Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Semmi sem jön könnyen, ami ér valamit

2016. augusztus 25. 03:00 - Á. Bözse

"Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás)

Nagyon sok dolog van, ami akadályozza azt, hogy beteljesítsük az életünk küldetését. Az évek során sokat vitáztam arról, hogy a legrosszabb ellenség a halogatás-e, vagy az elcsüggedés. Ha a Sátán nem tudja halogatni életünk küldetésének megvalósulását, akkor azzal próbálkozik, hogy végleg feladjuk.

Pál apostol arra tanít minket, hogy ellen kell állnunk az elcsüggedésnek. „Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás).

Belefáradtál valaha abba, hogy mindig csak a jót teszed? Szerintem mindannyian voltunk már így. Néha könnyebbnek tűnik a rosszat tenni, mint a jót.

Amikor elcsüggedünk, akkor nem vagyunkhatékonyak. Amikor elcsüggedünk, akkor a hitünk ellen cselekszünk.

Amikor elcsüggedünk, akkor ezt mondjuk: „Ezt nem lehet megcsinálni." Ez pont az ellentéte annak, hogy „Tudom, hogy Isten meg tudja tenni, mert azt mondta ..."

Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

  • Hogyan kezelem a bukást?
  • Mérges leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Frusztrált leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Panaszkodni kezdek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Befejezem, amit elkezdek?
  • Mekkora a kitartásom?

Ha elcsüggedsz, ne add fel harc nélkül. Ami valamit is ér, soha nem történik meg kitartás és energiabefektetés nélkül.

Amikor egy szobrász megalkot egy szobrot, sokáig kell vésnie. Nem csak megüti egyszer a kalapáccsal a vésőt, és hirtelen a felesleges kő leomlik, megjelenítve a csodálatos mesterművet. Folyamatosan üti és üti, rétegenként eltávolítva a felesleget.

És ez így van a való élettel is. Ami igazán ér valamit, az sosem jön könnyen az életben. Folyamatosan „ütöd", mész utána, és lassacskán az életed Isten kegyelmének mesterművévé válik.

Az az igazság, hogy a kiemelkedő emberek igazából átlagos emberek, rendkívüli mértékű elszántsággal. A kiemelkedő emberek nem tudják, hogyan kell feladni.

Beszéljetek róla

  • Mit mutat meg a hitedről az, hogy hogyan viselkedsz egy nehéz szituációban?
  • Mi volt az, amit éppen készültél feladni?
  • Hogyan tud Isten igéje segíteni neked kitartani? Ki az az életedben, aki bátorítani tud, hogy menj tovább?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.18.)

Szólj hozzá!

Ne add fel, ha egy kerülőútra kerülsz!

2016. augusztus 14. 03:00 - torokaron

„Isten mindig éber, állandóan figyel azokra az emberekre, akik teljesen elkötelezték magukat felé.” (2 Krónikák 16:9, MSG fordítás)

park-autumn-trees-940x198.jpg

Ha Isten ad számodra egy küldetést, akkor biztos lehetsz benne, hogy késésekkel, nehézségekkel, kerülőutakkal és zsákutcákkal fogsz szembesülni az utad során. Ezek azonban az élet természetes velejárói. Ugyanakkor felkészülhetsz ezekre.

Például, ha valaki joggal lehetett elkeseredett, akkor az Noé volt. Tudod, hogy mennyi időbe került Noénak megépíteni a bárkát? 120 évébe. El tudod képzelni magadat, hogy 120 éven keresztül dolgozol egy olyan projekten, amihez soha senkitől nem kapsz még csak egy bátorító szót sem?

Noé bízott Istenben. Amikor hallotta Isten figyelmeztetését a jövővel kapcsolatban, Noé hitt neki, még úgy is, hogy az árvíznek semmi jele sem volt még. Biztos vagyok benne, hogy számos olyan nap volt, hogy Noé nem örömmel ment munkába, de 43.800 napon keresztül elment ugyanarra a helyre és dolgozott. Sosem adta fel.

Te se add fel az álmaidat. Ne add fel a házasságodat. Ne add fel az egészségedet. Ne, soha ne add fel. Isten kezében tartja a dolgokat. Még nem olvastad az életed utolsó fejezetét. Isten már megírta, te viszont még nem olvastad.

A Bibliában azt olvassuk, hogy „Isten mindig éber, állandóan figyel azokra az emberekre, akik teljesen elkötelezték magukat felé.” (2 Krónikák 16:9, MSG fordítás) Isten olyan embereket keres, akik el vannak kötelezve felé és az Ő terve felé, hogy megáldhassa őket.

Te is egy ilyen ember akarsz lenni? Akkor soha ne add fel!

Beszéljetek róla

  • Milyen olyan Istentől származó álmot adtál fel a nehézségek és késések miatt?
  • Hogyan nőttél lelkileg az életed kerülőútjai és késései során?
  • Hogyan szeretnéd, hogy Isten megáldjon téged, ahogy az életedet teljesen odaszánod neki?

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.07.)

Szólj hozzá!

Te kinek a hangjára hallgatsz?

2016. augusztus 11. 03:00 - kennedymárti

„Kezd Istennel – az első lépés megtanulni meghajolni Isten előtt; csak az ostobák vetik meg a bölcsességet és a tanítást.” (Péld 1,7 MSG fordítás)

Feltűnt már neked, hogy abban a pillanatban, amikor kitűzöl egy megvalósítandó célt az életedben, elkezdesz olyan visszhangokat hallani, mint „Mit gondolsz, ki vagy te?” vagy „Ez tényleg megvalósítható?” vagy „Felejtsd el!”?

A kételkedők hangjára való figyelés ellenszere az, hogy ezek ellenére Isten hangjára hallgatsz. Képzeld csak el, hogy mennyi kritikát kapott Noé. „Ez a Noé azt hiszi, Isten szól hozzá, pedig csak a mi birtokainkat dúlja fel azzal, hogy azt a bárkát építgeti az utcafrontján.”

A Biblia azt írja, hogy Nóé figyelt Isten szavára. És mit is hallott? Isten figyelmeztetését, miszerint a világ hamarosan el fog pusztulni. Ő hitt abban, amit még nem látott. Ez a hit: bizonyos lenni valami olyan felől, amit nem látunk.

Tehát Noé nem fordított hátat annak a látásnak, amit Isten adott számára, hanem inkább megépítette a bárkát.

Isten fog adni egy célt számodra és bár néhányan azt hiszik majd, hogy őrültség, arra kell koncentrálnod, amit Isten kijelentett Igéjében a Biblián keresztül. Azután pedig menj és építsd meg a saját bárkádat!

Beszéljetek róla:

  • Engedted-e a félelemnek és a kritikus gondolkodásnak uralmat venni az életed felett, ami távol tartott céljaid elérésétől?
  • Mely álmodat törekednél megvalósítani, ha nem félnél a kritikus véleményektől?
  • Hogyan tudod gyakorolni, hogy az Isten hangjára figyelj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.04.)

Szólj hozzá!

A csodához vezető út nehéz terepen vezet keresztül

2016. július 21. 06:30 - csmsdvd

Ekkor így szólt Illéshez az Úr igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és maradj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. (1Kir 17:8-10, NCV fordítás)

Amikor rémült vagy és sebezhető, amikor nem tudod, merre menj, amikor nem tudod mennyi ideig fog tartani, és nem tudod, mi történik majd, amikor odaérsz, akkor te mit teszel?

Jusson eszedbe, hogy a csodához vezető út gyakran nehéz terepen vezet keresztül.

A Bibliában is találunk erre példát az 1Királyok 17:8-10-ben: "Ekkor így szólt Illéshez az Úr igéje: Kelj föl, és menj el a Szidónhoz tartozó Sareptába, és maradj ott! Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad." (NCV ford.)

Isten azt kérte Illéstől, hogy gyalogoljon 100 mérföldet aszály idején egy veszélyes területen, ahol mindenki tudta, ki ő, és mindezt akkor, amikor Ahab király vérdíjat tűzött ki a fejére. Amikor végül Illés megérkezett Sareptába, találkozott egy szegény özvegyasszonnyal, aki gondoskodott róla. De hogy tudta az özvegyasszony megóvni, megvédeni egy nagy pogány városban olyan emberektől, akik az életére törtek?

A csoda nem olyankor történik, amikor minden jól megy. A csoda akkor történik, amikor nehéz helyzetbe kerülünk. Illés nem mondta azt, hogy “Uram, a terveddel kapcsolatban három dolog nem jó. Először is, rossz irányba küldesz. Másodszor, rossz helyre küldesz. Harmadszor, alkalmatlan védelmezőt rendelsz hozzám.”

Illés egyszerűen csak engedelmeskedett.

Isten csodához vezető útja gyakran nehéz terepen vezet át, mert ez arra kényszerít bennünket, hogy Istentől függjünk.

Néhány példa erre:

  • Amikor Mózes a zsidókat kivezette a rabszolgaságból az Ígéret Földjére, akkor először át kellett kelniük a Vörös-tengeren.
  • Mielőtt Dávid megölte Góliátot, csatasorba kellett állnia.
  • Isten azt mondta Jósafátnak, hogy az énekeseket állítsa a sereg élére, és végül így győztek. Szerinted mennyi hite kellett, hogy legyen, hogy ezt vállalja?

A csodák sohasem a "komfortzónánkban" történnek, ahol minden szép és jó. Nincs szükséged csodákra, amikor minden jól megy. Csak akkor van szükséged csodákra, amikor olyan helyzetben vagy, hogy azt érzed, nincs tovább, amikor halálra vagy rémülve, amikor bizonytalan vagy, amikor ki vagy szolgáltatva és sebezhető vagy.

Vannak az életben most nehézségeid, például a pénzügyeid, az érzelmeid, a kapcsolataid területén, vagy esetleg valami fizikai nehézséggel küzdesz? Kissé ideges, feszült és bizonytalan vagy?  Gratulálok. Akkor a csodához vezető úton vagy!

Éppen úgy, ahogy Illéstől, Isten tőled is azt várja, hogy engedelmeskedj, hogy láthasd az út végén a csodát, amit cselekszik majd.

Beszéljetek róla:

  • Mi az, amit Isten kér tőled, de te nehéznek érzed megtenni?
  • Mit szeretnél, hogy  Isten megtegyen az életedben? Hogyan nyilvánítottad ki már azt, hogy számítasz arra, hogy Ő csodát fog tenni az életedben?
  • Kik azok az emberek, akikre számíthatsz, amikor a hitedet megpróbálja Isten és nehézségeken mész keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.05.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Dönts úgy, hogy örülni fogsz

2016. február 19. 03:00 - mirjam07

"...szívből örülök! Igen, örülni is fogok, mert tudom, hogy imádságaitok és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által ez az én üdvösségemet szolgálja." (Filippi 1,18b-19, EFO)

Amikor kezdenek szétesni a dolgok, ne próbáld egyedül megoldani. Hagyd, hogy Isten rakja újra össze azokat.

Ha szembetalálkozol egy problémával, két lehetőséged van: dicsőítesz, vagy aggódsz. Ennyi! Ezt hívom én a hitfaktornak.

Pál ezt mondja a Filippi 1,18-19-ben: „...szívből örülök! Igen, örülni is fogok, mert tudom, hogy imádságaitok és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által ez az én üdvösségemet szolgálja." (EFO).

Ebben az egyetlen versben Pál az erő számos forrását megadja annak, hogyan maradhatsz pozitív és boldog a nehéz időkben.

Először is, muszáj Isten szemszögéből nézned a problémáidat. Pál ezt mondja: „...mert tudom...". Amit tudsz, az visz téged előre. Pál tudta, hogy Isten munkálkodik küzdelmei közepette, és szem előtt tartotta Isten tágabb látószögét.

Másodszor, Pálért imádkoztak emberek, és biztatták őt. Majd azt mondja, hogy Krisztus Szelleme segített neki, kitartást adott és bátorította. Végül így ír: „ez az üdvösségemet szolgálja". Pál hitte, hogy Isten jóra fordítja a problémáját.

Mivel rendelkezett Isten látásmódjával, a barátok imájával, a Szent Szellemmel és hittel, Pál úgy döntött, hogy örülni is fog.

A te döntéseden múlik az örömöd.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan lehet dicsőíteni Istent egy küzdelem közepén?
  • Kire támaszkodsz imatámogatásért? Kire számíthatsz, hogy hűségesen és kitartóan imádkozik a szellemi növekedésedért?
  • Gondolj egy aktuális problémádra. Hogyan tapasztaltad Isten munkáját a fájdalmaid közepén? Mit szeretnél, hogy Isten elvégezzen benned és általad ez a tapasztalat által?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.12) 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása