Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten megáld bennünket, hogy mi is áldássá lehessünk

2017. december 26. 03:00 - csabanagy89

 

„Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” Apostolok cselekedetei 2:44-45. Új Fordítás

winter.jpg

Senki sem volt olyan önfeláldozó, mint a korai egyház tagjai. Az Apostolok cselekedetei 2:44-45-ben ezt olvashatjuk a Bibliában: „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.” Ezek a korai keresztények nem csak pénzt adományoztak. Nagylelkűen bántak mindenükkel, amilyük csak volt. Azt is mondhatnánk, hogy radikálisan nagylelkűek voltak.

Mi történne a gyülekezeteinkben és gyülekezeteink által, ha mi is ugyanilyen radikálisan nagylelkűek lennénk? A Biblia szerint örzői és kezelői vagyunk mindazon javaknak, amelyekkel Isten ajándékozott meg bennünket. Felelősek vagyunk azért, hogy forrásainkat olyan módon használjuk fel, amely hatással van a mennyei Királyság építésére is.

Isten az erőforrásait nem csak a saját élvezeteidre szánja, hanem arra is, hogy formáld velük a körülötted lévő világot. A Teremtő soha nem azért áld meg bennünket, hogy céltalanul őrizgessük az Ég ajándékait. Ő azert adja áldását ránk, hogy mi is áldássá lehessünk mások számára.

Ez egy reményteli, bátorító igazság, amelyre emlékezhetünk karácsonykor is. Keressük meg a módját, hogyan lehetünk radikálisan nagylelkűek, és tegyük ezt az időszakot emlékezetessé valaki számára, akit Isten helyezett az életünkbe.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Hogyan változna meg az életed, ha elkezdenél radikálisan nagylelkű lenni?

Ha harcolsz magadban a nagylelkűség ellen, mi akadályoz meg abban, hogy ilyenné válj?

Mi az első lépés amit megtehetsz, hogy áldássá legyél mások számára?

* (Daily Hope by Rick Warren - 19/12/2017)

Szólj hozzá!

Istennek nem csak a tetteiért, hanem Önmagéért is köszönettel tartozunk

2017. december 05. 03:00 - gabormel

„A hálaadás egy olyan áldozat, amely igazán dicsőít engem." (Zsoltárok 50:23, NLT fordítás)

Bármikor, amikor köszönetet mondasz valakinek, kifejezed a személy iránti tiszteletedet. Például, amikor azt mondom a feleségemnek: „Drágám, annyira hálás vagyok ezért a nagyszerű hálaadásnapi vacsoráért, amit készítettél”, én csak kimutattam az iránta való tiszteletemet. Amikor azt mondom az anyósomnak: „Meg szeretném köszönni, hogy életet adtál Kay-nek, és így feleségül vehettem", szintén a tiszteletemet fejezem ki az anyósom iránt. A tiszteletemet mutatom ki azzal is, mikor azt mondom valakinek, „Köszönöm, hogy kinyitotta nekem az ajtót”, vagy „Köszönöm, hogy eljött az istentiszteletre". A hála kinyilvánítása egy másik személy iránti tisztelet kifejezésének a módja.

A Biblia szerint ez Istenre is ugyanúgy érvényes: „A hálaadás egy olyan áldozat, amely igazán dicsőít engem." (Zsoltárok 50:23, NLT fordítás). Amikor köszönetet mondasz, az idődből áldozol. Időbe telik azokon a dolgokon gondolkodni, amiért hálával tartozol.

A feleségem szereti, amikor köszönetet mondok azokért a dolgokért, melyeket megtesz értem. Azonban ha csak ez minden, amit valaha is mondok, akkor jogosan gondolkodna el azon, hogy „A férjem valóban engem szeret, vagy csak azokért a dolgokért szeret, amiket megteszek érte?” Egy bizonyos ponton a hálaadás magasabb szintjére kell lépni, amely már nem csak egyfajta köszönet a feleségem által megtett dolgokért, hanem köszönet azért, aki ő valójában. Ez a köszönetnyilvánításnak egy mélyebb, magasabb formája.

Ha a gyerekeid csak olyankor mondanának köszönetet, amikor zsebpénzt kapnak, elgondolkodhatnál, hogy vajon ők engem szeretnek, vagy csak a pénzemet szeretik?

Ha csak annyit teszel, hogy hálát adsz Istennek azért, hogy bekerültél ebbe a társadalmi osztályba, vagy, hogy megadta neked ezt az ételt, vagy mindazon dolgokért, amiket megkaptál, érdemes megkérdezned magadtól: „Valóban szeretem Istent, vagy csak azokat a dolgokat szeretem, amelyeket Istentől kaptam?”

Meg kell tanulnunk, hogy ne csak azokat a dolgokat köszönjük meg Istennek, melyeket megtett, hanem azt is, aki Ő valójában: „Istenem, köszönöm, hogy a bölcsességed nagyobb az enyémnél. Köszönöm, hogy te jobban tudod, hogy mi tesz boldoggá engem, mint én magam. Köszönöm, hogy következetes vagy, mikor én nem vagyok az. Köszönöm a szereteted és az irgalmasságodat, és hogy mindig igazságos vagy. Köszönöm, hogy minden a javamra szolgál, akkor is, ha én nem értem."

A „Köszönöm Istenem az ételt, amit adtál” hálán túlmutató „Köszönöm Istenem azt, aki vagy” hála ezen formájával, nemcsak hogy kimutatod Isten iránti tiszteleted, de mélyebb lelki gyökereket is nyersz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Számos orvosi kutatás bizonyítja, hogy a hála a legegészségesebb emberi érzelem. Szerinted miért?
  • Hogyan segít a radikális hála abban, hogy közelebb kerülj Jézushoz?
  • Ezen a héten minden nap kezdd azzal a napot, hogy tíz olyan dologra gondolsz, amelyet Istennek köszönhetsz. A hét elteltével vizsgáld meg, hogy ez mennyiben befolyásolta a magatartásodat, és milyen hatással volt a mindennapjaidra.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.28.)

Szólj hozzá!

Mit jelent radikálisan hálásnak lenni?

2017. december 04. 03:00 - Anika Enikő

„Minden körülmények között hálát adjatok; mert ez az Isten akarata számotokra Jézus Krsiztusban.” (1Thesszalonika 5:18, GNT fordítás)

Következőképpen néz ki a radikális hála: „Minden körülmények között hálát adjatok; mert ez az Isten akarata számotokra Jézus Krsiztusban.” (1Thesszalonika 5:18).

Vegyük észre, hogy a Biblia azt mondja, hogy minden körülmények között, és nem azt hogy minden körülményért. Nagy a különbség! Nem kell hálásnak lenned a rossz dolgokért, amik történnek az életedben. Sok gonosz dolog van a világban, és nem minden az Isten akaratából történik. Tulajdonképpen, legtöbbször az Isten akarata nem történik meg; a mi akaratunk valósul meg. Tehát nem köszönjük meg Istennek a világban történő gonosz dolgokat, hanem a dolgok közepette adunk hálát Istennek.

Miért lehetek hálás Istennek minden körülmények között? Először is azért, mert tudom, hogy Isten kezében tarja a gyeplőt. És tudom, hogy Isten a rosszból képes jót kihozni. Tudom, hogy Isten még a hibáimat is át tudja fordítani valami olyasmire, ami jól működik – tud kihozni jót belőle. Tudom, hogy nem kell örökké élnem itt a Földön. Tudom, hogy egy napon a Mennybe kerülök. Tudom, hogy nem veszíthetem el az üdvösségemet. Tudom, hogy bármi történjen is, Isten mindig szeretni fog engem. Számos olyan dolog eszembe jut, amiért minden körülmények között hálás lehetek, még azon körülmények között is, amelyek dög nehezek.

Az igevers azt is mondja, hogy mindenben hálát adjunk. Az a görög szó, ami itt szerepel az a ‘pos’ szó, ami azt jelenti, hogy bármilyen, minden, bárki, mindenkor, bárhol, mindenhol, tehát mindent jelent. Azt jelenti, hogy nincs kivétel, nincsenek kifogások és mentségek.

Ez meglehetősen radikálisnak tűnik, ugye? Ezért hívják radikális hálának.

Semmi erőfeszítés nem kell ahhoz, hogy hálásak legyünk egy kapott kedves ajándékért. Bárki hálás tud lenni ezért; könnyen megtehető. Ám hálásnak lenni minden körülmények között az a radikális hála.

Minden körülmények között hálát adjatok; mert ez az Isten akarata számotokra Jézus Krisztusban. Az emberek azt mondják, hogy meg akarják tudni, mi az Isten akarata és hogy mit szeretne Isten, hogy tegyenek az életükben. Nos, hálát adni minden helyzetben az Isten akarata a számunkra – és minél hálásabb vagy, annál közelebb kerülsz az Istenhez!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a Bibliából vett ígéretei Istennek, amelyeket ha megtanulunk, eszünkbe juttatják, hogy köszönetet mondjunk neki, még a nehéz körülmények között is?
  • Miként hat rád az, amikor látod amint mások minden körülmények között kifejezik radikális hálájukat?
  • Miért akarja Isten, hogy gyakorold a radikális háláadást? Miként van hatással az életed többi területére ez a szokás?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.27)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása