Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ha elfoglalt vagy ahhoz, hogy Istenre időt szánj, akkor valóban el vagy foglalva

2014. szeptember 15. 03:00 - Robin85

"Most pedig kedves gyermekeim, éljetek továbbra is Krisztussal közösségben." (1 János 2:28, NLT fordítás)

cs21_0_kozepes.jpg

Több fajta szőlőt is termesztek otthon. Ha ezek a szőlők leszakadnak a tőről, nem fognak tovább növekedni vagy gyümölcsöt hozni. Jézus azt mondta, hogy "Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni." (János 15:5 NIV fordítás). Nem tudsz életedben gyümölcsöt teremni, ha nem vagy rendszeres kapcsolatban Jézussal.

Ez igaz minden kapcsolatodra. Ha nem töltesz időt férjeddel vagy a feleségeddel, meg fog szakadni a kapcsolatotok. Úgy kell viselkedned, mint amikor beleszerettél párodba. Randiznod kell vele. Ha nem töltesz időt a házastársaddal, el fogod veszíteni a meghittséget, mert már nem kapcsolódtok egymáshoz.

Ez igaz Istenre is. Időt kell töltened Istennel, hogy közel maradhass hozzá, hogy érezhesd a szeretetét és a jelenlétét életedben.

Immáron több mint 40 éve járok az Úrral és bevallom nektek őszintén, hogy a legnehezebb dolog az életemben az, hogy rendszeresen tudjak Istenre időt szánni, mert minden ez ellen harcol! Hogy miért? Mert a Sátán tudja, ha megszakad a kapcsolat, értéktelen vagy. Nincs erőd. Nem tudsz védekezni. Nincs erőd a kísértéseivel szemben. Nem érdekli, hogy csomó jó dolgot teszel mindaddig, amíg ezek között nincs ott az Istennel töltött idő, mivel ez az első számú rendeltetése az életednek.

Nem azért kaptál helyet a Földön, hogy kipipálj elvégzett feladatokat a "Teendőid" listáján. Isten nem csak arra alkotott, hogy jó sok feladatot elvégezz. Isten arra teremtett, hogy megismerd és szeresd Őt, és hogy Ő is megismerjen és viszont szerethessen. Ha nem töltesz időt Istennel azért, hogy jobban megismerd, kihagyod életed első számú küldetését. A Sátán ezt jól tudja, ezért megpróbál mindig lefoglalni valamivel.

Ha Isten számára túlságosan elfoglalt vagy, az azt jelenti, hogy azért vagy túlságosan elfoglalt, mert minden mást az első számú parancs elé helyezel - szeresd Istent teljes szíveddel, lelkeddel és elméddel valamint minden erőddel.

"Most pedig kedves gyermekeim, éljetek továbbra is Krisztussal közösségben." (1 János 2:28, NLT fordítás)

Beszéljetek róla:

  • Milyen tevékenységeidre vagy kötelességeidre szánsz több időt, mint az Istennel töltött időre?
  • Miről árulkodik a fontossági sorrended a lelki növekedéshez való hozzáállásoddal kapcsolatban?
  • Milyen változásokat kell véghezvinned annak érdekében, hogy rendszeres kapcsolatban legyél Krisztussal?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.09.08.)

Szólj hozzá!

A jó kapcsolathoz idő kell

2014. augusztus 12. 02:32 - rorsy

"Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúság idején válik." (Péld 17,17)

A jó kapcsolathoz idő kell, nem jönnek létre csak úgy, véletlenül. Ápolni kell őket, dolgozni kell rajtuk és időt kell szánni a mély kapcsolat kialakításához. Ehhez elkötelezettségre van szükség.

A Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: "Mindig szeret a barát...". Ez azt jelenti, hogy akkor is, amikor nem alkalmas, vagy amikor nincs kedved, amikor nem érdemli meg, de még akkor is, amikor áldozatokat kell hozni ezért. Ez az, amiről az igaz barátság szól.

A barátok akkor is körülötted vannak, amikor éppen korlátozva vagy. Átlátnak a szitán akkor is, amikor mindenki azt hiszi, már túl vagy a nehezén. Akkor is meglátogatnak, amikor mindenki elhagyott.

Nincs szükséged sok barátra ezen a földön, de néhány nagyon jó barátra szükséged lesz. A minőségre koncentrálj, ne a mennyiségre. Lehet, hogy sok ismerősöd van, de ez semmit nem jelent. Az ismerősök nem lesznek veled a krízisek idején, nem lesznek ott, amikor szükséged lesz rájuk. A barátok viszont ott lesznek. Minden fontos közeli kapcsolat elköteleződéssel keződik.

Életed minden szakaszában szükséged lesz ilyen fajta kapcsolatokra. Szükséged lesz különféle emberekre, különféle ok miatt, különböző módon. Szükséged van kapcsolatokra. Szükséged van emberekre. Lehet, hogy most azt mondod: "Most nincs rájuk sükségem." De egy nap bizony szükséged lesz rájuk. Szükséged van arra, hogy adj és kapj.

Beszéljetek róla:

Mit gondolsz erről a Larry Crabb idézetről: "Amikor két ember tényleg kapcsolatban van egymással, valami átárad egyikből a másikba, ami begyógyítja a másik mélyen lévő sebeit is. Az, aki kap, megtapasztalja a gyógyulás örömét. Az, aki ad, ismeri a gyógyításban való részvétel örömét." (Larry Crabb: Kapcsolódás c. könyvéből)

Szólj hozzá!

Ismerkedj meg jobban Istennel!

2014. június 28. 03:00 - Robin85

"Mert az én határozott célom az, hogy folyamatosan mélyebben és bensőségesebben ismerjem meg őt és még erősebben és tisztábban felfogjam, felismerjem és megértsem személyiségének csodáit. (Filippi 3:10 AMP ford. )

Istennel való kapcsolatra lettél teremtve, és ha azt gondolod, hogy örömteli életet élhetsz anélkül, hogy Őt jobban megismernéd: becsapod magadat. A boldogságot abban találod, ha Istent napról napra egy kicsit jobban megismered. Pál felfedezte ezt. Azt mondja a Filippi 3:10-ben: "Mert az én határozott célom az, hogy folyamatosan mélyebben és bensőségesebben ismerjem meg őt és még erősebben és tisztábban felfogjam, felismerjem és megértsem személyiségének csodáit. (Filippi 3:10 AMP ford. )

Különbség van aközött, hogy tudunk valakiről vagy ismerünk valakit. Többet tudok Justin Bieber-ről és Kim Kardashian-ról, mint amennyit szeretnék, de nem igazán ismerem őket. Ismerem a feleségemet, ismerem a gyermekeimet, mert időt töltök velük. Kapcsolatban vagyok velük. Pál mély és belsőséges kapcsolatra tett szert Istennel, mert kapcsolata volt vele és vette a fáradságot valamint az időt, hogy jobban megismerje őt.

Nem véletlenül ismerjük meg Istent: ez egy elhatározott cél. Olyan dolog, amivel kapcsolatban neked kell tenni valamit. Be kell fektetned az idődet. Sokszor azonban túlságosan elfoglaltak leszünk, és az elfoglaltság tönkreteszi a kapcsolatainkat. Tönkreteszi a kapcsolatodat a családoddal és tönkreteszi a kapcsolatodat Istennel is.

Ahhoz, hogy megismerd Jézust, időt kell tölteni vele. Ha időt szeretnél tölteni vele, időt kell szánnod rá! Próbálj külön tíz-tizenöt percet Istenre figyelve tölteni reggel, ügyelve rá, hogy az elméd ne legyen elfoglalva mással. Csak légy csendben, és ez meghozza a világodban a változást.

Beszéljetek róla:

  • mi az, amit minden nap legalább 15 percig csinálsz és ami fontosabb, mint az Isten eltöltött idő?
  • miként kell az időbeosztásodon változtatni ahhoz, hogy időt tudj tölteni Istennel?
  • mik azok a figyelemelterelő dolgok, melyek megakadályozzák, hogy Istennel időt tölts?
Szólj hozzá!

Isten remekműve vagy

2014. május 06. 03:00 - sema22

"Egész valómat te alkottad. Már édesanyám méhében megformáltál. Magasztallak, mert elképesztő és csodálatos módon teremtettél meg. Amit tettél csodálatos. Jól tudom ezt." (Zsoltárok 139 13-14, szabad fordítás)


Isten elképesztő és csodálatos módon teremtett meg téged. Zsoltárok 139:13-14 így írja: "Egész valómat te alkottad. Már édesanyám méhében megformáltál. Magasztallak, mert elképesztő és csodálatos módon teremtettél meg. Amit tettél csodálatos. Jól tudom ezt." (szabad fordítás)

Isten egy művészeti alkotásnak lát téged. Nem kritikusan, hanem mélységes szeretettel tekint rád. A testünk az ő mestermunkája.

Ezt tudva mi a legjobb hozzáállás a testedhez? Ne utasítsd és ne hanyagold el. 

A testedet gondozni egy lelki gyakorlat. Isten alkotta a tested, Jézus meghalt érte, a Szentlélek lakik benne, a tested kapcsolatban áll Krisztussal, és egy nap majd feltámad. Egy nap Isten számon kéri majd rajtad, hogyan bántál a testeddel. 

De ebben nem hagy egyedül. Az Erős Dániellé válásod útjának minden lépésében veled van.

Beszéljetek róla

  • Isten adta a tested, ami ahhoz kell, hogy azzal itt a földön betöltsd a küldetésed. Hogyan változtatja meg ez a testedhez való viszonyodat?

  • Amikor visszautasítod a tested, akkor lényegében ezt mondod: "Istenem, hibáztál." Milyen jobb módon tudnál Istennel beszélni a testedről?

  • Melyek azok az erősségek, amelyeket Isten neked adott? Hogyan használhatnád fel ezeket Isten dicsőségére?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.04.29)

Szólj hozzá!

Igaz + Nyers = Rossz

2014. február 23. 03:00 - FodorImi

„Testvéreim, ha valaki közületek valami rosszat tesz, ti, akik lelkiek vagytok, igazítsátok helyre azt a személyt, és szelíden segítsétek, hogy ismét jó legyen. Legyetek azonban óvatosak, mert titeket is megkísérthet a bűn.” (Galata 6:1 – NCV fordítás)

Életedben mindenki egy bizonyos ponton csalódást fog okozni neked. Miért? Mert senki sem tökéletes!

Hogyan kezeld azokat az embereket, akik csalódást okoztak? Hogyan válaszol a szeretet, amikor az emberek csalódást okoznak?

Galata 6:1-ben azt mondja a Biblia: „Testvéreim, ha valaki közületek valami rosszat tesz, ti, akik lelkiek vagytok, igazítsátok helyre azt a személyt, és szelíden segítsétek, hogy ismét jó legyen. Legyetek azonban óvatosak, mert titeket is megkísérthet a bűn.” (NCV fordítás)

A csalódást okozó ember felé a szeretet válasza, hogy szelíd vagy hozzá, és nem ítélkező.

Hogyan lehet egy kemény, nehéz beszélgetést szelíden lefolytatni? Hogyan vigasztalhatod szeretettel az embereket, mikor látod, hogy olyat tettek, amit nem kellett volna tenniük? A Biblia azt mondja, hogy szelíden tegyük, figyelmesen, tisztelettel, nem durván, nem nyersen vagy közönséges módon.

Íme egy egyszerű képlet, amit könnyen az emlékezetedben tarthatsz:
Igaz + Nyers = Rossz


Nem számít, hogy neked van igazad, ha ezt nyersen képviseled, senki nem fog törődni azzal, hogy mit mondasz. Rögtön védekezni fognak! Ha el akarsz érni valakit, aki csalódást okozott neked, ezt szelíden, szeretettel kell tenned.

Példabeszédek 15:4 azt mondja: „A szelíd szavak az életnek a fája, az álnok nyelv pedig összetöri a lelket.” (NLT fordítás)

Mindig van választási lehetőségünk, hogyan beszélünk valakivel – kiváltképpen a saját gyermekeinkkel. Megfigyelted már, hogy a bántó szavak milyen mélyen megsebeznek egy gyermeket? Éveken keresztül gyógyíthatod. A Biblia azonban olyan szavakról beszél, amelyek gyógyítanak és segítenek. Tehát amikor gyermekeid elrontanak valamit, ne húzd fel magad az ügyön és ne mondd nekik azt, amit épp abban a pillanatban gondolsz róluk. Mutasd meg nekik, milyenek lehetnének a dolgok. Mondd nekik az élet, az egészség, a remény szavait, ne pedig az ítélet éles szavait.

Ugyanez a helyzet a házasságainkkal. Mennyi rengeteg házassági probléma elkerülhető lenne, ha csak egy kicsit várnánk, és nem éles, bosszúálló, hanem szelíd kedves szavakat használnánk. Meg kell tanulnunk kedvesnek, szelídnek lennünk a beszédünkben és a reakcióinkban.

Beszéljetek róla:

  • Mi a tipikus válaszod, mikor foglalkoznod kell valakivel, amikor tudod, hogy neked volt igazad az adott szituációban?
  • Ha kiértékelnéd a napi beszédedet, hány százalékára mondanád, hogy szelíd volt?
  • Gondolkodj egy kicsit egy helyzeten, mikor valaki csalódást okozott neked. Egy szelíd válasz hogyan oszlathatná el a problémát, hogyan tenné jobbá a dolgok kimenetelét?

 

(Daily-Hope by Rick Warren – 2014.02.16)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása