Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Cseréld le a kísértést az igazságra

2013. november 29. 03:00 - Robin85

“Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (Efézus 6:17, NCV fordítás)

14 2013.11.29.jpg

Amennyiben le akarod győzni a kísértést, úgy Isten igéreteire kell alapoznod, melyekben szavát adja a kísértéssel kapcsolatosan. Mindenkinek meg kellene tanulnia kívülről az 1Kor 10:13-at: “Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” Sokan mondták már nekem: “Nem tudtam megállni. Lehetetlen volt ellenállni. Nem volt más lehetőségem, csak feladni a küzdelmet ellene.” Amikor ezt mondod, Istenről azt állítod, hogy hazudik! Isten azt mondja, hogy mindig elkészíti a szabadulás útját a kísértésből. Lehet, hogy kemény és fájdalmas lesz. Még az is lehet, hogy zavarba ejtő lesz. De mindig lesz egy kiút. Isten biztosítja számodra! Ez az Ő ígérete.

A Sátán folyamatosan az elmédért küzd. Itt zajlik a csata. Amikor Isten ad egy ötletet, az inspiráló. Amikor az ördög ad egy ötletet, az csábító. Minden nap te döntöd el, hogy melyikre építesz. Arra van szükséged, hogy az elmédben lecseréld a kísértést igazságra, és az igazságot a Bibliában találod.

A Biblia azt mondja, hogy ellen kell állni az ördögnek. Hogyan csináld? Úgy, hogy felkészülsz a kísértésre. Az Efézus 6:17 azt mondja: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (NCV fordítás)

Két dolgot kell tenned, hogy kezeld a kísértést. Az üdvösség az első lépés: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként". Mit csinál egy sisak? Megvédi a fejedet és a gondolataidat, a helyet, ahol a harc folyik. Mielőtt nemet tudnál mondani az ördögnek, meg kell tanulnod igent mondani Jézus Krisztusnak. Szükséged van a megváltás erejére.

A második lépés, hogy befogadd Isten igéjét, hogy kardként használhasd. Az igazság a kísértés ellenszere. Otthon az asztalon tarthatod a Bibliádat, de amikor a munkahelyeden kísértésbe kerülsz, milyen hasznát fogod venni ott? Semmi hasznát nem veszed! Arra van szükséged, hogy ebből a könyvből a fejedbe kerüljenek át az igazságok.

Semmi kétség, a leghatásosabb eszköz, amivel a kísértések elleni harcot felveheted, hogy kívülről megtanulod az Igét. Ha nem tanulsz meg egyet sem kívülről, nem lesznek töltények a fegyveredben! Amikor az ördög a közeledben jár, mivel fogod szembesíteni őt? Nem fél a véleményedtől, de tiszteli az igazságot. Isten kardja maga Isten igazsága, de csak akkor válik fegyverré a kezedben, ha benned él.

Beszéljünk róla:

  • Milyen célokat tudsz kitűzni erre a hétre az igetanulással kapcsolatban?
  • Ki tud számon kérni, miközben tanulod az igeverseket? Miért fontos, hogy legyen ilyen ember az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.22)

Szólj hozzá!

Isten kegyelme teljes

2013. augusztus 09. 03:00 - FHanna

"Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek." (2 Kor. 1:12)

infinity (1).jpg

A körülményeidre való tekintet nélkül és függetlenül attól hogyan érzed magad, támaszkodj Isten változhatatlan jellemére.

A 2 Korinthus 1:12 írja: "Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek."

A körülményeid nem képesek megváltoztatni Isten jellemét. Isten kegyelme még mindig teljes, még mindig itt van a számodra, akkor is, ha nem érzed.

Emlékeztesd magad azokra az örökérvényű dolgokra, amiket Istenről tudsz: Ő jó, Ő veled van, Ő tudja min mész keresztül, Ő törődik veled, Ő szeret és Neki egy fantasztikus terve van az életedre.

Raymond Edman - Billy Graham egyik tanítója - mondta: "Sose kételkedj a sötétben affelől, amit Isten mondott neked a világosságban."

Szóval, mit mondott neked Isten a világosságban, ami felől most kételkedsz a sötétben? Miért kételkedsz Istenben? Emlékezz, a körülményeid nem változtathatják meg Isten jellemét!

Beszéljünk róla:

  • Mit tanultál Istenről és az Ő szeretetéről az életed napsütötte szakaszain?
  • Hogyan fognak ezek az igazságok átvezetni az életed nehezebb részein?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.08.02.)

Szólj hozzá!

Alakítsd a saját világnézeted

2013. július 07. 03:00 - Lilla:)

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2. Korinthus 5:17.)

Talán nem tudatosult még benned, de minden nap hatással van rád és befolyásol más emberek világnézete. De nemcsak ez - minden nap a saját világnézeted is befolyásol. A tény az, hogy ez meghatározza a boldogságod, az életben elért sikereidet, a lelki nyugalmadat, a stresszküszöböd és a bizalmi szintedet.

Tehát mi is a világnézet?

A világnézeted a hited, amire az életedet építed. Az, ahogyan a dolgokat látod az életben - Istent, magadat, másokat, a Sátánt. A világnézeted része az is, hogy mit gondolsz az életről, halálról, jövőről, szenvedésről, kapcsolatokról, pénzről. Minden, amit az életről gondolsz része annak, amit világnézetnek hívunk.

A világnézeted életed minden területére hatással van. Úgyhogy, ha meg akarod változtatni az életed, a gondolkodásod kell megváltoztatnod első körben. Meg kell változtatnod azt, amiben hiszel.

Lehet, hogy egy lejárt, működésképtelen, hibás vagy hamis világnézet szerint élsz. A Biblia a 2 Korinthus 5:17-ben azt mondja: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." Ez azt jelenti, hogy amikor kapcsolatba kerülsz Krisztussal új személyiséget kapsz. Isten azt mondja, hogy minden rossz, amit eddig tettél, teljesen meg lett bocsátva és teljesen el lett felejtve. Azaz, egy teljesen új életet kezdesz.

A gond viszont az, hogy még ha egy új személyiséged is van, az elmédben a régi lemez megy - azok a régi dolgok, amiket az emberek mondtak neked kiskorodban és ezek lehet, hogy nem is igazak. Például: "Kezelhetetlen vagy", úgyhogy e szerint cselekszel. "Nem vagy igazán jó a sportokban", úgyhogy e szerint cselekszel. "Soha nem viszed semmire" vagy "Nem vagy jó ebben vagy abban". Ezek mind az adatbázisodban vannak és némelyiket törölni kellene. Egy új nézőpontra van szükséged Istenről, magadról és a célodról.

Az igazság és valóság útjára kell jutnod - nem oda, amiről azt gondolod, hogy igaz, hanem ami ténylegesen igaz a Biblia szerint, hogy az életed alapja legyen.

A jó hír ez: Habár a világnézet nyomorulttá teheti az életed, a világnézet egy választás. Hihetsz bármiben, amiben akarsz, vagy nem hiszel el semmit, amit nem akarsz. Még Isten sem erőlteti rád, hogy miben kell hinned. A saját képére teremtett téged, és szabad akaratot adott, hogy megválaszthasd miben hiszel és miben nem.

Ha a hitelveid nyomorulttá tesznek vagy ha hamisak, megváltoztathatod őket. Most rögtön elkezdheted és láthatod az igazságon keresztül azt, ahogy Isten látja a világot.

Új személyiséged van Krisztusban. Most használd ezt, hogy alakítsd miben hiszel.

Beszéljetek róla:

  • Mire alapozod a világnézeted?
  • Milyen módon látod, hogy a világnézeted pozitív vagy negatív hatással van a döntéseidre és arra, hogyan látod az életet?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.06.30.)

Szólj hozzá!

Építsd az Alkalmazás hídját

2013. június 29. 03:00 - FHanna


"Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!" (1 Sámuel 15:22b) - "Vajon valóban áldozatokat és felajánlásokat kíván tőlünk az Úr? Nem! Nem kér tőled áldozatokat. Azt akarja, hogy engedelmeskedj neki." (angolból ford. - CEV)

Frusztrálhat, ha nem vagy tapasztalt Isten Igéjének naponkénti alkalmazásában. Hogyan kell csinálni? Ma 3 kérdést szeretnék eléd tárni, amit bármelyik igerészhez feltehetsz magadnak és segíteni fog a Biblia valós alkalmazásában.

1. Mit jelentett az adott Ige amikor íródott?
2. Mi a mögötte álló örökkévaló igazság, amit Isten mond?
3. Hogy alkalmazható ez most a számomra?

Ezt az "Alkalmazás hídjának" nevezzük. Építünk egy hidat a Biblia és a mi világunk közt. Próbáljuk építeni ezt a hidat, mikor alkalmazzuk, amit Pál mond nekünk az 1 Korinthus 8-ban a bálványoknak áldozott ételről. Olvasd el az 1 Korinthus 8:1-13-at és kérdezd meg magadtól a fönti kérdéseket.

1. Mit jelentett az adott Ige amikor íródott? Voltak emberek a korinthusi gyülekezetben, akik tudták, hogy a bálványok nem jelentenek semmit és a nekik kínált ételnek nincs mágikus ereje. Csak hamburger vagy egy jó sülthús. Semmi ártalmas nem volt az elfogasztásukban, mivel a bálványok, amiknek bemutatták, nem voltak valódiak. Tehát ez a csoport szabadon elfogyasztotta volna ezeket az ételeket, nem törődve azzal, mit gondolnak a többiek. Ugyanakkor voltak a gyülekezetben új hívők is, akiket ez a gyakorlat megbotránkoztatott. Azt gondolták, a hívőknek nem kellene a más vallások isteneinek bemutatott ételekből enniük. Pál azt mondja az érett hívőknek, hogy az ő szabadságukkal ne botránkoztassák meg a testvéreiket.

2. Mi a mögötte álló örökkévaló igazság, amit Isten mond? Ne használd a Krisztusban való szabadságodat arra, hogy megbotránkoztass másokat. A szabadságot szeretetben kell felhasználni.

3. Hogy alkalmazható ez most a számomra? Dél-Kaliforniában, ahol élek viszonylag ritkán okoz problémát a bálványoknak bemutatott ételáldozat. Nyilván a te környezetedben sem gyakori az ilyesmi. Akkor ez azt jelenti, hogy lényegtelen ez az Ige számunkra? Természetesen nem! Ha az örökkévaló igazság a háttérben az, hogy "Ne használd a Krisztusban való szabadságodat arra, hogy megbotránkoztass másokat. A szabadságot szeretetben kell felhasználni.", akkor érzékenynek kell lennem a körülöttem élőkre, mert így tudom kimutatni a szeretetem. Kérdezd meg magadtól: "Uram, van valami, amit önzőségből, arroganciából vagy szándékos érzéketlenségből teszek mások felé és megbotránkoztat valakit? Felfuvalkodott vagyok a szabadságom és a tudásomat illetően vagy szeretetben építek másokat?"

Rengeteg igehely a Bibliában először lényegtelennek tűnhet a mindennapjaidat tekintve, míg meg nem építed az Alkalmazás hídját.

Beszéljetek róla:

Gondolj egy Bibliai történetre, amit jóideje ismersz. Mikor újraolvasod a passzust és használod a 3 kérdést, milyen új igazságokat vagy alkalmazható dolgokat fedezel fel belőle?


Hiszed, hogy Isten a Bibliát útmutatónak szánta az élethez? Elhiszed, hogy a benne levő igazságok időtállók , az üzenetek és alkalmazások ma is lényegesek?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.06.22.)

Szólj hozzá!

Le vagy sújtva? Állj meg erősen!

2013. június 01. 03:00 - FHanna

"Bízzatok az ÚRban, a ti Istenetekben és megmaradtok! Higgyetek abban, amit a próféták mondanak, és boldogultok!" (2 Krónikák 20:20b, GNT fordítás)

A legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek, amikor túlterheltek, hogy a problémára fókuszálnak. Nem Istenre nézünk. A problémát fürkésszük, ahelyett, hogy Istenre szegeznénk szemünket.

Amikor megkérdezed az embereket, "Hogy vagy?", azt mondják, "Jól vagyok - a körülményekhez képest" (az angol nyelvben: a körülmények alatt - a ford.) Mit csinálsz te a körülmények "alatt"? Ki tett oda? Miért nem a körülmények fölött vagy? A körülmények olyanok, mint a matrac az ágyadon. Ha a tetejére kerülsz, könnyen meg tudsz pihenni. Ha aláfekszel, megfojt.

Mire összpontosítasz most? Ha elbátortalanodtál, akkor nem Istenre. Nem lehetsz bátortalan, ha közben Istenre fókuszálsz. Ha először Istenhez fordulsz, beszélsz neki a problémádról és hiszed, hogy segíteni fog, akkor Isten válszol: "Azt mondja az ÚR, ne legyetek bátortalanok, nem szabad féljenek ettől a hatalmas seregtől. A csata Istenen múlik, nem rajtatok." (2 Krón. 20:15b, GNT fordítás)

Azért vagy folyton olyan fáradt, mert olyan csatákat próbálsz vívni, ami Istenre tartozik. Annyira erősen próbálkozunk és mindent beleadunk. Elkerülhetetlen, hogy elbukjunk és csalódjunk magunkban, aztán visszatérünk, fülünk-farkunk behúzva, "Istenem, úgy sajnálom. Cserbenhagytalak." Tudod mit? Nem tudsz csalódást okozni Istennek. Erről szól a kegyelem! Nem tudod kiérdemelni Isten megbecsülését és elfogadását. Ez egy ingyen ajándék, ha hiszel a Fiában, Jézusban.

Mit akar Isten, mit tegyél, ha azt nem, hogy a csatában harcolj? Mit kellene tenned, amikor egy lesújtó helyzettel kell szembe nézned?

2 szó: "Állj erősen!" Mit jelent erősen állni? Ez egy szellemi hozzáállás. A csendes bizalom hozzáállása. Nem előzöd meg Istent, de nem is bújsz mögé. Szépen csendben vagy és nézed Isten munkáját. Erősen állsz.

Az egyik legfontosabb igazság, amit meg kell tanulnod az életben, hogy az soha nem Isten akarata, hogy elfuss egy nehéz helyzet elől. Ha megteszed, Ő megint előhozza. Azt akarja, hogy tudd, Ő elég minden helyzetben és, ha ezt nem tanulod meg itt, akkor Ő biztosítani fog egy másik lehetőséget erre hamarosan.

Mire támaszkodhatsz erősen? "Bízzatok az ÚRban, a ti Istenetekben és megmaradtok! Higgyetek abban, amit a próféták mondanak, és boldogultok!" (2 Krónikák 20:20b, GNT fordítás)

Szeretnél sikeres lenni? Akkor hát támaszkodj 2 dologra: Isten jellemére és Isten Szavára. Higgy Isten jellemében és abban, hogy mit mondtak a prófétái.

Beszéljetek róla:

  • Mi volt leginkább mostanában nálad a fókuszban? Visszatartott ez attól, hogy Istenhez fordulj segítségért bármilyen nehéz helyzettel nézel is szembe?
  • Mit jelent magabiztosnak lenni Isten jellemében és Szavában?

(Daily hope by Rick Warren, 2013.05.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása