Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Vizsgáld meg a bizonyítékokat!

2013. július 13. 03:00 - FodorImi

„A bolondok mindent elhisznek, de a bölcsek meggondolják, mit tesznek.”

(Példabeszédek 14:15 – NCV fordítás)

Több mint 40 éve követem a Bibliának nevezett térképet. Mindvégig igaznak találtam. Mindig elvezetett oda, ahova mondta, hogy vezetni fog. Nem mindig éreztem kényelmesnek, nem mindig szerettem ott lenni, de mindig elvezetett oda, ahova mondta, hogy el fog vezetni.

Megfontolás által tudjuk, mi a helyes és mi az igazság.

Az igazság megismerhető. Megfigyelheted, próbára teheted, és megvizsgálhatod a bizonyítékokat.

A legtöbb ember sosem lassít le eléggé, hogy végiggondolja a dolgait, csak sodródik az egész életén keresztül. Sosem gondolkodnak arról, hogy hová tartanak, vagy mit fognak tenni, ha valahová eljutnak. A Biblia újra és újra emlékeztet, hogy „Fontold meg lábaid ösvényét!” Más szavakkal, hogy gondold végig az életed,  ne csak sodródj az élettel. Szánj időt a gondolkodásra, megfigyelésre.

A helyes úton vagy? Ha nem tudod, akkor ellenőrizd le! Szánj rá időt még ma!

A Példabeszédek 14:15-ben ezt mondja a Biblia: „A bolondok mindent elhisznek, de a bölcsek meggondolják, mit tesznek.” (NCV fordítás) Ez a megfontolást, mérlegelést jelenti. A bölcs emberek gondolkodnak arról, amit tesznek.

A János 3:33 ezt mondja: „Aki megvizsgálja ezt a bizonyságtételt, az életét erre fogja feltenni (erre a bizonyosságra jut): Isten maga az igazság.” (MSG fordítás)

Vannak komoly kérdéseid a Bibliával és Istennel kapcsolatban? Rendben van, ellenőrizd le a dolgokat. Lehetsz szkeptikus, semmi rossz nincs ebben. Véleményem szerint ez egyfajta józanság is. Ostoba dolog csak tétlenül ülni és semmit nem tenni, amikor olyan fontos kérdések foglalkoztatnak, mint például hogy „Létezik-e Isten?” vagy „Jézus valóban az-e, akinek mondta magát?”.

Ellenőrizd le! Vizsgáld meg a bizonyítékokat! Azt fogod találni, hogy rábízhatod az életed Isten igazságára!

Beszéljünk róla:

  • Voltak-e valaha is nehéz kérdéseid Istenről? Mit tettél, hogy megtaláld a válaszokat és a szükséges bizonyítékokat?
  • Mik azok a butaságok, amelyekben hittél (vagy hiszel), mert készpénznek vetted és gondolkodás nélkül elhitted?


(Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.06)

Szólj hozzá!

Alakítsd a saját világnézeted

2013. július 07. 03:00 - Lilla:)

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2. Korinthus 5:17.)

Talán nem tudatosult még benned, de minden nap hatással van rád és befolyásol más emberek világnézete. De nemcsak ez - minden nap a saját világnézeted is befolyásol. A tény az, hogy ez meghatározza a boldogságod, az életben elért sikereidet, a lelki nyugalmadat, a stresszküszöböd és a bizalmi szintedet.

Tehát mi is a világnézet?

A világnézeted a hited, amire az életedet építed. Az, ahogyan a dolgokat látod az életben - Istent, magadat, másokat, a Sátánt. A világnézeted része az is, hogy mit gondolsz az életről, halálról, jövőről, szenvedésről, kapcsolatokról, pénzről. Minden, amit az életről gondolsz része annak, amit világnézetnek hívunk.

A világnézeted életed minden területére hatással van. Úgyhogy, ha meg akarod változtatni az életed, a gondolkodásod kell megváltoztatnod első körben. Meg kell változtatnod azt, amiben hiszel.

Lehet, hogy egy lejárt, működésképtelen, hibás vagy hamis világnézet szerint élsz. A Biblia a 2 Korinthus 5:17-ben azt mondja: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." Ez azt jelenti, hogy amikor kapcsolatba kerülsz Krisztussal új személyiséget kapsz. Isten azt mondja, hogy minden rossz, amit eddig tettél, teljesen meg lett bocsátva és teljesen el lett felejtve. Azaz, egy teljesen új életet kezdesz.

A gond viszont az, hogy még ha egy új személyiséged is van, az elmédben a régi lemez megy - azok a régi dolgok, amiket az emberek mondtak neked kiskorodban és ezek lehet, hogy nem is igazak. Például: "Kezelhetetlen vagy", úgyhogy e szerint cselekszel. "Nem vagy igazán jó a sportokban", úgyhogy e szerint cselekszel. "Soha nem viszed semmire" vagy "Nem vagy jó ebben vagy abban". Ezek mind az adatbázisodban vannak és némelyiket törölni kellene. Egy új nézőpontra van szükséged Istenről, magadról és a célodról.

Az igazság és valóság útjára kell jutnod - nem oda, amiről azt gondolod, hogy igaz, hanem ami ténylegesen igaz a Biblia szerint, hogy az életed alapja legyen.

A jó hír ez: Habár a világnézet nyomorulttá teheti az életed, a világnézet egy választás. Hihetsz bármiben, amiben akarsz, vagy nem hiszel el semmit, amit nem akarsz. Még Isten sem erőlteti rád, hogy miben kell hinned. A saját képére teremtett téged, és szabad akaratot adott, hogy megválaszthasd miben hiszel és miben nem.

Ha a hitelveid nyomorulttá tesznek vagy ha hamisak, megváltoztathatod őket. Most rögtön elkezdheted és láthatod az igazságon keresztül azt, ahogy Isten látja a világot.

Új személyiséged van Krisztusban. Most használd ezt, hogy alakítsd miben hiszel.

Beszéljetek róla:

  • Mire alapozod a világnézeted?
  • Milyen módon látod, hogy a világnézeted pozitív vagy negatív hatással van a döntéseidre és arra, hogyan látod az életet?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.06.30.)

Szólj hozzá!

A Biblia értelmezése hitet kíván

2013. június 30. 00:00 - FodorImi

„Senki sem ismerheti az Isten gondolatait, csak az Isten Lelke.” (1Korinthus 2:11b – NIV fordítás)

Hallottál már valakit így beszélni: „Rendben van, de ez csak a te bibliaértelmezésed”? Ez, olyan, mintha egy kicsi szó megcáfolna mindent, amit előzőleg mondtak. Valójában azonban semmit sem cáfolt meg.

A Szentírás magyarázatának, értelmezésének vannak helyes és helytelen módjai. Van néhány módszer a Biblia magyarázatára, amelyik mindig rossz értelmezést ad.

És itt van hat elfogadott bibliaértelmezési elv, amely mindenhol alkalmazható:

1. Hitre és Szent Lélekre van szükséged a Biblia értelmezéséhez. A Bibliának nincs semmi értelme a hitetlenek számára, de Isten „szerelmes levele” a hívőknek. Mikor egy nem hívő olvassa az Igét, az olyan, mintha egy másvalakinek szóló levelet olvasna. A Biblia egy szellemi könyv, melyet csak szellemi emberek érthetnek meg. A Biblia azt mondja az 1Korinthus 2:11-ben: „Senki sem ismerheti az Isten gondolatait, csak az Isten Lelke.” (NIV fordítás)

2. A Biblia önmagának a legjobb szövegmagyarázata. A Szentírás értelmezi a Szentírást. Gyakorold ezt az elvet úgy, hogy szerezz egy Bibliát, melyben kereszthivatkozások vannak a lap szélén (vagy a versek után). Ha fellapozod és elolvasod a kereszthivatkozásokat, akkor sokkal átfogóbb és tisztább képed lesz arról, mit mondott Isten, a teljes Igéjében, nem pedig csak abban az egy szövegrészletben.

3. Olvasd az Ószövetséget az Újszövetségre gondolva, és viszont, mikor az Újszövetséget olvasod, tartsd szem előtt az Ószövetséget. Az Újszövetség el van rejtve az Ószövetségben, az Ószövetség pedig az Újszövetségben tárul fel.

4. Azokat a szakaszokat, melyek nem tiszták számodra, mindig az egyértelmű, világos szakaszok fényében értelmezd. Vedd figyelembe Istennek a Szentírásban kijelentett teljes bölcsességét, hogy helyes megértést nyerj, mikor olyan szakaszokat találsz, melyek látszólag ellentmondásban vannak, vagy cáfolják egymást. Például 1Korinthus 15:29 egy nagyon homályos utalást ad a halottakért való megkeresztelkedésre. Ez az egyetlen hely a Szentírásban, ahol ez a gondolat említve van. Pál nem beszél róla többet és a Szentírás sem. Hadd magyarázzák az üdvösségről és a bemerítésről szóló világos igehelyek ezt a homályos verset, és nem fordítva.

5. Ne állíts fel doktrínákat egyetlen történelmi esemény alapján. Tekintsd úgy a Biblia történelmi szakaszait, amiért azok meg lettek örökítve: tanulságként. Ne építs ezekre hitelveket. Például Márk 1:35-ben a Biblia azt mondja, hogy Jézus nagyon korán felkelt, elment egy magányos helyre, és imádkozott. Ez azt jelenti, hogy neked is fel kell kelned hajnali négykor, el kell menned valahova otthonról, és így kell imádkoznod? Természetesen nem! Isten meggyőzhet téged, hogy ez egy jó gondolat, de ez nem parancs. A doktrinális szakaszokat használd a hittételek alapjául, a történeteket pedig használd a leckék megtanításához.

6. Soha ne értelmezd a Bibliát a saját tapasztalatod alapján. A bibliatanulmányozás célja nem az, hogy a Szentírást a te szubjektív, személyes véleményedhez vagy tapasztalatodhoz alakítsd. Az érzések megcsalnak. Helyettük inkább fedezd fel Isten örök időkre érvényes igazságát, és engedd, hogy ez formálja az életedet. Tanulmányozd a Bibliát nyitott szívvel. és hívd meg Istent, hogy az ő akaratával hozza összhangba az életedet.

Isten nem akar sötétségben hagyni téged, mikor a Szentírást tanulmányozod. Ha követed ezeket, a bibliatanulmányozás fenti alapvető szabályai segíthetnek, hogy megbizonyosodj, Isten nézőpontjából olvasod az Igét.

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, mit jelent ez az állítás: „Az Újszövetség el van rejtve az Ószövetségben”?
  • Nyitott vagy a Szent Lélek munkájára az életedben? Mikor a Szentírást értelmezed, nyitott-e az elméd, hogy a Szent Lélek vezesse a gondolataidat?


(Daily Hope by Rick Warren – 2013.06.23)

Szólj hozzá!

A hit Isten Szava mozgósítva

2013. június 15. 03:00 - FHanna

"A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által." Róma 10:17

Legtöbbünk nem magabiztos vagy bátor. A legtöbb ember halálra van rémülve. Félünk kockázatokat vállalni, félünk a bukástól és a haláltól. Nem járkálunk magabiztosan, mert nem a hit emberei vagyunk.

Szeretnél a hit embere lenni? A hit Isten Szava cselekedetekben. A Biblia azt írja a Római levél 10. részében: "A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által."

Ha valaha is olvastál egy igeverset a Bibliából, ami után azt gondoltad, "Ezt meg tudom tenni! Ezt meg tudom tenni!", akkor abban a pillanatban Isten Szava hitet ébresztett benned.

Ez a különbség a Biblia és az önsegítő könyvek közt. Az önsegítő könyvek rálátást adnak arra, hogy miként segíthetsz magadon. Meg tudják mondani, mi a helyes, amit tenned kell, de nem adnak erőt hozzá. Azt mondják, hogy abba kéne hagynod az aggódást és fel kéne hagynod minden rossz szokásoddal. Segítő szándékú, igen, de nincs rá erőd, hogy megfogadd a tanácsot.

Isten Szava nem csak azt mondja meg, hogy mit tegyél, hanem erőt is ad hozzá. Ami pedig növeli a hitedet, amint megteszed.

Mikor elolvastam a többezer ígéretet a Bibliából, ahol Isten azt mondja, hogy közbenjár az érdekünkben, ha engedelmeskedünk neki, az nekem magabiztosságot adott. Tudom, hogy, ha megteszem, amire Isten kér, akkor ő egy biztos eredményt ígért.

1981. nagy részében nagyon letört voltam. Előtte egy évvel költöztem Dél-Kaliforniába, hogy elindítsam a Saddleback gyülekezetet. Érzelmileg, mentálisan, fizikailag és szellemileg is ki voltam merülve. Úgy éreztem, van egy felhő a fejem felett, ami alól nem tudok szabadulni.

Soha nem fogom elfelejteni azokat a verseket, amik akkor elindították bennem a hitet: "De nem egy év alatt űzöm ki előled, hogy ne legyen pusztává a föld, és ne szaporodjék el károdra a mezei vad. Apránként űzöm ki előled, amíg megszaporodsz, és birtokba tudod venni az országot." (2 Móz.23:29-30)

Isten megígérte a zsidóknak az Ígéret Földjét. Át kellett kelniük a Jordán folyón, be Izraelbe és leigázniuk pár törzset, akik már ott éltek. Nem gondolták, hogy meg tudják tenni. Azt gondolták, túl nagy a cél.

A 2Mózes 23:29-30-nál ezt mondja Isten a zsidóknak, "Látjátok ezeket az ellenségeket? Nagyobbak nálatok. De nem fogom az első évben nektek adni, az első évben az egész földet. Apránként foglaljátok majd el - egyszerre csak egy csata. Erősödni fogtok ezáltal. Mikor elég erősek lesztek, hogy elbírjatok az egésszel, akkor meg is kapjátok az egészet."

Mikor ezt olvastam, mintha egy ígéret lett volna, kifejezetten nekem. Felfogtam, hogy nem kell mindent elérnem az első évben. A hátralevő életem Jézus Krisztus szolgálatában fogom tölteni és ezt az ő időbeosztása és lépései szerint fogom tenni.

Ez a felismerés magabiztosságot adott nekem ahhoz, hogy hatalmas célokat tűzzek ki. Az Ige mozgósította a hitemet. Isten Szava mozgósítani tudja a te hitedet is.

Beszéljetek róla:

  • Mit szeretnél, hogy Isten elérjen az életedben? Elhiszed, hogy meg fogja tenni?
  • Mit gondolsz, Isten mit szeretne elérni az életedben? Meg vagy győződve róla, hogy meg fogja adni neked, ami kell hozzá, hogy véghezvidd?
  • Isten melyik ígéretére van ma szükséged?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.06.08.)

Szólj hozzá!

Bízz a Bibliában, Jézus is ezt tette

2013. június 10. 03:00 - sema22

" Bizony mondom néktek, amíg az ég és a föld el nem múlik, a törvényből egy jóta vagy vessző sem veszik el, amíg minden be nem teljesedik." (Máté 5:18, NIV fordítás)

Talán hallottad már, hogy valaki ezt mondja: "Jézusban bízom, de azokban az emberekben, akik a Bibliát írták, nem." Ez azonban így nem logikus.

Jézus ugyanis bízott a Bibliában - annak minden szavában! Azt tanította nekünk, hogy a Biblia egy különleges könyv, amely minden más könyvtől különbözik.

Jézus ezt mondja a Máté 5:18-ban: "Bizony mondom néktek, amíg az ég és a föld el nem múlik, a törvényből egy jóta vagy vessző sem veszik el, amíg minden be nem teljesedik" (NIV fordítás).

Jézus azt mondja, hogy a Biblia megáll az idők végezetéig. Elvégzi azt, amit Isten be akar teljesíteni ezen a világon. 

A János 10:35-ben ezt mondja Jézus: Mi pedig tudjuk, hogy az Írásnak mindig igaza van (NIRV ford.). Jézus a Biblia igazságát hirdette. És amikor Jézus azt mondja, hogy a Biblia igaz, akkor nekünk oda kell figyelnünk.

Amikor Jézus a Bibliáról beszélgetett emberekkel, gyakran egyetlen bibliai mondat vagy egyetlen szó alapján érvelt. Az Írás minden mondatában, minden szavában hitt. Szóval, ha bízom Jézusban, akkor miért ne bíznék a Bibliában is?

Amikor Jézus a Bibliáról beszél, akkor nem csupán mint irodalmi alkotásról vagy  történelmi eseményeket leíró könyvről beszél. Ő a Bibliát egy olyan könyvnek látta, ami életeket változtat meg. A Lukács 11:28-ban ezt mondja Jézus: "Leginkább azok az áldottak, akik hallják az Igét, és engedelmeskednek is neki" (NIV ford.). Jézus nem csak azt akarta, hogy olvassuk a Bibliát. A verseket és a történelmi témájú könyveket szoktuk olvasni. Ő azt akarta, hogy engedelmeskedjünk neki. Ezt kell tennünk, mert a világegyetem Teremtője írta.

Amikor Jézus a Bibliáról beszélt, úgy beszélt róla, mint amiben a személyek és események valóságosak. A prófétákról is mint valós személyekről beszélt. És Dánielről is. Jézus mindent elhitt Noéról és az özönvízről. Elhitte, hogy élt Ádám és Éva. Elhitte Sodoma és Gomora tragikus történetét. Elhitte Jónás történetét is, és azt, hogy lenyelte a cethal.

Jézus elhitte a Biblia legvitatottabb történeteit is, pl. Noé, Ádám és Éva, Sodoma és Gomora, vagy Jónás történetét. (Azok az emberek, akik szerint a Biblia inkább csak jó de soha meg nem történt történetek gyűjteménye, mindig ezt a négy történetet emelik ki.)

Ha Jézus elhitte Jónás történetét, akkor nekem is el kell hinnem. Nem tudom, hogy Isten hogyan teremtett olyan nagy halat, ami le tud nyelni egy férfit, de ez így történt.

Bízom a Bibliában, mert Jézus is ezt tette.

Beszéljünk róla:

  • Vannak olyan részei a Bibliának, amit nehéz elhinned? Miért?
  • Szerinted mit szeretne Isten az Igéjén keresztül elvégezni az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 06. 03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása