Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Istennek nem csak a tetteiért, hanem Önmagéért is köszönettel tartozunk

2017. december 05. 03:00 - gabormel

„A hálaadás egy olyan áldozat, amely igazán dicsőít engem." (Zsoltárok 50:23, NLT fordítás)

Bármikor, amikor köszönetet mondasz valakinek, kifejezed a személy iránti tiszteletedet. Például, amikor azt mondom a feleségemnek: „Drágám, annyira hálás vagyok ezért a nagyszerű hálaadásnapi vacsoráért, amit készítettél”, én csak kimutattam az iránta való tiszteletemet. Amikor azt mondom az anyósomnak: „Meg szeretném köszönni, hogy életet adtál Kay-nek, és így feleségül vehettem", szintén a tiszteletemet fejezem ki az anyósom iránt. A tiszteletemet mutatom ki azzal is, mikor azt mondom valakinek, „Köszönöm, hogy kinyitotta nekem az ajtót”, vagy „Köszönöm, hogy eljött az istentiszteletre". A hála kinyilvánítása egy másik személy iránti tisztelet kifejezésének a módja.

A Biblia szerint ez Istenre is ugyanúgy érvényes: „A hálaadás egy olyan áldozat, amely igazán dicsőít engem." (Zsoltárok 50:23, NLT fordítás). Amikor köszönetet mondasz, az idődből áldozol. Időbe telik azokon a dolgokon gondolkodni, amiért hálával tartozol.

A feleségem szereti, amikor köszönetet mondok azokért a dolgokért, melyeket megtesz értem. Azonban ha csak ez minden, amit valaha is mondok, akkor jogosan gondolkodna el azon, hogy „A férjem valóban engem szeret, vagy csak azokért a dolgokért szeret, amiket megteszek érte?” Egy bizonyos ponton a hálaadás magasabb szintjére kell lépni, amely már nem csak egyfajta köszönet a feleségem által megtett dolgokért, hanem köszönet azért, aki ő valójában. Ez a köszönetnyilvánításnak egy mélyebb, magasabb formája.

Ha a gyerekeid csak olyankor mondanának köszönetet, amikor zsebpénzt kapnak, elgondolkodhatnál, hogy vajon ők engem szeretnek, vagy csak a pénzemet szeretik?

Ha csak annyit teszel, hogy hálát adsz Istennek azért, hogy bekerültél ebbe a társadalmi osztályba, vagy, hogy megadta neked ezt az ételt, vagy mindazon dolgokért, amiket megkaptál, érdemes megkérdezned magadtól: „Valóban szeretem Istent, vagy csak azokat a dolgokat szeretem, amelyeket Istentől kaptam?”

Meg kell tanulnunk, hogy ne csak azokat a dolgokat köszönjük meg Istennek, melyeket megtett, hanem azt is, aki Ő valójában: „Istenem, köszönöm, hogy a bölcsességed nagyobb az enyémnél. Köszönöm, hogy te jobban tudod, hogy mi tesz boldoggá engem, mint én magam. Köszönöm, hogy következetes vagy, mikor én nem vagyok az. Köszönöm a szereteted és az irgalmasságodat, és hogy mindig igazságos vagy. Köszönöm, hogy minden a javamra szolgál, akkor is, ha én nem értem."

A „Köszönöm Istenem az ételt, amit adtál” hálán túlmutató „Köszönöm Istenem azt, aki vagy” hála ezen formájával, nemcsak hogy kimutatod Isten iránti tiszteleted, de mélyebb lelki gyökereket is nyersz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Számos orvosi kutatás bizonyítja, hogy a hála a legegészségesebb emberi érzelem. Szerinted miért?
  • Hogyan segít a radikális hála abban, hogy közelebb kerülj Jézushoz?
  • Ezen a héten minden nap kezdd azzal a napot, hogy tíz olyan dologra gondolsz, amelyet Istennek köszönhetsz. A hét elteltével vizsgáld meg, hogy ez mennyiben befolyásolta a magatartásodat, és milyen hatással volt a mindennapjaidra.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.28.)

Szólj hozzá!

Mit jelent radikálisan hálásnak lenni?

2017. december 04. 03:00 - Anika Enikő

„Minden körülmények között hálát adjatok; mert ez az Isten akarata számotokra Jézus Krsiztusban.” (1Thesszalonika 5:18, GNT fordítás)

Következőképpen néz ki a radikális hála: „Minden körülmények között hálát adjatok; mert ez az Isten akarata számotokra Jézus Krsiztusban.” (1Thesszalonika 5:18).

Vegyük észre, hogy a Biblia azt mondja, hogy minden körülmények között, és nem azt hogy minden körülményért. Nagy a különbség! Nem kell hálásnak lenned a rossz dolgokért, amik történnek az életedben. Sok gonosz dolog van a világban, és nem minden az Isten akaratából történik. Tulajdonképpen, legtöbbször az Isten akarata nem történik meg; a mi akaratunk valósul meg. Tehát nem köszönjük meg Istennek a világban történő gonosz dolgokat, hanem a dolgok közepette adunk hálát Istennek.

Miért lehetek hálás Istennek minden körülmények között? Először is azért, mert tudom, hogy Isten kezében tarja a gyeplőt. És tudom, hogy Isten a rosszból képes jót kihozni. Tudom, hogy Isten még a hibáimat is át tudja fordítani valami olyasmire, ami jól működik – tud kihozni jót belőle. Tudom, hogy nem kell örökké élnem itt a Földön. Tudom, hogy egy napon a Mennybe kerülök. Tudom, hogy nem veszíthetem el az üdvösségemet. Tudom, hogy bármi történjen is, Isten mindig szeretni fog engem. Számos olyan dolog eszembe jut, amiért minden körülmények között hálás lehetek, még azon körülmények között is, amelyek dög nehezek.

Az igevers azt is mondja, hogy mindenben hálát adjunk. Az a görög szó, ami itt szerepel az a ‘pos’ szó, ami azt jelenti, hogy bármilyen, minden, bárki, mindenkor, bárhol, mindenhol, tehát mindent jelent. Azt jelenti, hogy nincs kivétel, nincsenek kifogások és mentségek.

Ez meglehetősen radikálisnak tűnik, ugye? Ezért hívják radikális hálának.

Semmi erőfeszítés nem kell ahhoz, hogy hálásak legyünk egy kapott kedves ajándékért. Bárki hálás tud lenni ezért; könnyen megtehető. Ám hálásnak lenni minden körülmények között az a radikális hála.

Minden körülmények között hálát adjatok; mert ez az Isten akarata számotokra Jézus Krisztusban. Az emberek azt mondják, hogy meg akarják tudni, mi az Isten akarata és hogy mit szeretne Isten, hogy tegyenek az életükben. Nos, hálát adni minden helyzetben az Isten akarata a számunkra – és minél hálásabb vagy, annál közelebb kerülsz az Istenhez!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a Bibliából vett ígéretei Istennek, amelyeket ha megtanulunk, eszünkbe juttatják, hogy köszönetet mondjunk neki, még a nehéz körülmények között is?
  • Miként hat rád az, amikor látod amint mások minden körülmények között kifejezik radikális hálájukat?
  • Miért akarja Isten, hogy gyakorold a radikális háláadást? Miként van hatással az életed többi területére ez a szokás?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.27)

Szólj hozzá!

Dicsőítsd Istent a nehéz helyzetben is

2017. október 22. 03:00 - Abidzsil

,,Akkor éjjel a titok feltárult Dániel előtt egy látomásban. Ezután Dániel dicsérte a menny Istenét.” (Dániel 2:19, NLT fordítás)

praise.jpg

A legtöbben közülünk nem tudják, mit tegyenek, ha egy lehetetlen helyzettel szembesülnek. Tudtad, hogy egy több ezer évvel ezelőtt élt tinédzser fiú példája tud ebben segíteni?

Az elmúlt napokban arról beszéltünk, hogyan reagált Dániel a kor leghatalmasabb királyának lehetetlen kérésére. Láttuk, hogy Dániel a következő 5 dolgot tette:

  1. nem esett pánikba, és nem kérdezte, miért;
  2. több időt kért;
  3. imatámogatást kért másoktól;
  4. imádkozott Istenhez segítségért;
  5. kérte Istent, hogy természetfeletti módon segítsen neki.

A következő fontos dolog, amit Dánieltől tanulhatunk, a Dániel könyve 2. fejezetében található: dicsőítette Istent.

Fontos megértenünk, hogy a dicsőítés sokkal több a zenénél. A dicsőítésnek ezerféle módja van. Amikor például a figyelmemet Istenre irányítom, akkor dicsőítem Őt. Amikor kifejezem a szeretetemet Istennek, akkor is dicsőítem Őt. Nem kell istentiszteleten lenned ahhoz, hogy dicsőítsd Istent.

Amikor Istent dicsőítjük, a középpontba a problémáink helyett Isten kerül.

A Biblia azt mondja Dániel könyvében, hogy ,,Akkor éjjel a titok feltárult Dániel előtt egy látomásban. Ezután Dániel dicsérte a menny Istenét.” (Dániel 2:19, NLT fordítás)

Ez a rész megmutatja, hogyan imádjuk és dicsőítsük Istent egy válsághelyzetben. Dániel 3 fontos dolgot tett:

  1. dicsőítette Istent azért, aki Ő maga (20. vers);
  2. csodálatát és tiszteletét fejezte ki Isten iránt azért, amit tett (21-22. vers);
  3. megköszönte Istennek a segítségét (23. vers).

Ez a dicsőítés.

Te is tedd ezt, és akkor a figyelmed középpontjában nem te magad és a problémáid lesznek, hanem Isten.

És Ő az, aki a figyelmünk középpontjában kell, hogy legyen mindig.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért nehéz dicsőíteni, amikor különösen nehéz helyzetben vagyunk?
  • Hogyan tapasztaltad már, hogy amikor problémákkal küzdöttél a dicsőítés hatással volt a stressz-szintedre?
  • A dicsőítés módjával kapcsolatos fenti 3 dolog közül melyik a legnehezebb számodra, amikor nehéz élethelyzetben vagy:  dicsőíteni Istent azért, aki Ő maga, csodálatodat és tiszteletedet kifejezni iránta azért, amit tett, vagy megköszönni a segítségét? Miért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.15.)

Szólj hozzá!

Az elégedettség egy tanulási folyamat

2017. július 15. 03:00 - daniella_89

“Nem Isten ajándéka mindaz, amid van és ami vagy? Akkor mi értelme van a hasonlítgatásnak és a versengésnek? Már mindened megvan, amire szükséged van."

(1Korintus 4:7-8, MSG fordítás)

 

img_9832.JPG

Ahelyett, hogy arra összpontosítanál amid nincs vagy nem következett be az életedben, légy hálás mindazért, amid van. Ez nekem nem megy természetesen, ahogyan valószínűleg neked sem.  Sőt, még Pál apostolnak sem ment könnyen, mert ezt mondta: "Megtanultam elégedettnek lenni." Az elégedettség tehát egy tanulási folyamat eredménye.

A Biblia az 1Korintus 4:7-8-ban ezt mondja: “Nem Isten ajándéka mindaz, amid van és ami vagy? Akkor mi értelme van a hasonlítgatásnak és a versengésnek? Már mindened megvan, amire szükséged van." (MSG fordítás)

Az irigység azon a tévhiten alapszik, hogy többre van szükséged ahhoz, hogy boldog legyél. Az irigység mindig másokra néz és ezt kérdezi: "Miért ők? Ők miért érdemelték ezt meg? Én érdemlem meg azt, ami nekik van." A  hálás ember viszont ezt mondja: "Miért én? Isten miért ajándékozott meg ezzel? Áldott vagyok, mert nem érdemlem meg, de mégis megvan ez az életemben." Ez egy teljesen más látószög.

Mindannyian küzdünk irigységgel, mégis nehéz ezt bevallani, mert ez egy csúnya érzelem. Amikor irigy vagy másokra, igazából azt szeretnéd, ha nem sikerülne nekik valami, mert ez azzal a jó érzéssel töltene el, hogy nekik sincs több, mint neked. Ez szörnyű, nem? Ha meg tudnánk tanulni hálásnak lenni azért, amink van, meg tudnánk szabadulni az irigység érzésétől is.

Fontos megértenünk, hogy az irigység nem az, amikor van egy vágyad, egy álmod vagy egy célod. Ezek jó, ha vannak. Az irigység nem egyenlő azzal, hogy valamit örömmel vársz, valamiben reménykedsz vagy szeretnéd, ha egy bizonyos dolog megvalósulna az életedben. Az irigység az, amikor neheztelsz valakire, mert neki már megvan, amire te vágysz, vagy már elérte azt a célt, amit te még nem. Az irigység az, amikor úgy gondolod, hogy nem lehetsz boldog addig, amíg nincs meg, amire vágysz vagy el nem érted a célt, amit kitűztél. Az irigység az, amikor nem vagyunk hálásak azért, amink már van.

A Biblia azt mondja, hogy már most is több mindenünk van, mint amire szükségünk van és mint amit érdemelnénk. Minden jó dolog az életünkben Isten ajándéka, és az Őrajta múlik, hogy mikor és hogyan áld meg bennünket. Rajtunk az múlik, hogy hálásak legyünk és a lehető legjobbat és legtöbbet hozzuk ki abból, amit Istentől kaptunk.

"Jobb elégedettnek lenni azzal, amid van, mint mindig valami mást akarni." (Prédikátor 6:9b, GNT fordítás)

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • "Mikor irigy vagy másokra, igazából azt szeretnéd, ha nem sikerülne nekik valami, mert ez azzal a jó érzéssel töltene el téged, hogy nekik sincs több, mint neked." Ez az állítás milyen önvizsgálatra indít saját irigységeddel kapcsolatban?
  • Ma hogyan tudnád gyakorolni azt, hogy hálás vagy valamiért?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.08.)

Szólj hozzá!

Bízz egyszerre csak egy napon

2016. december 25. 03:00 - magyarosijulia

„Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (Fil 4:6, 8/b, NLT-fordítás)

trust_god_one_day_at_a_time_by_rick_warren.jpg

Isten azt szeretné, hogy bízz benne egyszerre csak egy napon. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!"

Nem a jövő héten, nem a következő évben, sem a jövő hónapban, csak egyszerre egy napra.

A filippibeliekhez írt levél 4. fejezetének 6. és 8/b verse leírja, négy dolog szükséges ahhoz, hogy naponta tudjunk bízni Istenben. „Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (NLT-fordítás)

  1. Ne aggódjatok semmiért. Miért olyan nagy dolog az aggodalmaskodás? Mert nemcsak rossz szokás, hanem nagyon bűnös dolog is! Isten viszont megtartja az ígéretét, és bízhatsz benne, Ő gondot fog viselni rád. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:34)

  2. Imádkozzatok mindenért. Az imádság meg tudja változtatni a dolgokat. A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 32. versében Így olvassuk. „Aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Isten megoldotta a legnagyobb problémánkat – a Mennybe jutást –, amikor elküldte Jézust, aki meghalt értünk. Ha annyira szeret Isten, miszerint elküldte Jézust, hogy meghaljon érted, akkor szerinted nem szeret annyira, hogy mindenféle egyéb problémádat is megoldja?

  3. Köszönjetek meg Istennek mindent. Bármi is történjen, legyél hálás Istennek! A Biblia nem azt mondja, hogy mindenért legyél hálás, hanem azt, hogy mindenkor, minden helyzetben legyél hálás! Nem kell köszönetet mondanod az életedben történt rossz dolgokért, sosem kell hálásnak lenned a gonosz dolgokért. Nem kell hálásnak lenned a rákért, az autóbalesetért, háborúért vagy bántalmazásért. De Isten azt mondja, hogy mindenben legyünk hálásak. Miért? Mert tudjuk, hogy Isten gondot fog viselni ránk. Tudjuk, hogy ki fogja elégíteni a szükségletünket. Tudjuk, hogy Ő segíteni fog.

  4. Gondoljatok a jó dolgokra. Isten elénk tár egy egész listát, amiről gondolkodjunk, olyan dolgokra, amelyek igazak, tisztességesek, helyesek, tiszták, kedvesek, csodálatra méltók, kiválóak, és méltók a dicséretre. Hol találunk olyan dolgokat, amelyek tiszták, és kedves azokra gondolni? A moziban? Nem nagyon hiszem! A tévében? Kétlem! Egyedül Isten szavában fogunk tiszta, kedves és tisztességes dolgokat találni. Ezért kell olvasnunk, tanulmányoznunk, megtanulnunk, és megtölteni az elménket és a gondolatunkat az Igével. Ézsaiás próféta könyve 26. fejezetének 3. versében ez áll. „Tökéletes békességben tartod azokat, akik bíznak benned, mindazokat, akiknek a gondolata rád irányul." (NLT-fordítás)


Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen irányban halad a gondolatod a leggyakrabban?
  • Milyen helyzetben kell hálásnak lenned Istennek a mai napon?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni, hogy megtanulj Ige-verseket, és felidézhesd Isten ígéretét?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása