Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten gondoskodik rólad, míg a csodára várakozol

2025. július 09. 03:00 - Besther

hands-7108719_1280.jpg

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban."

(Fil 4,19)

Csodára várni nehéz lehet. Néha az út hideg, sötét és magányos; még azt is érezheted, hogy elakadtál. Talán azt sem tudod, hogy merre tartasz vagy mennyi ideig fog tartani ez az utazás. 

Nem számít, hogy a csodád felé vezető úton hol tartasz, van itt pár dolog, amire érdemes emlékezned:

Csak Istenre van szükséged

Nincs szükséged gazdag bankszámlára, teli hűtőre vagy akár munkára. Ha Isten úgy akarja, hollók is hozhatnak neked ételt, az Ő gondoskodásának egyik módjaként. Így biztosította Illés próféta szükségletét, amikor kimerült és kiégett volt a sivatagban; erről az 1Királyok 17-ben olvashatsz. Amikor Isten elzár egy ellátási forrást, akkor könnyedén nyithat egy másikat. Bármire van szükséged, megbízhatsz benne.

Ahová Isten vezet, ott Isten gondoskodik

Miután a hollók el lettek küldve Illéshez, hogy etessék őt, Isten azt mondta neki, hogy menjen el Sareptába, ami veszélyes utazás volt. Aszály volt Sareptában és kevés volt az élelem. Isten mégis gondoskodott Illésről egy szegény, de nagylelkű özvegyasszonyon keresztül. Amikor Isten azt mondja neked, hogy menj el valahova, menj azonnal. Amikor Isten azt mondja, hogy tegyél meg valamit, akkor tedd meg rögtön. Amikor Isten útmutatást ad, megadja azt is, amire szükséged van, hogy odaérj. 

Egyszerre egy napra bízz Benne

Miért? Mert néhány problémád napról napra fennáll. Például, ha pénzügyi problémáid vannak, akkor azokkal minden nap foglalkozol. Ezért bíznod kell Istenben minden nap, hogy gondoskodik rólad. A Biblia azt mondja, "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban." (Fil 4,19) 

Isten ígéretei működnek, ha engedelmes vagy

Isten gyakran csak egy lépést mutat meg előre a tervéből. Szeretné, ha az első lépést engedelmességből tennéd meg és aztán mutatja meg a következőt. Az úton lehet, hogy nem fog minden lépés logikusnak tűnni, de hittel és bizalommal engedelmeskedhetsz, tudva, hogy Isten útja mindig a legjobb.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mire hagyatkozol Jézus helyett?
  • Hogyan gondoskodott rólad Isten váratlan módon?
  • Megbíztál már Jézusban az üdvösségedért? Ha nem, mi tart vissza tőle? Ha igen, milyen változást hozott az életedbe?

Megtetted az első lépést a hitben?

Az első lépés a hitben, hogy kéred Jézust mentsen meg és vegye át az irányítást az életed felett. Ha még ezt sosem tetted meg, akkor most hívlak, hogy imádkozz így:

"Drága Istenem! Köszönöm, hogy szeretsz engem és azt akarod, hogy rád támaszkodjam. Bocsásd meg nekem, amikor a munkámra, más emberekre és a saját terveimre támaszkodtam helyetted. Szeretnék megtanulni bízni benned napról napra. A te utadat akarom járni, nem a sajátomat. Megvallom bűneimet és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Szeretnélek követni, kérlek ments meg engem és jöjj az életembe. Ragaszkodom azon ígéretedhez, hogy ha bízom benned, megmentesz és gondoskosz szükségleteimről. Amikor megmondod, hogy mit tegyek, én engedelmeskedni fogok. Segíts emlékezni, hogy csak rád van szükségem és ahová te vezetsz ott gondoskodni fogsz rólam. Jézus nevében imádkozva. Ámen."

(*Daily Hope by Rick Warren, 2025.07.02.)

Szólj hozzá!

Isten figyel rád, és törődik veled

2025. május 10. 03:00 - Antal Péter Dávid

freepik_adjust_40788.png„Amint az apa könyörül gyermekein, úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt.”  
Zsolt 103,13 

Isten gondoskodó, szerető, könyörületes Atya. A Biblia azt mondja a 103.-ik Zsoltár 13. versében: „Ahogyan az apa könyörül a gyermekein, úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt”. Ő mindenről gondoskodik az életedben - jószívvel, könyörületesen.

A tanítványok megtapasztalták Isten együttérzését. Többségük hivatásos halász volt. Egy nap, amikor Jézussal együtt halászni voltak, Jézus elfáradt, lefeküdt a csónak egyik végébe, és elaludt. De ekkor vihar támadt - és nagy vihar lehetett, mert a tanítványok megijedtek.

A hajó hánykolódott a viharban, és a víz ömlött befelé. A tanítványok kétségbeestek, és felébresztették Jézust, hogy feltegyék neki az élet egyik legfontosabb kérdését: „Mester, te nem törődsz velünk?” (Márk 4,38).

Te és én mindig feltesszük ezt a kérdést Istennek, ezerféleképpen: „Istenem, láttad az orvosi jelentést? Te nem törődsz velem? Látod, hogy milyen zűrzavarban van a házasságom? Nem érdekel téged? Látod, milyen kevés pénzünk van a bankban, és mennyi számlánk van? Nem érdekel? Látod, hogy a gyerekeim küszködnek az iskolában? Nem érdekel? Ismered ezt a félelmet, ami a fejemben van, és amitől nem tudok megszabadulni. Nem érdekel téged?”

A válasz azonban az, hogy Isten igenis törődik veled! Sőt, jobban törődik, mint te magaddal. Jobban akar segíteni, mint ahogy te akarsz segítséget. Ő jobban tudja, mi lesz segítségedre, mint te! Ő figyel rád, és törődik veled!

A Biblia biztosít bennünket egy fontos dologról: Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Péter 5,7).

Ha tudnád és éreznéd, hogy a te mennyei Atyád milyen együttérzéssel törődik veled minden időben, nem tehetnél mást, minthogy viszontszereted őt.

Úgy érzed, hogy Isten több millió kilométerre van tőled? Ez azért van, mert nem érted, milyen gondoskodó Atya Ő valójában. Szánj ma időt arra, hogy aggodalmaidat Istenre zúdítsd - és bízz abban, hogy gondoskodással és együttérzéssel fogadja.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gondok és bajok vannak most az életedben?
  • Hiszel abban, hogy Istent érdeklik ezek a gondok? Miért vagy miért nem?
  • Mit jelent az, hogy „Istenre veted” a gondjaidat?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.05.03.)

Szólj hozzá!

Gondoskodj a lelki családodról

2025. március 31. 03:00 - Antal Péter Dávid

lelkicsalad.jpg„Ne dorgáld keményen az idősebb embert, hanem úgy biztasd, mintha az apád lenne. A fiatalabb férfiakkal bánjatok fiútestvérként, az idősebb nőkkel anyaként, a fiatalabbakkal pedig nőtestvérként, teljes tisztasággal.”
1 Timóteus 5:1-2 (NIV)

Ha Jézust követed, nem csak a saját családoddal kell törődnöd. Isten családjával is törődnöd kell - a lelki családoddal.

Jézus azt mondta: „Aki az én mennyei Atyám akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.” (Máté 12:50 NIV). Ez azt jelenti, hogy ha Jézust követed, akkor te és én rokonok vagyunk! Isten kegyelme Jézus Krisztuson keresztül családként köt össze minket.

Az első keresztények egy részének írt levélben ez áll: „Ne dorgáld keményen az idősebb embert, hanem biztasd, mintha az apád lenne. A fiatalabb férfiakat kezeld fiútestvérként, az idősebb nőket anyaként, a fiatalabb nőket pedig nőtestvérként, teljes tisztasággal.” (1Timóteus 5:1-2 NIV). Isten azt akarja, hogy Krisztus testében a többi emberre úgy tekints, mint a lelki apád, anyád, testvéred és nőtestvéred.

A Biblia szerint Jézusnak volt egy biológiai családja, beleértve Mária és József többi gyermekét is. A Szentírásban sokszor felbukkannak, figyelik Jézust, amint csodákat tesz, és megpróbálják lebeszélni bizonyos dolgokról. Jézus egyik féltestvére, Jakab írta az újszövetségi Jakab könyvét.

Ennek ellenére, amikor Jézus haldoklott, édesanyja gondozását egyik testvérére sem tudta rábízni. Jánosra, a szeretett tanítványára bízta. Miért van ez így? A János 7:5 szerint Jézus testvérei közül még senki sem lett hívő. Ők is azok közé tartoztak, akik csak a feltámadás után ismerték el Jézust Isten Fiának. Jakab csak később lett a jeruzsálemi gyülekezet vezetője.

Jézus azért bízta Jánosra az anyját, mert János már érett hívő volt. János volt a lelki családja, amelyhez a kegyelem kötelékei révén szorosabb szálak fűzték, mint még a biológiai családjához is.

Isten úgy tervezte meg az ő hitbeli családját, hogy ugyanilyen legyen számodra is. Szorosabban kötődhetsz keresztény társaidhoz, mint talán még a saját családodhoz is. Ezeknek a szoros kötelékeknek arra kell vezetniük, hogy különösen jól gondoskodj a lelki családodról.

A Galata 6:10 azt mondja: „Amikor csak lehetőségünk van rá, tegyünk jót mindenkivel - különösen a hitbeli családhoz tartozókkal.” (NLT).

Mindig tedd meg, amit csak tudsz, hogy segíts a rászorulókon. De fordíts különös figyelmet a saját lelki családodban lévőkre.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi változna meg abban, ahogyan más hívőkkel bánsz és kapcsolatba lépsz, ha a családod részének tekintenéd őket?
  • Kinek van most szüksége a lelki családodban a segítségedre vagy gondoskodásodra? Mit fogsz ma tenni, hogy gondoskodj róluk?
  • Ha nem tartozol Isten családjához, mi tart vissza attól, hogy átadd az életedet Jézusnak?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.24.)

Szólj hozzá!

Isten képben van és törődik velünk

2024. augusztus 10. 03:00 - Mapetso

baby-2717349_640.jpg

"Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz." Zsolt 103,13

Isten gondoskodó, szerető és könyörületes Apa. Jobban szeret téged annál, mint azt valaha is megérthetnéd. Jobban szeret téged annál, mint azt valaha is felfoghatnád. Isten maga a szeretet, és azért teremtett téged, hogy téged is szerethessen. Mindenben, amit tesz, szeretettel közeledik hozzád. Isten gondoskodó Atya.

A Biblia azt mondja a 103. Zsoltár 13. versében: "Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz". Isten könyörületesen törődik életed minden részével, ami azt jelenti, hogy fontos vagy számára.

Márk evangéliuma 4. fejezetében, egy nap, amikor a tanítványok halászni mentek, Jézus fáradt volt, és a csónak egyik végében összekuporodva aludt. Vihar támadt, de ez nem kellett volna, hogy zavarja a tanítványokat, hiszen hivatásos halászokként hozzá voltak szokva a viharokhoz. Ám ez a vihar olyan nagy lehetett, hogy a tanítványok megrémültek tőle. Rémületükben felrázták Jézust, hogy feltegyék neki az élet egyik legfontosabb kérdését: "Uram, nem is törődsz velünk?".

Ezt a kérdést állandóan és ezerféleképpen tesszük fel Istennek:
"Istenem, láttad azt az orvosi jelentést? Nem törődsz vele?"
"Látod, milyen zűrzavarban van a házasságom? Nem törődsz vele?"
"Látod, milyen kevés pénzünk van a bankban, és mennyi kifizetendő számlánk van? Nem törődsz velünk?"
"Látod, hogy a gyerekeim mennyire küszködnek az iskolában? Nem törődsz velük?"
"Te ismered azt a félelmet, ami az elmémet szorongatja, és amitől nem tudok megszabadulni. Nem törődsz velem?"

A válasz az, hogy de igen, Isten törődik mindezzel. Sőt, jobban érdekli, mint téged. Sokkal jobban akar segíteni, mint ahogy azt te várod. Ő jobban tudja, hogy mi segít neked, mint te. Ő tisztában van mindezzel, és törődik veled.

"Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok" (1Pét 5,7).

Ha tudnád és éreznéd, mennyire együttérzően és szüntelenül törődik veled a mennyei Atyád, akkor te is visszontszeretnéd őt. Ha úgy érzed, hogy Isten elérhetetlen, az azért van, mert nem érted, hogy milyen gondoskodó Atya ő valójában.

Csak akkor ismerheted meg Isten irántad érzett szeretetének mélységét, ha megismered Istent. Tölts időt ma vele - és minden nap! Ahogy egyre jobban megismered Őt, úgy látni fogod, hogy mennyire törődik veled.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen körülmények vannak most életedben, amelyek miatt kételkedsz abban, hogy Isten törődik veled?
  • Hogyan segít a Biblia abban, hogy jobban megismerjük és megértsük Isten irántunk való szeretetét? Milyen bibliai igeversek jelentik Isten ígéreteit számunkra arról, hogy mennyire törődik a mi gondjainkkal?
  • Mit jelent az, hogy "Istenre veted" a gondjaidat?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.08.03)

Szólj hozzá!

Isten egy gondoskodó Atya

2024. július 26. 03:00 - Lencsés Tamás

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”   (1Pt 5,7)

Valószínűleg Te is kerültél már időnként olyan helyzetbe, amikor azt kérdezted: „Istent nem érdekli, hogy mi történik?”. A tanítványok pontosan ezt a kérdést tették fel Márk evangéliumának 4. fejezetében.

Egy csónakban voltak kint a tavon, amikor feltámadt a szél és egyre nagyobbak lettek a hullámok. A víz már  a csónakba is bevert, és az elkezdett megtelni vízzel. Jézus aludt. A tanítványok felébresztették, és feltették neki a legfontosabb kérdést, amit valaha fel lehet tenni: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mk 4,38).

Mi a helyzet veled? Törődik Isten a házad törlesztőrészletével, az egészségeddel, vagy azzal, hogy sikeres vagy-e? Törődik a gyermekeid tanulmányaival, vagy azzal, hogy valaha házasságot kötsz-e? Érdekli Őt a barátoddal folytatott vitád, vagy az, hogy hogy érzed magad ma reggel? Isten erre azt mondja: „Hát, persze, hogy érdekel! Én egy gondoskodó Atya vagyok.”

A Máté evangéliuma 6. fejezetének 31-32. verse ezt mondja: „Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk?, Mit igyunk?, Mit vegyünk fel? ... a ti mennyei Atyátok tudja, hogy szükségetek van ezekre a dolgokra” .

A következő vers így folytatódik: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6,33).

A Szentírás azt mondja, hogy Istent az életed minden apró részlete érdekli. Ez annyira hihetetlen, hogy szerintem ezt soha nem fogjuk igazán megérteni. Isten egy gondoskodó Isten. Őt az életed minden apró részlete érdekli!

Nemrég bejött egy férfi az irodámba, és ezt mondta: „Keresztény vagyok, de úgy érzem, nem fejlődöm a keresztény életemben. Valahogy megrekedtem egy semleges állapotban.” Azt kérdeztem tőle: „Mit gondolsz, mi lehet a probléma?” Azt válaszolta: „Szerintem az a gond, hogy nem szeretem eléggé Istent.”

„Nem, nem ez a probléma", mondtam. „Nem az a bajod, hogy nem szereted eléggé Istent. A problémád az, hogy nem érted, mennyire szeret Ő téged.”

A szeretet mindig válasz a szeretetre. A Biblia azt mondja: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19). Amikor azt mondod: „Nem szeretem Istent”, az azért van, mert nem érted, hogy valójában mennyire szeret Ő téged. Őt az életed minden egyes részlete érdekli. Ő egy irgalmas és gondoskodó Atya.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az életed melyik területén érzed úgy, hogy most fuldokolsz? Hogyan változtatja meg a körülményeiddel kapcsolatos érzéseidet az a tudat, hogy Isten az életed minden részletével törődik?
  • Miként lenne más az életed, ha Isten országára és igazságára fókuszálnál, majd jobban bíznál benne az életed többi részletével kapcsolatban is?
  • A Biblia azt mondja: „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19). Mit jelent számodra ez az igazság?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.19.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása