Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A kereszt lehetővé teszi az imádságot

2024. szeptember 24. 03:00 - Lencsés Tamás

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

(Róm 8,32)

Mivel Isten mindig jó, a te javadat még a sajátja fölé is helyezi.

Ez a Jó hír: a Király áldozza fel magát a népéért. A mesékben mindenki meghal a királyért, és mindenáron megvédi a királyt. A világon csak egyetlen olyan történet van, ahol a király meghal a népéért. Ezt evangéliumnak hívják.

A kereszténységet egy egyedi történet jellemzi, amely különbözik a világ minden más vallásától. Isten azt mondja, hogy vétkeztél és büntetést érdemelsz. Azonban ez még nem a történet vége. A reményt Pál apostol a rómaiakhoz írt levelének 6. fejezetében lévő 23. versben találjuk meg, ahol a Biblia azt mondja: Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Ez azt jelenti, hogy mivel Isten igazságos, valakinek meg kell fizetnie a bűneidért. Azonban mivel ő egy jó és szent Isten, és szeret téged, ezért tervet készített a megmentésedre. Isten Fia, Jézus Krisztus eljött a földre, és meghalt a bűneidért. Ez a szeretet végső kifejeződése. A Király meghal a népéért, a Pásztor meghal a juhaiért.

Soha senki nem ajánlotta fel, hogy megfizessen a bűneidért, Istent kivéve. Jézus nem a római kormányzat miatt halt meg a kereszten. Ő a szeretet miatt halt meg. Annyira szeretett téged, hogy hajlandó volt meghalni érted, mert ő jó és irgalmas.

Amit Isten érted tett a kereszten, az teszi lehetővé az imádságot.

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Amikor Jézus Krisztus meghalt érted a kereszten, megoldotta a legnagyobb problémádat. Minden más probléma, ami az életedben van, sokkal kisebb ehhez képest. Isten eléggé szeretett ahhoz, hogy meghaljon érted az ő jóságában, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy segítsen a számláid, az egészséged és a kapcsolataid vonatkozásában? Semmi sem túl nagy Isten számára. Azonban az is igaz, hogy semmi, ami fontos neked, nem túl kicsi ahhoz, hogy beszélj vele róla.

Nincs semmi, amit ne tudnál Isten elé vinni imában. Eléggé szeretett ahhoz, hogy meghaljon érted, és eléggé szeret ahhoz, hogy válaszoljon az imáidra.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit nem vittél Isten elé imádságban, mert azt gondoltad, hogy túl nagy vagy túl kicsi?
  • Amennyiben belegondolsz abba, hogy Jézus megoldotta a legnagyobb problémádat a kereszten, hogyan változtatja meg ez az imádsággal kapcsolatos szemléletedet?
  • Mit fogsz ma Istenre bízni, hiszen már rábíztad az üdvösségedet?

Kész vagy Jézust követni?

Akkor imádkozd el ezt az egyszerű imát: „Atyám, elédhozom az összes szégyenemet, megbánásomat, neheztelésemet és aggodalmaimat. Nem akarok többé így élni! Szabadságban akarok élni, és tudom, hogy ezt csak a te Fiad, Jézus Krisztus által találhatom meg. 
Ma megvallom neked a bűneimet, és kérlek, bocsáss meg nekem. Köszönöm neked, Jézus, hogy utat teremtettél számomra a megbocsátásra és elfogadásra annak köszönhetően, amit a kereszten és a feltámadásodban tettél. Alávetem magam neked, mint életem Urának, és követni akarlak életem hátralévő részében. Kérlek, tölts be szereteteddel és reménységeddel, és segíts, hogy hitben járjak. Ezt a te nevedben kérem. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.17.)

 

Szólj hozzá!

Isten egy gondoskodó Atya

2024. július 26. 03:00 - Lencsés Tamás

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”   (1Pt 5,7)

Valószínűleg Te is kerültél már időnként olyan helyzetbe, amikor azt kérdezted: „Istent nem érdekli, hogy mi történik?”. A tanítványok pontosan ezt a kérdést tették fel Márk evangéliumának 4. fejezetében.

Egy csónakban voltak kint a tavon, amikor feltámadt a szél és egyre nagyobbak lettek a hullámok. A víz már  a csónakba is bevert, és az elkezdett megtelni vízzel. Jézus aludt. A tanítványok felébresztették, és feltették neki a legfontosabb kérdést, amit valaha fel lehet tenni: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mk 4,38).

Mi a helyzet veled? Törődik Isten a házad törlesztőrészletével, az egészségeddel, vagy azzal, hogy sikeres vagy-e? Törődik a gyermekeid tanulmányaival, vagy azzal, hogy valaha házasságot kötsz-e? Érdekli Őt a barátoddal folytatott vitád, vagy az, hogy hogy érzed magad ma reggel? Isten erre azt mondja: „Hát, persze, hogy érdekel! Én egy gondoskodó Atya vagyok.”

A Máté evangéliuma 6. fejezetének 31-32. verse ezt mondja: „Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk?, Mit igyunk?, Mit vegyünk fel? ... a ti mennyei Atyátok tudja, hogy szükségetek van ezekre a dolgokra” .

A következő vers így folytatódik: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Mt 6,33).

A Szentírás azt mondja, hogy Istent az életed minden apró részlete érdekli. Ez annyira hihetetlen, hogy szerintem ezt soha nem fogjuk igazán megérteni. Isten egy gondoskodó Isten. Őt az életed minden apró részlete érdekli!

Nemrég bejött egy férfi az irodámba, és ezt mondta: „Keresztény vagyok, de úgy érzem, nem fejlődöm a keresztény életemben. Valahogy megrekedtem egy semleges állapotban.” Azt kérdeztem tőle: „Mit gondolsz, mi lehet a probléma?” Azt válaszolta: „Szerintem az a gond, hogy nem szeretem eléggé Istent.”

„Nem, nem ez a probléma", mondtam. „Nem az a bajod, hogy nem szereted eléggé Istent. A problémád az, hogy nem érted, mennyire szeret Ő téged.”

A szeretet mindig válasz a szeretetre. A Biblia azt mondja: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19). Amikor azt mondod: „Nem szeretem Istent”, az azért van, mert nem érted, hogy valójában mennyire szeret Ő téged. Őt az életed minden egyes részlete érdekli. Ő egy irgalmas és gondoskodó Atya.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az életed melyik területén érzed úgy, hogy most fuldokolsz? Hogyan változtatja meg a körülményeiddel kapcsolatos érzéseidet az a tudat, hogy Isten az életed minden részletével törődik?
  • Miként lenne más az életed, ha Isten országára és igazságára fókuszálnál, majd jobban bíznál benne az életed többi részletével kapcsolatban is?
  • A Biblia azt mondja: „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19). Mit jelent számodra ez az igazság?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.19.)

 

Szólj hozzá!

Ha gyászolsz, tedd meg az első lépést a békesség felé

2023. július 24. 03:00 - Ivanyina Krisztina


csodás gyógyulás | Képmás

„Böjtöltem és sírtam, amíg a gyermek élt, mert azt mondtam: 'Talán az Úr megkegyelmez nekem, és életben hagyja a gyermeket'. De miért böjtöljek, amikor meghalt? Visszahozhatom őt az életbe?" (2Sám 12,22-23 NLT fordítás)

Amikor az emberek rossz híreket kapnak, az első reakciójuk általában az, hogy nem hisszük el. Elutasítjuk az igazságot, mert túl sokkoló és fájdalmas. Szerintünk nem lehetséges. Nem tudjuk elfogadni, hogy ez megtörtént valóságban is. Azt gondoljuk: "Ennek nem szabadna így történnie!".

De aztán lassan érvényre jut a valóság, és azt már nem lehet tagadni. Itt jön képbe a elfogadás. A elfogadás a valóság elfogadása, és ez az első lépés a békességhez vezető úton. El kell fogadni amin nem lehet változtatni.

Csecsemő kisfia halála után Dávid király ezt mondta: „Böjtöltem és sírtam, amíg a gyermek élt, mert azt mondtam: 'Talán megkegyelmez az Úr, és életben hagyja a gyermeket'. De miért böjtöljek, amikor meghalt? Visszahozhatom őt az életbe?" (2Sám 12,22-23 NLT fordítás). Természetesen a válasz „nem”. A gyereke meghalt. Mit keres itt Dávid? Elfogadja azt, amin nem lehet változtatni.

Bármilyen veszteséget fogsz megtapasztalni az életedben, az első dolgod, hogy elfogadd azt, amin nem lehet változtatni.

Az elfogadás nem azt jelenti, hogy abbahagyod a tenni akarást. Az elfogadás nem jelenti azt, hogy nem fáj. Fáj! És az elfogadás nem azt jelenti, hogy jónak gondolod, ami történt. Az elfogadás egyszerűen azt jelenti, hogy tudod, hogy nem tudod megváltoztatni, és egy új valóságban kell továbblépned.

Mit kell elfogadnod, aminek vége az életedben? Lehet, hogy ez egymunka, amin állandóan gondolkozol, hogy vissza fognak hívni, és adnak még egy esélyt. De nem lesz még egy esély.

Lehet, hogy egy kapcsolat, ami már véget ért, de te csak reménykedsz, hogy bármelyik pillanatban visszajönnek az ajtón. De nem jönnek vissza.

Lehet, hogy ez egy olyan életszakasz, amelyet nagyra értékeltél, de most véget ért, és úgy gondolod, hogy meghosszabbíthatod még egy napra. De el kell fogadnod, hogy életednek ez a szakasza véget ért.

Talán egy álom, ami még meg sem történt, de azt érzed, nem adhatod fel. Új álmot, új célt, új jövőképet kell létrehozz az életedre.

Minden – a jó és a rossz – itt van egy időszakra. Amikor az idő lejár, bíznod kell, hogy Isten ellenőrzése alatt tart. Ő a békesség felé vezet, ha készen állsz arra, hogy átadd magad neki és jó tervének.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudhatod, hogy Isten irányít, még akkor is, ha fájdalmad van és gyászolsz?
  • Miért van szükséged valakire, aki kimondja neked Isten igazságát, amikor megpróbálod elfogadni a fájdalmas valóságot? Ki teheti meg ezt számodra?
  • Ha életedre vonatkozóan új álomra van szükséged, készen áll arra, hogy átadd a tervezést Istennek? Hogyan fogod megmutatni neki, hogy készen állsz arra, amit Ő tervezett számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Jézus azt mondja: „Gyere úgy, amilyen vagy!”

2021. április 08. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Míg Jézus el nem jön - SZEMlélek

„Isten megmutatta irántunk való nagy szeretetét azzal, hogy elküldte Krisztust, meghalni értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8 NLT fordítás).

Mindazt, amit Jézus érted tett, szeretetből tette. A Biblia szerint Isten azért teremtett téged, hogy szerethessen. Az egyetlen oka földi életednek, hogy Isten szeressen.

Isten nem csak azt mondta, hogy szeret téged; hanem ki is mutatta ezt. A Biblia azt mondja: „Isten megmutatta irántunk való nagy szeretetét azzal, hogy elküldte Krisztust, meghalni értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8 NLT fordítás). Azt mondja: „amikor még bűnösök voltunk”. Mielőtt még te tudtad volna, hogy szükséged van Istenre, Jézus már meghalt érted.

Van egy tévhit, ami szerint meg kell tisztulnod a tetteidtől, mielőtt Istenhez juthatsz. Az emberek azt mondják: „Először néhány dolgot rendbe kell hoznom életemben, és majd azután megyek Istenhez.” Nem! Isten elé járulhatsz – a jó, a rossz és a kellemetlen – problémáiddal is.

Ez pont olyan, mint a fogorvosi látogatás előtti fogmosás. Azért teszed, hogy tisztának látszódjanak a fogaid! De vajon miért csinálunk ilyen dolgokat?

Isten azt mondja: „Nem kell megtisztulnod a tetteidtől. Hozd csak el nekem az összeset! Hozd el nekem minden problémádat és minden zűrzavart az életedből! Nálam mindenre megtalálod a választ. Gyere úgy, ahogy vagy!”

A húsvét megmutatja Isten irántad való szeretetének mélységét. A Biblia azt mondja: „Segítséget fog küldeni az égből, hogy megmentsen engem szeretete miatt” (Zsolt 57,3 TLB fordítás). Ezt tette Jézus húsvétkor. A mennyből lejött, hogy megmentsen téged szeretetével. Tehát Isten elé hozhatod problémáidat, mert szeret téged, és megvannak a megoldásai rájuk.

Ha nem cselekszel Istennek ezen jó híre alapján, akkor Jézus Krisztus halálát és feltámadását elvesztegeted, és nem hoznak változást életedben. Nem elég felismerni Isten ajándékát, el is kell fogadnod azt.

„Megmenekülsz, ha őszintén mondod: »Jézus az Úr«, és ha teljes szívedből hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból. Isten elfogad téged és megment, ha valóban elhiszed ezt, és megosztod másokkal is” (Róm 10,9–10 CEV).

Isten nem azt kéri tőled, hogy olyan ígéretet tégy, amit nem tudsz betartani. Isten azt kéri tőled, hogy higgy egy ígéretben, amit csak Ő tud betartani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed mely részét próbálod megtisztítani, mielőtt Istenhez közelednél? Elhagynád ezt a szokást?
  • Mit jelent számodra a húsvét? Hogyan segít az ünneplés közelebb kerülni Istenhez?
  • Hogyan tükrözi életed azt a leírhatatlan szeretetet, amit Isten kínál számodra? Ha nem fogadtad el ezt a szeretetet, elfogadod ma?

Gyere úgy, amilyen vagy!

A Biblia azt ígéri: „Megmenekülsz, ha őszintén mondod: »Jézus az Úr«, és ha teljes szívedből hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból. Isten elfogad téged és megment, ha valóban elhiszed ezt, és megosztod másokkal is” (Róm 10,9–10 CEV fordítás).

Nem kell megtisztítanod az életedet, mielőtt Istenhez jönnél üdvösségért. Úgy kell jönnöd, amint vagy, de készen arra, hogy megbánd bűneidet, és átadd életedet Istennek. Ha készen állsz erre, mondd el a következő  imádságot:

„Kedves Jézus, megígérted, hogyha hiszek benned, akkor üdvözülök. Minden, amit valaha rosszul tettem, bocsánatot nyer, megtalálom életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Megvallom, bűnös vagyok, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom abban, hogy amikor azt mondod, ha teljes szívemből hiszek benned, akkor te meg fogsz menteni. Uramként fogadlak életembe. Ma  életem minden területét átadom neked. 

Életem hátralévő részét arra szeretném használni, hogy önmagam helyett téged szolgáljalak. Másoknak is tovább akarom adni megmentő szeretetedet. Életem elkötelezem neked, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imádságot, és elfogadtad Jézust, kérlek írd meg (angolul) a rick@pastorrick.com címre! Rick pásztor szeretne neked küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen a Jézussal való utazásod kezdetén.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.01.)

Szólj hozzá!

Négy lépés a megbocsájtás felé

2021. március 24. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-resize_5.jpg

„Szabaduljatok meg minden keserűségtől, haragtól, dühtől, civakodástól és rágalmazástól, valamint a rosszindulat minden formájától! Legyetek egymással kedvesek és könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten megbocsátott nektek Krisztusban!” (Ef 4,31–32).

Ha te is a többséghez tartozol, akkor valószínűleg félreérted, mit jelent a megbocsátás. És mivel nem érted mi a megbocsátás, nehezedre esik, hogy megbocsáss.

Jézus követőjeként szükséges, hogy értsd, mi a megbocsátás. A Biblia egyértelműen arra hív minket, hogy bocsássunk meg egymásnak. Pál levele a galatákhoz 6. fejezetének 1. versében ezt olvassuk: „Testvéreim, ha közületek valaki bűnbe esik, ti, akik a Szentlélek által éltek, kedvesen igazítsátok helyre az ilyen embert!”

Ha tehát Isten azt várja tőlünk, hogy megbocsássunk, hogy is néz ki az egészséges, biblikus megbocsátás? A következő négy dolgot kell tenned, amikor meg kell valakinek bocsátanod:

1. Ismerd el, hogy senki sem tökéletes! Ha valakit utálunk, hajlamosak vagyunk őt rossz szemszögből nézni. Ha teli vagyunk haraggal, keserűséggel és fájdalommal, képesek vagyunk nem emberként kezelni a másikat, aki megbántott, és úgy bánunk vele, mint egy állattal. De mindannyian egy csónakban evezünk. A Biblia azt mondja: „Nincs ember, aki mindig csak jót cselekedne, és sohase vétkezne” (Préd 7,20 NLT). Mindannyian tökéletlenek vagyunk.

2. Mondj le az elégtételről! Ez a megbocsátás lényege. A Biblia azt mondja: „Soha ne álljatok bosszút magatokért! Hagyjátok ügyeteket Istenre, ő megfizet azoknak, akik azt megérdemlik”  (Róm 12,19 TLB). Ne végy elégtételt! Még ha úgy is érzed, hogy jogod lenne rá, akkor se tedd! Ha nagyon mélyen van benned egy sérelem, akkor lehet, hogy újra és újra el kell kötelezned magad, hogy lemondasz az elégtételről. Bármi legyen is a helyzet, bízd a dolgot Istenre!

3. Válaszolj jóval a rosszra! Emberileg szinte lehetetlen a rosszra jóval válaszolni. Ehhez szükséged van Isten segítségére. Arra, hogy Jézus szeretete teljesen betöltsön. MiértMert „[a szeretet] nem rója fel a rosszat” (1Kor 13,5). Amikor a rosszra jóval tudsz válaszolni, akkor tudni fogod, hogy már teljesen elengedted a rosszat, amit elkövettek ellened.

4. Összpontosíts újra Isten életedre vonatkozó tervére! Amíg arra az emberre koncentrálsz, aki megbántott, ő irányít téged. Sőt a helyzet rosszabbodhat: ha nem bocsátasz meg a másiknak, a viselkedésed elkezd az övéhez hasonlítani. Tehát ne a sérelmedre koncentrálj, és ne a személyre, aki azt okozta. Ehelyett figyelj inkább arra, hogy mi Istennek a célja a te életeddel, mert ez hatalmasabb minden problémánál vagy fájdalomnál, amivel most épp szembenézel.

Ne adj még egy napot a haragnak! Ha beleragadtál egy másik ember okozta fájdalomba, menj végig ezen a négy lépésen, mozdulj ki belőle, és kezdd el élni azt az életet, amire Isten teremtett téged!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A mai Napi Remény üzenetben Rick pásztor négy dolgot osztott meg, ami szükséges ahhoz, hogy másoknak megbocsássunk. Te melyik lépéssel birkózol meg legnehezebben? Melyikkel a legkönnyebben?
  • Mikor próbáltál te magad elégtételt szerezni ahelyett, hogy Istenre bíztad volna, hogy megfizessen? Mit tanultál ebből a helyzetből?
  • Fel tudsz idézni olyan esetet, amikor a rosszra jóval válaszoltál? Hogyan oldódott meg a helyzet? Mit tanultál belőle?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.17.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása