Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az akaraterő nem fogja megoldani a problémádat

2013. április 15. 03:00 - Á. Bözse

"Teljes szívemből szeretem Isten törvényét. De van bennem egy másik erő, ami háborúban áll az elmémmel. Ez az erő a még mindig bennem lévő bűn rabszolgájává tesz." (Róma 7,22-23, NLT fordítás)

goodevil.png

Háború dúl benned egész életeden át aközött, aki voltál és aközött, akivé Jézus Krisztusban lettél. Pál, aki a legismertebb misszionárius volt a kereszténység történetében, és aki az újszövetség legnagyobb részének szerzője, szintén küzdött ezzel.

A Biblia ezt mondja a Róma 7,22-23-ban: "Teljes szívemből szeretem Isten törvényét. De van bennem egy másik erő, ami háborúban áll az elmémmel. Ez az erő a még mindig bennem lévő bűn rabszolgájává tesz."

Sajnálom, de azt kell mondjam, hogy ebben a harcban egész életünkön át viaskodnunk kell. Ha idősebbek leszünk, akkor is folytatni kell. Nem olvashatod eleget az Igét ahhoz, hogy a kísértéseket elűzd, és elbújni sem tudsz előlük.

Amíg a mennybe nem kerülsz, mindig csatázni fog ez a két természeted. Régóta vagyok hívő, de a régi természetem még mindig létezik. A régi természetem néha azt akarja, hogy büszke, kéjvágyó, önző, álnok, egyszóval igazi bűnös legyek.

A kérdés az, mit akarsz tenni ezzel kapcsolatban?

Az akaraterő nem fogja megoldani a problémád. Csak azért, mert meg akarsz változni és mindent megteszel azért, hogy megváltozz, nem jelenti azt, hogy meg is fogsz változni. Talán működni fog egy ideig, de egy idő után kifáradsz, és abbahagyod a küzdelmet.

Ha szellemben jársz, akkor az új természeted akarod követni, ami azt jelenti, hogy úgy döntesz, nem követed a régi természeted. Például, ha bujasággal vagy valamilyen testi vággyal  küzdesz, de azonnal eltávolítod magad a kísértéstől, akkor a régi természetedet halálra éhezteted. Ha büszkeséggel küzdesz, emlékezz arra, hogy Istentől függsz, és így a régi természetedet elerőtleníted.

Beszéljünk róla

  • Hogyan tapasztalod meg a mindennapjaidban, ahogy a régi és az új természeted küzd egymással?
  • Hogyan győzhetsz ezekben a szituációkban?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2013. 04. 08.)

Szólj hozzá!

Az imáid legyenek más-központúak

2012. október 24. 03:00 - kohutnemarti

"Látta, hogy nincs ott senki, és elámult, hogy nincs, aki közbelépjen..." (Ézsaiás 59:16)



A legtöbb imádságunk hasonló az ételrendeléshez, vagy inkább a gyorséttermi rendeléshez.

Lefékezünk a "drive-in" feliratnál és kiáltunk Istennek, elsorolva a kéréseinket és elvárjuk, hogy mire az ablakhoz érünk, készen álljon a rendelésünk.

Mégis, Isten elképzelése az imádságról messze meghaladja a haszonlesőkét. Ő a közbenjárás erőszakos formájára hív bennünket, ahol szembeszállunk a sötétség szellemi erőivel az emberiség nevében - melyet egykor megszállt, most pedig elfoglalt a sötétség fejedelme.

Pál arra tanít minket, hogy vegyük magunkra Isten teljes fegyverzetét. Ha lépésről lépésre követed az instrukcióit, felöltözhetsz a harcra, így szilárdan állhatsz meg az imádságban (Efézus 6.).

Úgy imádkozunk másokért, ahogyan Jézus tenné, úgy gondolkodunk róluk, ahogy Ő gondolkodna, befedjük őket az imával, megvédjük őket az imádságon keresztül és közbenjárunk értük, éppen úgy, ahogyan Jézus az Atya jobbján ülve közbenjár értünk.

Ez "más-központú" imádság, a "más" legszélsőségesebb értelmében.

Ézsaiás úgy beszél Istenről, mint aki "elámult" azon, hogy senki sincs, aki közbenjárna az ő népéért. Nekünk adatott az a képesség - pontosabban felelősség -, hogy a testvéreink nevében közbenjárjunk (Ézsaiás 59:16).

De nem egyedül tesszük, hiszen Jézus már végzi ezt - mi egyszerűen csak bekapcsolódunk ebbe. Ahogyan Pál leírta számunkra a fegyverzetet, az Úr felöltözött, készen áll a csatára. Ézsaiás mondja: "Felöltötte az igazságot mint páncélt, védelmező sisak van a fején. A bosszúállás ruháit öltötte magára, felindulása mint köpeny borul rá." (Ézsaiás 59:17)

Beszéljünk róla!

  • Az Efézus 6. azt írja, hogy "imádkozzatok mindenkor". Leginkább milyen helyzetben imádkozol?
  • Hogyan változtat a bizalmadon és az imaéleteden az, hogy tudod, Isten közbenjár az övéiért?

Daily Hope by Jon Walker, 2012.10.17.

Szólj hozzá!

Hat dolog, amire szükséged van a gonosz elleni harcban: #4 Bizonyosság

2011. szeptember 09. 03:00 - kohutnemarti

"Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát." Efézus 6:16


Az Efézusi levélben Pál apostol elmondja, hogy a negyedik dolog, amit a szellemi hadviselésben tennünk kell, az a hit pajzsának a magunkra öltése. Isten teljes fegyverzete magában foglalja az integritást, a megigazulást, a békességet és a bizonyosságot.

Mennyire hatékony egy pajzs? A történelem egyik leghíresebb csatája a Thermopülai csata (i.e. 480) volt, amikor 300 spártai állt szemben kb. 100.000 perzsa katonával. A csata egy pontján a perzsák nyílzáport lőttek a 300 spártaira. A spártaiak letérdeltek és feltartották a pajzsaikat, védelmi falat képezve a nyilak ellen.

Érezted már valaha hasonlóan magad? Amikor az élet minden oldalról tüzes nyilak ezreivel közelít? Olyankor van szükséged arra, amit Pál úgy hív, hogy "a hit pajzsa". Azt mondja, "Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát." (Efézus 6:16)

Mi lehet a gonosz tüzes nyila?

- Kétség
- Depresszió
- Elkedvetlenedés
- Késleltetés
- Zsákutcák
- Kétségbeesés

Sátán azóta kétséget ébreszt az emberiségben, mióta az Édenkertben megkérdezte Évától, hogy "Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?" (I. Móz. 3:1). Abban a pillanatban, ahogy ajtót nyitsz a kétségnek - mégha csak egy kicsit is - Sátán betámad és még több kétséget, kétségbeesést és depressziót okoz. Mire van szükséged, mikor ezekkel a "tüzes nyilakkal" találkozol? Hitre - és bizonyosságra.

A bizonyosság abban gyökerezik, hogy bízunk Isten ígéreteiben, mikor minden rosszul megy az életünkben. Fel kell venned a hited pajzsát; kételkedj a kétségeidben és hidd a hitedet! A legtöbben pont az ellenkezőjét teszik. Ez egyszerűen ostobaság. A kétségeinket kellene megkérdőjeleznünk és a hitünkben kell hinnünk. Ha nincs hited, botladozni fogsz, amikor a Sátán megtámad.

A Biblia azt mondja, "Legyen a ti hitetek szerint!" (Máté 9:29). Mit jelent ez? Hinned kell Isten ígéreteiben, még akkor is, ha az adott pillanatban nem tűnnek igaznak.

Hagyatkozz Isten ígéreteire és emeld fel a hit pajzsát, mikor a Sátán küldi a kétségek tüzes dárdáit!


Daily Hope by Rick Warren 2011.szeptember 2.

Szólj hozzá!
Címkék: harc hit

Hat dolog, amire szükséged van a gonosz elleni harcban: #1 Integritás

2011. szeptember 06. 03:00 - FodorImi

[Integritás (integrity) valaminek a hiánytalan, egységes, összefogott voltát jellemzi, átvitt értelemben pedig becsületesség, feddhetetlenség a jelentése - a fordító megjegyzése]
 

Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét,
öltsétek magatokra a megigazulás páncélját...
(Efézus 6:14 – 
Szent István Társulat fordítás)

Az Efézusi levélben Pál apostol azt mondja, a legelső dolog, amit tenned kell a szellemi harcban, hogy viseld az igazságot, mint övet a derekad körül. Az igazság az alapja az ellenséggel szembeni harcodnak. Ha nem az igazság alapján állsz, szétesel, mikor     a kísértések és a zűrzavar megtámadják az életed. Isten Igazsága az, ami egyben tart, összefog téged.

Az igazság öve az integritás. Azt jelenti, hogy nem csak ismered, hanem cselekszed is az igazságot. Ha ismered az igazságot, de nem teszed, akkor nincs integritásod. Ez a képmutatás. Isten azt mondja, ha képmutató vagy nincs védelmed a Sátán ellen.

Azért, hogy meg tudj állni a Sátán ellen, azt mondja Isten, fenn kell tartanod az integritásod. Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy, hanem azt, hogy őszinte és hiteles vagy. Ne viselj álarcokat a különböző embercsoportokkal. Az emberek, akik igazán ismernek, őszintén így jellemeznek: „azt kapják tőled, amit látnak benned.”

Az integritás ellentéte az életed széttagoltsága. Az integritás szó az „integer” = „egész” szóból ered, ami azt jelenti, egy egység. Azt jelenti, hogy nem szeleteled fel részekre az életedet, mint egy süteményt. Az integritás azt jelenti, hogy életed minden része együtt egységes egészet képez. Mindegy hol vagy, ugyanazok a cselekedeteid. Nem viselkedsz egyféleképpen a munkahelyeden és másképpen a gyülekezetben és megint másképpen a barátaid között. Az integritás azt jelenti, hogy életed minden területén megbízható, igaz vagy.

Sajnos, bizonyos hívőkkel szemben a Sátánnak nem is kell túl keményen dolgoznia, mert az integritásuk hiánya miatt ők könnyű ellenfél a kísértéseknek. Nincs körülöttük az igazság öve, ezért könnyű prédává válnak. A Biblia azt mondja legyünk készen szorosan körülövezve magunkat az igazsággal.

Széttagolt az életed? Vannak területeid, ahol hiányzik az integritás? Isten azt akarja tőled, hogy igazságba öltözz fel. Valld meg neki a bűneidet, és kérd őt, erősítse meg a képességedet, hogy átlátszóan, őszintén élj mások előtt.

(Daily Hope by Rick Warren – 2011.08.30.)
 

Szólj hozzá!
Címkék: harc

Megnyerni a csatát

2011. július 17. 03:00 - Lilla:)

 „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” (Róma 7:24-25.)

 
Ha belefáradtál azokba a sérülésekbe, amiket az ó és új embered közti csatározás okoz, ne add fel! Pál a Róma 7-ben leírta a csatát és végül a megoldással zárta a fejezetet – Isten haditervével a győzelemhez.
 
Három utasítást kell követned, hogy túljuss a rossz dolgok utáni vágyakozáson.
 
Elmélyülni Krisztus megértésében. Elfogadtad Krisztust, keresztény vagy; Jézus él benned. De ő nem csak benned akar élni, ő fel is akar tölteni téged. 
Átadhatod magad a rossz szokásaidnak is, vagy a Szabadítódnak. Pál azt mondja a Róma 8:2-ben, hogy „mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.” Az a kevés, amivel több időt töltesz Jézus megismerésével és azzal, hogy mit tett érted — az a kevés fog téged kiemelni a csatából.
 
Azonosítani és kiiktatni a hazugságokat, amikben hiszel. A Sátán a hazugság atyja. Mindig szembehelyezi őket veled: „Te nem vagy jó.” ”Te jobban tudod mint Isten.” „Ez nem igazán probléma, kézben tartod te ezt.” Amikor odafigyelsz azokra a hazugságokra, halálra vagy ítélve. Ezért fontos, hogy azonosítsd és kiiktasd a hazugságokat,hogy tiéd lehessen a győzelem. Ha abba akarod hagyni önmagad legyőzését, abba kell hagynod önmagad becsapását.
 
Megvallani valakinek a harcaidat. „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jakab 5:16.) Leleplezni az érzéseidet a gyógyulás kezdete. Ez az egyik kedvenc mondásom. Ha csak megbocsátó akarsz lenni, valld meg a bűneidet Istennek, viszont ha meg akarsz gyógyulni, valld be őket valaki másnak. Ez az erő származik abból, ha van egy felelősségteljes lelki társad, vagy kisebb csoport.
 
Az ó és új embered közti harc nagyon fontos, ezért kell megtanulnod, hogyan harcolj, ha békében akarsz élni. „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Galata 5:1.)
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2011.07.10.)
 
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása