Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ideje visszatérni a versenybe

2025. január 13. 03:00 - Anita.B

pexels-ansey-30144519.jpg“Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”
(2Tim 4,7-8)

A Rudy című film Daniel „Rudy” Ruettiger történetét meséli el, akinek egyetlen álma az volt, hogy a Notre Dame-ban futballozzon – annak ellenére, hogy nem volt meg a főiskolai tanulmányaihoz szükséges osztályzata, vagy a focitudása ahhoz, hogy bekerüljön a csapatba. Kitartása, kemény munkája és elkötelezettsége révén mégis sikerült csatlakoznia a csapathoz az 1975-ös szezon utolsó meccsére.

A film javarészt kitalált befejezésében a játék utolsó játékrészében a pálya szélén álló játékosok a nevét skandálják, amíg az egész stadion el nem kezdi: „Rudy, Rudy, Rudy!” Rudyt pedig csapattársai vad éljenzésre, tapsra és a nevét skandálva viszik le a pályáról.

Ez egy hihetetlen jelenet. De ez semmi ahhoz képest, amilyen fogadtatásban lesz részed egy napon, amikor teljesíted a versenyt, és átmész a célvonalon az örökkévalóságba, az menny tapsa kíséretében. Képzeld csak el, hogy Jézus üdvözöl téged, és az összes szent a nevedet ujjongja.

Az menny éljenzésének kellene élned, mert ez az, ami az  örökkévalóságig számít. Egy napon az lesz az izgalom, hogy Isten, a Teremtőd előtt állsz, és valami ilyesmit mond majd: „Megcsináltad! Befejezted a futamot. Nem sodródtál el, nem estél ki. Szép munka. Ünnepeljünk az örökkévalóságig.”

Pál apostol számított erre a jutalomra. A 2Timóteus 4,7-8-ban ezt mondja, “Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését”.

Lehet, hogy elfogadtad Krisztust, és erősen kezdted a futamodat, de apátiába sodródtál. Félrecsúsztál, megsebesültél vagy elbátortalanodtál.

Ne várj még egy napot, hogy visszatérj a versenybe. Kezdd azzal, hogy elmondod ezt az imát Istennek:

„Kedves Istenem, nem akarok életem végéig a pálya szélén ülni. Be akarom fejezni a versenyt, amiért a földre tettél. Segíts, hogy az örökkévalóságra és az előttem álló jutalmakra összpontosítsak. Örök céljaidért akarok élni, és életem hátralévő részét életem legjobbjává tenni. Kérlek segíts, hogy jól csináljam. Jézus nevében. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon éltél mások elismerésének, ahelyett, hogy az örökkévalóságra koncentráltál volna?
  • Min kell változtatnod az életben ahhoz, hogy jól tudd befejezni a futamot?
  • Talán még mindig a pálya szélén gondolkozol, hogy csatlakozz a versenyhez. Mi a következő lépés, amit Isten kér tőled? Ki tud az életedben segíteni és beszélni veled erről?

Ha nem bízol Jézusban, mire vársz még?

Isten nagylelkűsége tükröződik a Jézus Krisztus általi üdvösség ajándékában. A bűneid elválasztanak Istentől. És csak Isten kegyelme, Jézus által képes visszahozni a vele való helyes kapcsolatba.

A Biblia azt mondja: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor imádkozd ezt az imát:

“Kedves Jézus, többé nem akarom, hogy a bűnöm elszakítson tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszul csináltam, megbocsáttatik, megismerem életem célját és egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba, a mennybe.

Bevallom a bűnömet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűnömet és bízom benned, megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem általam. Uramként fogadlak be az életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél, és az életem hátralévő részét azzal tölteni, hogy téged szolgáljak ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre (angolul) és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes angol nyelvű anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.01.06.)

1 komment

Válaszd az áldást a pletykálás helyett!

2024. augusztus 19. 03:00 - daniella_89

 

what-the-bible-says-about-gossip.jpeg

„Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától” (Péld 17,9 NLT fordítás).

Mindannyiunk életében vannak őrjítően idegesítő emberek. Lehet, hogy követelőzők, rosszallók, vagy lealacsonyítók. Nagy valószínűséggel egocentrikus emberek, akik minden beszélgetésben magukra vonják a figyelmet, de lehet, hogy egyszerűen csak szeretnek vitatkozni vagy panaszkodni.

Bármit is tesznek, az az őrületbe kerget. Ez pedig arra sarkall, hogy telefonon felhívd a legjobb barátod, és azt mondd: „Nem fogjátok elhinni, hogy most mit tett!” Más szóval ezek azok az emberek, akik a viselkedésükkel arra ösztönöznek, hogy pletykálni akarj.

Mi a pletyka? A pletyka: információ megosztás egy olyan emberrel, aki nem része sem a problémának, sem a megoldásnak. A pletyka lényegében a megtorlás egy formája.

A pletykától talán rövid távon jobban érzed magad, de végső soron hagyod, hogy legyőzzön egy olyan ember, aki valójában őrjítően idegesít. Ez lehetővé teszi számára, hogy irányítsa beszélgetéseidet és érzelmeidet. Egyszer csak azzal töltöd az időd, hogy erről az emberről pletykálsz ahelyett, hogy az életed pozitív dolgairól beszélnél.

A pletyka hihetetlenül romboló.  A Biblia azt mondja: „Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától.” (Péld 17,9 NLT fordítás)  A pletyka gyülekezeteket, családokat és vállalkozásokat rombol. Barátokat választ szét. Még az életedet is tönkreteheti. 

Ne engedd ezt! Választhatod azt, hogy nem pletykálsz, hanem a rossz dolgokat, amik értek, inkább áldással viszonzod.

A Biblia azt mondja a Péter első levele 3. fejezetének 9. versében: „Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (NCV fordítás)

Pletykálhatsz, de akkor lemaradsz Isten áldásáról. 

Vagy ehelyett, választhatod, hogy a pozitív beszélgetéseket folytatsz, és olyan szavakat használsz, amik másokat felemelnek. Ha így teszel, akkor életed Isten áldásában fog részesülni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor vagy leginkább kitéve a pletykálás csábításának? Hogyan tudnád ezt a kísértést a jövőben elkerülni?
  • A pletyka milyen negatív eredményét láttad már az életedben?
  • Mikor volt olyan, amikor inkább az áldás mellett döntöttél a pletykálás helyett? Milyen eredményei voltak ennek?

 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.12. ford.: Besther, daniella_89)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Célodat a kapcsolatokon keresztül tanulod meg

2024. május 12. 03:00 - Besther

ai-generated-8570267_1280.jpg

"...úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai." (Róm 12,5.)

Egy kapcsolatban csak azt tanuljuk meg, hogy kik vagyunk. Valódi identitásunkat csak a közösségben ismerjük meg.

Egyedül soha nem fogod megtudni, hogy ki vagy valójában. Ezt csak kapcsolatokon keresztül tanulod meg. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatba kell lépned másokkal a közösségért.

Ha megszülettél volna és egészen felnőttkorodig emberi kapcsolat nélkül éltél volna, akkor a leghalványabb fogalmad sem lenne arról, hogy ki, vagy mi vagy. Azt sem tudnád, hogy emberi lény vagy. Ezt csak azért tudod, mert kapcsolatban állsz más emberi lényekkel. Identitásodat az által tanulod meg, hogy kapcsolatban vagy.

A Biblia azt mondja, hogy kapcsolódnunk kell Isten családjához, Krisztus testéhez: "Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai." (Róm 12,4-5) Mindannyian Krisztus testének részeként találjuk meg értelmünket és funkciónkat. De levágott ujjként vagy lábujjként nem érnénk túl sokat, igaz?

A fülem csak akkor működik és tölti be célját, ha kapcsolódik a testemhez. Ha levágták a fülem és a földön fekszik, akkor mi haszna? Semmi, mivel nem hall semmit sem.

Ugyanez vonatkozik az orromra és szememre: ha külön állnak a testemtől, mi céljuk? Nincs céljuk, mert maguktól nem éreznek és nem látnak semmit sem.

Ugyanígy van az egyházzal, ha nem vagy kapcsolatban vele, akkor nem fogod megismerni életed célját. Nem fogod megismerni a szerepedet. Nem fogod tudni a funkciódat. Nem fogod ismerni az értékedet és értelmedet.

Isten családjának tagjaként különleges szereped van, amelyet csak te játszhatsz. Feladatod van, ami nem lesz elvégezve, ha te nem csinálod meg. Olyan hozzájárulásaid vannak, amelyekből másoknak nem lesz haszna, ha nem vagy kapcsolatban Isten családjával.

Fontos része vagy Krisztus testének! És csak akkor találod meg az értéked, a célod és az identitásod, ha csatlakozol egy gyülekezethez és olyan kapcsolatokat alakítasz, melyek segítenek olyanná formálni, amilyennek Isten teremtett. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért akarja Isten, hogy az egyház olyan fontos szerepet játsszon az egyéni célunk megvalósításában? Miért teremtett minket úgy, hogy szükségünk legyen egymásra?
  • Milyen lehetőségeid vannak arra, hogy másokkal is kapcsolatba kerülj a gyülekezetedben, és milyen lehetőségeket kellene kihasználnod?
  • Miért gondolod, hogy a gyülekezetben megélt hiteles közösség nagyon vonzó lenne a hitetlenek számára?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.05.05.)

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Engedd, hogy a fájdalmad közelebb vigyen másokhoz

2024. február 12. 03:00 - R.K.A.

2024_02_05_kep.jpg

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.”

Galata 6:2 (NLT fordítás)

A szenvedés megváltoztat. Elfordíthat az énközpontúságtól, és afelé terelhet, hogy jobban törődj a többi szenvedő emberrel.

Az egyik fontos módja annak, hogy a fájdalmadat jóra használd, az, ha engeded, hogy közelebb vigyen másokhoz. Ha őszinte vagy azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyek fájdalmat okoznak neked, akkor ez elmélyíti a szeretetedet, és megérleli a kapcsolataidat és a másokhoz kötődés érzését. Ha megengeded magadnak, hogy sebezhető légy, akkor ez segíteni fog abban, hogy hiteles kapcsolatokat építhess.

Szomorú statisztika, hogy gyermekük elvesztése után a házasságok körülbelül egyharmada válással végződik. Az emberek mind másképp gyászolnak, és ez szétválaszthatja a házaspárokat.

Amikor a fiunk meghalt, a feleségemmel, Kay-jel elhatároztuk, hogy a fájdalmunkat arra fogjuk használni, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, ahelyett, hogy hagynánk, hogy szétválasszon minket. Nem próbáltuk lebeszélni egymást a fájdalomról. Amikor Kay a gyász hullámain ment keresztül, egyszerűen odamentem hozzá és átöleltem, vagy csak álltam mellette, és csendben voltam. Nem volt mit mondanom.

Minél mélyebb a fájdalom, annál inkább elfogynak a szavaink.

A kis csoportunk átjött, amikor Matthew meghalt. Azt mondták: „Nálatok töltjük az éjszakát. Nem hagyunk itt egyedül. Veletek leszünk.” Nem próbáltak bölcsességekkel traktálni. Csak a jelenlétükkel szolgáltak. A kanapénkon és a földön aludtak. Soha nem fogom elfelejteni, hogyan tartották bennünk a lelket.

A Biblia azt mondja: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6:2 NLT fordítás).

Nem kell megpróbálnod felvidítani az embereket, amikor gyászolnak. Ehelyett próbáld meg beleélni magad a bánatukba és együtt érezni velük. Ha osztozol valakinek a fájdalmában, az közösséget épít, közelebb kerültök egymáshoz, és megerősítitek a kapcsolatotokat.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért van az embereknek gyakran nagyobb szükségük a jelenlétedre, mint a bölcs szavaidra, amikor fájdalmat éreznek?
  • Hogyan változtatta meg a szenvedés a kapcsolataidat? Hogyan hozott közelebb vagy távolított el az emberektől?
  • Miért könnyebb néha bezárkózni, amikor gyászolsz, mint sebezhetővé tenni magad a kapcsolataidban?

 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.02.05.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan válj megbízható emberré?

2023. augusztus 17. 03:00 - Lilla:)

 friend.jpg

"Sokan állítják, hogy hűségesek, azonban nehéz megbízható embert találni."

(Péld 20,6 NCV fordítás)

A bizalom egy érzelmi ragasztó, amely közelebb von téged a barátaidhoz, a családodhoz és a kis csoportodhoz. Bizalom nélkül sosem lesz olyan intim kapcsolatod, amilyet Isten szeretne. A csapatmunka bizalom nélkül lehetetlen.

A Példabeszédek könyvében a 20. rész 6. versében azt olvashatjuk, hogy "Sokan állítják, hogy hűségesek, azonban nehéz megbízható embert találni" (NCV fordítás). Ez évezredekkel ezelőtt íródott, de a mai napig él ez a dilemma: Kiben bízhatsz? Hol találsz megbízható embert? Ami pedig még ennél is fontosabb, hogyan válhatsz te magad megbízható emberré, akire mások támaszkodhatnak?

Elnyerheted az emberek bizalmát, ha következetes vagy.
A Biblia azt mondja Lukács evangéliumában a 16. rész 10. versében, hogy "Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az." Manapság mindenki egyértelmű és látványos módon akarja Istent szolgálni. Isten viszont azt mondja, hogy építsük a bizalmat azáltal, hogy hittel élünk a kis dolgokban. Akkor is, amikor senki sem lát minket, Isten akkor is figyel. Ő látja, hogy mit művelsz, és azt mondja, hogy ha a kis dolgokban hittel élsz, ő nagyobbakat és nagyobb felelősséget fog rád bízni.

Elnyerheted az emberek bizalmát, ha te is megbízható vagy.
Az emberek megbíznak benned, ha bizalmasan kezeled az információt, melyet rád bíznak. A legfontosabb szabály a kiscsoportban, hogy ha valami ott elhangzik, az ott is marad. A csoportod bízik benned, hogy nem adod tovább azt, amit privát megosztanak veled. A Példabeszédek könyvének 11. részének 13. verse azt mondja: "A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot."

Elnyerheted az emberek bizalmát, ha közel vagy.
Időt kell töltened másokkal, hogy elnyerhesd a bizalmukat. A Biblia azt mondja: "Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik" (Péld 17,17). Ez közelséget jelent. A távolság bizalmatlanságot szül. Olyanokban nem bízol, akiket nem ismersz! Tehát, ha azt szeretnéd, hogy bízzanak benned, időt kell töltened velük. Az idő bizalmat szül.

Azt akarod, hogy bízzanak benned? Akkor kérd Istent, hogy segítsen következetes és megbízható módon élni azon emberek közelében, akiket az életedbe helyezett.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen konkrét módon tudod megmutatni Istennek, hogy hittel kezeled a kis dolgokat?
  • Miért nehéz sokszor titkot tartani? Milyen motiváció áll a pletyka mögött?
  • Milyen áldozatokat kell meghoznod, hogy időt tölthess azokkal az emberekkel, akiknek el szeretnéd nyerni a bizalmát?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.10.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása