Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A szeretet cselekvés

2019. április 16. 03:00 - daniella_89


„Drága gyermekeim, ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás)

2015_2f09_2f14_2ff6_2fdadimgur_ecdfb_jpg_2f1200x627.jpg

A szeretet több, mint vonzódás és több, mint felgerjedés. Ugyancsak több mint érzelgősség, ahogy azt manapság sok ének sejtetni akarja. Ez a mérce alapján, ha az érzések elmúlnak, meghal a szeretet? Nem – egyáltalán nem – mert a szeretet tettekben és viselkedésben van.

Isten a Bibliában újra meg újra parancsot ad nekünk egymás szeretésére, és egy érzésnek nem tudsz parancsolni. Ha itt és most azt mondanám neked: Legyél szomorú! – akkor ezt kapásból nem tudnád megtenni. Eljátszhatnád, mint egy színész, de az érzelmeid nem parancsok szerint működnek.

Ha a szeretet csupán egy érzelem lenne, akkor Isten nem parancsolhatna felőle. De a szeretet valami, amit megteszel. Létrehozhat érzelmeket, de a szeretet egy cselekvés.

A Biblia azt mondja: „Ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás, második kiadás).

Beszélhetünk jó cselekedetekről: – Szeretem az embereket! De valóban szeretjük őket? A szeretetünk abban nyilvánul meg, hogy miként bánunk az emberekkel.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha valaki megkérdezné a barátaidat mi az, amit te igazán szeretsz, mit gondolsz, hogyan válaszolnának?
  • Hogyan mutatják meg a cselekedeteid a szereteted mélységét?
  • Hogyan mutatták ki feléd mások igazi, hamisítatlan szeretetüket a cselekedeteikkel?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.09. Ford.: Robin85 & daniella_89)

Szólj hozzá!

Mit teszel, amikor hibáztál?

2019. március 22. 03:00 - ReveSz

"Isten eltörölte az adósságot, amely felsorolt minden általunk be nem tartott szabályt. Elvetette azt és felszegezte a keresztre."
(Kolossé 2:14, NCV fordítás )

manonbeach-free2.jpg

Te is és én is időnként elrontunk dolgokat. A keresztény élet egy bűntudattól szabad élet, de nem hibák nélküli élet.

A Biblia sosem rejti el ezt az igazságot. Fájdalmasan őszinte a hithősök által elkövetett bűnökkel kapcsolatban. Isten megmentette a földet egy árvíz után egy férfin keresztül, akit Noénak hívtak, aki aztán leitta magát, meztelenre vetkőzött és teljesen elrontotta a dolgokat. Mózes Izrael gyermekeit a Vörös-tengeren keresztül a szabadságba vezette, mégis a dühe távol tartotta az ígéret földjétől. A Biblia elmeséli Dávid király történetét is, aki Isten szíve szerint való férfi volt, de aki aztán házasságtörő lett és megtervezte a megölését a nő férjének, hogy ne fedjék fel a bűnét.

Isten tisztában van a gyengeségeinkkel. Ha Isten csak tökéletes embereket használt volna, akkor a Biblia elég rövid könyv lenne. Neki valójában van megoldása a hibáinkra: a kegyelem.

A Biblia ezt mondja:  "Isten eltörölte az adósságot, amely felsorolt minden általunk be nem tartott szabályt. Elvetette azt és felszegezte a keresztre." (Kolossé 2:14, NCV fordítás).

Ha megnézed a Szentírásban ezeket a történeteket a hithősök bukásairól, tiszta képet kapsz. Te is és én is - csakúgy, mint a bibliai hithősök - Isten kegyelmének győztesei vagyunk. Az elsődleges tanúbizonyság, amit a világ felé teszel nem az a sok nagyszerű dolog, amit Istenért végzel, hanem az, hogy mit csinálsz, amikor hibáztál vagy bűnbe estél. Búslakodsz, vagy határtalan örömödet leled Isten kegyelmében?

Az emberek olyan Istennel akarnak találkozni, aki a hibákat diadallá változtatja. Olyannal, aki át tudja formálni a megtört életeket.

Nem csak a megbocsátás a része Isten fantasztikus kegyelmének, hanem az az erő is, amit az újrakezdéshez  ad nekünk.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi a jelentősége annak, hogy a keresztény élet egy bűntudattól szabad élet, de nem hibák nélküli élet?
  • Hogyan láttad már azt, hogy Isten egy hibádat vagy bukásodat használta fel arra, hogy megmutassa a világnak az Ő erejét és nagyságát?
  • Mondj példát egyéb történetekre a Bibliából, amelyek a kegyelem győzelmét mutatják. Miért különlegesek vagy érdekesek ezek a történetek számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.24.)

Szólj hozzá!

Isten az életedben lévő rosszat jóra akarja változtatni

2019. március 18. 03:00 - Lilla:)

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhívott az ő szándéka szerint." (Róma 8:28., NIV fordítás)

Turning Bad Requirements into Good Requirements

Mindannyian megtört emberek vagyunk és egyikünk sem tökéletes. Néha akarva vagy akaratlanul is, de megbántjuk egymást. Az élet nem igazságos, sokszor ártatlan emberek szenvednek. Mindannyiunkat ért már  igazságtalan vagy előítéletes bánásmód.

Te hogyan reagálsz erre, te mit teszel ilyenkor? Ha folyton ezen jár az eszed, rágódsz rajta és emészted magad, az nem tesz jót a lelkednek. Ha folyamatosan neheztelsz másokra amiatt, amit veled tettek, azzal a saját lelkednek ártasz és így rossz gondolataid, rossz érzéseid vagy rossz döntéseid lesznek. Ha neheztelsz, ha keserűség van benned, ha megtorlást vagy bosszút akarsz, az téged fog tönkretenni.

A Biblia azt mondja, hogy Isten igazságot szolgáltat. Isten ítélni fog majd egy nap és igazságot szolgáltat azoknak, akikkel rosszul bántak, akiket rosszul ítéltek meg vagy akikkel igazságtalanok voltak. Ne akarj elégtételt venni magadért: "Soha ne vegyetek elégtételt magatokért. Azt hagyjátok Istenre, mert ő azt mondta, hogy mindenkinek megfizet majd a szerint, amit érdemel." (Róma 12:19, TLB fordítás).

Ha haragot őrzöl magadban, az elvakít és nem látod tőle, hogy mennyi mindent tett már az életedben Isten. Vakká tesz és nem látod az igazságot. Nem látod meg a körülötted lévő emberek szükségeit. A lelked nem tud addig helyreállni, amíg el nem engeded a sérelmeidet. Ebben akar Jézus segíteni neked. Isten helyre akarja állítani a lelkedet – az életedben lévő rosszat jóra akarja változtatni.

A Róma 8:28 ezt mondja: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhívott az ő szándéka szerint." (NIV ford.).

Természetesen tudjuk, hogy nem minden jó, ami velünk történik. Azonban képes Isten a rossz dolgokat jóra változtatni? Igen! A bűneidből és hibáidból is ki tud hozni valami jót? Igen! A gyengeségeidet és a megtört akaratodat is tudja valami jóra használni? Igen! A jóból bárki képes jót csinálni, viszont egyedül Isten képes a rosszat jóra fordítani!

A fájdalmaidat szentséggé, a sebeidet bölcsességgé formálja, a téged ért támadásokat és sérelmeket pedig arra használja, hogy eltüntesse az életedből a hazugságokat.

Amikor elhiszed, hogy Isten képes jóra fordítani a nagyon rossz dolgokat is, akkor elkezdi majd újjáépíteni a lelkedet - átformálja a rossz gondolkodásmódodat, a sérült érzelmeidet és a megtört akaratodat.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Kik azok az emberek és mik azok a helyzetek, amik belül felemésztenek, mert elkövettek ellened valamit vagy mert nem tettek meg érted valamit?
  • Milyen árat kell fizetned azért, hogy állandóan ezzel a sérelemmel (vagy ezekkel a sérelmekkel) foglalkozol?
  • Amikor valaki másért imádkozunk és ráhangolódunk arra, ahogy Isten érez irántuk, akkor lehetetlen, hogy továbbra is ellenszenvet érezzünk az iránt a személy iránt. Írd le azoknak a nevét, akik az első kérdésnél eszedbe jutottak és áld meg őket.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.11.)

Szólj hozzá!

Nem kell bebizonyítanod, hogy értékes vagy

2019. március 14. 03:00 - ReveSz

Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Lásd, a tenyerembe véstelek." (Ézsaiás 49:15-16 TLB fordítás)

shutterstock_248863174-1000x480.jpg

Amikor azon kapod magad, hogy túlhajszolod magad, emlékezned kell, hogy milyen értékes vagy Istennek.

Ez pontosan az ellentéte annak, ahogyan a munkádban vagy karriered terén értékelnek téged. A kultúránk nem így gondolkodik. Így lehet szükséged lesz egy jelentős változásra a gondolkodásodban, különösen ha folyton azt a hangot hallod a fejedben, hogy: „Be kell bizonyítanod, hogy mennyit is érsz!"

Nem kell bebizonyítanod, hogy értékes vagy. Isten azt mondta hogy te már alapból rendkívül értékes vagy. Sosem leszel értékesebb Istennek mint amilyen most vagy. Sosem fogsz kevesebbet jelenteni neki, mint amennyit jelentesz most ebben a pillanatban.

Mennyire vagy értékes számára? A te mennyei Atyád megalkotott téged. Jézus meghalt érted. Ha követője vagy Krisztusnak, a Szent Szellem lakik benned.

Isten semmit nem teremtett cél vagy értelem nélkül. Az a tény hogy te élsz, azt jelenti, hogy Isten szeret téged, és azt akarta, hogy élj. Megfizethetetlen vagy. Egy mestermű vagy!

Nem a tetteid tesznek értékessé, hanem az, hogy kihez tartozol.

Isten alkotott meg és szeret téged. Olyanná formált, akivé pontosan lenned kellett. Nem kell azzal próbálkoznod, hogy más legyél!

Tudtad, hogy Isten a kezébe véste a nevedet?  Az Ézsaiás 49:15-16 mondja, „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Lásd, a tenyerembe véstelek.

Tökéletes vagy? Abszolút nem. Megtört vagy? Igen. Bűnös vagy? Igen. De végtelenül értékes vagy? Igen. És mélységesen szeretve vagy Isten által. 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Kinek próbálod bizonygatni magad? Miért?
  • Ha tudnod hogy értékes vagy Istennek, miért gondolod mégis az ellenkezőjét?
  • Hogyan változna meg a te munka végzésed ha minden munkád Istennek és nem másnak tetszően végeznéd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.07.)

Szólj hozzá!

Isten Igéjével töltsd meg az elméd és ne aggódj

2019. március 10. 03:00 - Lilla:)

"Ne nyugtalankodjatok semmi miatt, inkább minden imátok és könyörgésetek hálával tárjátok Isten elé. Isten békéje pedig - ami túlszárnyalja minden elképzelésünket - vezeti a szívetek és elmétek Krisztus Jézusban." (Filippi 4:6-7, ESV fordítás)

Amikor aggódsz, ne titkold, ne fojtsd el és ne tagadd. Valld be. Ha megpróbálod lenyomni magadban az aggodalmakat, bele fogsz betegedni. Ez olyan mint venni egy üveg szódát, jól felrázni, aztán betenni a fagyasztóba. Fel fog robbanni!

"Ne nyugtalankodjatok semmi miatt, inkább minden imátok és könyörgésetek hálával tárjátok Isten elé. Isten békéje pedig - ami túlszárnyalja minden elképzelésünket - vezeti a szívetek és elmétek Krisztus Jézusban." (Filippi 4:6-7, ESV fordítás)

Milyen is az, amikor felfoghatatlan nyugalmat érzel? Amikor békesség tölt be, de nem találsz rá logikus vagy észszerű magyarázatot. Most vesztetted el épp a munkád, de mégis békességed van ezzel kapcsolatban. Miért? Mert az Úr a te Pásztorod. Épp most hallottad az orvosodtól a lesújtó szót: "rák". Valamiért azonban nyugodt vagy ebben a helyzetben is. Miért? Mert az Úr a te Pásztorod. Csak add át neki az aggodalmaidat. Ő tudja kezelni őket.

Ha aggódni tudsz, akkor elmélkedni is. Az elmélkedés az, amikor újra és újra egy gondolatra fókuszálsz. Szóval amikor aggódsz, inkább fordítsd a képességeidet arra, hogy Isten szaván elmélkedsz. Kezd a Szentírás egy kis darabkájával. Először lassan olvasd végig a szakaszt - talán néhány alkalommal még hangosan is -, aztán a hangsúlyt mindig helyezd egy másik szóra vagy kifejezésre. Utána gondolkodj el a szöveg igazságán. Ezt követően válaszolj Istennek annak fényében amit olvastál. Végül pedig nyugodj meg Isten Igéjében és figyeld, hogy mit is mond neked Isten a Szentíráson keresztül.

Továbbra is aggodalmak közt akarsz élni vagy inkább engeded, hogy Isten Igéje átjárja az elmédet? Tegyél ezért ma is valamit: valld meg az aggodalmaidat és töltsd meg az elméd Isten igazságaival, amiket a Bibliában találsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Amikor az aggodalmaid miatt imádkozol Istenhez, pontosan fogalmazol? Ha nem, mi lenne a különbség akkor, ha ezt tennéd?
  • Olvasd el a Zsoltárok 23. részét és gyakorold az elmélkedést a szerint, amit a mai áhítatban olvastál. Milyen új dolgokat fedezel fel?
  • A Filippi 4:7. azt mondja, hogy Isten békéje "vezeti" a szívetek és elmétek. Mit gondolsz, ez mit jelent?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.03.03.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása