán ahhoz kell a legnagyobb erő, hogy teljes mértékben alárendeld magad Istennek. De "Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Filippi 2:13)

Az erő a hithez kötődik. Hitben elfogadod, hogy Isten adja az ő erejét a számodra, és így hit által képes leszel bizalommal cselekedni, tudván, hogy az erőt is megkapod hozzá: "De az Úr mellém állt, és megerősített." (Timóteus 4:17)

Daily Hope by Jon Walker, 2011.03.23.

 A mai áhítat Jon Walker írása.

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem." (Márk 8.34)

Amikor szenvedések érnek minket, ragaszkodnunk kell az igazsághoz, hogy arról Istennek tudomása van. Ezekben az időszakokban sem állunk kívül Isten szuverenitásán és hatalmán. Megnyugvást kell találnunk az Ő igéreteiben, hogy Ő a legjobbat akarja számunkra. Így amikor szenvedésen megyünk át, és elutasítás ér bennünket, engedelmesen bízzunk abban, hogy a megpróbáltatásaink nem véletlen események. Ellenkezőleg, a szenvedés szükséges eszköz Isten kezében, hogy -szeretetéből fakadóan-, "megszorongasson" minket. Ezt azért teszi, hogy mindazok a dolgok, amiket máskülönben figyelmen kívül hagynánk, vagy mentegetőzéssel elintéznénk -bűn, engedetlenség, közönyösség, ne kerüljenek a "nem is olyan nagy ügy" kategóriába. 

Jézus éppen ezért szólt oly sokszor a megfáradtakhoz és megtört szívűekhez. (ld: Máté 11:28-30). Mintha azt mondaná: "Gyertek hozzám, ha nincs reményetek és kétségbe vagytok esve. Csak ti, kétségbeesett férfiak és nők vagytok készek arra, hogy az én ügyemért szenvedést tűrjetek el."

Valóban, egyedül ilyen emberek érthetik meg, hogy mit jelent az az ige, hogy Isten neked adja a "sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított, Izráel Istene." (Ézsaiás 45.3)

Gondolj bele, a kereszt nem csak úgy véletlenül "megtörtént" Jézussal, része volt annak a tervnek, amiért Ő a földre jött. A szenvedés veled sem csak úgy megtörténik, Isten arra használja, hogy segítsen abban, hogy közelebb kerülj ahhoz, hogy még inkább betölthesd életed célját és értelmét.

Lehet, hogy szenvedésen kell keresztül menned, még akkor is, ha engedelmesen jársz Istennel. Ne engedd, hogy a szenvedés eltávolítson tőle! Sőt inkább engedd meg Istennek, hogy a szenvedés közelebb vigyen az Ő szívéhez. Még ha nem is látod Isten munkáját a szenvedésben, bízz Isten szerető és jóságos természetében.

Daily Hope, 2011. március 2.

„Szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Máté 7:14)

„Nem bolond az, aki elengedi, amit úgysem tud megtartani, azért, hogy megragadja azt, amit nem veszíthet el”  - Jim Elliot, egy misszionárius, akit megölték, miközben megpróbálta Equadorban a Waodani indiánoknak Jézust hirdetni.

Képzeld el, hogy megpróbálsz gyalogolni lefele egy keskeny ösvényen, amelyet tüskés indák és alacsonyan lehajló ágak szegélyeznek, te pedig egy óriási hátizsákot viszel, teletömve mindenféle dologgal, amiket szükségesnek gondolsz.

Képzeld el mennyire fárasztó és zavaró, amikor a nehéz hátizsákod beleakad az ágakba, indákba. Lassan belátnád, hogy sok általad cipelt dolog inkább gátol, mint segít, és elkezdenéd egymás után kihúzgálni ezeket a hátizsákodból, és sajnálkozva eldobni.

Képzeld el, hogyan éreznéd magad, amikor elérsz a keskeny ösvény végére, és felfedezed: ahhoz, hogy elérd a célodat, még keresztül kell préselni magad egy nagyon keskeny szoroson. Kiveszed az utolsó dolgokat is a hátizsákodból, de ekkor ébredsz rá, hogy nincs értelme egy üres hátizsákot átvinni ezen a kapun.

Így hát kelletlenül hátrahagyod a zsákot, és keresztül mégy a keskeny kapun egy új életre. Ez az életed Krisztusban. Követted Jézust végig a keskeny úton és át a szoros kapun a mennyei királyságba.

Benn a mennyben felismered, hogy te magad tetted az utadat sokkal nehezebbé, mint amilyen egyszerű lehetett volna, mert minden, amit olyan vonakodva hagytál el, teljesen hasznavehetetlen, felesleges az új életedben. Azok a dolgok pedig, amiket Jézus ad neked az új életedben, messze értékesebbek bárminél, amit hátrahagytál.

Amikor Jézus a hűségünket, engedelmességünket követeli, nem megpróbál elvenni valami jó dolgot tőlünk. Sokkal inkább azért teszi, mert tudja, hogy ez a világ véget ér, és fel akar készíteni a vele való örök életre.

Hogy állsz a következő évtizedre szóló céljaiddal, terveiddel? Mi az a dolog, amit vonakodsz feladni? Lehet, hogy ez nem egy dolog. Talán a fegyelmezetlenségedet kellene feladnod, amivel a pénzügyeidhez, az egészségedhez vagy a bibliatanulmányozásodhoz viszonyulsz.

Bármi is legyen az, Jézus döntés elé állít. Bízol-e benne, amikor azt mondja, hogy fel kell adnod ezt a dolgot, vagy ragaszkodsz ahhoz, hogy cipelned kell egy túlságosan megrakott hátizsákot a következő években?

(Daily Hope by Jon Walker – 2011.02.18)
 

"Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire,majd így szólt hozzá:"Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában" Jn 9, 6-7

Jézus tehát rátalál egy emberre, aki születésétől fogva vak. A férfi Jeruzsálem utcáin koldult. Majd ez az idegen, valószínűleg letérdelt mellé és csendesen így szólt: "Ha mindazt megteszed, amire kérlek, újra látni fogsz. Én meggyógyítalak."

A vak férfi kétségbeesetten meg akart gyógyulni; kétségbeesetten vágyott a változásra; kétségbeesetten szeretett volna egy jelet Istentől; kétségbeesetten akarta tudni, hogy az élete számít valakinek.

A vak kéregető a hang irányába fordult, reménykedve, hogy a beszélő parancsol szemeinek, hogy nyíljanak meg, reménykedve, hogy a férfi világosságot szól ott, ahol egy életen át csak sötétség volt.

Csak szólj, Uram és minden aszerint lesz.

Azonban Jézus nem adott ki ilyen parancsot. Ehelyett összedolgozta nyálát a porral, sarat készített, amit maszkként rákent a férfi szemeire.

Csupán ezek után adott ki parancsot. Méghozzá olyat, amire nem számított a vak férfi, mert arra késztette, hogy felálljon és hitben kilépjen.

"Menj!", szólt Jézus, " mosakodj meg Siloám tavában."

Jézust soha nem befolyásolja az, hogy nekünk milyen elvárásaink vannak felé, inkább sokszor mi vagyunk áldozatai saját elképzeléseinknek -Ő róla. 

Hitünk egy valóságos és kézzelfogható engedelmesség lépéssel kezdődik. Más szóval, Jézus tanítványának lenni nem azt jelenti egyszerűen, hogy egyetértünk vele, vagy ugyanabba az általános irányba haladjunk mint Ő. Arra vagyunk elhívva, hogy lépésről lépésre elszakadjunk a jelenlegi fizikai életünktől, hogy követni tudjuk Jézust az azt követő új és igazi életünkben (Kol 3,3) - rendeltetésünk és célunk felé haladva.

(Jon Walker,  Daily Hope 14.02.2011.)