Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A küldetésedet magától Istentől kaptad

2013. március 06. 03:00 - husztin

"Ahogyan nekem is küldetést adtál a világban, én is küldetést adok nekik a világban" (Ján.17:18, MSG ford.)

help.jpg

Ha Jézus Krisztus követője vagy, Isten küldetést adott neked. Nem azért vagy itt, hogy a helyet foglald a világban; nem is azért, hogy a saját egyéni céljaid után fuss.

Neked megbízásod van egyenesen Istentől. Ha egyszer a családba kerültél, az életed megváltozik és új értelmet nyer. Az életed már nem rólad szól többé, hanem Isten munkájáról.

A te küldetésed Istennek az egész történelemre vonatkozó missziós tervébe illeszkedik bele. Isten azért alkotott mindent a világban, mert Ő egy családot akart. Nem Földre, más bolygókra vagy csillagokra volt szüksége. Ő mindent azért teremtett, mert tudta, hogy néhányan közülünk szívesen lennénk részesei az Ő családjának.

A küldetést, amit Isten Jézusnak adott, Ő most Krisztus Testére, az Egyházra bízza. Azt akarja, hogy más embereket is hozzunk az Ő családjába. Jézus így fogalmaz: ”Ahogyan nekem is küldetést adtál a világban, én is küldetést adok nekik a világban. (Ján 17:18, MSG ford.)

Amint megismertük Jézust, indulnunk kell! Beszélnünk kell a barátainknak és a családunknak Róla. De nem állhatunk meg ennyinél. Isten nem teremtett olyan embert, akit ne akarna megmenteni. Ő mindenkit szeret – az egész földön.

Isten azt akarja tőlünk, hogy mindenhol beteljesítsük ezt a küldetést: a családunkban, a közösségünkben és a környezetünkben. Az Ő küldetése az életedben egyszerre globális és lokális, egyszerre helyi és világméretű. A Biblia ezt mondja:

"Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. Azért helyeztelek ide, hogy más nemzetek számára világosság légy; el kell vinned  szabadító erőmet a földön mindenkihez. (Ézs.49:6,  CEV ford.)

Ez Isten terve a világra nézve. Ez az Ő küldetése a te számodra. Azt akarja, hogy mindenki a világon megismerje Őt. Téged akar használni, hogy ez megtörténjen. Isten ezt nem csak papoknak, lelkipásztoroknak vagy misszionáriusoknak mondja. Ha az Ő családjához tartozol, ezt a küldetést rád is bízza!

Beszéljünk róla:

  • Lehetséges, hogy változtatnod kell az életeden annak érdekében, hogy követhesd Isten tervét? Ha igen, hogyan?
  • Hogyan fogod betölteni missziós küldetésed ebben a hónapban?

 

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 02. 27.

Szólj hozzá!

Különleges vagy – Hidd el!

2012. augusztus 19. 03:00 - szateri

"Csak az érdekel, hogy célhoz érjek, és elvégezzem a feladatot, amit az Úr Jézus bízott rám: hogy hirdessem az örömhírt Isten kegyelméről." (Apcsel 20:24, egyszerű fordítás)

Te vagy a világon az egyetlen, aki élni tudja az életedet. Senki nem tudja helyetted élni, és senki sem versenyez veled azért, hogy elvégezhesse a feladatot, amit Jézus neked szánt.

Végy egy mély levegőt, és pihenj meg ebben az igazságban: Isten a lelki ajándékok, szenvedélyek, képességek, személyiségjegyek és tapasztalatok olyan keverékével teremtett téged, amikből fakadóan csak te lehetsz önmagad. Más nem tud lemásolni téged, te pedig nem vagy képes rá, és nem is kell, hogy lemásolj másokat. Eredeti mestermű vagy egyenesen Isten kezéből.

Az egyediséged ugyanakkor azt is jelenti, hogy egyedül te tudod beteljesíteni azt a küldetést, amire Isten kijelölt.

Isten diplomás asszisztense, Pál így mondja: "Csak az érdekel, hogy célhoz érjek, és elvégezzem a feladatot, amit az Úr Jézus bízott rám: hogy hirdessem az örömhírt Isten kegyelméről." (Apcsel 20:24, egyszerű fordítás)

Az életünkből egyetlen drága percet sem szabad arra pazarolni, hogy olyasmikkel foglalkozzunk, amik nem fontosak, ha emiatt a fontos dolgok háttérbe szorulnak.

Soha nem késő elkezdeni hűségesen keresni azt a küldetést, amit Isten adott – azt, amit egyedül te tudsz betölteni.

Talán azt hiszed, nem vagy elég tehetséges ahhoz, hogy Isten használni tudjon. De az igazság az, hogy Isten pontosan azokkal a képességekkel teremtett meg téged, amik kellenek ahhoz, hogy megtedd, amit kér. Isten egyedülálló, csodálatos módon teremtett.

Beszéljünk róla!

Minden, amit Isten eddig tett érted, beleértve a megváltásodat a bűnös bukásaidból, közelebb visz a sikerhez és dicsőíti Istent. Gondolj vissza az életedre! Milyen specifikus módokon készített téged Isten arra, hogy betöltsd a célt, amit adott neked?

Mit változtatnál az életeden, ha valóban elhinnéd, hogy Isten egy személyre szabott küldetéssel teremtett, amit csak te tudsz elvégezni?

Daily Hope by Jon Walker, 2012.08.12.

Szólj hozzá!

A küldetésed Istentől jön

2011. december 22. 03:00 - szateri

"Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Máté 28:19-20)

 

Mindannyiunknak van egy küldetése. Amikor belépünk Isten családjába, Ő maga adja nekünk a küldetést, hogy segítsünk ebben másokat is. Isten mindenkit szeret, ezért nincs a földkerekségen senki, akit ne akarna a családjában látni.

Jézus ezt mondja: "Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Máté 28:19-20)

Amikor Jézus azt mondja az Egyháznak, hogy menjen el "minden néphez", akkor nem országokról beszél, hanem népcsoportokról. Azt mondja, menjünk el minden törzshöz, népcsoporthoz, és tegyük őket tanítvánnyá.

             

Ma a világon 13.000 népcsoport él; ezek közül 6.350-ben vannak gyülekezetek, de a népességnek csak mindössze 2 százaléka keresztény. A kereszténység mára eljutott minden nagy népcsoporthoz a világon.  

Mégis még ma, 2000 évvel Jézus kereszthalála után is van 3.800 olyan népcsoport, akiknek nincs gyülekezetük a saját nyelvükön. Miért? A válasz egyszerű: mert minket ez nem zavar. Túlságosan el vagyunk foglalva a saját életünkkel ahhoz, hogy törődjünk azokkal, akik haldokolnak lelkileg. Ahelyett, hogy ennek a 3.800 népcsoportnak beszélnénk Jézus szeretetéről, alapvetően azt mondjuk nekik: "jussatok csak pokolra." 

A feladat valóban nagy. Isten missziója az egész világra kiterjed. De ez a misszió nem teljesíthetetlen, sőt, mit több: valójában elkerülhetetlen. A Nagy Küldetés be fog teljesülni. Ez egy bizonyosság, hiszen a Biblia is tényként beszél a beteljesüléséről a Jelenések 7:9-ben: "Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve."

Eljön a nap, amikor emberek fognak megállni Jézus trónja előtt minden létező népcsoportból. Számunkra csak egy dolog lehet kérdés: a mi generációnk lesz az, amelyik ezt eléri? Vagy kivonjuk magunkat a felelősség alól, és továbbadjuk azt másnak? Egy másik generációé lesz a kiváltság, hogy betöltheti a Nagy Küldetést, amiért Isten megteremtette ezt az egész világot?

Téged mi tart vissza attól, hogy teljesítsd a küldetésed? Vajon idén karácsonykor milyen módon kéri a segítségedet Isten a Nagy Küldetés betöltésében?

Daily Hope By Rick Warren, 2011.12.15.

Szólj hozzá!

Istennek terve van az életedre nézve

2011. július 07. 03:00 - kohutnemarti


"...És állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." Zsidók 12:1c


Már sokszor elmondtam, hogy Istennek terve van az életeddel. De hangsúlyozni szeretném, hogy az ő terve, amit Pál a mai igében versenypályaként ír le, személyreszabott a Te számodra, és csakis a Te számodra.

Az a versenyt kellene futnod, amit Isten készített neked. Nem azt a versenypályát, amit te szántál saját magadnak, nem is azt, amit mások terveztek el számodra vagy amit a kultúra állít eléd. Azt a pályát kell megfutnod, amit Isten tervezett számodra. Ha megpróbálsz bármilyen más útirányt választani, elbuksz és elkedvetlenedsz.

Azért csalódott manapság rengeteg ember, mert másoknak próbálnak tetszeni. Mások elismeréséért élni egy olyan terhet jelent, ami visszatart Téged. Meg kell állnod!

Hogyan tudod meg, hogy melyik versenypályát szánta Neked Isten? Nézd meg a FORMÁ-d. A FORMÁd a Lelki ajándékaid, Szíved, Képességeid, Személyiségjegyeid, Élményeid. Mire van ajándékod? Mi az, amit szeretsz? Mik a képességeid? Milyen a személyiséged? Mik a tapasztalataid?

Isten nem akar nyulakat repülni vagy sasokat úszni látni. Arra a feladatra lettek formálva, amit tenniük kell, és Téged is olyanná formált Isten, ami a feladatodhoz szükséges. Ezért hagyd abba a versenyzést mások pályáján és kezdj el futni azon, amit Neked szánt az Úr!

(Daily Hope by Rick Warren, 2011. június 30.)

Szólj hozzá!

Az érettség jele

2011. június 23. 00:05 - szateri

"Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek." (János 15,8)
Istennek terve van az örökkévalóságra, neked pedig megvan a magad része a tervben. Az Úr azt akarja, hogy lelki érettségre juss, hogy minél több "gyümölcsöt" tudj teremni.
 
A legjobban talán ezzel a képpel tudom leírni: Honnan tudod, hogy paradicsompalánta már felnőtt érett korba? Onnan, hogy paradicsom terem rajta. Honnan tudod, hogy egy almafa érett? Onnan, hogy alma terem az ágain. Honnan tudod, hogy egy ember fizikailag érett? Onnan, hogy képes utódokat nemzeni. Honnan tudhatjuk tehát, ha lelkileg érettek vagyunk? Onnan, hogy lelki "utódaink születnek", vagy ahogy a mai igevers mondja, gyümölcsöt termünk. 
 
Na de mi számít gyümölcsnek? A Biblia a "gyümölcs" szót sok különböző kontextusban használja. Jelentheti a bűnbánat gyümölcsét, a Lélek gyümölcseit (szeretet, öröm békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás), a megválaszolt ima gyümölcsét, és a gyümölcsöt, amit egy másik keresztény jelent – a lelki utódot.
 
Isten azt akarja, hogy sok gyümölcsöt teremj, hogy sok új keresztény szülessen (térjen meg) általad. Ezek az lehetnek emberek a családodból, a közösségedből, vagy bárhonnan a világból.  
 
Az Apcsel. 1. része a következőt tanítja: "Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában, Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig." (Apcsel 1,8) Jeruzsálem a családodat és a barátaidat jelképezi, Júdea a közösségedet, környezetedet, Samária a nemzetközi kapcsolataidat, a föld végső határa pedig a globális elhívásodat.
 
Ha azt szeretnéd, hogy Isten megáldja az életedet, a családodat, a pénzügyeidet, az egészségedet és a kapcsolataidat, akkor magadévá kell tenned Isten tennivalóit! Ő egy királyságot épít: egy gyülekezetet, egy lelki családot az örökkévalóságra. Azt akarja, hogy az elveszetteket megtalálják. És itt jössz be a képbe te. Minél inkább magadévá tudod tenni Isten tennivalóit, annál inkább meg fogja áldani az életed.
 
Ahelyett, hogy azt kérnéd: "Uram, áldd meg a terveimet.", imádkozz így: "Uram, segíts, hogy azt csináljam, amit te megáldasz." Ez az első lépés a lelki érettségben, amelynek a végén majd sok gyümölcsöt fogsz teremni.
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2011. 06. 16.)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása