Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ki irányítja a jövődet?

2018. június 27. 03:00 - K. Juc

„Mi pedig tudjuk, hogy Isten mindent a javukra fordít azoknak, akik Istent szeretik és akiket elhívott az ő céljaira." (Róma, 8:28, NLT fordítás)

Image result for God controls future

Az egyik legnagyobb félelem, amellyel mindannyian szembesülünk, a jövőtől való félelem. Félelemmel gondolunk arra, hogy mi lesz majd a jövőben a családunkkal, a barátainkkal, a munkánkkal, a közösséggel, ahová tartozunk, vagy bármi egyéb dologgal kapcsolatban.

Ez természetes reakció, mivel nem mi irányítjuk a dolgok alakulását. De ez a felismerés arra kellene, hogy ösztönözzön, hogy még jobban bízzunk Istenben.

Lehet, hogy nem mi irányítjuk a jövőnket, Isten viszont teljes mértékben. Ő teremtette az egész világmindenséget. Ha ahhoz lenne kedve, egy csettintéssel véget vetne neki. Ő viszont a történelemre vonatkozó tervének végrehajtásán dolgozik. Egyre inkább a csúcspont felé mozgatja a történelmet. Egy nap Jézus Krisztus vissza fog jönni a Földre. Ezt semmi nem tudja megakadályozni. És ahogy a világtörténelem eseményeit erre a napra fókuszálva alakítja, ugyanúgy a te életedben is egy célt igyekszik megvalósítani - ha hagyod, hogy ezt tegye.

A Biblia szerint: „Mi pedig tudjuk, hogy Isten mindent a javukra fordít azoknak, akik Istent szeretik és akiket elhívott az ő céljaira." (Róma, 8:28, NLT fordítás).

Isten Igéje nem azt mondja, hogy minden jó. Azt sem mondja, hogy minden történést Isten idéz elő. Nem ő okozza a háborúkat vagy a rákot. De a nemi erőszakot, az abortuszt, a bántalmazást vagy a molesztálást sem ő okozza. Ő nem okoz semmi rossz vagy gonosz dolgot. Azt mi tesszük. Isten megadja nekünk a választás szabadságát. És gyakran a gonoszság az ára ennek a szabadságnak.

A Biblia viszont azt mondja, hogy Isten mindent úgy intéz, hogy a végeredmény jó legyen. Ha bízom benne, akkor az életem ostoba, gonosz és rossz döntéseit valami jóra használja fel. A Róma 8:28-ban található ígéret nem mindenkinek szól. Azoknak szól csak, akik „szeretik Istent”. Azoknak szól, akik bíznak Istenben és így szólnak: „Itt van, Uram. Vedd el az életem összes törött darabját és rakd őket össze.”

Ezért nem aggódom, amikor naponta elolvasom az újságok főcímeit. Nyilvánvaló, hogy sok probléma van ma a világban, de mégis Isten az, aki mindent kézben tart. Isten továbbra is egy csúcspont felé irányítja a történelmet. És Isten még mindig afelé irányítja a népének az életét, ami a legjobb nekik.

Egy nap Isten mindent megvalósít az ő terve szerint.

Mivel Isten kezében van az irányítás, mindenben bízhatunk benne – az életünkben levő jót, rosszat és szégyellnivalót is beleértve.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Hogyan segít téged jobban bízni Istenben az a tudat, hogy Ő irányítja a dolgokat?
  • Miként láttad Istent felhasználni egy rossz döntést arra, hogy valami jót hozzon ki belőle?
  • Melyik az a jövővel kapcsolatos félelmed, amit át tudsz ma adni Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.20.)

Szólj hozzá!

Isten terve a számodra a Menny

2018. április 09. 03:00 - Erika1832

"Isten azt mondja, Ő el fog fogadni és fel fog menteni miket –"nem bűnös"-nek nyilvánít minket -, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És mindannyian így menekülhetünk meg, ha Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk.” (Róma 3:22, TLB-fordítás)

daniel-pascoa-267957-unsplash.jpg

A Biblia azt mondja, "A jó hír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Hit által van a megigazult embernek élete." (Róm 1:17, NLT-fordítás). Isten Igéje azt is mondja, "Kegyelemből vagytok megmentve, hit által, és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka; nem cselekedetek által, hogy senki ne tudjon dicsekedni." (Efézus 2:8-9, NIV ford.).

A jó hír az, hogy Jézus halála és feltámadása megnyitotta az utat számunkra Istenhez. Más szóval, csak a Jézus Krisztusba, Isten Fiába vettet hitünk által juthatunk a Mennybe.

Hogyan tudjuk kifejezni a Krisztusba vetett hitünket? Erre van egy egyszerű útmutató a Bibliában:

Ismerd el, hogy szükséged van a Megváltóra

Egyedül nem tudsz eljutni Istenhez, mert bűnös vagy és elrontottad a dolgot. A Mennyország tökéletes, te viszont nem vagy tökéletes.

De a Biblia azt mondja, "Ha bevalljuk bűneinket, ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól"  (1Jn 1:9, NIV-fordítás). És Pál apostol ezt mondja: "Isten azt mondja, Ő el fog fogadni és fel fog menteni miket –"nem bűnös"-nek nyilvánít minket -, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És mindannyian így menekülhetünk meg, ha Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk.” (Róma 3:22, TLB- fordítás).

Higgy Jézusban

A Biblia azt mondja, "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz." (Ap.Csel. 16:31, NLT-fordítás). Ez azt jelenti, hogy higgyük el, hogy Jézus valóban az, akinek a Biblia mondja Őt, és bízzunk Őbenne a jövőben teljes mértékben. Jézus azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (János 14:6, NIV-fordítás).

És a Krisztusba vetett hitünknek meg is kell nyilvánulnia az életünk folyamán: "Ha száddal megvallod, hogy Jézus az Úr, és hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, meg fogsz menekülni. Mert a mi hitünk által állt helyre a kapcsolatunk Istennel, és a megvallásunk által menekülünk meg...  Mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, meg fog menekülni.”  (Róma 10:9–10, 13, GNT ford.).

Valld meg, hogy elkötelezed magad Jézusnak

Mondd el Jézusnak, hogy rá bízod az egész életed. Mondd el neki, hogy hiszel benne és az ígéreteiben. Jézus azt mondta: "Ha bízol bennem, akkor nem csak bennem bízol, hanem Istenben is, aki elküldött engem, és, amikor engem látsz, azt is látod, aki küldött engem. Fényként jöttem, hogy világítsak ebben a sötét világban, hogy mindenki, aki belém helyezi a bizalmát, többé ne maradjon sötétségben." (János 12:44-46, NLT-fordítás).

Támaszkodj Isten ígéreteire

A János 3:16-ban található ígéretre bátran támaszkodhatsz: "Mert Isten úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindenki, aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (NLT fordítás). Nem számít, mit tettél, vagy hogy milyen régóta csinálod azt, Isten azt ígéri, hogy mindenki, aki hisz Jézusban, örökké élni fog vele a Mennyben.

Imában kötelezd el magad Krisztusnak

Ha még nem hiszel Jézusban, és nem kötelezted el magad, hogy követed Őt, ne várj tovább. Mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, Te azt ígérted, hogy ha hiszek benned, akkor te megbocsájtod mindazt, amit eddig rosszul tettem, hogy tudni fogom az életem célját, és egy nap majd befogadsz a Mennybe, a te örökké létező országodba.

Bevallom Neked a bűnömet, és hiszem, hogy te Isten vagy, az én Megváltóm. Befogadlak az életembe mint az én Uramat. Ma átadom neked életem minden területének az irányítását. Átadom a vezetés jogát neked.

Jézus, a te szeretetedben szeretnék nyugalmat találni. Köszönöm, hogy ezt nem kell kiérdemelnem és nem kell megdolgoznom érte. Az életem mostantól úgy szeretném élni, hogy Téged, és nem magamat szolgálom. Alárendelem és átadom az életem Neked, és kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.02.)

Szólj hozzá!

Istent semmi nem lepi meg

2018. március 31. 03:00 - daniella_89

"Még teljes formát nem öltött testemet már látták szemeid; könyvedben meg voltak írva a nekem szánt napok már az előtt, hogy egy is eljött volna." (Zsoltárok 139:16, NIV fordítás)

1_3.jpg


Isten mindent tud a hibáidról, kudarcaidról, az érzéseidről, a csalódásaidról, és azt is tudja, mit tartogat számodra a holnap. Ő ismeri a jövődet.

A Biblia elmondja, hogy még mielőtt megszülettél, Isten már ismerte a jövődet: "Még teljes formát nem öltött testemet már látták szemeid; könyvedben meg voltak írva a nekem szánt napok már az előtt, hogy egy is eljött volna." (Zsoltárok 139:16 NIV fordítás)

Isten az Ő látószögéből egyszerre képes látni a múltat, a jelent és a jövőt. Ez nagy bizalmat kellene, hogy ébresszen bennünk Őiránta. Számomra vigasztaló, hogy Ő mindent tud, ami történni fog az életemben. De Ő nemcsak ismeri a jövőt, hanem ott is van velünk a jövőben. Nem csak naponta van velünk. Ő a jövőben is velünk jár.

Isten már felkészült mindenre, amivel szembe fogsz nézni holnap, a következő héten vagy a következő hónapban. Azt, hogy mit tartogat a jövő, te nem tudod, de Isten tudja. Soha semmi nem éri Őt meglepetésként, és nem mondja: "Ó, tényleg?"

A következő hónapban vagy a következő évben lehet, hogy egy válsághelyzettel kell szembenézned, és talán felteszed majd a kérdést, hogy "Mi történik? Hol van Isten?" De Isten ott van veled végig. Ő ott lesz veled a jövőben is, és Ő fel van készülve mindenre.

Ha Isten ismeri a jövőmet, akkor hozzá kellene fordulnom tanácsért is. Ő tudja, mi fog történni: "Kiáltsatok hozzám és én válaszolok. Csodálatos és rendkívüli dolgokat mondok el, amire sosem jönnél rá magadtól" (Jeremiás 33:3, MSG ford.)

Isten elmondhat olyan dolgokat, amelyekről nem tudsz. Nem fogja az egész életedet kiteríteni előtted, elmondva mindent, ami történni fog. Ha ezt tenné, akkor valószínűleg nagyon elcsüggednél vagy hatalmába kerítene a büszkeség, vagy esetleg mindkettő. Ehelyett Ő apránként hozza a tudomásodra - mindig csak egy keveset.

A következőt tanácsolnám neked: amikor reggel felébredsz, menj végig a napi teendőiden az Úrral, és imádkozz így: "Atyám, te már látod ezt a napot, ami ma előttem áll. Te már előre tudsz minden zavaró tényezőről, amivel szembe kell nézzek, és tudsz minden válságról. Tudod, ha esetleg defektet kapok a kocsival, ha esetleg lekésem a repülőt... Te tudsz minden fájdalomról, ami ér, és még arról is, hogy esetleg kiöntöm a kávémat. Te már látod mindezeket. Kérlek, add meg nekem a mai naphoz szükséges erőt!"

Isten pontosan tudja, mire van szükséged, mert ő már látja, hogy mivel kell majd szembenézned. És Ő megadja neked, amire szükséged van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért csüggednek el néhányan, amikor megtudják, hogy Isten egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt?
  • Mit tesz Isten az életedben most, ami talán arra készít fel, amivel a jövőben kell szembenézned?
  • Miért próbálja meg sok ember különféle módszerekkel megtudni a jövőt?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.24.)

Szólj hozzá!

Hinned kell, hogy lásd

2018. január 07. 03:00 - Abidzsil

,,A hit az, hogy bízunk abban, hogy amit remélünk, valóban meg fog történni, és bizonyosságot ad számunkra azokról a dolgokról, amiket nem láthatunk.” (Zsidókhoz írt levél 11:1, NLT fordítás)

galaxy.jpg

Hit által látjuk a jövőt. Ez azt jelenti, hogy előbb hiszük valamit, aztán meglátjuk. A Zsidók 11:1 ezt mondja: ,,A hit az, hogy bízunk abban, hogy amit remélünk, valóban meg fog történni, és bizonyosságot ad számunkra azokról a dolgokról, amiket nem láthatunk.” (NLT ford.)

Hogyan látod hit által a 2018-as évet?

Nagyon sok ember azt mondja: ,,Hiszem, ha látom!” Isten azt mondja, valójában ennek pont az ellenkezője igaz: ,,Akkor fogod látni, ha előbb hiszed.” Nagyon sok dolog van az életben, amit előbb hinnünk kell ahhoz, hogy láthassuk.

1961-ban a Szovjetunió kiküldte az első űrhajóst az űrbe. Mikor az űrhajós visszatért a Földre, a szovjet vezető, Hruscsov kijelentette, hogy az űrben nem láttak semmiféle istent.

Körülbelül 10 hónappal később az Egyesült Államok is kiküldte John Glennt az űrbe. Háromszor megkerülte a Földet a Mercury-program keretében, majd amikor visszajött, ezt mondta a világnak: ,,Mindenhol Istent láttam! Láttam a dicsőségét a galaxisban,  láttam a fényét az univerzumban, és láttam a fenségét a csillagokban.”

Melyiküknek volt igaza? Mindkettőjüknek. Jézus azt mondta: ,,Ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Isten országát." (János 3:3, NLT fordítás) Amíg nem történik meg egy szellemi átformálódás az életedben, túlságosan szűk látókörű vagy ahhoz, hogy meglásd, mit szeretne tenni az életeddel Isten.

Wernher von Braun, az amerikai űrprogram korai szakaszának egyik vezető tudósa azt mondta: ,,Hit nélkül soha nem születtek nagy dolgok a történelemben.”

Hitre van szükség ahhoz, hogy egy tudós elhiggye, hogy képes kiküldeni egy embert a Holdra.  Hitre van szüksége egy építészmérnöknek ahhoz, hogy meg tudjon tervezni egy épületet, mert először el kell hinnie, hogy az lehetséges. Hit kell egy sportolónak, hogy gyakoroljon és elmenjen az Olimpiára, mert hinnie kell, hogy teljesíteni tud. Hit kell egy szobrásznak és egy festőnek is ahhoz, hogy megalkosson egy szobrot vagy egy festményt. Előbb hinnünk kell ahhoz, hogy megláthassunk valamit. Ez egy univerzális alapelv az életben.

Higgy Isten szeretetében és vezetésében, amikor belépsz 2018-ba. Higgy benne, még mielőtt látnád. Bízz Isten ígéreteiben, és bízz abban, ahogyan munkálkodik az életedben az új évben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, mit szeretne elvégezni rajtad keresztül Isten 2018-ban?
  • Hogyan befolyásolja a hited azt, hogy milyen célokat tűzöl ki?
  • Miért akarja Isten, hogy előbb higgyünk, ahelyett, hogy megmutatna nekünk dolgokat, még mielőtt hinnénk?

*(Daily Hope by Wick Warren, 2017.12.31.)

Szólj hozzá!

Találj olyan barátokat, akik építenek téged

2017. október 14. 03:00 - Lilla:)

"Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" (I. Korinthus 15:33.)

Őszintén egyetértek azzal, hogy Isten azt szeretné, legyenek nem-hívő barátaid. Isten szeretné hogy mindenkit szeress, légy kedves mindenki irányába és légy képes bárkinek segíteni. Ha nincs egyetlen nem-keresztény barátod sem, akkor nem lesz körülötted senki, akinek hallania kellene az Örömhírt.

A legjobb barátaidnak viszont kereszténynek kellene lenniük, erős hívőknek.

Mindig sokkal egyszerűbb valakit lehúzni mint felemelni. Ezért kell megbizonyosodnod afelől, hogy azok az emberek akikkel időt töltesz a jó irányba terelnek. Nekik építeniük kellene téged, nem pedig eltörni.

Hol szeretnél lenni 10 év múlva? Milyen ember szeretnél lenni? Mondj nekem magadról két dolgot és én megmondom hol leszel anélkül, hogy ismernélek. Mondd el nekem, hogy milyen emberekkel töltöd az időd és miket olvasol. Ez a két tényező meghatározza a jövődet.

A Biblia azt tanítja, hogy "Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!" (I. Korinthus 15:33.)

A barátaid túl fontosak ahhoz, hogy csak véletlenszerűen válassz. Céltudatosnak kell lenned. Ezért van szükséged egy gyülekezeti otthonra. Ismerkedj meg a gyülekezeti tagokkal. Építs kapcsolatokat. Csatlakozz egy kiscsoporthoz.

Vagy indíts te egy csoportot! Gyűjts össze néhány keresztény barátot a munkahelyről vagy a szomszédságból és kezdjétek el együtt tanulmányozni a Bibliát mondjuk ebéd alatt. Szükséged van keresztény barátokra. Tégy lépéseket azért, hogy építsd ezeket a kapcsolatokat!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Nézd meg életed kulcsbarátságait. A legközelebbi barátaid hogyan segítik a lelki elköteleződésed - segítik egyáltalán?
  • Hogyan veszed észre, hogy egy barátság rossz azért, mert te - vagy valaki más - szerencsétlen döntést hozott a múltban?
  • Mit tehetsz azért, hogy több keresztény barátot szerezz ezen a héten?
  • Hogyan lehetsz te olyan barát, aki másokat épít?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.07.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása