Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten terve mindig jobb

2025. július 12. 03:00 - Anita.B

pexels-tara-winstead-8383666.jpgAmit soha senki nem látott és nem hallott, amiről senki sem gondolta, hogy megtörténhet, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 1Korinthus 2,9 (GNT fordítás)

Isten terve mindig jobb, mint bármi, amit egyedül el tudnál tervezni.

Nem csak azért, mert Isten terve jobb számunkra itt a Földön - bár ez is része a dolognak -, de ami még ennél is csodálatosabb, hogy Isten tervei örökkévaló jutalommal járnak.

Az életed jelentősége és a megelégedettséged abból fakad, hogy követed Isten számodra kiszabott célját és tervét. De az Isten tervével való együttműködés a kulcs a mennyei jutalmakhoz is. A Biblia azt mondja az 1Korinthus 2,9-ben, “Amit soha senki nem látott és nem hallott, amiről senki sem gondolta, hogy megtörténhet, azt készítette el Isten az őt szeretőknek” (GNT fordítás).

El sem tudod képzelni, mit akar Isten rajtad keresztül elvégezni, amikor követed az Ő tervét. Ha Isten megmutatná neked a terveit, azok teljesen lenyűgöznének! Megdöbbennél, hogy egy hétköznapi embert hogyan tud rendkívüli módon használni. De Isten azt akarja, hogy az Ő tervét és az Ő módszerét válaszd a dolgok elvégzéséhez. Azt akarja, hogy Őt válaszd.  

Sokunknak általában jó vágyai vannak, de talán vannak olyanok is,  amik nem jók. Soha nem fogjuk tudni, hogy mi a legjobb, amíg nem Isten útját választjuk.

Gondolj Máriára és Józsefre, Jézus földi szüleire. Mielőtt Isten kinyilatkoztatta nekik az Ő nagy tervét, azt hiszem, nekik is egyszerű és jó terveik voltak: összeházasodni, családot alapítani, Istent szolgálni. Bár ezek jó tervek voltak, mégsem hasonlíthatók össze azzal, amit Isten akart tenni az életükkel. Amikor alávetették magukat Isten akaratának, akkor látták csak meg, hogy milyen fantasztikusan nagy Isten terve valójában, és hogy ez hogyan lehet áldás az egész világ számára. 

Isten terve mindig jobb és gyakran nagyobb, mint a tiéd. Ha nem veted alá magad annak, amit Isten tenni akar az életedben, akkor nem gondolkodsz elég nagyban. Ő nagy dolgokat tartogat számodra itt a Földön, és még nagyobbakat az eljövendő életben!

Isten azonban mindig hagyja, hogy te döntsd el, követed-e az Ő tervét. Sokan az életükben a legjobb dolgokról azért maradnak le, mert úgy döntenek, hogy a saját tervüket követik.

Ha céltudatos, teljes életet szeretnél élni, mondd el most ezt az egyszerű imát: “Istenem, azt akarom, hogy a te akaratod legyen meg az életemben, ne az enyém. Kérlek, mutasd meg nekem az utat, amely a legjobb számomra, hogy jól szolgálhassalak és jól szerethesselek téged.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a Biblia a helyes döntés meghozatalában? Hogyan segít a Szentlélek?
  • Mi a legnagyobb dolog, amit el tudsz képzelni az életedre vonatkozóan? Megkérdezted már Istent, hogy Ő ezt meg akarja tenni rajtad keresztül?
  • Szerinted miért ad választási lehetőséget Isten arra vonatkozóan, hogy kinek a tervét követed?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.07.05.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten terve a fájdalmadra

2025. június 30. 03:00 - Anita.B

pexels-lance-reis-255748881-15775946.jpg

Ha Istennek tetsző módon szenvedtek, továbbra is tegyétek azt, ami helyes, és bízzátok életeteket Istenre, aki teremtett, mert ő soha nem hagy cserben titeket.

1Péter 4,19 (NLT fordítás)

Emlékszel, milyen volt a fényképezés, mielőtt minden digitálissá vált? Amikor a filmet előhívtuk, először egy negatívot kaptunk.  Azután a negatívból pozitívat hoztunk létre úgy, hogy bementünk egy sötét szobába és egy fotópapírra átvilágítottuk a negatívot. Ezáltal negatívból pozitív, egy színes fénykép lett.

Isten ugyanezt akarja megtenni a mi életünkben megjelenő igazságtalanságokkal. Mindannyian tapasztaltunk már igazságtalanságot. Az emberek rosszul bántak velünk. Elhagytak minket. Kihasználtak. Isten minden negatív dolgot el akar tüntetni, Jézus fényével akarja megvilágítani és pozitívvá akarja alakítani őket — sziporkázóan színes képet akar arról az életről, amelyre teremtett minket.

A Biblia azt mondja, “Ha Istennek tetsző módon szenvedtek, továbbra is tegyétek azt, ami helyes, és bízzátok életeteket Istenre, aki teremtett, mert ő soha nem hagy cserben titeket” (1Péter 4,19 NLT fordítás). A legfontosabb dolog, amire emlékezned kell: amikor igazságtalanul bántak veled, Jézus akkor is a te oldaladon áll!

A Szentírásban Isten különös gondot fordít azokra, akikkel igazságtalanul bántak. Ő az igazságosság Istene. Hallja a sírást, látja és ismeri a fájdalmat. Amit kaptál, arra nem szolgáltál rá. Azonban Istennek terve van a fájdalmaddal.

Amikor Isten szeretetének fénye felragyog a körülményeiden, Ő a fájdalmadat gyönyörű képpé tudja alakítani. És ekkor fejleszti a jellemedet. Erősebbé tesz. De ami a legfontosabb, az, hogy Isten használja a fájdalmadat.

Soha nem fogsz magyarázatot kapni az életedben elszenvedett fájdalmak nagy részére. Amikor a mennybe jutsz, talán jobban megérted, hogy miért történtek veled rossz dolgok. De Isten nem is tartozik neked magyarázattal ezekért.

Íme a jó hír: nincs is szükséged magyarázatra. Csak azt kell tudnod, hogy Isten szeret téged. Terve van veled. Isten rendezni foga a számlát azzal, aki megbántott.

Isten soha nem pazarolja el a fájdalmat. Engedd be az életedbe az evangélium fényét, és Isten felhasználja a fájdalmadat — a veled történt nagyon is valós igazságtalanságokat —, hogy gyönyörű képet alkosson a te életed által.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan használhatja fel Isten a múltadból fakadó fájdalmat mások megsegítésére? Adott már lehetőségeket neked erre?
  • Milyen módokon láttad, hogy Isten a jellemedet egy igazságtalanság által fejlesztette?
  • A bosszú helyett hogyan szeretné Isten, hogy bánj azzal a személlyel, aki igazságtalanul bánt veled? Hogyan hat rád a szeretetteljes válasz?

* (Daily Hope by Rick Warren 2025.06.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Három okos kérdés, ami segít kezelni az érzéseidet

2025. június 26. 03:00 - Lilla:)

question-mark-1872665_1920.jpg “Hogy többé ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét." (1Pt 4,2)

A Biblia azt mondja Péter első levelének 4. részében, a 2. versben: Hogy többé ne emberi vágyak, hanem Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét."

Mik azok az emberi kívánságok? Az érzéseid és a vonzalmaid. Ha egyszer Krisztus-követővé válsz, az életedet Isten akaratának kellene irányítania és nem annak, ahogyan éppen érzel.

Engedd meg, hogy mutassak neked három kérdést, amit feltehetsz magadnak, amikor azt akarod kideríteni, hogy miként kellene kezelni az érzéseidet. Amikor haragszol vagy dühös vagy, esetleg felzaklattak - bárhogy is érzel - tedd fel magadnak ezt a három kérdést:

“Mi az igazi ok, amiért így érzek?” A válasz lehet félelem vagy aggodalom. Lehet, hogy olyasmivel van összefüggésben, amit valamikor évekkel ezelőtt az apád mondott neked, vagy megbántott valaki a múlt héten és ma ők a célpontjai a felgyülemlett haragodnak..
"Ez valójában igaz?" Igaz az amit abban a pillanatban érzel? Van egy hely a Bibliában, amikor Illés annyira elkeseredett, hogy elment Istenhez és így panaszkodott: "Istenem, én vagyok az egyetlen Izráel egész nemzetében aki megmaradt, hogy téged szolgáljon." Erre Isten kihívás elé állította őt, ezt válaszolva neki: "Most viccelsz velem? Itt van ez a sok ember aki még szolgál engem. Úgy viselkedsz mintha te lennél az egyetlen aki helyesen akarsz cselekedni az egész világon! Nem, Ez nem igaz."
"Amit érzek az segít vagy árt nekem?" Meg fogod kapni, amit szeretnél ha továbbra is így érzed magad? Nagyon sok érzésre azt gondoljuk, hogy természetesen van jelen, de valójában önpusztítóak ránk nézve.

Tegyük fel, hogy bemész egy étterembe és a kiszolgálás rendkívül lassú. Hosszasan várod, hogy kiszolgáljanak, erre bejön egy pár 15 perccel utánad és hamarabb kapják meg amit rendeltek. Fokozatosan elkezd zavarni a helyzet, amíg azt nem érzed, hogy valami elkezd előtörni belőled.

Amikor valami ilyesmi történik, akkor gondold át mindegyik kérdést: Mi a valódi oka annak, hogy ebben a pillanatban így érzel? Hát az, hogy éhes vagy!

Ez igaz? Igen. Felzaklattad magad, mert a kiszolgálás lassú. De ebben a helyzetben az amit érzel segít vagy ártani akar neked? Jobb kiszolgálást fogsz kapni, ha megharagszol a pincérre? Biztos, hogy nem.

A zsörtölődés működik? Működött valaha is? Ha valaki elmondja neked, hogy mi az amit rosszul csinálsz, az segít akarni a változást? Nem! Az összes amit tehet az, hogy védekezővé válsz.

Amikor felteszed magadnak ezt a három kérdést, jobban meg tudod fogni miért érzed magad úgy ahogy és mit kell tenned annak érdekében, hogy megoldd a helyzetet.

Ezt az érzelmeid kezelésének hívják.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Mit gondoltok miért nehéz néha beismerni, hogy az érzés amit épp érzünk, valójában nem igaz?
  • Mit gondolsz, mit jelent Isten akaratának irányítása alatt lenni?
     

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.06.24.)

Szólj hozzá!

Ne stresszelj! Bízz Isten gondviselésében!

2025. június 14. 03:00 - Anita.B

pexels-tara-winstead-8384036.jpg“Ha még tulajdon Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, akkor ne ajándékozna nekünk minden mást is?” 
Róma 8,32 (NLT)

Az életedben a stressz legfőbb oka az aggodalom. Azért aggódsz, mert azon tűnődsz, vajon meglesz-e majd az, amire szükséged lesz. De ha másoktól várod el, hogy Isten helyett kielégítsék a szükségleteidet, akkor frusztrált és csalódott leszel – mert a Földön senki nem tudja kielégíteni minden szükségletedet. Erre csak Isten képes.

Ha gyógyírt keresel a stresszre, meg kell tanulnod Istenre támaszkodni a szükségleteid kielégítése terén.

Vannak, akik a munkájukban találják meg a biztonságukat, és amikor elveszítik azt, a lelki békéjük is elvész. Mások a házasságukban találnak biztonságot, de amikor a házastársuk meghal vagy elválnak, azt kérdezik maguktól: “Ki vagyok én? Mi az identitásom?” Az is lehet, hogy te a pénzedbe fekteted a biztonságodat — pedig sokféleképpen elveszítheted a pénzedet.

Ahelyett, hogy olyan dolgokba fektetnéd a biztonságodat, amiket elvehetnek tőled, helyezd valami olyanba, amit soha nem veszíthetsz el: a Krisztussal való kapcsolatodba. Mindig bízhatsz abban, hogy Isten gondoskodik a szükségleteidről.

A Róma 8,32 ezt mondja, “Ha még tulajdon Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, akkor ne ajándékozna nekünk minden mást is?” (NLT fordítás).

Ha Isten annyira szeretett téged, hogy elküldte Jézus Krisztust meghalni a kereszten, nem gondolod, hogy szeret annyira, hogy gondoskodik minden más szükségletedről is az életedben? Hát hogy ne gondoskodna!

Minden alkalommal, amikor a stressz el akar uralkodni rajtad, állj meg és mondd ezt, “Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm semmiben” (Zsoltárok 23,1 ESV fordítás).

Isten gondoskodni fog rólad. Ő gondodat viseli. Idegeskedés és aggódás helyett inkább Őrá nézz és bízz abban, hogy Ő mindent megad neked, amire szükséged van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor szükséged van valamire az életedben, általában hol keresed először a megoldást?
  • Mire van ma szükséged? Hogyan mutatod mások felé azt, hogy bízol abban, hogy Isten megadja neked, amire szükséged van?
  • Honnan tudod, hogy bízhatsz abban, amit Isten az Ő Igéjében megígért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.06.07.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A változáshoz ismerni kell az igazságot

2025. június 04. 03:00 - Lencsés Tamás

„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.

(Jn 17,17, GW fordítás)

Amennyiben meg akarod változtatni az életed bármely területét, akkor tudnod és alkalmaznod kell az igazságot, amit Isten mond erről.

Amennyiben meg akarod változtatni a pénzügyeidet, tudnod kell, hogy mit mondott Isten a pénzügyekről, és ezt az igazságot kell alkalmaznod az életedre. Amennyiben meg akarod változtatni a házasságodat, tudnod kell, hogy mit mondott Isten a házasságról, és ezt az igazságot kell alkalmaznod az életedben.

Hogyan ismerheted meg az igazságot? Jézus a János evangéliumának 17. fejezetében található 17. versben így imádkozott: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.”(GW fordítás).

A szentté válás teológiai kifejezése a „megszentelődés”. A megszentelődés azt jelenti, hogy felnövünk, átalakulunk, olyanná válunk, amilyennek Isten akarja, hogy legyünk. Azáltal szentelődsz meg, vagy nősz fel, hogy megismered Isten Igéjét és engedelmeskedsz neki.

A Pál apostol efezusiakhoz írt levelének 4. fejezetében található 15. versben, az Élő Biblia parafrázisában ezt mondja: „hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus,”.

Meg kell ismerned az igazságot, ha az életed változásra szorul. Miért? Mert minden önsorsrontó viselkedés alapja egy hazugság, amit elhiszel. Amennyiben meg akarod változtatni az életedet, fel kell ismerned a hazugságot, és ki kell mondanod: „Ez egyszerűen nem igaz!”. Aztán meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat!

Lehet, hogy egy hazugságban hiszel a múltaddal vagy akár a jövőddel kapcsolatban, és ez alakítja az életszemléletedet. Sokkal nehezebb lelkileg fejlődni, ha nem tudod és nem hiszed el, hogy mit mond Isten igaznak a múltadról, a jelenedről és a jövődről.

"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen." (2Tim 3,16-17, NLT fordítás).

A Biblia megmutatja nekünk az utat, amelyen járnunk kell. Megmutatja nekünk, ha letérünk az ösvényről. Megmutatja, hogyan térjünk vissza az ösvényre. Valamint megmutatja, hogyan maradjunk az úton. Isten Igéjének igazsága nélkül nem tudhatjuk, hogy merre kell mennünk. Ez az egyetlen módja annak, hogy tudjuk, mi a helyes és igaz.

Az átalakulás az igazságon keresztül jön. Minél többet foglalkozol Isten Igéjével, annál inkább meg fogja változtatni a gondolkodásodat. Amennyiben megváltozik a gondolkodásod, az meg tudja változtatni az életedet.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Melyek azok a hazugságok, amelyeket a múltaddal kapcsolatban elhittél?
  • Milyen módon fogsz változtatni a bibliatanulmányozási szokásaidon, hogy jobban megismerd Isten igazságát?
  • Milyen igazságot ismerhetünk meg a jövőről? Hogyan alakítja ez a mai életünket?

 * (Daily Hope by Rick Warren, 2025.05.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása