Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten hitet vár tőled, nem érzelmeket

2017. május 10. 03:00 - Lilla:)

„Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób 1:21)

Amikor még csecsemőkorú keresztény vagy, Isten nagyon sok érzelmi megerősítést küld feléd és gyakran válaszol a legéretlenebb vagy önző imáidra is, hogy megtudd, hogy létezik. Azonban ahogy növekszel szép lassan leszoktat erről.

Az hogy Isten ott van mindenhol és jelenlétének megnyilvánulása két külön dolog. Az első egy tény, a második pedig sokszor egy érzés. Isten mindig jelen van, akkor is amikor nem tudsz róla, a jelenléte pedig olyan erőteljes, hogy nem lehet csupán érzelmekben mérni.

Igen, Ő azt akarja, hogy megtapasztald a jelenlétét, azonban sokkal inkább szeretné, hogy bízz benne, mint hogy érezd Őt. Isten hitet vár tőled, nem pedig érzelmeket.

Lesz, hogy úgy érzed, egy helyzet próbára teszi a hited; többnyire ezek az idők lesznek azok, amikor az életed darabokra hullik és sehol sem találod Istent. Ez történt Jóbbal. Egyetlen nap alatt elvesztett mindent – a családját, a megélhetését, az egészségét, minden tulajdonát. A legkiábrándítóbb az, hogy 37 részen keresztül Isten nem mond semmit!

Te hogyan dicsérnéd Istent, amikor nem érted mi történik veled és Isten néma marad? Hogyan maradnál vele kapcsolatban a válságban, amikor nincs kommunikáció? Hogyan tartanád a tekinteted Jézuson, amikor a szemeid könnyekkel vannak tele? Azt tennéd, amit Jób tett? „Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób 1:20/b-21).

Mondd el Istennek, hogy pontosan mit érzel! Öntsd ki a szíved Istennek! Tedd elé minden érzelmed! Jób is ezt tette, amikor azt mondta: „Nem tudok csendben maradni! Dühös és megkeseredett vagyok. Beszélnem kell." (Jób 7:11, GNT fordítás).

Felkiáltott, amikor Isten távolinak tűnt: „mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban." (Jób 29:4).

Isten képes kezelni a kétségeidet, a dühödet, a félelmedet, bánatodat, a zavarodottságodat és a kérdéseidet. Mindent elé hozhatsz imában.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod kimutatni Istennek, hogy bízol benne akkor is, amikor nem érzed a jelenlétét?
  • Melyek azok a dolgok, amikért tudod dicsérni Istent, annak ellenére, hogy nem érted épp mi történik veled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.03.)

Szólj hozzá!

Közös munkával Jézushoz vezetni az embereket

2017. május 07. 03:00 - magyarosijulia

„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5:18b)

Neked és nekem ugyanaz a misszió adatott, mint Jézusnak. Az egyik legfontosabb kegyelmi cselekedet, amit megtehetünk.

A Biblia azt írja: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2Kor 5:18b). A missziód egyszerűen az, hogy továbbadd másoknak ugyanazt az örömhírt Isten szeretetéről, amit neked is elmondott valaki.

De Isten nem várja el, hogy egyedül töltsd be ezt a küldetést. Keresztyéneket ad melléd, hogy támogassanak. Tulajdonképpen az evangélizálás olyan dolog, amit egy kis csoportként lehet megtenni.

Isten egy csodálatos példát adott erre a Lukács 5:17-26-ban. Egy csapat barátról szól, akik elhoztak valakit Jézushoz. Nem tudtak bejutni a házba, ahol Jézus volt, ezért leengedték a lebénult barátjukat a tetőbe vágott lyukon egy hordágyon, minden kellős közepén, pont Jézus elé. Jézust lenyűgözte a hitük, majd azt mondta az embernek, hogy keljen fel és járjon, az pedig rögtön meg is tette! Az embereket lenyűgözte!

Ebben a csodálatos történetben Isten mutat öt elvet, hogy miként szólíthat meg a kiscsoportod embereket, és hogyan tudod betölteni az Istentől kapott küldetésedet ebben a világban.

  • Az együttérzés elve: Ez a kis csoport törődött annyira a magatehetetlen barátjukkal, hogy tegyenek valamit a fájdalma enyhítésére. Az irgalmasság nem csak egy érzés, hanem cselekvő szeretet!
  • Az együttműködés elve: Isten kijelölt mindegyikünknek egy feladatot. Pál azt mondja: „Én ültettem a magot és Apollós öntözte." (1Kor 3:6, BSB fordítás). Más szavakkal, nem kell neked mindent megtenned, de meg kell tenned a részedet. Isten pedig meg fog jutalmazni érte.
  • A hit elve: Jézus azt mondja, hogy a béna barátainak a hite gyógyította meg őt. Senki sem esik kívül Isten szeretetétől! Isten arra szakosodott, hogy megtegye a lehetetlent. Tehát ne mondj le azokról az emberekről, akikkel törődsz! Legyen hited abba, hogy Isten mit tud tenni az életükben.
  • A cselekvés elve: A barátoknak volt egy terve, majd meg is valósították. A béna embernek szüksége volt másokra, hogy Jézushoz menjek, mert egyedül nem tudott eljutni Hozzá.
  • A kitartás elve: A barátok elbátortalanodhattak volna, amikor nem tudtak bemenni az ajtón a tömeg miatt, de ők nem adták fel! Eltökéltségről tettek bizonyságot. Azt gondolták, hogy bármibe is kerül, eljuttatják a barátjukat Jézushoz!

Hajlandó vagy átmenni a tetőn is egy barátért? Mindenkinek meg kell ismernie Jézust! Jézus nélkül az embereknek nincs reményük az örökkévalóságba. Az a keresztyén, akit nem érdekelnek az elveszettek, tulajdonképpen azt mondja: Nem érdekelsz, felőlem mehetsz a pokolba! A Biblia viszont azt írja: „Az Úr ... nem azt akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem, hogy mindenki megtérjen." (2Pt 3:9, NKJV fordítás).

Ne csüggedj el és ne add fel! Folytasd az imádkozást, a kérést, a meghívást és a munkát, hogy megnyerd azt a személyt Jézusnak!

Segíteni az embereknek a Mennyországba jutni a legnagyobb kegyelmi cselekedet, amit értük tehetsz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok a barátok (vagy családtagok), akik segíthetnek valakit Jézushoz vinni?
  • A kiscsoportodban egyezzetek meg 4-5 emberben, akit Jézushoz akartok vinni kiscsoportként.
  • A fent említett öt elv közül, melyik területen szeretnél leginkább növekedést látni, amint azon munkálkodsz másokkal, hogy Jézushoz visztek embereket?

*(Daily Hope By Rick Warren, 2017.04.30.)

Szólj hozzá!

A meggyőződések segítenek, hogy hitünk szerint éljünk

2017. április 14. 03:00 - Szíj Melinda

„A hit most a remélt dolgok iránti bizalom, a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsidók 11:1 NRSV fordítás).

conviction.jpg

Az értelmező szótárok rendszerint úgy írják körül a „meggyőződés” kifejezés jelentését, hogy „szilárd” ill. „erős hit”. A meggyőződés valójában sokkal több ennél. A meggyőződéseid magukban foglalják értékítéletedet, irányultságaidat és motivációidat.

Tetszik az a megfogalmazás, melyet egyszer a jeles Biblia tanítótól, Howard Hendricks-től hallottam: „A hit olyasvalami, amiről vitatkozol. A meggyőződésedért – elveidért – azonban az életedet is adod akár!”

Meggyőződéseink – elveink – keretet adnak életvitelünknek. Kiindulópontul szolgálnak nézőpontunk kialakításánál és abban, hogy saját értékrendünknek megfelelően tudjunk működni.

Keresztyén hitre térésed első időszakaiban sokszor egyszerűen azért teszel bizonyos dolgokat, mert a körülötted lévő többi keresztyén erre ad indíttatást, illetve ezt példázza. Imádkozol, Bibliát olvasol és Istentiszteleteken veszel részt, mert másoktól ezt a mintát látod.

Ez nagyon is előremutató egy újdonsült keresztyéntől; a kis gyermekek is így tanulnak. Mindazonáltal ahogy növekszel, előbb vagy utóbb muszáj kialakítanod saját érveid és eszmerendszered arra vonatkozólag, hogy mit miért teszel. Ezekből az érvekből kerekednek ki a meggyőződések (a hitelvek).

A bibliai elvek elengedhetetlenek a lelki növekedés és érettség szempontjából. Napjaink ironikus tendenciája, hogy az embereknek gyakorta van szilárd meggyőződése felszínes témákban (foci, divat stb.), miközben sekélyes a meggyőződésük a lényegi kérdéseket illetően (mi a jó és mi a rossz).

A Zsidókhoz írt levél 11:1 igeverse így fogalmaz: „A hit most a remélt dolgok iránti bizalom, a nem látható dolgokról való meggyőződés” (NRSV fordítás).

Isten melletted áll, miközben azon elvrendszereid alapozásán fáradozol, melyekre majd hited épül.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

Beszélgessetek erről a két állításról:

  • A bibliai elvek elengedhetetlenek a lelki növekedés és érettség szempontjából.
  • Kiindulópontul szolgálnak nézőpontunk kialakításánál és abban, hogy saját értékrendünknek megfelelően tudjunk működni.

Hogyan befolyásolták meggyőződéseid - életfelfogásod -  a meghozott döntéseidet? Mikor hoztál olyan döntést, mely nem a meggyőződéseiden alapult?

Mely kérdésekben kell állást foglalnod életfelfogásod alapján?

* Daily Hope by Rick Warren (2017.04.07) 

Szólj hozzá!

Isten szeretetének mélysége

2017. március 27. 03:00 - FodorImi

„Az ÚR lenyúlt a magasból és megragadott engem, kihúzott a mély vizekből.” (Zsoltárok 18:16 – TEV fordítás)

Vannak idők, amikor mindannyian azt gondoljuk, „Itt a vég, elborítanak a nehézségek, lehúz a mélység.” De nem számít, milyen mélyre kerülsz, Isten szeretete mélyebb, mint a problémád.

Corry és Betsy ten Boom keresztények voltak és Hollandiában éltek a II. világháború idején. Zsidókat rejtegettek az otthonukban, hogy megmentsék őket a náciktól. Amikor fény derült a dologra, nemcsak a zsidókat vitték el koncentrációs táborba, hanem ugyanúgy őket is, és a háború hátralevő részét ott töltötték.

Látva az ottani szörnyűségeket, Corry azt mondta Betsynek: „Ez a hely a pokol legmélyebb gödre!” Betsy erre ezt válaszolta: „Nincs olyan mély gödör, aminél Isten szeretete ne lenne mélyebb.”

Az elmúlt hónapokban lehet, hogy rosszul alakultak a pénzügyeid, és azt gondolod, tönkre fogsz menni. Az is lehet, hogy érzelmileg vagy a házasságodban kerültél mélypontra, vagy talán egészségi problémáid vannak. Frusztrált vagy, és akaratlanul is csak arra gondolsz, hogy „vége, nincs kiút”.

Hol van Isten ilyenkor? Pontosan alattad. Ő „a te menedéked, és örökkévaló karjai tartanak [alattad vannak]” (5Mózes 33:27 – NLT 2. kiadás fordítása)

Vesd magad Isten szerető karjaiba. Engedd, hogy elkapjon és engedd, hogy támogasson, amikor nincs sehova máshova menned.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten szeretete bármely probléma megoldásához elég mély. Milyen fájdalmat, milyen sérülést vagy milyen problémát kell ma átadnod neki kezelésre?
  • Hogyan kellene, hogy megváltoztassa az örökkévalóság perspektívája a problémákhoz való hozzáállásodat? Hogyan változhat a nehézségekhez való hozzáállásod attól, hogy tudod, Isten örökkévaló karjai tartanak”?
  • Mit jelent az, hogy átadni magad és engedni, hogy Isten támogasson?

 *(Daily Hope by Rick Warren – 2017.03.20.)

Szólj hozzá!

Bocsánatot kérni Istentől: van jó és rossz módja is

2017. március 13. 03:00 - Abidzsil

"Most már Isten nem hív minket bűnösnek, ha hiszünk Jézus Krisztusban, aki kegyelméből ingyen elvette bűneinket." (Róma 3:24 TLB)

prayer.jpg

Mikor megvallod Istennek a bűneidet, ő nem dörgöli az orrod alá. Eltörli azokat!

Van egy jó, és egy rossz módja is annak, hogy hogyan kérjünk megbocsátást. Engedd meg, hogy elmondjam a rosszat.

Először is, ne könyörögj. Isten jobban meg akar neked bocsátani, mint ahogy te azt kérni akarod. Nem te vársz Istenre. Isten vár rád.

Másodszor, ne alkudozz. Az alkudozás így hangzik: "Istenem, ha megbocsátasz nekem, soha többé nem teszem ezt." Ha ez a gyengeséged, vissza fogsz térni ehhez a bűnhöz, csupán órák vagy napok kérdése. Ne alkudozz Istennel, és ne mondd: "soha többé nem teszem”, mert meg fogod tenni.

A harmadik, hogy ne szabj feltételeket. Ez így hangzik: "Istenem, ha ezt megbocsátod nekem, akkor…”  Hetente jársz gyülekezetbe. Naponta olvasol Bibliát. A fizetésed 15…20%-át adod oda! De Isten nem akarja, és szüksége sincs a feltételeidre.

Tehát mit teszel?

Ne könyörögj, ne alkudozz, ne szabj feltételeket. Csak higgy.

Hidd el Isten ígéreteit, miszerint ha megvallod a bűneidet, Ő megbocsátja azokat. Pont.Egy másik nagyszerű igevers az ígéretről a Róma 3:24-ben: "Most már Isten nem hív minket bűnösnek, ha hiszünk Jézus Krisztusban, aki kegyelméből ingyen elvette bűneinket." (TLB fordítás).

Tudom, hogy néhányan mit gondoltok: "Rick, te nem tudod, mit tettem.” És igazad van. Nem tudom, mit követtél el. Nincs szükségem arra, hogy tudjam. De azt kell, hogy mondjam: nem fontos, mit tettél.

A megbocsátásod nem azon múlik, milyen kicsi, vagy milyen nagy bűnt követtél el. Nem az a lényeg, mit tettél. A lényeg az, hogy Jézus mit tett érted. Erről szól a kereszt! Mikor Jézus azt mondta: "Elvégeztetett,” célzott valamire. Arra, hogy vége. Az ár ki lett fizetve. Már szabad lehetsz.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy megbánd a bűneid, amikor ő már tud mindenről, amit elkövettél?
  • Isten Igéjében milyen más ígéretek bizonyítják számodra Isten szeretetés és megbocsátását?
  • Mit jelent az, hogy Isten vár rád ma, hogy megbánd a bűneid?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása