Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A megbocsátottak bocsássanak meg

2018. szeptember 17. 03:00 - FAmelita

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." (Kolossé 3:13)

forgive-fight-anger-stubborn-1598x900.jpg

Mutatsz az emberek felé kegyelmet? Ez az amit Isten elvár tőlünk, de nem mindig egyszerű megtenni, mert oly sokszor önmagunkra fókuszálunk.

Egyszerűbb néha önzőnek lenni, mint irgalmasnak. A lassú kasszást a boltban a napod 5 perces megszakításának látod, ahelyett, hogy azt az embert látnád, aki lehet, hogy a munkájáért küzd, vagy lehet, hogy pár perce kapta élete legrosszabb hírét.

A küszködő családtagodról azt gondolod, hogy leszív, ahelyett, hogy meglátnád a helyzete reménytelenségét. Az embert, aki beorrolt eléd az autópályán, a Sátán megtestesülésének látod, ahelyett, hogy meglátnád azt a bunkót, akinek Isten szeretetére van szüksége.

Mi mindannyian bunkók vagyunk, akiknek Isten szeretetére van szüksége. Ezért jött Jézus Krisztus erre a világra. És hogy kegyelmet gyakorolni azért kell, hogy emlékezzünk arra, amit Isten tett értünk. Isten alapvetően abban mutatta meg kegyelmét, hogy megbocsátott nekünk. És alapvetően megbocsátásban szeretné ha gyakorolnánk  a kegyelmet.

A Kolossé 3:13 azt mondja: Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is."

Gyakran kérdeznek engem: „Hogyan találhatom meg a megbocsátáshoz szükséges erőt? Bennem ez nincs meg.” Bennem sincs meg! Az egyetlen mód, ahol ezt megtalálom, ha visszaemlékszem, hogy Jézus megbocsátott. Amikor emlékszem erre, akkor az erőt és kegyelmet ad, hogy meg tudjak bocsátani másoknak.

Clara Barton-t, az Amerikai Vörös Kereszt alapítóját egyszer egyik barátja egy kifejezetten kegyetlen dologra emlékeztette, amit valaki elkövetett ellene évekkel azelőtt. Mivel nem emlékezett rá, a barátja rákérdezett: „Nem emlékszel?”. És az ő híres válasza az volt: „Nem, világosan emlékszem arra, hogy elfelejtettem."

Neked mit kell elfelejtened? Ha nem bocsátasz meg, akkor nem fogod élvezni Isten vízióját az életedre, mert a meg nem bocsátás miatt a múltban fogsz ragadni. A saját érdekedben meg kell bocsátanod, és utána tovább kell lépned az életedben. A megbocsátás nem azt mondja, hogy amit valaki elkövetett az jó. Egyszerűen azt jelenti, hogy elengeded a dühöt és a fájdalmat és odaadod Istennek, hogy az Ő terveit tudd megvalósítani.

Amikor ez lehetetlennek tűnik és úgy érzed, hogy valakivel nem tudsz kegyelmes lenni, akkor csak emlékezz egy dologra: Jézus megbocsátott neked. Az Isten kegyelmére való emlékezés ad erőt ahhoz, hogy irgalmasak legyünk és másoknak megbocsássunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan érinti a másik embert és hogyan érint téged amikor megbocsátasz?
  • Mit kell elengedned ahhoz, hogy Isten segítségével meg tudj bocsátani, és kegyelmet tudj mutatni a másiknak?
  • Hogyan tart távol a célod beteljesítésétől a harag és a keserűség?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.10.)

Szólj hozzá!

Nem kell elfelejtened

2018. március 18. 03:00 - Anika Enikő

“Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik - akiket ő a saját terve szerint elhívott.” ( Róma 8:28)

Számtalanszor hallottad már ezt a frázist: “Megbocsátani és elfelejteni.” Csupán egy probléma van: ezt képtelenség kivitelezni. Lehetetlen! Nem lehet csak úgy elfelejteni egy sérelmet az  életedben, és tulajdonképpen hiába is próbálkozol meg vele. Mert amikor megpróbálod elfelejteni, akkor arra a konkrét dologra fókuszálsz, amit el akarsz felejteni; tehát azzal foglalkozol.

Isten nem azt akarja, hogy elfelejtsd a dolgot, hanem  azt akarja, hogy benne bízz és meglásd hogyan fordítja jóra. Ez sokkal fontosabb, mint elfelejteni a dolgot, mert akkor meg tudod köszönni Istennek mindazt a jót, amit kihozott belőle. Megköszönheted Istennek azokat, amiket elfelejtettél.

A Róma 8: 28 ezt mondja: “Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik - akiket ő a saját terve szerint elhívott.”

Nem azt mondja, hogy minden dolog jó, mert nem minden dolog jó. A rák nem jó dolog. A betegség nem jó. A  halál nem jó. A válás nem jó. A háború nem jó. Az erőszak és a testi bántalmazás nem jó. Az életben sok-sok olyan dolog van, ami gonosz és ördögi. Ezek a bizonyítékok arra, hogy egy bűnnel fertőzött világban élünk.

De Isten azt mondja, hogy ha bízol Benne, akkor a rosszat jóra fordítja az életedben. Amikor Isten elé állsz, és azt mondod: “Istenem, az életem minden darabját neked adom”, akkor a darabjaid helyett Ő békességet hoz a számodra. A szívedbe költözött békesség attól válik valósággá az életedben, - még ha nem is érted magát a sérelmet - hogy meg fogsz tudni bocsátani, tudván azt, hogy Isten ezt a fájdalmat jóra fogja használni.

Nem kell elfelejtened azt a rossz dolgot, amit valaki okozott neked. Még ha meg is próbálnád elfelejteni, akkor sem menne! Ám Isten azt mondja, hogy nem kell elfelejtened, hanem meg kell bocsátanod és meglátnod mi az a jó, amit ő kihoz belőle.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ki az , akinek nem tudtál megbocsátani mert nem akartad elengedni az, amit veled tett?
  • Mit kell ma tenned ahhoz, hogy megbocsáss ennek az embernek és előrenézz?
  • Hogyan hozott ki Isten jót vagy fordította jóra Isten az életedet egy nehéz helyzetből?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.11)

Szólj hozzá!

Nem kell elfelejtened

2016. november 08. 03:00 - K. Juc

„Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott.” (Róma 8:28, NIV fordítás)

Sokszor hallottuk már a mondást: „Bocsásd meg és felejtsd el!” De van egy kis gond ezzel: nem tudjuk megtenni.  Ez lehetetlen! Nem tudjuk teljesen elfelejteni a minket ért sérelmet. Valójában meg sem lehet próbálni elfelejteni, mert amikor megpróbálod elfelejteni, pont arra a dologra koncentrálsz, amit szeretnél elfelejteni.

Isten nem azt kéri tőled, hogy felejts, hanem azt, hogy bízz Benne és lásd meg, hogy Ő hogyan tud abból a dologból valami jót kihozni. Ez fontosabb a felejtésnél, mert így meg tudod majd köszönni Istennek a jót, amit kihozott a helyzetből. Azt nem tudod megköszönni Neki, amit elfelejtesz.

A Római levél 8. fejezetének 28. verse szerint: „Azt pedig tudjuk, hogy minden javukra szolgál azoknak, akik Istent szeretik és akiket Ő a céljainak megfelelően elhívott” (NIV ford.).

Nem azt állítja ez az igevers, hogy minden dolog jó, mert bizony nem az. A rák, a betegség, a halál, a válás, a háború, a nemi vagy egyéb erőszak nem jó dolgok. Az életben sok rossz és gonosz dolog is történik. Nem minden Isten akarata, ami a világban történik.

De Isten azt mondja, hogy jót fog kihozni az élet rossz dolgaiból, ha bízol benne. Amikor odamész Hozzá és azt mondod: „Uram, Neked adom az életem minden darabját”, akkor Ő békességet ad cserébe. Békességet ad a szívedbe, ami abból fakad, hogy tudod azt, hogy még ha nem is érted az életedben lévő fájdalmat, akkor is meg tudsz bocsájtani, mert tudod, hogy Isten ezt valami jóra fogja felhasználni.

Nem kell elfelejtened a rosszat, amit veled tettek. Egyébként se sikerülne, hiába is próbálnád! És Isten azt mondja, hogy nem is kell elfelejtened. Csak meg kell bocsátanod és utána figyelni, hogy Ő hogyan hoz ki valami jót abból.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit kell tenned ma azért, hogy megbocsáss valakinek, aki rosszat tett veled, hogy aztán túlléphess ezen a dolgon?
  • Miként tapasztaltad meg az életedben, hogy Isten jót hozott ki egy nehéz helyzetből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.01.)

Szólj hozzá!

Nem kell elfelejtened

2016. május 02. 03:00 - Anika Enikő

 

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." Róma 8:28

 

Számtalanszor hallottuk a mondást: "Bocsáss meg, és felejtsd el". Csupán egy baj van ezzel; mégpedig az, hogy lehetetlen! Egy sérelmet nem igazán lehet elfelejteni. Sőt, a felejtéssel próbálkozni sincs értelme; mert amikor megpróbálod, arra a bizonyos dologra fókuszálsz, amit el akarsz felejteni.

Isten nem azt akarja, hogy elfelejtsd a dolgot, hanem azt, hogy bízz Benne, és figyeld meg, hogyan tud belőle jót kihozni. Ez sokkal fontosabb, mint elfelejteni, mert ilyenkor megköszönheted Istennek azt a jót, amit kihozott az adott dologból. Nem tudod megköszönni Istennek azokat a dolgokat, amiket elfelejtettél.

A Róma 8:28 ezt mondja: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott."

Nem azt mondja az Ige, hogy minden dolog jó, mert ez nem igaz. A rák nem jó. A betegség nem jó. A válás nem jó. A háború nem jó. A nemi erőszak és a bántalmazás nem jó. Nagyon sok dolog van az életben, ami bűn és gonoszság. Nem minden Isten akarata, ami a világban történik.

De Isten azt mondja, hogy a rosszból jót hoz ki, ha bízunk benne. Amikor odamész hozzá és azt mondod: "Istenem, odaadom neked az életem összes területét", akkor Isten az életed minden részét békességgel tölti meg. Isten békességet teremt a szívedben, és ha nem is érted, miért történt az a bizonyos sérelem, meg tudsz bocsátani, mert Isten a fájdalmat jóra fogja fordítani.

Nem kell elfelejtened a rossz dolgokat, amiket elkövettek ellened. Akkor sem fog menni, hogy ha megpróbálod! Isten azt mondja, hogy nem felejtened, hanem megbocsátanod kell, és megfigyelni, hogyan hoz ki jót belőle.

Beszéljetek róla

  • Ki az, akinek nem bocsátottál meg csupán azért, mert nem akartál felejteni, vagy nem akartad elengedni azt, amit tett veled?
  • Mit kell tenned ma ahhoz, hogy megbocsáss az adott illetőnek, és továbbléphess?
  • Tudnál-e példát mondani arra, amikor Isten a nehéz helyzetből jót hozott ki?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 04.25)

 

Szólj hozzá!

Emlékezz a legjobbra, felejtsd el a többit

2014. augusztus 16. 03:00 - gyanus

 "Megköszönöm Istennek minden alkalommal, amikor rátok emlékezek." (Filippi 1:3)

Mire emlékezel emberekkel kapcsolatban - a jó vagy a rossz élményekre? Pál apostol azt mondta: "Szeretnék a jó dolgokra emlékezni az emberekről, a jó alkalmakra koncentrálni, és emlékezni a pozitív tapasztalatokra.."

Amikor Pál ezt mondta, nem volt könnyű dolga Filippiben. Az Apostolok Cselekedetei 16, elmondja nekünk, hogy amikor Filippibe ment törvénytelenül letartóztatták, megkorbácsolták, megalázták, és börtönbe dobták mielőtt végre megkérték, hogy hagyja el a várost. De mégis ezt mondta: "Megköszönöm Istennek minden alkalommal, amikor rátok emlékezek" (Filippi 1:3).

Pál elidőzhetett volna a negatív dolgokon. Emlékezhetett volna a fájdalmas emlékekre. Azt választotta, hogy nem fog emlékezni a fájdalmas dolgokra; helyette, azokra a dolgokra helyezte a figyelmét, amikért hálás lehetett.

Talán bántottak a múltban, a szülőd, a társad, és még mindig ragaszkodsz ehhez a sérelemhez. Ennek következtében, ma nem élvezed a velük való közösséget sem. Még mindig a rossz dolgokra koncentrálsz.

Legyél hálás a jó dolgokért emberekben. A jó emlékek választás kérdései. Megválaszthatom, hogy mire fogok emlékezni a múltamból.

Nem azt mondom, hogy le kell tagadni a bántást ami ért, vagy, hogy találj mentséget más emberek gyengeségeire. Ez pszichológiailag egészségtelen lenne. De vedd figyelembe a jót, és válaszd azt, hogy az erősségekre teszed a hangsúlyt.

Sok feleséget hallottam már ahogy azt mondja, hogy "A férjem jó ember, de..." Minden alkalommal, amikor a "de" szót hallod, azt jelenti, hogy a hangsúly a negatívon, és nem a pozitívon van. Legyél hálás azért, amid van! Nem létezik Tökéletes Férj! Ugyanezt hallottam már férjektől is, de Tökéletes Feleség sem létezik.

Ha szeretnéd élvezni a másokkal való közösséget, akkor az erősségeikre kell koncentrálnod és nem a gyengeségeikre. Vannak emberek, akikhez sok kreatívitás kell ebben. De mindenkiben találhatsz valami jót.

Beszéljünk róla:

  • Mik azok a fájdalmas emlékek, amik visszatartottak attól, hogy valaki felé teljes szeretettel fordulhass?
  • Hogyan fogsz ma imádkozni azért, hogy el tudd engedni azokat az emlékeket és tovább tudj menni az életedben?
  • Miért lehetsz hálás azért az emberért?

 

Rick Warren, Daily Hope, 2014.08.09.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása