Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jóval felelj a gonoszságra

2017. július 20. 03:00 - Benjoe70

Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” (Lk. 6:27b-28 SZIT)

maxresdefault_1.jpg

A Lukács 6:27-28-ban ezt olvashatjuk a Bibliában: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Figyeljük meg a három igét: „tegyetek jót”, „mondjatok áldást” és „imádkozzatok”. A megbocsájtás legnagyobb részt arról szól, hogy jóval válaszoljunk a gonoszságra.

Honnan tudhatjuk, hogy őszintén megbocsátottunk valakinek? Imádkozhatsz Istenhez, és kérheted, hogy áldja meg azt a személyt. Elkezdheted látni annak az embernek a fájdalmait. Amikor valakit megbántanak, akkor azt elkezdi másokra kivetíteni. Megbántottak, hát bánts meg te is valakit. Amikor megtanulsz megbocsátani, nem csak a saját fájdalmadat látod, hanem a másik emberét is. Akkor elkezded megérteni, miért viselkedtek olyan gonoszul vagy önző módon, esetleg bántóan és zaklatóan. Imádkozhatsz értük és imádkozhatsz Istenhez is, hogy áldja meg őket.

Erre azt mondhatod: „De hát nem is tudod, hogyan bántottak meg engem.” Nem, nem tudom. És sajnálok minden bántást, amit el kellett szenvedned. De azt tudom, hogy sosem fogsz tudni túllépni ezeken és folytatni az életedet, hacsak nem megbocsátással és elengedéssel. Ez nem azt jelenti, hogy felejtened kell. Azt jelenti, hogy el kell engedned a bosszút és jóval kell felelned a gonoszságra.

Hogyan teheted ezt meg? Csak egyetlen lehetséges megoldás létezik. Fel kell töltődnöd Jézus Krisztus szeretetével.

Amikor mélyponton vagy akkor nem szeretsz eléggé. De ha elengeded és megáldod azokat, akik megbántottak, akkor engeded, hogy Isten szeretete munkálkodjon benned. Azt mondod, erre nem vagy képes? Igazad van! Éppen ezért van szükséged Jézus Krisztusra. Ezt csak az Ő segítségével tudod megtenni.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen mintát mutat nekünk Jézus a Lukács 6:27-28-ban?
  • Meg tudsz nevezni valakit, akinek meg kell bocsátanod és Isten áldását kérned rá?
  • Hogyan segíthet mások megáldása abban, hogy tisztábban lásd a másik fájdalmát?

 

* (Daily Hope by Rick Warren 2017.07.13.)

Szólj hozzá!

Használd az „Olvasd és Imádkozz” – módszert a Szentírás olvasására

2017. február 20. 03:00 - Benjoe70

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem." (Zsolt. 23:1-2)

fuves_legelo.jpg

Többféle módszert alkalmazhatsz a Biblián való elmélkedéshez és ahhoz, hogy azt a saját életedre alkalmazd. Mindegyik módszer egy kicsit másra helyezi a hangsúlyt, de a cél mindig az, hogy a legjobbat hozd ki abból az időből, amit a Biblia olvasására fordítasz.

Az ún. „Olvasd és imádkozz”- módszerrel, bármely részt is olvasod éppen, helyezd magad a történetbe és küldd azt vissza imában Istennek. Ennek a módszernek a segítségével nem kell azon gondolkodnod, hogy imádkozz, vagy a Bibliát olvasd. Hiszen ezeket együtt teszed meg! Egyben azt is tudhatod, hogy az imádra választ kapsz, hiszen ez benne van a Szentírásban.

Lássuk, hogy 23. Zsoltárral ez hogyan is működik: „Köszönöm Uram, hogy a Pásztorom vagy. Köszönöm Uram, hogy füves legelőkön terelgetsz engem. Köszönöm, hogy csendes vizekhez vezetsz engem. Köszönöm, hogy felüdíted a lelkem. Köszönöm, hogy az igaz ösvényen vezetsz a Te nevedért.”

Állj meg és gondolj egy kicsit az imára. Üzente már neked valaha Isten, hogy pihenj le? Néha nem érzékeljük eléggé, hogy pihennünk kell. Néha Isten kényszerít rá, hogy pihenj. Néha arra késztet, hogy a füves legelőn pihenj le, mert nem törődsz eléggé magaddal. Ez egy olyan dolog, amit megköszönhetünk Istennek!

Voltál már magad alatt? Voltál depressziós, de Isten helyreállította az életed? Isten az igaz ösvényen vezet téged? Természetesen! A 23. Zsoltár egy remek lehetőséget kínál arra, hogy köszönetet mondj Istennek mindazért, amit az életedben cselekedett.

A Szentíráson való elmélkedéssel, az „Olvasd és imádkozz” – módszer használatával egy teljesen új világot fog megnyitni számodra Isten az Ő Igéjében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segíthet ez a módszer, úgy általában az imaéletedben?
  • Miért mondtál ma köszönetet Istennek? Hogyan működik Isten az életedben?
  • Milyen egyéb Biblia-tanulmányozási módszerek segítenek neked, hogy a legtöbbet hozd ki az Istennel töltött idődből?"

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.04.)

Szólj hozzá!

A változás időbe telik

2017. január 11. 03:00 - Szíj Melinda

„Öltsétek magatokra az új embert, mely Isten képmására teremtetett valóságos igazságban és szentségben” (Efézusiakhoz 4:24 ESV-fordítás).

oak-acorns.jpg

Amikor Isten száműzni akarja életedből a hibákat, akkor nem egyszerűen csak csettint egyet az ujjával, hogy ez nyomban megtörténjék, hanem Ő fokozatos ütemben munkálkodik. Ha Isten egy gombát akar teremteni, akkor hat órát vesz igénybe ehhez. Ám ha egy tölgyfát kíván alkotni, ez 60 esztendejébe telik.    

Te gomba vagy tölgyfa szeretnél inkább lenni?

A Szentlélek olyan változásokat fog véghezvinni az életedben, melyek messze felülmúlják minden képzeletedet, ám ezek nem történnek egyik napról a másikra. Imádkozom érted, hogy a Szentlélek munkája és Isten Igéje által, valamint kis gyülekezeti csoportod támogatásával válj megfontoltabbá, érettebbé, és Krisztushoz mind inkább hasonlóvá; imádkozom, hogy a mai naptól fogva egy, öt és tíz évig haladj töretlenül előre célod megvalósításában.

Imádságom szól azért is, hogy erősödj érzelmileg, testileg, lelkileg, mentálisan és pénzügyi téren - de magadnak is oda kell szánnod magad. A Biblia így fogalmaz: „Öltsétek magatokra az új embert, mely Isten képmására teremtetett valóságos igazságban és szentségben” (Efézusiakhoz 4:24 ESV-fordítás).

Így válunk egyre inkább hasonlatosakká Jézushoz. Pál apostol szavaival: „Mivel az Úr Lelke munkálkodik bennünk, egyre és egyre hasonlóbbak leszünk hozzá” (2 Korinthus 3:18b TLB-fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, Isten miért fokozatos, nem pedig azonnali változásokat akar benned véghezvinni?
  • Hogyan munkálkodik a Szentlélek a te életedben? Hogyan érheted tetten munkálkodását?
  • Milyen szerepet tölt be egy kis gyülekezeti csoport valakinek a lelki növekedésében?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2017.01.04)

Szólj hozzá!

Bízz egyszerre csak egy napon

2016. december 25. 03:00 - magyarosijulia

„Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (Fil 4:6, 8/b, NLT-fordítás)

trust_god_one_day_at_a_time_by_rick_warren.jpg

Isten azt szeretné, hogy bízz benne egyszerre csak egy napon. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!"

Nem a jövő héten, nem a következő évben, sem a jövő hónapban, csak egyszerre egy napra.

A filippibeliekhez írt levél 4. fejezetének 6. és 8/b verse leírja, négy dolog szükséges ahhoz, hogy naponta tudjunk bízni Istenben. „Ne aggódjatok semmiért, inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek, hogy mire van szükségetek, és köszönjétek meg neki mindazt, amit már megtett... Irányítsátok a gondolatotokat arra, ami igaz, ami tisztességes, helyes, tiszta, kedves és csodálatra méltó. Gondoljatok azokra a dolgokra, amelyek kiválóak, és méltók a dicséretre." (NLT-fordítás)

  1. Ne aggódjatok semmiért. Miért olyan nagy dolog az aggodalmaskodás? Mert nemcsak rossz szokás, hanem nagyon bűnös dolog is! Isten viszont megtartja az ígéretét, és bízhatsz benne, Ő gondot fog viselni rád. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja." (Máté 6:34)

  2. Imádkozzatok mindenért. Az imádság meg tudja változtatni a dolgokat. A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 32. versében Így olvassuk. „Aki a tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" Isten megoldotta a legnagyobb problémánkat – a Mennybe jutást –, amikor elküldte Jézust, aki meghalt értünk. Ha annyira szeret Isten, miszerint elküldte Jézust, hogy meghaljon érted, akkor szerinted nem szeret annyira, hogy mindenféle egyéb problémádat is megoldja?

  3. Köszönjetek meg Istennek mindent. Bármi is történjen, legyél hálás Istennek! A Biblia nem azt mondja, hogy mindenért legyél hálás, hanem azt, hogy mindenkor, minden helyzetben legyél hálás! Nem kell köszönetet mondanod az életedben történt rossz dolgokért, sosem kell hálásnak lenned a gonosz dolgokért. Nem kell hálásnak lenned a rákért, az autóbalesetért, háborúért vagy bántalmazásért. De Isten azt mondja, hogy mindenben legyünk hálásak. Miért? Mert tudjuk, hogy Isten gondot fog viselni ránk. Tudjuk, hogy ki fogja elégíteni a szükségletünket. Tudjuk, hogy Ő segíteni fog.

  4. Gondoljatok a jó dolgokra. Isten elénk tár egy egész listát, amiről gondolkodjunk, olyan dolgokra, amelyek igazak, tisztességesek, helyesek, tiszták, kedvesek, csodálatra méltók, kiválóak, és méltók a dicséretre. Hol találunk olyan dolgokat, amelyek tiszták, és kedves azokra gondolni? A moziban? Nem nagyon hiszem! A tévében? Kétlem! Egyedül Isten szavában fogunk tiszta, kedves és tisztességes dolgokat találni. Ezért kell olvasnunk, tanulmányoznunk, megtanulnunk, és megtölteni az elménket és a gondolatunkat az Igével. Ézsaiás próféta könyve 26. fejezetének 3. versében ez áll. „Tökéletes békességben tartod azokat, akik bíznak benned, mindazokat, akiknek a gondolata rád irányul." (NLT-fordítás)


Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen irányban halad a gondolatod a leggyakrabban?
  • Milyen helyzetben kell hálásnak lenned Istennek a mai napon?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni, hogy megtanulj Ige-verseket, és felidézhesd Isten ígéretét?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 18.)

Szólj hozzá!

Egy erős kulcs az imádsághoz

2016. december 12. 03:00 - magyarosijulia

„És még valamit mondok nektek. Ha ketten egyetértetek a Földön abban, hogy miért imádkozzatok, megteszi azt nektek az én Atyám a Mennyben. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük." (Máté 18:19-20, TEV-fordítás)

Ha megfigyeled az Úr imáját, észreveszed, hogy visszatükröződik abból a közös imádkozás. „Mi Atyánk... a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma... bocsásd meg a vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vigyél minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól..." (Máté 6:9-13)

Sok ember nagyon sokról lemarad, mert csak egyedül imádkozik. Mégis, amikor Jézus mintát adott nekünk az imádságra, arról beszélt, hogy többen imádkozzunk. Erő van a csoportos imádságban!

Ha nem imádkozol együtt más hivőkkel, akkor nem kapod meg azt a támogatást, amire szükséged van. Az egyik legnagyobb előnyéről maradsz le annak, hogy keresztény vagy. Jézus ezt mondja. „És még valamit mondok nektek. Ha ketten egyetértetek a Földön abban, hogy miért imádkozzatok, megteszi azt nektek az én Atyám a Mennyben. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük." (Máté 18:19-20, TEV-fordítás) Ez a csoportos imádságban levő erő!

Kérdezd meg magadtól! „Kivel imádkozom rendszeresen?" Lehet, azt mondod, hogy még sosem imádkoztál senki mással, és meg is rémiszt a dolog. De elkezdheted lassan. Amikor együtt vagytok öt-hat baráttal, nem kell kötelezően imádkoznod, ha nem szeretnél. Elég, ha ott vagy.

Később, pár hét múlva, amikor már kényelmesen érzed magadat, többször is részt vehetsz a csoport imádságában. Ha ezt megteszed, egy új szintű stabilitást találsz az életedben.

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Ha még sosem imádkoztál más emberekkel, kezdj el hangosan imádkozni, amikor egyedül vagy. A legtöbbször az imámat az autópályán mondom el, vezetek az úton, és hangosan imádkozom. „Uram, nézd, van egy pár dolog, amiről szeretnék ma beszélni veled..."
  • Egy másik javaslat, hogy imádkozz az étkezés előtt. A mi családunk tagjai egymás kezét fogva imádkoznak, és néha egymondatos imát mondunk, „köszönöm-imát" Istennek mindazért, amit értünk tett.
  • Kik azok az emberek, akikhez szívesen csatlakoznál rendszeres imádkozásra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása