Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Miért olyan nehéz az élet?

2013. április 27. 03:00 - *Agota*

"Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért." (Ézsaiás 53:6)

Minden úgy tűnik mintha harc lenne. Semmi sem könnyű. Tény, hogy az élet nehéz. 

Miért olyan nehéz az élet ezen a földön?

A Biblia azt mondja, hogy az Isten ellen irányuló lázadás mindent megváltoztatott. 

Az egész az első párral kezdődött, Ádámmal és Évával az Éden kertben. Amikor Isten megteremtette a földet, minden tökéletes volt. Paradicsom volt. Ádámnak és Évának nem volt semmi gondja, nem szenvedtek, nem voltak bánatosak, nem voltak kísértéseik, problémáik. 

Egy nap viszont Ádám és Éva úgy döntött, hogy azt akarják csinálni, amit ők akarnak. Isten azt mondta nekik, hogy bármit megtehetnek a paradicsomban, kivéve egyet. És mit tett Ádám és Éva? Pont azt az egy dolgot, amit Isten megtiltott nekik. 

Miért adott Isten nekik választási lehetőséget? Mert anélkül, hogy döntöttek volna, nem tudták azt választani, hogy szeretik Istent. Ha kényszerítve vagy arra, hogy Istent szeresd, akkor az nem igazi szeretet. 

Róma 5:12 azt mondja: "Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál...". A bűnbeesés előtt nem volt halál a földön. Nem volt szomorúság a földön. Nem volt keserűség. Nem volt nehézség a földön. Az emberek nem haltak volna meg. Ádám és Éva örökké élhettek volna, tökéletes környezetben. A bűn csak akkor hozott halált a földre, amikor ez a tökéletesség megtört.

Nem csak Ádám és Éva hozta meg ezt a döntést. Én is meghoztam, te is meghoztad, mint ahogy mindenki más a földön. Mindannyian mondtuk, hogy "Nem akarom a jó dolgot tenni, a könnyebb utat akarom választani." Mindannyian mondtuk már, hogy "Nem akarom az igazat mondani, azt akarom mondani, ami épp kényelmes." Mindannyian mondtuk, hogy "Nem akarok az lenni, amit Isten akar, az akarok lenni, amit én akarok." Mind megtettük már ezt.  

A Biblia ezt mondja Ézsaiás 53:6-ban, "Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta".

Mindannyian megszegtük Isten törvényét. Mi mind fellázadtunk bűnnel, vétkezéssel és gonoszsággal. Ezért van az, hogy semmi sem működik megfelelően - a házasságod, az egészséged, a pénzügyeid, a tested, a kapcsolataid. Semmi sem működik rendesen, mert a bűn összetört mindent. 

Ha végre megérted, hogy miért olyan nehéz az élet, nem leszel meglepődve tőle többet. Nem leszel meglepődve, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy elképzeled. Nem lepődsz meg, ha a terveid nem az elképzelésed szerint alakulnak. Nem fogsz meglepődni, ha dolgok igazán rosszul mennek. Sokkal könnyebben fogod tudni kezelni az élet nehézségeit. 

Miért is olyan nehéz az élet? Miért szenvedünk? Miért kell mindenért harcolni? A válasz az, hogy az Isten ellen való fellázadás mindent megtört. 


Beszéljünk róla

  • Miért van az, hogy ez a föld problémáira való válasz hitetleneknek és meg pár hívőnek sem elég?

  • Gondolj egy olyan helyzetre, amikor a saját fejed után mentél, nem Istent követted. Mit eredményezett?

Daily Hope by Rick Warren (2013.04.20.)

Szólj hozzá!

A remény visszatér, ha emlékszünk Isten töretlen szeretetére

2013. április 17. 03:00 - FHanna

"De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom." (Jeremiás siralmai 3:21-24)

god_loves_you_by_rva_graphics-d4pdj5p.jpg

A fájdalom az élet természetes velejárója. Nem tudsz megmenekülni tőle. Megszakadt kapcsolatok, kihagyott lehetőségek és kemény időszakok az életben mindig lesznek. Mikor jönnek, választhatsz, hogy keserű vagy reményteljes leszel.

A választás a tiéd.

Jeremiás szembenézett a döntéssel. Mikor összedőlt a világ számára, miután Jeruzsálemet Kr.e. 586-ban kifosztották (megj.: Kr.e.598-ban Nebukadnezár Jeruzsálemet ostrom alá fogta, 586-ban a Templomot is leromboltatta.), a próféta megírta a "Jeremiás siralmai" c. könyvet, hogy megossza Istennel az őszinte csalódottságát. De nem telepedett le a keserűségében és nem maradt ott.

A Jeremiás siralmai 3:21-24-ben, miután megosztotta a keserűségét, azt írta, "De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom."

Egy szörnyű helyzet közepén Jeremiás nézőpontot váltott. Egészséges és jó dolog őszintének lennünk Istennel az érzéseinkről, de végül neked kell nézőpontot váltanod. Mindaddig míg a gondolataink központjában a fájdalom áll, nem oldunk meg semmit.

Ehelyett, mint Jeremiás, fel kell ismernünk Isten nagyszerű szeretetét felénk. Jeremiás megváltoztatta a nézőpontját és felismerte Isten örökkétartó kegyelmét. Nem számít, hogy mi a probléma, nem számít, mennyire dühös vagy Istenre, Ő akkor is szeret. Ez egy olyan állandó, amire támaszkodhatsz - nem számít mi történik.

Minél tovább fókuszálsz arra, ami lehangol, annál tovább fog tartani a depressziód. A keserűség a fájdalomban tart. A Jeremiás siralmai 3-ban Jeremiás egy egyszerű gyógyírt szolgáltat a keserűségre: változtasd meg a gondolkodásod!

Egy lehangoló szóáradat közepén Jeremiás azt mondja "Reménykedni kezdek".

Hogyan tudsz reménykedni a legsötétebb napjaidon? Emlékezz, "Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul".

Erre biztosan számíthatsz! Kegyelme olyan friss, mint a reggel és olyan biztos, mint, hogy a Nap süt.

Beszéljetek róla

  • Mi teszi a reményt választás kérdésévé mikor bajban vagy?
  • Milyen gyakorlatokat ültethetnél az életedbe a nehéz időkben, amik a reményt tartják a fókuszban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.04.09.)

Szólj hozzá!

Ne add fel: ne légy megkeseredett!

2012. szeptember 29. 03:00 - sema22

gy szólt Jób: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Mindent, amim volt, az ÚR adta, és amit elvett, az Övé volt. Áldott legyen az ÚR neve!  Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem hibáztatta Istent." (Jób 1:21-22, LB fordítás)

A gyász az élet része, de ne hagyd, hogy a gyász időszakból gyászos élet legyen.

Egy bizonyos pontnál el kell engedned!

Különbség van a sírás és a sóhajtozás, a könnyezés és a gyötrődés között. Egy veszteség lesújthat, de nem határozhatja meg a személyemet. A veszteség az érettség része, de nem a személyiségem része.

Isten megadja azt a kegyelmet, hogy túléld azt, amin keresztülmész. Ezt a kegyelmet nem mások kapják meg, hanem te, ezért lehet, hogy másoktól rossz tanácsot kapsz!

"A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! De ő így felelt neki: Úgy beszélsz, mint egy istentelen asszony! Csak a jó dolgokat kellene elfogadnunk Isten kezéből és soha semmi rosszat? Még ebben a helyzetben sem mondott Jób semmi rosszat" (Jób 2: 9-10, NLT).

Jób visszautasította, hogy keserű és bosszús legyen. A keserűség meghosszabbítja a fájdalmat. Nem enyhíti, hanem erősíti azt. "Vigyázzatok a keserűség meg ne gyökerezzék köztetek....mert az súlyos problémákhoz és fájdalmakhoz vezet a lelki életben" (Zsidókhoz írt levél 12:15, LB).

Jób 3 lépést ad újragondolásra:

1. Tedd rendbe a szívedet. Ez azt jelenti, hogy meg kell bocsátanod. "De én nem tudok megbocsátani"- mondod te. Ezért van szükséged a Krisztusra az életedben. Ő megadja neked az erőt a megbocsátásra.

2. Fordulj Isten felé. Kérd meg őt, hogy jöjjön a szívedbe, gyógyítsa meg azokat a sérüléseket, segítsen és adjon neked erőt a következő naphoz, következő héthez, következő hónaphoz.

3: Nézz szembe a világgal újra, erősen és bátran. Sokan, ha megbántják őket, visszahúzódnak a kagylóhéjába. Azt mondják: "Soha többé nem hagyom senkinek, hogy megbántson." Visszavonulnak az élettől. Jób pont azt mondja, hogy ennek az ellenkezőjét csináld. Gondold végig az életedet, ne menj nyugdíjba. Gyere vissza az életbe újra.

Jób életének boldog befejezése lett. "Az ÚR pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt" (Jób 42:12). Jób átment mindezeken a nehézségeken, de ennek ellenére Isten jobban megáldotta élete végét, mint élete első felét.

Nem szeretnéd, hogy ez hasonlóan történjen nálad is? Mondd el ezt: "Istenem, nem foglalkozom azzal, hogy 5 vagy 50 évem van-e még hátra. Megáldanád, kérlek a hátra lévő életemet, jobban, mint az eddigit?"

Jób életének tanulsága ez: nem számít hogy ki bántott meg, mennyi ideig bántottak, milyen mélyen bántottak meg. Isten az életed hátralévő részét életed legjobb részévé teheti, ha hajlandó vagy megbocsátani és elengedni a neheztelést, felmenteni a tettest.

Beszéljünk róla:

  • Gyász esetén miért gondoljuk azt, hogy könnyebb, ha visszahúzódunk, mintha olyan emberekkel lennénk, akik segítenek továbblépni?
  • Mit szeretnél életed hátralévő részében elérni, miben segítsen Isten? Mi az, amit szerinted el kell engedned ahhoz, hogy teljes mértékben tudjon rajtad keresztül dolgozni?


(Daily Hope by Rick Warren, 2012.09.22.)

Szólj hozzá!

Ne engedd, hogy a keserűség elgyengítse az életed!

2012. július 16. 03:00 - gyanus

"A bolond szabad folyást enged a dühének, de a bölcs végülis lecsendesíti." (Példabeszédek 29:11 - Angolból szabadon)

lelekgyum.PNG

A bibliai erőművésznek, Sámsonnak, volt egy különös gyengesége: az elsődleges motivációja az életben, egyszerűen a bosszúállás volt. Az élete tele volt megbántottsággal és haraggal, ezért mindig erőszakosan visszavágott az embereknek.

A Bírák 15-ben, ezt sok esetben láthatjuk. A 3. versben, Sámson ezt mondja: "Ezúttal jogom van, hogy leszámoljak a filiszteusokkal." Azután a 7. versben ezt mondja: "Amiért ti így cselekedtetek, megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg bosszút nem állok rajtatok." Végül, a 11.versben, egy olyan mentséget hoz fel, ami tipikus a gyenge embereknél: "Azt válaszolta: 'Csupán azt tettem velük, amit ők tettek velem.'" (Angolból szabadon).

Ez volt Sámson eljárásmódja: Mindig visszavágott másoknak.

Ha egész életedet azzal töltöd, hogy visszavágsz az embereknek, ahelyett, hogy meghoznád a saját döntéseidet, az el fogja gyengíteni az életed.

"Csupán azt tettem velük, amit ők tettek velem." Használtad már valaha ezt a mentséget?

Ha Sámson életét nézed, egy olyan srácot láthatsz, aki nagyon találékony a bosszúállásban. A Bírák 15:3-5 azt mondja: "Sámson azt mondta nekik: 'Ezúttal jogom van, hogy leszámoljak a filiszteusokkal. Nagyon nagy kárt teszek nekik.'Ezzel kiment és fogott 300 rókát, és a farkuknál fogva párba kötötte őket. Azután odakötözött egy-egy fáklyát minden párhoz, meggyújtotta a fáklyákat, és ráhajtotta a rókákat a filiszteusok gabonájára. Felgyújtotta a kévéket, és az álló gabonát, együtt a szőlő - és olajbogyó ültetvényekkel."

Ez nagyon találékony húzás volt! De ez a fajta találékonyság vezetett végül az elfogatásához és a halálához.

Mi a lecke, amit megtanulhatunk Sámson életéből? Jobb megfékezni a haragodat, és a cselekvést választani, ahelyett, hogy mindenkinek visszavágnál. Vagy ahogy a Példabeszédek 29:11 írja: "A bolond szabad folyást enged a dühének, de a bölcs végülis lecsendesíti."

Beszéljünk róla!

  • Ha végiggondolod, a neheztelés vagy a bosszúállás, idő, energia és kreativitás elvesztegetése. Mi módon tehet kárt benned a neheztelés, ahelyett, hogy a másikban tenne?
  • A megbántottság fogva tarthatja a találékonyságod, mert túl sok időt töltesz azzal, hogy azon gondolkodsz, mennyire megbántottak, és hogyan tudnál bosszút állni. Mit gondolsz, Isten miben használná inkább ezt a kreativitást?

Rick Warren, Daily Hope, 2012.07.09.

Szólj hozzá!
Címkék: düh keserűség

Ne felejtsd el minden nap elmondani: Isten jó, és kézben tartja a dolgokat

2011. július 24. 01:00 - mirjam07

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róma 8:28)

"Miért olyan nehéz az élet?" Feltetted már magadnak ezt a kérdést amikor az életkörülményeid miatt csalódott voltál? 

A frusztráció annak az eredménye, hogy a bűn által összetört világban élünk. Nem kerülheted el a szenvedést. Lesznek fájdalmak, és ha nem vagy óvatos, ez a fájdalom megkeseredéshez vezethet.

A keserűség pedig olyan méreg, amely élve felfal téged. Olyan, mint a rák a szívednek. Amikor megkeseredsz valaki miatt, nem azt az adott embert bántod; csupán magadat.

Olyan könnyű irigynek és féltékenynek lenni másokra, amikor az életünk nem úgy megy, ahogy mi szeretnénk. Elkezdünk így gondolkodni: "Ez nem igazság. Annak az embernek miért olyan könnyű, amikor nekem meg ilyen nehéz az életem?"

Nagyon könnyű sértődöttnek lenni egy széttört világban. Az irigység és a féltékenység azonban gyorsan keserűséggé tud válni, és a keserűség elemészt.

Hogyan tudsz távol maradni a keserűségtől? Te döntesz. Fájdalmak mindig lesznek az életedben. A kérdés az, hogy mit engedsz meg a fájdalomnak, hogy jobb, vagy rosszabb emberré tegyen? Sóhajtozhatsz, siránkozhatsz, és végül megkeseredsz, vagy kedves maradhatsz egy szenvedő világban, emlékezve erre a négy dologra:

1. A Szent Szellem imádkozik érted. "Hasonlóképpen, a Szent Szellem is segítségünkre siet abban, amiben gyengék vagyunk. Hiszen sokszor még azt sem tudjuk, hogy miért és hogyan imádkozzunk. A Szent Szellem azonban maga könyörög értünk, szavakkal ki sem fejezhető sóhajtásokkal." (Róma 8:26, egyszerű fordítás)

2. Isten mindent felhasznál a javadra. "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róma 8:28) Isten nagyobb az ellenségeidnél. Ő nagyobb a kritizálóidnál. Ő nagyobb a problémáidnál. És Ő azon dolgozik, hogy mindent jóra fordítson az életedben.

3. Isten azt akarja, hogy sikeres legyél. "Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" (Róma 8:31) Isten azt akarja, hogy sikereket érj el az összes olyan területen, ahol gyenge vagy. Ő drukkol neked.

4. Isten megadja neked, amire szükséged van. "Hiszen még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Hogyne adna akkor minden egyebet is a Fiával együtt nekünk?!" (Róma 8:32, egyszerű fordítás) Isten megoldotta a legnagyobb problémádat, amikor kifizette az árat az összes bűnödért, azokért is, amelyeket még nem követtél el. Ha Isten eléggé foglalkozott veled ahhoz, hogy megmentsen, és neked adja az örök élet ajándékát, akkor nem gondolod, hogy törődik az életed napi problémáival is? Ha a probléma elég nagy ahhoz, hogy aggódj miatta, akkor ahhoz is elég nagy, hogy imádkozz érte. És ha imádkozol érte, akkor már nem kell aggódnod miatta.

Mindezek a dolgok emlékeztessenek téged arra, hogy Isten jó, és kézben tartja a dolgokat.

(Rick Warren, Daily Hope, 2011.07.18)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása