Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Fejleszd ki Isten látásmódját az életedre

2013. január 06. 03:00 - BélaPéter

“Tehát továbbra is mindenkinek prédikáljuk Krisztust, felhasználva minden bölcsességet, hogy intsünk és tanítsunk mindenkit annak érdekében, hogy így mindenkit Krisztusban érett emberként vigyünk Isten jelenlétébe." (Kol 1:28, NCV fordítás)

A szellemi növekedés második mércéje a látásmód. A látásmód az, hogy valamit azért értesz meg, mert egy más nézőpontból tekintesz rá. Ez az a képesség, hogy valaki felfogja, hogy a dolgok miként kapcsolódnak össze, és ezután ítéli meg az egymáshoz viszonyított fontosságukat.

Szellemi értelemben véve ez azt jelenti, hogy az életet Isten látószögéből szemléljük. A Bibliában a "megértés", "bölcsesség" és "ítélőképesség" szavak mind a látásmóddal vannak kapcsolatban. A megfelelő látásmód ellentétei a "kemény szív", az "elvakultság" és "a "butaság".

A 103. Zsoltár 7. verse a következőt mondja: "Megismertette [az ÚR] útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival." Izrael népének látnia kellett, amit Isten tett, de Mózesnek meg kellett értenie, hogy Isten miért is tett úgy. Ez a különbség a tudás és a látásmód között. A tudás az, amikor megtudjuk, hogy Isten mit mondott és tett. A látásmód az, amikor megértjük, hogy Isten miért mondta vagy tette azt.

A látásmód megválaszolja az élet "miért" kérdéseit.

A Biblia azt mondja, hogy a nem hívő embereknek nincs szellemi rálátásuk dolgokra (1Kor 2:14). Hasonlóképpen, ha nem tudjuk más nézőpontból is látni  a dolgokat, az a szellemi éretlenség jele (1Kor 3:1-2, 13:11, 14:20). Ennek ellenkezője is igaz: ha más nézőpontból is tudjuk látni a dolgokat, az a lelki érettség bizonyítéka. A Zsid 5:14 szerint "A kemény eledel az éretteknek van, akik a gyakorlat során megedzették érzékeiket, hogy különbséget tegyenek a jó és a rossz között." (NASB fordítás)

Rengeteg előnye van annak, ha megtanulunk mindent Isten szemszögéből nézni:

  •  segít Istent jobban szeretni - Minél jobban megértjük Isten természetét és útjait, annál jobban tudjuk őt szeretni. Pál úgy imádkozott, hogy "Bárcsak képes lennél te és Isten minden gyermeke megérezni és megérteni, hogy milyen hosszú, milyen széles, milyen mély és milyen magas az Ő szeretete" (Ef 3:18, LB fordítás).
  • segít ellenállni a kísértésnek - Amikor egy helyzetet Isten nézőpontjából szemlélünk, akkor megértjük, hogy a bűn hosszútávú következményei sokkal súlyosabbak, mint azok a rövidtávú örömök, amiket a bűn felkínálhat. Egy megfelelő szemléletmód nélkül a természetes hajlamainkat követjük. "Van út, amely helyesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." (Péld 14:12, NIV fordítás)
  • segít a próbákban - Ha Isten nézőpontjából látjuk az életet, akkor rájövünk, hogy "...akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál..." (Róm 8:28), és hogy "...hitetek próbája állhatatosságot eredményez" (Jak 1:3).  Jézus azért volt képes a keresztet elviselni, mert Isten nézőpontjából látta a dolgokat. (Zsid 12:2) Túllátott a fájdalmon, és a rá váró örömre nézett.
  • megvéd minket a hibáktól - Soha nem volt még ekkora szüksége a keresztényeknek arra, hogy meggyökerezzenek az igazságban, mint ma. A többelvűség egy nagyon zavarodott kultúrát hozott létre. A probléma ugyanis nem az, hogy a kultúránk nem hisz semmiben, hanem, hogy mindent elhisz. Egy megfelelő látásmód tudná ezt orvosolni.

Amikor a hívők - az újak és az érettek egyaránt - tudásra és megfelelő látásra is szert tesznek, akkor az eredmény kőkemény lesz: "Akkor már nem leszünk olyanok mint a gyermekek, akik állandóan másban hisznek, csak azért, mert valaki valami mást mondott, vagy okosan hazudott és úgy állította be a hazugságot mintha igazság lenne" (Ef 4:14, LB fordítás).

Beszéljünk róla:

  • Milyen közelmúltbeli helyzetben használtad inkább a tudásodat és nem Isten bölcsességét?
  • Ha Isten nézőpontjából látod a dolgokat, akkor ez miként segít neked elfogadni a Jakab 1:3-at: "tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez"?

Daily Hope by Rick Warren. 2012. 12. 30.

Szólj hozzá!

Figyeld, hogy mit mond Isten

2011. április 07. 02:20 - Kingdom

" ...figyelek, várva, hogy mit szól hozzám..." Hab 2,1

 

Isten hangja gyakran képi formában jelentkezik. Ha hallani akarjuk Istent, meg kell tanulnunk a szemeinkkel hallani. Isten gyakran úgy válaszolja meg imáinkat, hogy egy képet ültet az elménkbe. Ezt nevezik látomásnak.

Tulajdonképpen a Bibliában száz meg száz példát találunk arra, hogy Isten egy képet vagy egy elképzelést ültetett valaki elméjébe. Néha látomásnak, néha álomnak nevezi ezt. Ézsaiás megkapta. Jeremiás megkapta. Ezékiel, Dániel, Hóseás, Joel, Ámosz, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum - mind kaptak egy látást Istentől.

A 73. Zsoltárban ezt olvassuk:"Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem.Végül elmentem Isten szent helyére, és megértettem, hogy milyen végük lesz."

Ha rövidtávú változást szeretnél, akkor a viselkedésre összpontosítasz. Ha azonban hosszútávú változást akarsz, akkor egy egészen új elméleti mintára kell koncentrálnod, egy teljesen új képre, egészen új módon kell magadat nézned, az életet, Istent, a jövődet, a problémáidat.

Ez az amiről a következő évtizeded szól, új módon látni a pénzed, az ennivalód, a családod, a karriered, és amikor mindez megtörténik, eljön a változás.

Hogyan vesszük át Istentől a látást?

  • Kérdezd Istent: "Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja."  (Jak1,5-6). Legyél konkrét abban amit kérdezel.
  • Tanulmányozd Isten Igéjét. Miután feltettél Istennek egy kérdést, olvasd újra a Bibliát. Közben meg imádkozd ezt az imát:"Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed." (Zsolt 119,18)

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2011.03.31.)

Szólj hozzá!
Címkék: látás
süti beállítások módosítása