Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Kérdezd a megfelelő kérdéseket

2013. június 25. 03:00 - *Agota*

"Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat."

(Jakab 1:22)

MP9004254871.jpg

Ahogyan erről az elmúlt napokban is tanítottam, a keresztény elmélkedés azt jelenti, hogy az Igéről gondolkodunk. Úgy elmélkedsz egy igerészen, ahogy a tehén kérődzik a táplálékán - többször megrágod ugyanazt.

A Biblia tanulmányozásakor a "kérdezős" módszer nagyon jó módszer tud lenni. Ennek lényege az, hogy különböző kérdéseket teszel fel az igerészre. Például ilyen kérdéseket:

  1. Van valamilyen BŰNöd, amire az igerész olvasásakor ébredtél rá, és ezt meg kell vallanod? Megvilágít Isten Igéje esetleg valamit számodra, amit helyre kell hoznod Istennel?
  2. Van az igerészben ÍGÉRET, amit hittel elfogadhatsz magadénak? Több mint 7000 ígéret van Isten Igéjében. Kérdezd meg magadtól, hogy van-e az adott igerészben egy mindenkire vonatkozó ígéret. Kérdezd meg magadtól, hogy betöltötted-e az ígéret feltételét. Minden ígérethez általában kapcsolódik egy előzetes feltétel. 
  3. Változtatnod kell a HOZZÁÁLLÁSodon? Van bármi olyan dolog, amellyel kapcsolatban meg kellene változtatnod a gondolkozásodat? Esetleg tenned kellene valamit pl. a negatív hozzáállásoddal, az aggodalmaskodásoddal, a bűntudatoddal, a félelmeddel, a magányosságoddal, keserűségeddel, büszkeségeddel, közönyöddel, vagy a saját személyiségeddel kapcsolatban?
  4. Tartalmaz PARANCSot, amelynek engedelmeskedned kellene? Van-e olyan parancs az igerészben, amelynek engedelmeskedned kell az érzéseid ellenére is?
  5. Van benne PÉLDA, amit követned kell? Van benne pozitív és követendő példa, vagy bemutat esetleg olyan negatív példát, amit el kell kerülnöd?
  6. Szükség lenne arra, hogy elmondj egy IMÁt? Pál, Dávid, Salamon, Illés, Ézsaiás, többek között, mind imádkoztak, ezt látjuk a Bibliában. Használhatod az ő imáikat, és tudd, hogy imáidat meghallgatja Isten, mert ezek az imák benne vannak a Bibliában, és Isten akaratával összhangban vannak. 
  7. Említ az igerész valamilyen TÉVEDÉST, amit el kell kerülnöd? Bölcs dolog a tapasztalatokból tanulni, és még bölcsebb dolog mások tapasztalatából tanulni! Nem kell minden hibát nekünk elkövetnünk. Mit tudsz azoknak a hibáiból tanulni, akikről az adott igerész szól?
  8. Említ olyan IGAZSÁGot, amit el kell hinned? Sokszor olyat olvasunk az Igében, amellyel kapcsolatban nem tudunk mást tenni, csak egyszerűen el kell hinnünk. El kell hinnünk például, amit Istenről, az Atyáról, Jézusról, a Szent Lélekről, a múltról, a jövőről, a mennyről, a pokolról és más egyéb témáról mond a Biblia.
  9. Említ VALAMI olyat, amiért Istent dicsérheted? Mindig találhatsz olyan dolgot egy igerészben, amiért Istennek hálás lehetsz, például azért, hogy megtett valamit, amit kértél, vagy megvédett valamitől. 


A fenti kérdések mindegyike tartalmaz egy cselekvést kifejező igét.  Írd bele ezeket a Bibliádba, vagy írd fel egy kis papírra, és tartsd a Bibliádban. Hozzásegítenek majd ahhoz, hogy "az Igének cselekvői" lehessünk mindig, amikor az Igén gondolkozunk

Beszéljünk róla:

  • Most, hogy olvastál a "kérdezős" bibliatanulmányozási módszerről, olvasd el újra azt az igerészt, amit tegnap olvastál, amikor az Úrral időt töltöttél, és használd ezt a módszert erre az igerészre. Milyen új igazságokat fedezhetsz fel?
  • Istennek melyik ígéretéről tanulsz ma?

Daily Hope by Rick Warren (2013. 06. 18.)

Szólj hozzá!

Az igazság örökkévaló

2013. június 11. 03:00 - *Agota*

"Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." (Máté 24:35)

A Biblia a legmegvetettebb, leginkább kinevetett, legvisszautasítottabb, leginkább boncolgatott és legvitatottabb könyv a történelemben. A Biblia évszázadok óta támadás alatt van - minden elképzelhető okból. 

A fentiek ellenére azonban a Biblia még mindig a legolvasottabb, legtöbbször kiadott, legtöbb nyelvre lefordított könyv a világon. 

Az egyik ok, ami miatt hiszem, hogy a Biblia Isten üzenete az, hogy a történelem során rengeteg támadást túlélt. 

Az összes támadás ellenére a Biblia a legnagyobb forrása a kultúrának, az elmúlt 2000 év zenéjének, művészetének és építészetének. Még az angol nyelv nagy része is a "King James" fordítású Bibliából származik. 

A Biblia népszerűsége töretlen maradt az elmúlt 2000 év kíméletlen támadásai ellenére is. Jézus azt mondja a Máté 24:35-ben: "Az ég és föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." Az egyetlen dolog a földön, ami soha nem múlik el, az Isten szava. Minden egyéb meg fog égni, de az igazság örökkévaló. 

Voltaire, a híres francia filozófus egy ragyogó elmével megáldott ateista volt. Számos röpiratot írt, amelyekben a Bibliát támadta. Egyszer egy nagyon merész kijelentést tett: "100 év múlva a Biblia már csak egy elfelejtett könyv lesz."

Mára már mindenki elfelejtette, amit Voltaire mondott,  de a Bibliát nem! Miután Voltaire meghalt, az otthonát - ami ma már múzeum - legalább 100 évig a Francia Biblia Társaság használta könyvraktárként, és Bibliát árultak a házából! Az emberek elfelejtették Voltaire-t, a Bibliát viszont senki sem felejtette el!

Teljesen mindegy, hogy milyen támadás éri a Bibliát, túléli - és mindig túl fogja élni. Ebben biztos lehetsz. 

Beszéljünk róla:

  • Befolyásolja az életről alkotott képedet az a tudat, hogy egy nap ez a föld elmúlik? Hogyan változna meg az életed, ha arra az egy dologra koncentrálnál, ami soha nem múlik el?

  • Kérd Istent, hogy adjon bátorságot, hogy irgalmas szívvel, kedvesen és bölcsességgel  tudj ellentmondani azoknak, akik Isten Igéjével szemben állnak. 

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 06. 04.)

Szólj hozzá!

Isten Igéje mindig a tudomány előtt jár

2013. június 08. 03:00 - rorsy

"Dicsérjétek az Urat, ti mennyek és ti vizek, amelyek az ég alatt vagytok. Dicsérjétek az Úr nevét, mert minden az Ő parancsára állt elő. Ő helyezte el őket, hogy örökké ott legyenek. Ő alkotta a törvényeket, amit senki nem tud megváltoztatni." Zsolt 146, 4-6

cr.jpg

Mondta már neked valaha valaki, hogy a Biblia tudományos szempontból nézve nem pontos? Az a személy tévedett. Az az ember vagy a Bibliát nem tanulmányozta még, vagy a tudományt.

Isten fektette le a tudomány alapjait, és éppen ezért az Ő Igéje soha nem mond ellent a tudomány törvényeinek.

Kepler János, a híres matematikus és csillagász egyszer ezt mondta: "A tudomány nem más, mint az, hogy ugyanúgy gondolkozunk valamiről, ahogy Isten." Más szavakkal, Isten fektette le a fizika törvényeinek alapjait,  mi pedig ezeket később felfedezzük.

A Biblia nem tudományos kézikönyvnek készült. Nem azért olvasod a Bibliát, mert egy rakétát akarsz építeni. A Biblia nem használ tudományos nyelvezetet, de soha nem közöl olyat, ami tudományosan nem állja meg a helyét. Az 1600 év során, amíg íródott, soha nem közölt téves információt. Sőt, mindig a tudomány előtt járt!

Például:

  • Évezredekig azt hitték a földről, hogy lapos. De Isten 2600 évvel ezelőtt elmondta az Ézsaiás 40:22-ben, hogy Isten trónja a világ kereksége (gömbje) fölött van.
  • Évezredekig úgy hitték az emberek, hogy valami tartja a világot. A hinduk azt gondolták, hogy elefántok tartják,  a görögök pedig azt hitték, hogy Atlasz. Az egyiptomiak azt mondták, 5 oszlopon nyugszik. A Biblia soha nem állította, hogy a födet bármi is tartja.
  • Évezredeken át az emberek úgy hitték, hogy a csillagok száma véges. De a Jeremiás 33:22 azt mondja, hogy a csillagokat nem lehet megszámlálni.

1861-ben egy nagyon híres könyvet adtak ki, melynek címe ez volt: "Ötvenegy megdönthetetlen bizonyíték, hogy a Biblia tudományosan pontatlan". Ma egyetlen tudóst sem találsz a földön, aki egyetértene ezekkel a "megdönthetetlen" bizonyítékokkal. A tudomány mindegyiket megcáfolta.

A Biblia azt mondja: "Dicsérjétek az Urat, ti mennyek és ti vizek, amelyek az ég alatt vannak. Dicsérjétek az Úr nevét, mert minden az Ő parancsára állt elő. Ő helyezte el őket, hogy örökké ott legyenek. Ő alkotta a törvényeket, amit senki nem tud megváltoztatni." Zsolt 146, 4-6

A termodinamika második törvényére nem igaz az, hogy ma érvényes, de másnap már nem. Mindig működik és igaz, mert Isten alkotta.

Az igazság nem változik.

Beszéljünk róla:

- Kutass a Bibliában olyan igazságok után, amelyek megerősítik mindazt, amit a természetben tapasztalsz.

- Hogy válaszolnál valakinek, aki a Biblia tudományos hitelességét vitatja?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 06. 01.

Szólj hozzá!

Engedd el az önbecsapó hazugságaidat

2013. április 12. 03:00 - *Agota*

"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg,

és nincs meg bennünk az igazság." 1 János 1:8

zand.jpg

Egyfolytában hazudunk önmagunknak: "Nem is híztam semmit. Nem bántok én senkit. Úgysem vette észre senki."

De van egy hazugság, ami sokkal veszélyesebb, mint bármelyik más: "Ez nem is igazán gond." Azt mondod magadnak, hogy a pénzügyeiddel igazából nincs is gond, a házasságoddal nincs probléma, és, hogy a természeted nem irányíthatatlan. 

A magunknak való hazugság a legelső módja annak, hogy tönkre tegyük az életünket. A Biblia azt mondja, "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság." (1 János 1:8). A bűn hozzásegít önmagunk becsapásához, a becsapás következménye pedig bűn lesz. 

Minden önmagunkat becsapó cselekedet mögött egy hazugság áll, amit elhittünk. Lehet önmagunknak hazudtunk vagy elhittünk egyet a Sátán hazugságai közül. A Biblia szerint "csalárdabb a szív mindennél"(Jeremiás 17:9). Neked és nekem fantasztikus képességünk van arra, hogy hazudjunk önmagunknak. Úgyhogy hagyd abba! Fejezd be az ésszerűsítést! Fejezd be a viselkedésed lekicsinylését! Ne keress kifogásokat! Ne toleráld! 

Annak érdekében, hogy ne csapd be magad - mindenféle olyan önbecsapó dolgokat téve, melyek megbénítanak abban, hogy Jézust hűségesen kövesd - abba kell hagynod önmagad megcsalását. Jézus azt mondta, "Ha ismered az igazságot, az szabaddá tesz". De először az igazság nyomorulttá, szánalmassá tesz! Nem lehetsz szabad olyasmitől, aminek a létezéséről nem veszel tudomást. 

Nem tudod a problémát legyőzni, ha tagadod a létezését. 

Beszéljünk róla:

  • Milyen önromboló viselkedéssel kapcsolatban teszel úgy, mintha nem is lenne ott az életedben?Melyek azok a cselekedetek, amelyekről tudod, hogy nem egészségesek?
  • Mit gondolsz, mik azok a hazugságok, melyek megakadályozzák a tartós változásokat az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.05.)

Szólj hozzá!

Isten igazságában állj szilárdan, ne mások véleményén!

2012. szeptember 19. 03:00 - FodorImi

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt.”
„Veszélyes dolog azzal törődni, hogy mások mit gondolnak rólad.”

(Példabeszédek 29:25a – GN fordítás)

different22_large.jpg

Nehéz megállni Isten igazságában, mikor túlságosan arra figyelsz, hogy mások mit gondolnak rólad. Ha amiatt aggódunk, hogy más emberek mit gondolnak rólunk, akkor megengedjük, hogy ők irányítsanak minket. Rengeteg időt és energiát elvesztegetünk, míg próbáljuk kiszámítani, hogy mások mit akarnak, milyenek legyünk. Aztán megint rengeteg időt és energiát elvesztegetünk, amint megpróbálunk olyanok lenni, ahelyett, hogy azok lennénk, akivé Isten teremtett minket.

Veszélyes dolog amiatt aggódni, hogy mások mit gondolnak rólunk, mert a kritika sokkal inkább csapdába ejt. Ez azt jelenti, hogy nem mindig a helyes dolgokat tesszük, hanem inkább azt, amit mindenki akar, hogy tegyünk. Csakhogy amit mindenki tenni akar, az gyakran ellentéte annak, amire Isten igazsága késztet bennünket.

Azért is veszélyben vagyunk, mert elmulaszthatjuk a legjobbat, amit Istentől kaphatnánk. Annyira aggódunk azon, hogy mások mit akarnak tőlünk, hogy nem gondolkodunk azon, Isten mit akar tőlünk.

1.tény:
Nem járhatsz mindenki a kedvében. Sőt, még Isten sem tud mindenkinek a tetszésére tenni. Az egyik ember esőért imádkozik hozzá, a másik napsütésért. A meccsen mindkét csapat a győzelemért imádkozik. Kit hallgat meg Isten?  Ő sem tud mindenkinek a tetszésére tenni. Csak a bolond próbálja megtenni azt, amit még Isten sem tud.

2. tény:
Nem szükséges mindenkinek a kedvében járnod. Van egy mítosz, ami azt mondja, hogy szükséged van mindenki szeretetére és elfogadására ahhoz, hogy boldog légy.  Ez egyszerűen nem igaz. Ahhoz, hogy az életben boldog légy, nem kell mindenkinek tetszened.

3. tény:
Az elutasítás nem teszi tönkre az életed. Az igaz, hogy megsebez. Nem jó. Kellemetlen. De az elutasítás nem fogja tönkretenni az életed, hacsak te magad nem engeded meg neki.

Hagyd abba, hogy megpróbálsz mindenkinek tetszeni! Emlékezz, senki sem éreztetheti veled, hogy alacsonyabb rendű vagy nála, kivéve, ha te adsz neki engedélyt.

Pál apostol azt mondja: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31) Ez azt jelenti, hogy így gondolkodhatunk: „Isten szeret engem, én is szeretem magam; ha te nem szeretsz engem, az a te problémád. Ha Isten szeret engem, ki törődik azzal, hogy nem mindenki fogad el mindent, amit teszek?”

Tudd, semmit sem tehetsz , hogy Isten kevésbé szeressen, és semmit sem tehetsz, hogy Isten jobban szeressen! Ő tökéletesen szeret, most is. Ez a fajta bizalom emel fel, hogy bátran állj a helyeden.

Beszéljünk róla:

  • Ki az, akinek megpróbálsz tetszeni?
  • Mikor azzal törődsz, hogy ennek a személynek elnyerd a tetszését, az hogyan tart távol attól, hogy kiállj azért, amiről tudod, hogy helyes?

(Daily Hope by Rick Warren - 2012.09.12)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása