Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Légy szilárd abban, amiben hiszel

2017. október 06. 03:00 - Abidzsil

,,Légy szilárd abban, amiben hiszel. Legyél bátor. Legyél erős.” (1 Korintus 16:13b, NLT fordítás)

stand-out-from-the-crowd.png

A Szentírásban sok helyen láthatjuk, hogy Isten olyan embereket használ, akik bátrak és akik fel mernek állni, amikor mindenki más csak ücsörög.

Nézd meg Dávidot. A történelem során Isten két embernek mutatta meg, hogyan ér véget a világ. Az egyik Dániel (a másik János apostol). Isten úgy használta Dánielt, ahogyan csak nagyon kevés embert a történelem során.

De mielőtt Isten használta volna Dánielt, hogy megváltoztassa a világot, Dániel a világ leghatalmasabb emberének állt ellen. Amikor Nabukadnezár király azt mondta neki, hogy egye meg a babilóniai ételt, ő nemet mondott. Gondolj bele. Elutasította a királyt. Azt mondta: ,,Sajnálom, királyom, de a te ételed nem elég jó nekem. Nem ehetem meg.” Dániel tiszteletet mutatott, de határozottan elutasította a kompromisszumot.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg más zsidó fiatal volt még ott fogságban, akiknek nem jelentett gondot megenni a király ételét. Biztos vagyok benne, hogy az ő hozzáállásuk az volt, hogy ,,de hát mindenki ezt eszi.”

Azonban Dániel ezt mondta: ,,Engem nem érdekel, ha az egész világ a király ételét eszi is. Ez nem helyes, és én nem fogom ezt csinálni.”

Dániel bátran kiállt, még akkor is, ha ő volt az egyetlen, aki ezt tette. A történelemből láthatjuk, hogy a többségnek sokszor nincs igaza. Csak azért, mert a többség jónak tart valamit, vagy mert hoznak egy törvényt valamivel kapcsolatban, az nem jelenti azt, hogy az a dolog vagy az a törvény jó és helyes is.

Csakis Isten döntheti el, mi igaz és mi nem. Csak Ő döntheti el, mi jó és mi rossz. Nem azon múlik, hogy hány ember tartja annak vagy hány ember szavaz rá.

A Biblia azt mondja, ,,Légy szilárd abban, amiben hiszel. Legyél bátor. Legyél erős.” (1 Korintus 16:13b, NLT ford.)

Ma bátor emberekre van szükség, akik kiállnak a gonoszsággal szemben egy olyan világban, ami a rosszat jónak mondja, a sötétséget világosságnak. És mivel Isten erre hív téged is, Ő támogatni fog, és meg fog jutalmazni, ha szilárdan kiállsz mellette.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen bátorító történeteket hallottál vagy olvastál, ami azt mutatja, hogy valaki kiállt valami mellett, ami nem volt népszerű?
  • Mi az, ami elbátortalanít attól, hogy bátran kiállj valami rossz ellen?
  • Milyen példák vannak a történelemben arra, hogy a tömegnek nem volt igaza?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.29.)

Szólj hozzá!

Mi történik, amikor Isten azt kívánja tőled, hogy add fel az álmod?

2017. október 01. 03:00 - Szíj Melinda

„Ábrahám, amikor a remény meghalt benne, a hitben való reménységgel haladt tovább… Isten igéjére támaszkodott.” (Róma 4:18 Phillips-fordítás)

nincskiut.jpg

Miről ismered fel, ha a remény kiveszett az életedből? Elkezded használni a „soha” kifejezést. Soha nem házasodom meg. Soha nem végzem el az egyetemet. Soha nem gyógyulok meg. Soha nem lábalok ki az adósságból. Soha nem leszek képes elengedni a múltamat, és elfeledni annak minden szégyenét és bánatát. Soha nem leszek képes változni. Soha nem fogom megtapasztalni, hogy ez a helyzet a visszájára fordul. Ilyen az, amikor meghal a remény.

Mihez kezdesz, amikor meghal benned a remény? A Római levél 4:18 így fogalmaz: „Ábrahám, amikor a remény meghalt benne, a hitben való reménységgel haladt tovább… Isten igéjére támaszkodott.” (Phillips-fordítás).

Amikor a „vég"-hez érkezel, a Bibliára van szükséged. Olvasd, tanulmányozd, memorizáld! Elmélkedj rajta! Készíts belőle jegyzeteket, és olvasgasd őket! A Biblia tele van ígéretekkel. Ráállsz az Igére, bizalommal vagy ígéretei iránt, és ez új erővel tölt fel érzelmileg. Semmi más nem fog úgy bátorítani, mint a Biblia. Amikor Isten igéjére hagyatkozol, nem esel pánikba, mert a Szentírás emlékeztet arra, hogy ha te nem is tudsz befolyásolni valamit, Isten azt a dolgot is az irányítása alatt tartja.

A „mindennek vége” érzés a hited próbája. A Biblia így szól a Zsidókhoz írt levél 11:17-ben: „Midőn Isten próbára tette, Ábrahám kitartóan bízott Istenben és ígéreteiben, ezért felajánlotta áldozatul fiát, Izsákot.” (TLB-fordítás). Isten kinyilvánította akaratát, hogy Ábrahám áldozza fel a fiát, és Ábrahámnak a szeme se rebbent. Nem esett pánikba, mert nem feledkezett meg arról, hogy mire képes Isten, és bízott Isten korábban tett ígéreteiben.

Mi történik, amikor Isten megragadja legdédelgetettebb álmodat, és arra hív, hogy mondj le róla? Képes vagy ezt hittel megtenni? Úgy érzed, mindennek vége, de Isten megszabadít, ha helyesen válaszolsz.

Talán most a „mindennek vége” életérzés kerített hatalmába, és úgy tűnik számodra, nincs kiút. Ám a dolgok soha nem olyan kilátástalanok, mint amilyennek látszanak. Csak te sokkal inkább emberi szempontból közelíted meg, szemben Isten szemléletmódjával.

A Római levél 4:20 szerint: „Ábrahám sohasem kételkedett. Hitt Istenben, sőt hite és bizodalma egyre erősödött, és még mielőtt megtörtént volna, már magasztalta Istent ezért az áldásért.” (TLB-fordítás).

Egy ígéret csakis annyira megbízható, amennyire annak a jelleme, aki az ígéretet teszi. A Biblia szerint Isten nem hazudhat, mert ő a legteljesebb igazság. Ha ő tesz neked egy ígéretet, azt be is fogja tartani. Pontosan úgy fog történni, ahogy azt előre megmondja neked. Amikor „mindennek vége" helyzetbe kerülsz, bízd magad Isten igazságára.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Még ha jelenleg nem is tartasz „mindennek vége” ponton, hogyan hasznosíthatod Isten Igéjét, hogy felkészítsd magad a hitnek erre a fokára?
  • Isten mely ígéretei bátorítanak, amikor elfog a világvége hangulat?
  • Mit gondolsz, Isten hogyan fog válaszolni annak, aki „mindennek vége" helyzettel szembesülve Igéjéhez fordul?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.24)

Szólj hozzá!

Konfrontálódj igazságban, de erősítsd meg a szereteted

2017. augusztus 02. 03:00 - Benjoe70

„Egy bátorító szó csodát tesz.” (Péld. 12:25b (TLB fordítás)

3991241-argue-divorce-getty-news-large_trans_nvbqzqnjv4bqriki4m6qrwmge7xkn2llvmjzavrltvwqh4d4ctm88pg_1.jpg

Egy egészséges, erős kapcsolat mindig két lábon áll: az egyik az, hogy a konfrontáció alapja az igazság, a másik, hogy azt szeretetben mondják el. Ha ezek közül csak az egyik van meg, akkor a kapcsolat nem fog megállni és a legkisebb probléma miatt is tönkremehet.

Az igazság szabaddá tesz, de először összetör és fáj. Ha ma odamennék hozzád és azt mondanám, „Gyere, igyunk meg egy kávét, mert rá akarok mutatni az életed olyan területeire, ahol változtatásra van szükség...”, azt valószínűleg nem köszönnéd meg nekem. Azt mondanád, „Mit képzelsz, ki vagy te?”, és bosszús, lázadó, akaratos és önfejű lennél.  Nagyon megviselne, mert amikor tudomást szerzünk az igazságról, az először fáj. Néha a sebésznek ki kell vágni a daganatot, hogy a test meggyógyuljon.

Amikor a "szeretetben-kimondjuk-az-igazat" fázisba lépsz valakivel, akkor a beszélgetést pozitív dolgokkal kell kezdened és befejezned, miközben három dolgot meg kell erősítened a másik felé:

  1. Erősítsd meg, hogy szereted és törődsz vele.
  2. Erősítsd meg, hogy imádkozol érte és segíteni akarsz neki.
  3. Erősítsd meg, hogy hiszel abban, hogy meg tud változni.

Pál apostol is ezt tette az első és második Korinthusi levélben. Mindkettőt megerősítéssel indítja és azzal is fejezi be. Például úgy kezdi az első levelet, hogy „Mindig hálát adok értetek Istennek”, a levél végén pedig ezt mondja: „Szeretettel vagyok mindnyájatok iránt, Krisztus Jézusban.” A kettő között pedig elhangzik néhány igen kemény igazság. A második levelében is pozitív gondolatokat ír az elején és a végén, és a közepén ilyen megerősítést használ: „Nagy bizalmam van bennetek, és sok okom van arra, hogy büszke legyek rátok.” (2Kor. 7:4a GW ford.)

Figyeld meg, hogy Pál az „és” szót használja. Egy vita közben soha ne használd a „de” szót. Abban a pillanatban, hogy ezt megteszed, bármit is mondasz előtte vagy utána,  a másik személy azt teljesen figyelmen kívül hagyja, és nem lesz nyitott arra, amit mondasz neki. Ne mondd, hogy „Szerintem te remek ember vagy, de…”, vagy hogy „Régóta barátok vagyunk, de…”. Ehelyett mondd inkább azt, hogy „Remek ember vagy, és szerintem még jobbá tudnál válni, ha….”, vagy azt, hogy „Jó a kapcsolatunk, és szerintem vannak olyan dolgok, amiken még dolgoznunk kell...” Ezt jelenti az, hogy megerősítünk valakit.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyakorlati tervet tudnál készíteni arra, hogy mit mondasz majd valakinek egy konfrontáció során?
  • Hogyan használt valaki korábban pozitív megerősítést feléd,  amikor valamivel kapcsolatban megfeddett vagy korrigált téged?
  • Miért fáj néha az igazság?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2017.07.26.)

Szólj hozzá!

Számít, hogy hogyan mondasz el valamit

2017. augusztus 01. 03:00 - magyarosijulia

„A meggondolatlan szavak olyan mélyen sérthetnek, mint egy kard, de a bölcsen mondott szó gyógyítani tud.” (Példabeszédek 12:18, GNT fordítás)

Miután eldöntötted, hogy szeretetben szembesülni fogsz valakivel és megvizsgáltad, hogy jók-e az indítékaid, tervezd meg, ahogyan elmondod. Ki kell gondolnod, hogy mikor fogod elmondani (olyan alkalom legyen, amikor a másik fél nem fáradt), mit fogsz mondani (a helyes bevezetéssel kezdd, hogy jól fogadják) és hogy hogyan fogod mondani.

Nagy gyakorlatom van abban, hogy valakivel szeretetben kell szembesülnöm. Arra jöttem rá, hogy három dologra kell odafigyelni, hogy eljusson az üzeneted ahhoz, akit szeretsz:

1. Tapintatosan mondd

A Példabeszédek 16:21 ezt írja: „A bölcs, érett személy az értelméről ismerhető meg. Minél kedvesebbek a szavai, annál meggyőzőbb." (GNT fordítás). Sosem lehetsz meggyőző, ha durva vagy. Ha sértően mondod, védekezéssel fogadják. De minél kedvesebbek a szavaid, annál meggyőzőbb leszel.

2. Szeretettel mondd

Pál apostol ezt írja a 2Korinthus 6:13-ban: „Olyan egyszerűen beszélek, ahogy csak tudok, és nagy  szeretettel." (The Message fordítás). Sose használd az igazságot bunkósbotként! Ne vágd fejbe az embereket az igazsággal! Szeretettel mondd el. De honnan tudod, hogy szeretettel mondod? Onnan, hogy amit mondasz, az mások javára és nem a saját javadra van.

3. Gyengéden és kedvesen mondd

A Galáta 6:1-ben ezt olvashatjuk: „Ha valaki a bűn csapdájában van, gyengéden vezesd vissza azt a személyt a helyes útra." (CEV fordítás). Gyengéden és kedvesen beszélni azt jelenti, hogy nem emeled fel a hangodat és alázatos maradsz, amikor beszélsz valakivel. Kezdheted a mondandódat például így: „Lehet, hogy tévedek, de...“ vagy „Természetesen én sem vagyok tökéletes, és nekem is megvannak a magam problémái, de ..." Ne úgy szólalj meg, mint aki fegyelmezni vagy kioktatni akar. Inkább fogalmazd meg gyengéden és kedvesen, hogy időnként mindannyiunknak szükségünk van segítségre, és fejezd ki a szereteted és törődésed a másik felé.

Amikor megtervezed, hogy fogsz szembesülni valakivel szeretetben, emlékezz erre az egyenletre: igazság + tapintat + időzítés = változás.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj olyan helyzetekre, amikor jól reagáltál a fegyelmezésre vagy a konfrontációra. Mit tettek azok, akik szembesítettek valamivel, hogy hallgattál rájuk és megértetted, amit mondtak?
  • Melyik nehéz számodra: tapintatosnak lenni, szeretettel elmondani valamit, vagy kedvesnek és gyengédnek lenni? Imádkozz és kérd Isten segítségét a számodra nehéz területen.
  • Miért fontos figyelembe venni, hogy mikor szembesülsz valakivel és mondasz el neki valamit?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.25.)

Szólj hozzá!

Engedd el azt a vágyad, hogy bosszút állj

2017. július 19. 03:00 - magyarosijulia

„Soha ne állj bosszút magadért. Engedd át Istennek, hiszen Ő azt mondta, hogy megfizet azoknak, akik megérdemlik." (Róma 12:19a TLB fordítás)

nebula-2273069_1280.jpg

Az igazi megbocsátás alapja az, hogy lemondasz a bosszúhoz való jogodról. A Biblia azt írja a Róma 12:19-ben: „Soha ne állj bosszút magadért. Engedd át Istennek, hiszen Ő azt mondta, hogy megfizet azoknak, akik megérdemlik." (Róma 12:19a TLB fordítás).

Azt mondhatod: Ha lemondok arról a jogomról, hogy bosszút álljak valakin, aki megbántott, akkor az igazságtalan! Igazad van, valóban igazságtalan! De mondta-e valaki, hogy a megbocsátás igazságos? Igazságos volt-e, hogy Jézus Krisztus mindent megbocsátott, amit tettél, és szabadon mehetsz tovább? Nem! Nem szeretnénk, hogy Isten igazságos legyen velünk szemben. Azt akarjuk, hogy Isten kegyelmes legyen velünk. Mindenkivel szemben igazságot akarunk, magunknak pedig bocsánatot.

Az igazság az, hogy az élet nem igazságos. A megbocsátás sem igazságos. Kegyelem a neve, és Isten megmutatta neked. Egy napon majd Istené lesz az utolsó szó. Ki fogja majd egyenlíteni a számlát. Kijavítja majd a rosszat. Engedd át az igazságszolgáltatást Istennek. Fókuszálj a megbocsátásra, hogy békesség legyen a szívedben és tudd folytatni az életed.

Ha nem így teszel, belezuhansz a keserűség csapdájába. A neheztelés és a keserűség hiábavaló érzelmek. Tulajdonképpen, az orvosok azt állítják, hogy ezek a legegészségtelenebb érzelmek. Elevenen felemésztenek, akárcsak a rák. Mind az a neheztelés és keserűség azok felé, akik bántottak a múltban nem fogja megváltoztatni a múltat, és semmiképp sem fogja megváltoztatni a jövőt. Csak arra elég, hogy tönkretegye a mai napot.

Amikor ragaszkodsz a nehezteléshez, megengeded a múltadban levő embereknek, hogy ma is bántsanak. Ez nem túl okos dolog! A múltadban levő emberek már a múltban vannak. Nem bánthatnak tovább, hacsak nem ragaszkodsz a bántáshoz. Inkább engedd el azt a vágyadat, hogy bosszút állj vagy igazságossá tedd a dolgokat. Hagyd Istenre!

A Biblia azt írja: „Vigyázzatok, hogy mindenki válaszoljon az Istentől kapott kegyelemre, mert ha nem teszitek, könnyen felszökken bennetek a keserűség lelke, amely nem csak önmagában rossz, de mások életét is megmérgezheti." (Zsidó 12:15 Phillips).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen múltbeli bántalmat nem tudsz elengedni?
  • Mit tudnál tenni ma, hogy tovább haladj a bántódástól?
  • Hogyan láttad valaki életében a keserűség hatását érzelmi, fizikai és szellemi vonatkozásban?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása