Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nem érheted el Isten álmát nehezteléssel a szívedben

2022. április 23. 03:00 - daniella_89

"Az egyik ember meghal ereje teljében teljes biztonságban és nyugalomban; testében jól tápláltan, csontjaiban zsíros velővel. A másik pedig meghal keserű lélekkel, sosem élvezve semmi jót." (Jób 21,23-25 NIV fordítás)

hand-rocks-holding-pebbles-thumbnail.jpeg


Lehetnek nagy álmaid a családodra vonatkozóan, a karrieredről és a közösséggel kapcsolatban, amelyhez tartozol. De egyik álom sem közelíti meg azt az álmot, amelyet Isten tartogat számodra.

A Biblia elmondja nekünk: "Amit a szem nem látott, amit a fül nem hallott és az elménk el sem képzelt, olyan dolgokat készített Isten azoknak, akik szeretik Őt" (1Ko 2,9 GW fordítás)

Nem léphetsz be Isten neked szánt álmába anélkül, hogy megtanulnál kilépni a meg-nem-bocsátás börtönéből. Nem léphetsz be ezekbe a lehetőségekbe neheztelést hordozva magaddal.

Miért kellene megbocsátanod azoknak, akik bántanak?

Mert Isten is megbocsátott neked.
Senkinek nem kell jobban megbocsátanod, mint ahogy Isten már neked megbocsátott. Amikor hitre jutsz Krisztusban, nem csak megkapod a bűneid bocsánatát: Isten teljesen eltörli azokat! Sehol nem tartják őket számon.

A Rómaiakhoz írt levél 8:1-2 azt mondja: "Most már semmiféle kárhoztatás nem várja azokat, akik Krisztus Jézushoz tartoznak. Mert az életadó Lélek ereje - és ez az erő az enyém Krisztus Jézus által - kiszabadított a bűn és a halál ördögi köréből" (TLB fordítás) Ha nem bocsátasz meg az embereknek az életedben, egy ördögi kört kezdesz; ennek pedig nem lesz vége egészen addig, míg meg nem bocsátasz azoknak, akik fájdalmat okoztak.

Bocsáss meg, mert a neheztelés megnyomorít
Hogyha elutasítod, hogy megbocsáss valakinek, az nem őt fogja bántani. Hanem téged. A neheztelés megnyomorít. A megbántottságba való kapaszkodás olyan, mintha mérget innál és azt remélnéd, hogy abba majd a másik ember hal bele. Lehet, hogy olyan fájdalomba kapaszkodsz, amelyet olyan emberek okoztak, akik nem bánthatnak többé. Nem árthatnak, ha csak nem hagyod nekik!

A Biblia azt mondja: "Az egyik ember meghal ereje teljében teljes biztonságban és nyugalomban; testében jól tápláltan, csontjaiban zsíros velővel. A másik pedig meghal keserű lélekkel, sosem élvezve semmi jót." (Jób 21:23-25 NIV fordítás)

Lehetsz boldog, vagy a fájdalmadba kapaszkodva keserűvé válhatsz. Tied a döntés.

Bocsáss meg, mert neked is szükséged lesz megbocsátásra a jövőben.
Folyamatosan hibákat követsz el - hiszen ember vagy. Szükséged lesz megbocsátásra a jövőben, így neked is meg kell bocsátanod másoknak. Jézus ezt tanította: "Ha nem bocsátotok meg másoknak, Atyátok nem bocsátja meg a ti bukásaitokat" (Mát 6:15 GW fordítás)

Nem kaphatod meg azt, amit te nem akarsz megadni.

Ez az a nap, mikor elkezdhetsz megbocsátani, és így meggyógyulni, tovább mozdulva Isten neked szánt álma felé.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad számodra kedves emberek életét kisiklani a megbocsátás hiánya miatt?
  • Mit gondolsz, az emberek miért választják inkább a keserűséghez való ragaszkodást ahelyett, hogy átölelnék az életet amit Isten akar, hogy éljenek?
  • Hogyan segít neked a saját szükséged megértése a megbocsátásra abban, hogy készségesebben megbocsáss másoknak?

 

Isten Szabadsága Elérhető Számodra Ma

Isten megígérte, hogy azoknak, akik Jézusban hisznek, nincs kárhoztatásuk. Ő azért küldte el Jézust, hogy megszabadítson a bűneidből. Az Ő kereszthalála volt a fizetség minden rossz dologért, amit eddig tettél, vagy tenni fogsz. Azzal, hogy feláldozta magát a bűneidért és az Ő igazságát adta neked, Jézus lehetségessé tette, hogy kapcsolatod legyen Istennel, az Atyával.

A Húsvét jó híre nem csak ez. Isten feltámasztotta Jézust a halálból, bizonyítva az erejét a bűn és a halál felett. Ez tette lehetségessé számodra, hogy az örökkévalóságot a Mennyországban tölthesd vele.

Ha készen állsz átadni az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy Ő meghalt a bűneimért, és te feltámasztottad a halálból. Ettől a naptól kezdve szeretnék bízni benne, mint Megváltómban, és követni Őt, mint Uramat. Vezesd az életemet és segíts megtenni a te akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal való utad kezdetén.

 

*(Daily Hope by Rick Warren (From Fearless Living), 2022.04.16.)

Szólj hozzá!

Három kérdés az érzéseidről

2022. január 24. 03:00 - Besther

love-g600f4e4ce_1920.jpg

„Mostantól kezdve tehát földi életetek hátralévő részét úgy kell leélnetek, hogy Isten akarata és ne emberi vágyak irányítsák azt” (1Pét 4,2 GNT)

Mik azok az emberi vágyak? A vágyak a te érzelmeid és vonzalmaid. Ha egyszer krisztuskövetővé válsz, akkor életedet Isten akarata fogja irányítani, nem az, ahogy érzel.

A Biblia azt mondja az 1Péter 4,2-ben: „Mostantól kezdve tehát földi életetek hátralévő részét úgy kell leélnetek, hogy Isten akarata és ne emberi vágyak irányítsák azt” (GNT).

Mikor mérges, ideges vagy frusztrált vagy – bármit is érezz –, tedd fel ezt a három kérdést magadnak!

„Mi a valódi oka annak, hogy ezt érzem?” A válasz talán a félelem vagy az aggodalom. Talán összefügg valamivel, amit a szüleid mondtak évekkel ezelőtt. És ha valaki más ahhoz hasonlót mond neked, akkor az a személy lesz a célpontja a felgyülemlett haragodnak.

„Igaz?” Tényleg ezt érzed ebben a pillanatban? A Bibliában van egy pont, ahol Illés annyira elcsüggedt, hogy Istenhez megy panaszkodni: „Istenem, Izrael nemzetségéből én vagyok az egyetlen, aki téged szolgál.” Isten kihívja őt, és ezt mondja: „Tréfálsz velem? Ezek az emberek még mindig engem szolgálnak! Úgy teszel, mintha egyedül te próbálkoznál jó dolgot cselekedni az egész világon! Nem, ez nem igaz!”

„Amit most érzek az segít rajtam vagy fájdalmat okoz nekem?” Megkapod azt, amit szeretnél, ha továbbra is így érzel? Sok érzés hasznosnak tűnik, de valójában önpusztítóak.

Például tegyük fel, hogy elmész egy étterembe, és a kiszolgálás extrém lassú. Hosszú ideig várakozol, hogy kiszolgáljanak. Aztán 15 perccel utánad megérkezik egy pár, akik hamarabb megkapják az ételüket, mint te. Egyre ingerültebbé válsz, míg csak azt nem érzed, hogy valami ki akar törni belőled. Ekkor kell feltenned magadnak a mai három kérdést:

  • Mi a valódi oka annak, hogy ezt érzed? – Éhes vagy.
  • Ez igaz? – Igen, mert frusztrált téged a lassú kiszolgálás.
  • Amit érzel, az segít vagy árt neked? – Ha mérges vagy a felszolgálóra, az nem teszi jobbá a kiszolgálást. Működött valaha a zsörtölődés? Ha valaki azt mondja, hogy minden, amit teszel rossz, az változtatásra késztet? Nem, annyit tesz, hogy védekezni fogsz.

Tehát arra a következtetésre juthatsz, hogy az érzelmeid kezelése – a nyugalom választása a harag helyett – a legjobb út.

Ha megállsz, hogy feltedd magadnak ezt a három kérdést, akkor jobban meg fogod érteni, hogy miért érzel így, és mit kell tenned, hogy segíts a helyzeten.

Ne engedd, hogy az érzelmeid irányítsanak! Döntsd el ma, hogy foglalkozol azzal, ahogyan érzel! – Hogy kezeled az érzelmeidet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor hittél el olyasmit az érzelmeid hatására, ami nem volt igaz?
  • Gondolj egy közelmúltbeli élményre, amikor dühösnek vagy frusztráltnak érezted magad! Mit gondolsz, ha feltetted volna magadnak ezt a három kérdést, hogyan változtatta volna meg a helyzet kimenetele?
  • Mit gondolsz, mit jelent az, hogy Isten akarata irányít?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.17.)

Szólj hozzá!

Bocsáss meg, mert bocsánatot nyertél!

2021. december 05. 03:01 - managercoach.hu

You are currently viewing The Art of Forgiveness

„Viseljétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki titeket megbántott! Emlékezz, az Úr megbocsátott neked, tehát neked is meg kell bocsátanod másoknak.” (Kol 3,13 NLT)

Isten azt akarja, hogy megbocsássunk másoknak. De ez egyáltalán nem könnyű, mivel gyakran magunkat helyezzük a középpontba.

Néha könnyebb önzőnek lenni, mint másoknak megbocsátani. Lehet, hogy az élelmiszerbolt hosszú sorában várakozva, látva a lassú pénztárost, azt érzed, hogy az idődet pocsékolja, ahelyett, hogy meglátnád benne a munkahelye megtartásáért küzdő embert, vagy olyan valakit, aki talán élete legrosszabb hírét kapta meg néhány perccel korábban.

Talán azt látod, hogy valamelyik családtagod éppen most harcol veled, és elszívja az összes energiádat, ahelyett, hogy meglátnád benne a kétségbeejtő helyzete miatti reménytelenségét. Vagy az autópályán eléd vágó személyre ellenségként tekintesz ahelyett, hogy úgy látnád őt, mint akinek szüksége van Isten szeretetére.

Mindannyiunknak szüksége van Isten szeretetére. Jézus Krisztus azért jött ebbe a világba, hogy megmutassa a kegyelmet az embereknek. Végsősoron ezt úgy teszi meg Isten, hogy kegyelmet ad a megbocsátása által. Végsősoron azt kéri tőled is, hogy megmutasd a kegyelmet másoknak, azáltal, hogy megbocsátasz nekik.

A Bibliában Pál levele a kolosséiakhoz 3. fejezetének 13. verse azt mondja: „Viseljétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki titeket megbántott! Emlékezz, az Úr megbocsátott neked, tehát neked is meg kell bocsátanod másoknak.” (NLT)

Az emberek gyakran kérdezik tőlem: „Hogyan találok erőt a megbocsátáshoz? Nekem nincs erre erőm.” Az igazság az, hogy nekem sincs. Az egyetlen, ahol valaha is erőt találtam a megbocsátáshoz az az, hogy arra emlékezem: Jézus már mennyi mindent megbocsátott nekem. Amikor erre gondolok, Ő megadja a szükséges erőt és kegyelmet, hogy megbocsássak másoknak.

Clara Bartont – ő alapította az Amerikai Vöröskeresztet – emlékeztette egy barátja egy különösen kegyetlen dologra, amit évekkel korábban valaki elkövetett ellene. Úgy tűnt, mintha Barton nem emlékezne erre, és a barát azt kérdezte tőle: „Nem emlékszel erre?” Barton híressé vált válaszában azt monda: „Világosan emlékszem arra, hogy már elfelejtettem ezt!”

Mit kell elfelejtened?

Ha nem bocsátasz meg, nem fogod élvezni Isten életedre vonatkozó elképzelését, mert megbocsátás nélkül a múltban ragadsz.

Bocsáss meg, és aztán éld tovább az életed! Ez nem jelenti azt, hogy következmény nélkül kell maradnia annak, amit valaki elkövetett ellened. Csak azt jelenti, hogy elengeded a dühödet és a fájdalmaidat, és átadod Istennek, majd haladsz tovább azon az úton, amit Isten kijelölt számodra.

Amikor ez lehetetlennek tűnik – amikor azt érzed, nem lehetsz ilyen elnéző, ilyen irgalmas valakivel –, emlékezz: Jézus is megbocsátott neked. Amikor Isten irántad mutatott kegyelmére emlékszel, az erőt tud adni neked arra, hogy irgalmas légy és megbocsáss másoknak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan hat a másik emberre az, amikor megbocsátasz neki? És hogyan hat ez rád?
  • Hogyan tart távol életcélod beteljesítésétől a harag és a keserűség?
  • Mi az, amit meg kell bocsátanod és el kell engedned ahhoz, hogy tovább tudj haladni azon az úton, amit Isten kijelölt számodra?

Megkaptad már Isten bocsánatát?

Nem számít, mit tettél vagy merre voltál, meg van a helyed Isten örök családjában, és Ő vár rád. A meghívás még érvényes. Csak tarts bűnbánatot, higgy, és fogadd el a meghívást!

Készen állsz? Ezzel az imádsággal el is kezdheted: „Kedves Isten, tudom, amikor meghalok számadást fogok adni neked az életemről. Tudom, bűnöket követtem el ellened, és saját tervem szerint éltem, nem a tied szerint. Meg akarom ezt változtatni most azonnal. El akarok fordulni bűneimtől, és hozzád akarok menni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon a bűnökért, amiket én tettem, és így nem nekem kell ezekért a büntetést elszenvednem. Tudom, nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, csak a te kegyelmed menthet meg engem, Uram. És egyedül soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy bejussak a tökéletes otthonodba.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy te magadra vetted összes vétkemet. Te tettél engem elfogadhatóvá a mennyország számára, és alázatosan kérlek, válts meg engem. Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod ígéretedet, hogy megváltasz engem azonnal, bizonyosan, tökéletesen és örökre. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek, írj egy levelet angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, hogy én is értesüljek erről. Szeretnék néhány ingyenes angol nyelvű anyagot küldeni neked, amint elkezded a Jézussal való utadat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Ne tartsd magadban a fájdalmad; beszélj róla Istennek!

2021. november 22. 03:00 - daniella_89

tears-crying-1200x628-facebook.jpeg

„Kelj föl, sírj éjszaka, még akkor is, amikor az éjszaka kezdődik! Öntsd ki a szívedet imádságban az Úrnak, mint a vizet!” (Jsir 2,19 NCV)

Úgy gondolod, hogy rossz napod volt? A bibliai Jóbnak PhD-je, doktorija volt veszteségből és fájdalomból. Jób könyvének legelső fejezetben már látjuk, hogy szétesik Jób élete. „Jób fölállt, bánatában megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esett és dicsőített.” (Jób 1,20 GW)

Figyeld meg, hogy Jób nyíltan kifejezte fájdalmát Istennek. Amikor egy fájdalmad van, elmondod Istennek, pontosan hogyan érzel? Ez lenne az első dolog, amit tenned kellene.

Lehet, hogy ez meglep téged, de Isten képes kezelni a haragodat és a csalódottságodat. Ő kezelni tudja az érzelmeidet. Tudod, miért? Azért, mert ő adta azokat neked. Isten képmására teremtettél, és ő érző Isten.

Amikor a kétévesed hisztiben tör ki, és a lábaidat cibálja, akkor azt te tudod kezelni. Hasonlóképpen Isten nagyobb az érzelmeidnél, és teljesen rendben van, ha pontosan elmondod neki, hogyan érzel. Amikor előléptetésért imádkoztál, de nem kaptad meg, vagy amikor az egyik szeretted kisétál az életedből, vagy amikor kapsz egy hívást, amitől előre rettegtél, és azt mondják: „rák”, akkor elmondhatod Istennek, hogyan érzed magad. Mondhatod: „Mérges vagyok! Dühös vagyok! Csalódott vagyok!” Isten kezelni tudja a panaszaidat, a kérdéseidet, a félelmeidet és a gyászodat. Isten szeretete az összes létező érzelmeidnél nagyobb.

A gyerekeim tudják, hogy szeretem őket. Tudják, hogy több tapasztaltatom van, mint nekik, mert régebb óta itt vagyok ezen a bolygón. Néha azonban megkérdőjelezik a döntésemet. Én mégis inkább elbeszélgetek velük mélyen és őszintén, minthogy hagyjam, hogy magukban tartsák a megakadályozottságukat és csalódottságukat.

Istennél ez ugyanígy működik! Inkább szeretné, hogy birkózz vele dühödben, minthogy elsétálj közönyös fásultságban.

Amikor tragédia történik, nem kell a fájdalmat mosolyogva tűrnöd. A fájdalmaddal inkább menj oda mennyei Atyádhoz! „Kelj föl, sírj éjszaka, még akkor is, amikor az éjszaka kezdődik! Öntsd ki a szívedet imádságban az Úrnak, mint a vizet!” (Jsir 2,19 NCV)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Általában ki az első, akinek elmondod a problémáid? Miért bízol abban az emberben? Milyen szempontból változna, ha először Istenhez mennél?
  • Mikor tartottad magadban a haragod? Milyen testi és érzelmi hatásai voltak?
  • Mit fogsz tenni, hogy imáidban őszintébb legyél Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.11.15. ford.: Anika Enikő, daniella_89)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

2 komment

Megbocsáthatsz, mielőtt újra megbízol

2021. november 03. 03:00 - daniella_89

hands_original_size_toa-heftiba-fbcxl_weo5m-unsplash.jpeg

„Ne ragaszkodjatok a bosszúálláshoz; ezt nem nektek kell megtennetek. Én fogom megítélni” – mondja Isten. „Én fogok erről gondoskodni.” (Róm 12,19 The Message)

Mi tart vissza attól, hogy megbocsáss valakinek, aki megbántott? Ha mély fájdalmat okoztak neked, talán hezitálsz a megbocsátással, mert nem vagy még készen arra, hogy újra megbízz abban, aki megbántott. De van itt valami, amit meg kell értened: a megbocsátás és a bizalom nem szükségszerűen jár kéz a kézben.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy egyúttal a bizalomnak is vissza kell állnia. A megbocsátás azonnali, a bizalmat pedig idővel lehet visszaépíteni. A megbocsátás a kegyelmen alapul, a bizalom pedig a cselekedeteken. A bizalmat meg kell érdemelni, a megbocsátást nem.

Sok ember azért nem bocsát meg másoknak, mert azt gondolják, akkor újra meg kell bízniuk bennük. De ez nem igaz. A bizalom és a megbocsátás két külön dolog! Hadd mondjam el még egyszer: A megbocsátás nem azt jelenti, hogy azután újra meg kell bíznod abban, aki megbántott. A bizalmat újra ki kell érdemelni.

Azokban a kapcsolatokban, ahol az emberek függőségekkel vagy bántalmazással küszködnek, még ott is lehetséges megbocsátani. De ez nem mindig jelenti azt, hogy a dolgok visszazökkenhetnek az eddigi kerékvágásba.

A megbocsátás és a kapcsolat helyreállítása két külön dolog.

A megbocsátás az csak a te részed. Nem függ attól, hogy a másik személy kérte-e a bocsánatodat, reagált-e a megbocsátásodra, vagy felismerte-e, hogy szükség van erre. Saját magadért bocsátasz meg.

Egy kapcsolat helyreállítása sokkal többet jelent, mint megbocsátani. Bűnbánatot jelent, kárpótlást és a bizalom újjáépítését. Ehhez pedig sokszor idő kell.

Beragadtál abba, hogy nem bocsátasz meg? Kezdd el ma a megbocsátás folyamatát! Aztán engedj időt magadnak a bizalom újjáépüléséhez!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan származott előnyöd abból, hogy megbocsátottál valakinek, annak ellenére, hogy még nem bíztál benne?
  • Hogyan dolgoztál azon, hogy valakivel újraépülhessen az egymásba vetett bizalmatok?
  • Vonakodsz megbocsátani valakinek, mert nem bízol benne? Milyen lépéseket tehetsz ma a megbocsátás felé? Készen állsz arra, hogy elkezdd újjáépíteni a bizalmadat benne?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.27.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása