Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan teremj olyan gyümölcsöt, ami megmarad?

2019. november 27. 03:00 - Besther

20191127.jpg

„Ti nem választottatok engem, de én titeket választottalak, és titeket jelöltelek ki, szóval elmehettek, és gyümölcsöt teremhettek – gyümölcsöt, ami megmarad” (Jn 15,16 NIV fordítás).

Isten megbízatása mindenkinek szól – beleértve olyan embereket is, mint te és én.

A világban nincs elég misszionárius ahhoz, hogy Isten küldetését önmagukban teljesíteni tudnák.

Jézus ezt mondta nekünk: „Ti nem választottatok engem, de én titeket választottalak, és titeket jelöltelek ki, szóval elmehettek, és gyümölcsöt teremhettek – gyümölcsöt, ami megmarad” (Jn 15,16 NIV fordítás).

A gyümölcs a sikeres és termékeny élet metaforája. Jézus azt akarja, hogy olyan gyümölcsöt teremjünk, ami maradandó.

A legtöbb dolog, amit most csinálunk, nem fog megmaradni. Halálod után 10 évvel a legtöbb dologra, amit csináltál, már senki sem fog emlékezni. Nem fogja érdekelni az embereket, hogy milyen filmeket néztél, milyen könyveket olvastál, vagy miként töltötted a nyaraidat.

Jézus viszont azt akarja, hogy olyan dolgokat tegyél, ami maradandó. Csak két dolog maradandó: az igazság és az emberek.

Képzeld el, hogy azon a napon, amikor a mennybe kerülsz, odajön hozzád egy ember, és ezt mondja: „Csak szeretnék köszönetet mondani neked.”

Ezt válaszolod: „Köszönetet mondani nekem? Nem is ismerlek!”

„Igazad van, nem ismersz. Viszont segítettél egy szolgálatban. Részt vettél egy gyülekezeti programban, egy humanitárius szolgálatban. Tettél valamit, ami miatt megismertem Istent. Én miattad vagyok a mennyben. Örökké a barátod leszek.”

Semmi sem fontosabb, mint másokat segíteni egy sorsukat meghatározó döntésben, mert ez olyan gyümölcs, ami a földi életünk után is megmarad.

William James-nek tulajdonítják ezt a mondást: „Az életünknek akkor van a legnagyobb haszna, ha azt olyanba fektetjük, ami azon túl is megmarad.”

Amikor az életedet emberekbe fekteted, akik az örökkévalóságban is élni fognak, akkor maradandó gyümölcsöt teremsz.

Lehet, hogy tanár vagy. Lehet, hogy könyvelő vagy. Lehet, hogy portás vagy.

A legnagyobb elhívásod azonban az, hogy az Istentől kapott ajándékaidat arra használd, hogy minél több ember jusson a mennybe.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen dolgokra törekednek az emberek ebben az életben, amelyek még néhány évig sem maradnak meg a haláluk után?
  • Ha te már Jézus követője vagy, kik voltak azok az emberek, akik szerepet játszottak abban, hogy megismerted Istent? Szánj időt arra, hogy megköszönd őket Istennek!
  • Tudsz valakiről, aki azért lesz a mennyben, mert te beszéltél neki Krisztusról?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.20.)

 

Szólj hozzá!

A változáshoz szükséged van a Szentlélekre

2018. május 02. 03:00 - magyarosijulia

„Mivel hallottatok Jézusról, és megismertétek a tőle jövő igazságot, vessétek el a régi bűnös természeteteket és életformátokat, amely csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott. Helyette engedjétek, hogy a Lélek újítson meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." (Efézus 4:21-24 NLT fordítás)

Többre van szükséged az életben, mint az akaraterő! Isten erejére van szükséged!

A „Lélek gyümölcsei" azok a tulajdonságok, amelyekkel Isten megálld téged, amikor a Szentlélek benned él. Ezek a szeretet, öröm, békesség, kedvesség, jóság, hűség, gyengédség és önuralom.

Hogyan teszi Isten gyümölcsözővé e tulajdonságokat az életedben? Nem az akaraterőd által. Nem úgy van, hogy kijelented, hogy „Mostantól türelmesebb ember leszek!" 

Amikor kijelented, hogy ezentúl toleránsabb és szeretetteljesebb leszel, az olyan, mintha narancsokat ragasztanál egy eukaliptuszra, majd narancsfának titulálnád azt. Ez így nem helyénvaló, a gyümölcs ugyanis csak belülről teremhet – azáltal, hogy a Szentlélek benned él!

Hogyan munkálkodik a Szentlélek az életedben? A válasz: fokozatosan! „Az Úr, – aki a Lélek –, egyre inkább magához hasonlóvá tesz, ahogy az Ő dicsőséges képére formálódunk." (2Kor 3:18 NLT fordítás).

Amikor Isten egy gombát teremt, a folyamat hat órát igényel, amikor viszont egy tölgyfát alkot, ahhoz hatvan év szükséges. A kérdés az, hogy mihez szeretnéd, hogy hasonlítson az életed: egy gombához vagy egy tölgyhöz?

Sérelmeid, rossz szokásaid vagy csalódásaid nem egy szempillantás alatt alakultak ki. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy ekképp álljanak a dolgok! Egyszer valaki megszólított: „Rick pásztor, kérlek oldd meg a házassági problémámat!" Megkérdeztem, hogy hány éve házas az illető. Azt válaszolta, hogy tizenöt éve. Na, és mióta létezik a nehézség? Tíz éve!

Most pedig egy 5 másodperces megoldásra vársz? Nem fog megtörténni! A hagymát rétegről rétegre lehet csak megpucolni!

A Szentlélek munkálkodik bennünk, hogy egyre inkább Hozzá hasonlóvá váljunk. A jellemed a szokásaid összessége. A te felelősséged pedig az, hogy egyre több olyan szokást alakíts ki, amelyek segítenek a változásban!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen új gyümölcs– ami szellemi növekedést jelent – ért be az életedben?
  • Milyen új szokásokat szeretnél kialakítani, hogy a Szentlélek folyamatosan munkálkodhasson az életedben, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá légy?
  • Kérd meg a kiscsoportod vagy az imatársadat, hogy imádkozzon érted, amíg a Szentlélek kimunkálja benned ezeket az új szokásokat.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.25.)

Szólj hozzá!

Kapcsolódnod kell, hogy gyümölcsöt teremj

2016. december 15. 03:00 - torokaron

„Éljetek bennem, és én is élni fogok bennetek. Egy vessző önmagában nem tud gyümölcsöt teremni, annak kapcsolódnia kell a szőlőtőkéhez. Ugyanígy, ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, hacsak nem éltek bennem.” (János 15:4, GW fordítás)

Nem sokkal azelőtt, hogy Jézus a keresztre ment, ezt mondja a követőinek: „Éljetek bennem, és én is élni fogok bennetek. Egy vessző önmagában nem tud gyümölcsöt teremni, annak kapcsolódnia kell a szőlőtőkéhez. Ugyanígy, ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, hacsak nem éltek bennem.” (János 15:4, GW fordítás)

Jézus azt mondja, hogy lelkileg kapcsolódni olyan, mint ahogyan a szőlőtőkéhez kapcsolódnak a vesszők. Soha nem leszel gyümölcsöző és nem lesz termékeny az életed, ha csak önmagadban állsz. Kapcsolódnod kell.

A növényeknél is, egy vessző önmagában nem tud gyümölcsöt teremi. Te is, ha önmagadban állsz, támaszték nélkül leszel és hervadni és hanyatlani fogsz. Teljesen terméketlen lesz az életed, ha lelkileg nem kapcsolódsz.

Én sokféle zöldséget és gyümölcsöt termesztek minden tavasszal. Ha levágok egy hajtást, akkor az önmagában nem fog paradicsomot vagy mást teremni. Kapcsolódnia kell a tőhöz, hogy termést hozon.

Milyen gyümölcsöt kellene teremned, ha kapcsolódsz Krisztus testéhez? „A Szentlélek gyümölcsei pedig a következők: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Galata 5:22-23a, NIV fordítás)

Én nem tudom, te hogy vagy ezzel, de én szeretnék másokat még jobban szeretni. Szeretném, ha több lenne bennem az öröm.  Szeretném, ha nagyobb lenne a békességem, függetlenül a gazdasági helyzettől. Szeretnék még kedvesebb lenni azokkal az emberekkel, akik bántanak. Szeretnék jó lenni, és szeretnék hűséges lenni. Szeretném megtartani az ígéreteimet, és szeretnék szelíd lenni azokkal az emberekkel, akik nem azok velem. És szeretném, ha az önuralmam is nagyobb lenne.

Ezeket hívják a Szentlélek gyümölcseinek, és ezek bizonyítják, hogy lelkileg kapcsolódsz. És tudod, hogy mit jelent az, ha ezek a dolgok nem növekednek benned? Azt, hogy lelkileg nem kapcsolódsz.

Jézus azt mondja, hogy kapcsolódni nagyon fontos. Annyira fontos, mint amennyire fontos egy épületnél a vázszerkezet, vagy mint az éltető vér a testünk számára. Jézus azt mondja, hogy soha nem leszel gyümölcsöző és nem lesz termékeny az életed, ha csak önmagadban állsz. Kapcsolódnod kell. A jó hír pedig az, hogy Isten is ezt szeretné! És Isten jót akar neked!

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a bizonyíték arra az életedben, hogy gyümölcsöt teremsz?
  • Mely „gyümölcsökben” van szükséged a növekedésre? Hogyan akarod ezt elérni?
  • Milyen előnyöket tapasztaltál már meg abból kifolyólag, hogy Krisztus testéhez kapcsolódsz?

+(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.08.)

 

Szólj hozzá!

Többet érsz el, ha kevesebbet teszel

2016. október 16. 03:00 - mirjam07

"Minden szabad nekem, de nem minden használ." (1. Kor. 6:12)

Ha keretek között akarod tartani az életedet, rendszeresen meg kell nyirbálnod a tevékenységeidet.

Én pihenésképpen rózsákat nevelek. Megtanultam, ha azt akarom, hogy egyáltalán legyen rózsám a következő szezonban, meg kell metszenem őket, általában január harmadik hetében. Egyik évben, amikor nekikészültem a metszésnek, még mindig sok ág volt tele rügyekkel, virágzásra várva. Tudod, milyen nehéz levágni egy olyan ágat, amin a virág épp most akar kinyílni? Majd belehaltam.

Miért metszik a kertészek a fákat és a növényeket? Hogy a növény egészséges legyen és gyümölcsöt teremjen a következő idényben. Ha elmarad a metszés, nincs gyümölcs sem.

Mi is minden évben általában új tevékenységekbe kezdünk, új ágakat növesztünk. Elkezdünk valami új dolgot és így megint egy dologgal több mindent csinálunk. De mit hagytunk abba, mit metszettünk vissza az életünkben? Nem lehet mindig csak új tevékenységeket venni a nyakunkba anélkül, hogy bizonyos dolgokat ki ne iktatnánk, vissza ne metszenénk.

Van egy titok: amikor metszel, nem csak az elszáradt ágat vágod le. Olyan ágat is levágsz, ami még él. Levágsz néhány olyan tevékenységet is, ami jó és ami még gyümölcsöt is terem. Azért kell levágnod őket, mert egy új évszakba lépsz.

Pál ezt mondja az 1. Kor. 6:12-ben: "Minden szabad nekem, de nem minden használ."

Isten szabad akaratot adott neked. Megengedte, hogy bármit megtegyél. Mehetsz és 10-szeresen is túltervezheted a naptáradat és Isten nem fog megállítani. De ez nem jelenti azt, hogy amit teszel, az hasznos és a javadra van.

Meg kell tanulnod nemet mondani az életben, sőt, többször kell nemet mondanod, mint igent. Több olyan dolog van, amit nem tudsz megtenni, mint amennyi időd, energiád, erőd és Istentől kapott elhívásod van. Még a jó dolgokat sem tudod mindet megtenni. Rájöttél már erre? Nem tudsz mindent megtenni, tehát el kell döntened, hogy a helyes és megfelelő dolgokat teszed meg. Mit szeretne Isten, mit tegyél az időddel és energiáddal?

A hatékony élet kulcsa a választás. Hatékonyabb leszel, ha tudod, hogy mi az, amit nem fogsz megtenni, és mi az, amit meg fogsz tenni. Többet fogsz elérni az életedben azáltal, hogy kevesebb dolgot teszel!

Ha nem nyirbálod meg életed tevékenységeit, Isten fogja megnyirbálni. Egy betegségen, krízisen, vagy valami máson keresztül ez megtörténhet, mert nem vállalhatod túl magad hónapról hónapra.

A Példabeszédek 20:30-ban ezt olvashatjuk: "Néha fájdalmas tapasztalatok árán vagyunk hajlandóak változtatni az útjainkon." (GNT fordítás). De nem számít, mennyire rosszul állnak a dolgok, BIZTOSAK LEHETÜNK BENNE, hogy Isten a legjobbat akarja nekünk.

Beszéljetek róla

  • Melyek azok a jó, vagy éppen gyümölcsöző tevékenységek az életedben, amelyekről tudod, hogy el kell távolítanod őket, hogy az új tevékenységeknek helyet csinálj?
  • Használt már Isten fájdalmas tapasztalatokat az életedben, hogy megmutassa neked, hogy muszáj eltávolítanod valamit a naptáradból?
  • Miért olyan nehéz elismernünk, hogy vannak határaink? Miért nem tudunk sokkal gyakrabban "nemet" mondani a lehetőségekre "igen" helyett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.9.)

Szólj hozzá!

Hogy gyümölcsöt teremhess - maradj kapcsolatban Krisztussal!

2016. június 06. 03:00 - hofgartekesnoemi

"Éljetek bennem, és akkor én bennetek fogok élni. Egy ág nem tud magától gyümölcsöt teremni. Kapcsolatban kell maradjon a szőlőtőve. Ugyanígy ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, kivéve ha bennem éltek." (János 15:4 - GW fordítás)

Közvetlenül azelőtt, hogy Krisztust keresztre feszítették volna, követőire hagyott egy tanácsot: "Éljetek bennem, és akkor én bennetek fogok élni. Egy ág nem tud magától gyümölcsöt teremni. Kapcsolatban kell maradjon a szőlőtőve. Ugyanígy ti sem tudtok gyümölcsöt teremni, kivéve ha bennem éltek." (János 15:4 - GW fordítás)

Jézus azt mondja, hogy a vele való lelki kapcsolat fenntartása éppen olyan, mint amilyen a növényeknek a tővel való kapcsolat - nem teremhetsz gyümölcsöt, nem lehet bőséges és produktív a léted, ha egyedül próbálsz küzdeni. Kapcsolatban kell maradnod vele.

A törött szárú növény ugyanis képtelen gyümölcsöt teremni. Ha nincs támogatód, nem pusztán sápadni és haldokolni kezdesz, de az életed sem lesz többé produktív - elveszítetted a lelki kapcsolatod Krisztussal.

Minden tavasszal rengeteg zöldséget és gyümölcsöt ültetek. Ha lemetszek egy hajtást, biztos lehetek benne, hogy onnan már nem fog kinőni paradicsom, vagy bármilyen más gyümölcs. A kapcsolat töretlensége elmaradhatatlan feltétele a gyümölcstermésnek. 

Milyen gyümölcsöket hozhat az életed, ha kapcsolatban marad Krisztus testével? "A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Pál levele a galatákhoz 5:22.)

Nem tudom, hogy veled hogy van ez, de magamról tudom, hogy szeretnék szeretettel teltebb lenni, szeretnék többet örülni, több békességet - bármi is történik a gazdasági életben. Szeretnék kedvesebb lenni azokhoz is, akik ellenségesek velem. Szeretnék jó ember lenni. Hívő, és nem hitetlen. Szeretném megtartani az ígéreteim. Szeretnék gyengéd lenni azokkal, akik a legkevésbé sem gyengédek. És szeretnék még több önmegtartóztatást is. 

Ezt nevezzük a Lélek gyümölcsének, ez tehát a bizonyítéka annak, hogy a Krisztus testével való kapcsolatod töretlen. Ha azt látod, hogy nem növekszel ezekben... Nos, akkor vélhetőleg valahol megszakadt a kapcsolatotok.

Az Úr szerint hatalmas jelentőséggel bír, hogy ha egyedül jársz az életed útján, az nem lehet bőségesen gyümölcsöző. Krisztus testéhez kapcsolódva kell maradnunk - nekem is, és neked is. Együtt jobbak vagyunk. 

Beszéljetek róla:

  • Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy gyümölcsöző életet élsz? 
  • Mely "gyümölcsök" tekintetében szorulsz növekedésre? 
  • Milyen előnyeid származtak abból az életed során, hogy Krisztus testével való kapcsolatod folyamatosan fennáll? 

 

* (Daily Hope by Rick Warren - 2016. Május 30.)

Szólj hozzá!