Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A helyes haragkezelés

2012. június 22. 03:00 - *Agota*

"Ha haragusztok is, ne vétkezzetek." (Efézus 4,26)

A haragkezelésnek vannak hasznos, és vannak káros módjai. Például néha inkább magunkban tartogatjuk a haragot, hogysem beismernénk azt. De a Biblia azt mondja, hogy haragosnak lenni és nem beismerni azt, hazugság. A hazugság pedig bűn.


Tartsuk szem előtt, hogy a harag nem feltétlenül rossz. Csak akkor rossz, ha nem megfelelő vagy romboló módon fejezzük ki. Lelkipásztorként azt tapasztaltam, hogy legtöbben 2-3 éves korunkban tanuljuk meg, hogyan fejezzük ki haragunkat, és felnőtt korunkban is ugyanúgy teszünk. Mondanom sem kell, hogy ez így nincs jól.


A legtöbb ember amikor kifejezi haragját, úgy fejezi azt ki, hogy ezáltal eredeti céljától még távolabbra kerül, mint azelőtt, hogy haragra gerjedt volna. Ha a haragot nem megfelelő módon fejezzük ki, az pontosan az ellenkezőjét fogja eredményezni annak, amit el akarunk érni. 
Ha emberekre öntjük ki haragunkat, az soha nem fog maradandó változást hozni, sőt még több haragot és elidegenedést okoz. Annak ellenére, hogy ezt tudjuk,  így reagálunk.


Soha nem a harag a probléma gyökere általában, sokkal inkább tünete valamelyiknek a következő három dolog közül: sérelem, félelem vagy frusztráció. Ezek azok az érzések, amelyek haragossá tesznek bennünket, és ezért kell megállnunk és lecsillapodnunk.

Beszéljünk róla:

Ha tudod, hogy miből ered a haragod, az segíteni fog abban, hogy megfelelő módon reagálj egy helyzetben, és a haragod miatt "ne vétkezz." (Ef 4,26)


Amikor vársz egy kicsit és lehiggadsz, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:


  • Megbántottak?

  • Félek?

  • Megfélemlítve érzem magam, vagy attól félek, hogy valami értékes dolgot fogok elveszíteni?

  • Frusztrált vagyok?


Daily Hope by Rick Warren (2012.06.15.)

Szólj hozzá!

Halálfélelem

2012. május 25. 03:00 - mirjam07

"Csak így tudta megszabadítani mindazokat, akik a halálfélelem miatt egész életükben rabok voltak." (Zsidók 2:15, NLT) 

Mindannyian tudjuk, hogy a magabiztosság az egyik legfontosabb tulajdonság, amivel rendelkezhetünk. A munkáltatók ezt keresik. Romantikus társaink odavannak érte. A munkatársak is nagyra értékelik.

Ha a magabiztosság ennyire fontos ahhoz, hogy sikeresek legyünk az életben, miért van az, hogy gyakran nem rendelkezünk vele? Az utóbbi néhány áhítatban megosztottam veletek a magabiztosság néhány úttorlaszát, amelyek úrrá lettek a tanítványokon a keresztrefeszítés után. Bajban voltak. Az első két úttorlasz, amit az életükben láttunk a fáradság és a kudarc volt. A harmadik - egyben legkritikusabb - a félelem.

A Biblia azt mondja a Jn. 20:19-ben: "Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a zsidó vezetőktől." Az első tanítványok látták, hogy mi történt Jézussal és attól féltek, hogy ők lesznek a következők a sorban.

Elkezdték játszani a "Mi lesz, ha" játékot. Előfordult már veled is? "Mi van, ha nem sikerül? Mi lesz, ha sosem házasodok meg? Mi lesz, ha rákos leszek?"

Mi miatt aggódunk a legjobban? A halál miatt! Az emberek nem akarnak beszélni a halálról. Ez a legnagyobb tabu. Hívj meg néhány embert az otthonodba az istentisztelet után, majd egy közös kávézás közben mondd ezt: "Most akkor beszéljünk a halálról." És figyeld, hogy mi fog történni.

Amikor néhány gyermeket megkértek arra, hogy írjanak néhány mondatot arról, hogy mit gondolnak a halálról, ők ezt mondták:

  • "Amikor meghalsz, beletesznek egy dobozba és eltemetnek a föld alá, mert már nem nézel ki jól." (Gilda, 8 éves)
  • "Az orvosok mindent megtesznek, hogy ne halj meg addig, amíg nem fizeted meg a számláikat." (Stephanie, 9 éves)
  • "Ha meghalsz, a Mennyben már nem kell házi feladatokat írnod, hacsak nem lesz ott a tanárod is." (Marsha, 9 éves)
  • "Egy jó orvos tud segíteni, úgy, hogy ne haljunk meg. A rossz orvosok a Mennybe küldenek." (Raymond, 10 éves)

A legfontosabb üzenete a Bibliának azonban az, hogy a halállal nincs véged. Nem kell félned, mert Jézus legyőzte a halált. Mivel Jézus meghalt érted a kereszten és feltámadt, hogy győzedelmeskedjen a halál fölött, te már biztosan tudhatod, hogy az örökkkévalóságot a Mennyben fogod tölteni. Zsidók 2:15-ben ezt olvassuk: "Csak így tudta megszabadítani mindazokat, akik a halálfélelem miatt egész életükben rabok voltak."

Nem félek attól, hogy meg fogok halni, mert tudom, hová megyek utána.

Beszéljetek róla

  • Félsz a haláltól? Ha igen, mi az alapja ennek a félelmednek?
  • Hogyan változna meg az életed, ha a halált sötét és bizonytalan valami helyett hazatérésként, ünneplésként tudnád befogadni?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.05.18)
 

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten üdvözítése megszabadítson a félelemtől

2012. március 22. 03:00 - szateri

"Az Úr az én világosságom és üdvösségem: Kitől féljek?" (Zsoltárok 27:1, Károli)

Szeretem azt, ahogy a feleségem, Kay horrorfilmeket néz. Ha A nyolcadik utas: a Halál-hoz hasonló filmek mennek a tévében, fölkapcsolja az összes lámpát a szobában, és még maga elé is vesz valamit, amivel eltakarhatja a szemét. Horrorfilmet nézni sötétben? Szóba se jöhet. Sokan közületek ugyanígy gondolják, méghozzá azért, mert fényben tisztábban látják a dolgokat.

 
Dávid a 27. zsoltárban ezt mondja: "Az Úr az én világosságom és üdvösségem: Kitől féljek?" Kétféle módon írja le Istent: világosságként és üdvösségként.
 
 
Mégis, rengeteg keresztény éli az életét az elutasítástól való félelemben, elfelejtve azt a tényt, hogy ha Isten az üdvösségünk, akkor nincs félnivalónk – még attól sem, hogy elveszítjük a körülöttünk élők jóindulatát. Azért élni, hogy mások elfogadjanak, nyomorúságos, megbénított élet.
 
 
De Isten a te világosságod és üdvösséged! 
 
 
A fény három funkciót tölt be: megvilágít dolgokat, segít tisztán látni; megvéd és biztonságérzetet ad; végül pedig erőt ad.
 
 
A Zsoltárok 27-ben Dávid azt állítja, hogy az Istennel való kapcsolata ugyanezt a három hatást váltja ki belőle, ezért nem fél. Neked ilyen a kapcsolatod Istennel? Ha nem, akkor valószínűleg hajlamos vagy félni az elutasítástól.
 
 
Ahhoz, hogy ezen a félelmen felülkerekedj, meg kell értened, hogy neked Isten a világosságod és a megváltásod, senki más. Ne mástól várd, hogy felderítse a napodat! Ne mástól várd a megváltást! Az Úr a te világosságod és üdvösséged. Ne félj!
 
 
Miből váltott meg Isten? A Zsoltárok 119:39-42 ezt írja: "Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amelytől borzadok… vágyódom utasításaidra… Teljesedjék be rajtam kegyelmed, URam, és megígért szabadításod, hogy választ tudjak adni gyalázóimnak." (Károli)
 
 
Fontos, hogy megértsd: A szeretetben nincs félelem. Ha megérted, hogy Isten mennyire mélyen szeret, az életed egyszerűbbé fog válni. Ez megvilágít majd dolgokat, megvéd és erőt ad. Sütkérezz Isten szeretetének a fényében, mert ez meg fog óvni egy életen át tartó félelemtől.
 
 
 
Beszéljünk róla!
 
Ha elhinnéd, hogy az üdvösséged meg tud szabadítani minden félelemtől, hogyan nézne ez ki az életedben?
 
Amikor a héten döntéseket hozol, tedd fel magadnak a kérdést: Ezt most félelemből teszem, vagy a Jézusba vetett bizalmam motivál a döntésben?
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 03.15.)
 
Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten szeretete megszabadítson a félelemtől

2012. március 20. 03:00 - FodorImi

„Ments meg a sérelmektől, melyektől félek, … engedelmeskedni akarok parancsaidnak ... Mutasd meg, Uram, mennyire szeretsz engem, és szabadíts meg, ahogyan megígérted. Ezután majd válaszolni fogok azoknak, akik gyaláznak engem.” (Zsoltárok 119:39-42. - GNT fordítás)

Az elutasítástól való félelem jöhet minden irányból: házastársadtól, családodtól, szüleidtől, az iskolából, a munkahelyről, korábbi barátaidtól, csalódásokból, kritikákból, még egy tekintetből is. Láttál már olyat, hogy egy pillantás megöl valakit? Láttál már olyat, hogy egy szülő a szemöldökének felvonásával irányít egy gyermeket?

Ez az elutasítástól való félelem! Ez pedig sokféleképpen akadályozhatja az életed.

Az elutasítástól való félelem meggátol abban, hogy szeretetet adjunk és elfogadjunk. A múlt sebei gátolják a jövőbeni kapcsolatokat. Azt mondja a kis srác: „Egyszer már megégettem magam a forró kályhával, soha többé nem fogom megérinteni.” Az emberek ugyanezt mondják a kapcsolatokról: „Egyszer már megégettem magam egy házasságban, soha többé nem fogok megházasodni!” A probléma az, hogy az emberek nem kályhák. Meg tudnak változni.

Az elutasítástól való félelmednek két dolog az alapja, két dologban gyökerezik. Az egyik az a gondolat, hogy mindnyájunknak szüksége van szeretetre. Ez tény. Az életünkben mindannyiunknak végzetesen szüksége van hatalmas adag szeretetre ahhoz, hogy egészséges legyen a személyiségünk.

Isten azt mondja: „Én szeretni akarlak téged!” Isten a szeretet. Szükséged van a szeretetre. Ez egy mélységesen mély szükségleted. Ami azonban az elutasítástól való félelmet okozza, az a téves gondolat, hogy azt hisszük, a másik embernek kellene teljes mértékben betölteni ezt a szükségletet az életünkben. Amikor valaki mástól várod, hogy teljes mértékben betöltse a szeretet iránti szükségletedet, akkor bajt hozol magadra. Sérülésnek teszed ki magad. Elutasításnak teszed ki magad.

Istent kell tenned az első helyre, mert egyedül csak ő az, aki a legteljesebb mértékben be tudja tölteni a szükségleteidet.

Használ valamikor Isten más embereket is? Hogyne! Van, amikor Isten más embereken keresztül szeret minket? Természetesen! Akarja Isten, hogy mi szeressünk más embereket? Igen! Akar használni minket, hogy szeretetének csatornái legyünk? Feltétlenül!

Azonban sohasem fogja betölteni minden szükséged egyetlen ember, vagy embercsoport. Isten sohasem akarta, hogy ez így legyen. Nekik egyszerűen nincs elég szeretetük. Az emberi szeretet korlátozott. Isten szeretete azonban korlátlan és feltétel nélküli. Nem számít mennyire mélyen van rá szükséged, ő be tudja tölteni. Az ő szeretete sosem fogy el.

Gondolatébresztőnek:

  • Kitől vagy mitől függ a te szeretet igényed betöltése?
  • Engeded, hogy emberekkel való próbálkozás elhomályosítsa az utadat, vagy elfogadod Isten szeretetét?
  • Mi az a szükséged a mai napon, amit csak Isten szeretete képes betölteni?

 

(Daily Hope by Rick Warren – 2012.03.13)

 

Szólj hozzá!
Címkék: félelem szeretet

Ne a félelmeidre hallgass!

2012. január 19. 03:00 - szateri

"Aki ekkor a halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, és ezután is megszabadít."  (2Korinthus 1:10)

 
 
Isten rajtad tartja a szemét, úgyhogy ne hallgass a félelmeidre! Döntsd el: bízz Istenben, és ne engedj a félelmeidnek.
 
 
Isten azt ígéri nekünk, hívőknek, hogy bármi is történik, azt Ő a mi javunkra fordítja – ha szeretjük és követjük őt (Róma 8:28). Ha hívő vagy, a Biblia nem azt mondja neked, hogy csak jó dolgok történhetnek veled, de azt igen, hogy minden a javadra válik.
 
 
Ez azt jelenti, hogy végre nem kell a félelmeidre hallgatnod; a hívő életében nincs olyan nehézség, döntési helyzet, vereség vagy csapás, amiből Isten ne tudna végül valami jót kihozni. Nem kell, hogy féljünk a jövőtől.  
 
 
A félelmeid megmutatják az életednek azokat a területeit, amelyeken nem bízol Istenben. Csinálj ma egy listát azokról a dolgokról, amiktől félsz, és kérd Istent, hogy mutassa meg, miért félsz ezeken a területeken! Aztán kérd Őt, hogy vegye el a félelmeidet, és a helyüket töltse be iránta való bizalommal.
 
 
Egy dolog nagyon fontos: készülj fel rá, hogy Isten minden egyes területen elkezd megtanítani arra, hogy bízz Őbenne. És figyeld, hogyan segít neked!
  
Beszéljünk róla!
Milyen félelmeket tudtál azonosítani?
Miből ered az, hogy az életed egyes területein bízol Istenben, más területeken pedig nem? 
Milyen olyan esetre emlékszel, hogy Isten a segítségedre sietett, pedig azt hitted, nem fog?
 
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2012.01.12.)
 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása