Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A valaha volt legcsodálatosabb ajándék

2022. december 24. 03:00 - Anita.B

pexels-kim-stiver-842876.jpg

“Egyedüálló nagylelkűségből maga elé helyezett minket önmagával szemben. Valódi ajándék. Kiszabadított minket a zűrzavarból és visszahelyezett oda, ahol mindig is szerette volna, hogy legyünk. És ezt Jézus Krisztus által tette. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa ezt a világot a bűntől.” Róma 3,24-25 (The Message fordítás)

A legnagyobb ajándékot, amit valaha kaptál, nem egy boltban vásárolták. Nem került pénzbe. Még csak be sem volt csomagolva.

Mégis, aki adta, mindenét odaadta neked.

A Biblia azt mondja, hogy Isten elküldte a Fiát a Földre, hogy nekünk adja a valaha volt legnagyobb ajándékot. Azért jött a Földre, hogy meghaljon és ezzel te igazzá légy - Isten által. Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 3. fejezetében a:24.-25. vers azt mondja: “Egyedüálló nagylelkűségből maga elé helyezett minket önmagával szemben. Valódi ajándék. Kiszabadított minket a zűrzavarból és visszahelyezett oda, ahol mindig is szerette volna, hogy legyünk. És ezt Jézus Krisztus által tette. Isten feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy megtisztítsa ezt a világot a bűntől” (The Message fordítás).

Tehát miért kellett Jézusnak meghalnia? Menjünk vissza az emberek alap-problémáihoz és Isten megoldásához!

  • Senki sem tökéletes. Soha egyetlen emberrel sem találkoztam, aki azt mondta volna magáról, hogy ő tökéletes. Én nem felelek meg saját elvárásaimnak sem, még kevésbé Isten tökéletes mércéjének. Talán te sem, ugye? Mindannyian így vagyunk. A Biblia azt mondja, “mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét” (Róma 3,23).
  • Isten igazságos. Isten igazságos akar lenni. Amikor valaki megszegi a törvényt, azért büntetés jár. Ha megszeged az emberek törvényeit, emberi büntetés jár érte. Ha megszeged Isten törvényeit, Isten büntetését fizeted meg. A Biblia azt mondja, “A bűn zsoldja a halál” (Róma 6,23).
  • Jézus már megfizette bűneid árát. A Biblia azt mondja, “Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. (2Kor 5,21). Jézus magára vállalta az én bűnömet, a te bűnödet és az összes bűnt, ami valaha el követtek. Ez az Örömhír, az Evangélium! Jézus megfizette azt az árat, amit te soha nem tudnál megfizetni.
  • El kell döntened, hogy elfogadod-e Isten ajándékát? Isten a megváltás ingyen ajándékát adta neked, amikor Jézus magára vette bűneidet. De ezt az ajándékot át is kell venned. A Biblia azt mondja, Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében” (János 1,12).

Elfogadod Isten üdvözítő ajándékát? Egy dolog megérteni a Jézussal való kapcsolat alapjait. De egész más dolog az ajándék elfogadása.

Ha készen állsz meghozni azt a fontos döntést, hogy elfogadod Isten üdvözítő ajándékát, akkor imádkozd el ezt az imát: 
“Kedves Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok és bocsánatodat kérem! Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért és te feltámasztottad őt. Jézus, bízni akarok benned, mint Megváltómban, és Uramként követlek téged a mai naptól. Elfogadom az üdvösség ingyenes ajándékát. Irányítsd az életemet és segíts teljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem angolul a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyet segítenek elindulni a Jézussal közös úton.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Megváltásodon kívül mi a legemlékezetesebb ajándék, amit valaha kaptál?
  • Miért nehéz elfogadni egy ingyenes, és nagyon különleges ajándékot?
  • Az életedben ki másnak kell még eldöntenie, hogy elfogadja-e Isten üdvözítő ajándékát? Tervezd meg, hogy meghívod egy karácsonyi Istentiszteletre az idén!

*(Daily Hope by Rick Warren 2022.12.17.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A valódi változáshoz hit kell

2022. december 17. 03:00 - gerbeaud

"Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség..." (Efe 3,20)

Az elmúlt napokban együtt néztük meg, hogyan érhetsz el valódi változást az életedben. A valódi változáshoz szükség van Isten igazságának megismerésére, a lelki otthonod kitakarítására és őszinte közösségre. És mint minden, ami a lelki növekedéssel kapcsolatos, a valódi változáshoz is hitre van szükség.

Más szóval, hinned kell abban, hogy Isten segítségével képes vagy a változásra.

Hogyan segít neked Isten a változásban? Elsősorban kétféleképpen. Át tud változtatni téged a benned élő Lelke által és az Ő Igéje, a Biblia által.

Pál azt írj az efezusiakhoz írt levelében (3,20): "Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség".

Mi az a legnagyobb dolog, amin változtatni szeretnél az életedben? Bármilyen nagy is legyen, nem túl nagy Isten számára.

Talán már megpróbáltad és kudarcot vallottál azzal, hogy magadtól elérd a változást. Ez azért van, mert soha nem arra voltál hivatott, hogy egyedül változtass. Isten erejével változol. És hogyan kapod meg Isten erejét? A hit által. Isten a belé vetett hitedre válaszul adja az erejét.

Pál filippiekhez írt levelének 4,13 verse ismerős lehet, de egy másik angol fordításban a Biblia úgy mondja, ahogy talán még nem hallottad: "Mindenre van erőm Krisztusban [amire elhívott], aki megerősít engem [hogy beteljesítsem a célját - Krisztus alkalmasságával megelégszem; mindenre készen állok... Őáltala, aki belső erővel és magabiztos békességgel tölt el]."

Jézus Krisztus erejével bármit megtehetsz, amire Isten elhívott. Az Ő ereje akkor áradt beléd, amikor a követőjévé váltál.

Ha meg akarsz változni, akkor szükséged van egy "megtehetem" hozzáállásra - nem nagy egóra azzal kapcsolatban, hogy mire vagy képes, hanem nagy hitre abban, amit Isten képes véghezvinni benned és általad.

Jézus azt mondta a Máté 9,29-ben: "Legyen a ti hitetek szerint!"

A te döntésed, hogy mennyire akarsz megváltozni. A te döntésed, hogy Isten mennyire áldja meg életedet. Neked kell hinned, hogy Isten tud neked segíteni abban, hogy változtass.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Amikor megpróbálsz változtatni az életeden, akkor inkább a saját erődre vagy Isten benned lévő erejére hagyatkozol? Mi az eredmény?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy te döntsd el, mennyit változtatsz?
  • Milyen érzéssel tölt el, ha eszedbe jut, hogy Jézus Krisztus erejével bármit megtehetsz, amire Isten elhívott?

Ha még nem bíztál Jézusban és nem kötelezted el magad, hogy követed őt, mire vársz még?

Nem kell kiérdemelned Isten szeretetét, és nem kell megdolgoznod azért, hogy a mennybe juss. A Biblia azt mondja: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Efe 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Istennek szenteld az életedet, akkor imádkozd ezt az imát:

"Drága Jézusom, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy napon majd befogadsz a mennyei örök otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit magamtól teszek. Befogadlak téged az életembe, mint az én Uramat. Úgy döntök, hogy a Szentlélek által a te erődre hagyatkozom, hogy beteljesítsem a célomat, és megtegyem azokat a dolgokat, amelyekre elhívtál.

Életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.10.)

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy angol nyelvű e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal elkezdett utad kezdetén.

Szólj hozzá!

Szerezz erőt céljaid eléréséhez!

2022. január 04. 03:00 - Tomes Lívia

sziv_1.jpg

„Az ember értelme terveli ki útját, ahogy élni akar, de az Úr teszi képessé arra.” (Péld 16,9 The Message)

Megtervezheted, hogyan szeretnél élni, de csak Isten ad erőt és energiát a változáshoz. Miért? Mert Isten biztosítja azt a három dolgot, amelyekre szükséged van ahhoz, hogy elérd a céljaidat, és megváltoztasd az életedet.

Isten Lelke erőt ad neked

Isten segítségére van szükséged ahhoz, hogy olyan változtatásokat tegyél, amelyeket egyedül nem tudsz megtenni. Életed változása nem az akaraterőn alapszik. Isten erején alapszik. Nem próbálkozáson múlik. A bizalomra épül.

A Zakariás próféta könyve 4. fejezetének 6. verse azt mondja: „»Nem a saját erődből vagy a saját hatalmadból fogsz sikerrel járni, hanem az én Lelkem által« – mondja a Mindenható Úr.” (NCV)

Isten Igéje vezet téged

A Biblia az életre szóló használati útmutató. Minél többet olvasod, tanulmányozod, memorizálod és elmélkedsz rajta, annál sikeresebb és elégedettebb leszel.

Amikor Józsué megkapta azt a feladatot, hogy elfoglalja az ígéret földjét, az meghatározta egész életét. Isten ezt mondta neki: „A törvénynek ez a könyve ne hagyja el a szádat, hanem éjjel-nappal elmélkedjél rajta, hogy gondosan ügyelj arra, hogy mindazt, ami benne meg van írva, úgy cselekedd; mert akkor sikerülni fog az utad, és akkor sikerre jutsz.” (Józs 1,8 NASB)

Isten emberei támogatnak téged

Egyedül nem tudod elérni a céljaidat. Egy álom megvalósításához csapat kell! A prédikátor könyve 4. fejezetének 12. verse ezt mondja: „Egyedül védtelen vagy. Egy barátoddal szembenézhetsz a legrosszabbal. Össze tudsz gyűjteni egy harmadikat? Egy háromszálas kötél nem szakad el könnyen.” (The Message)

Egy tömeg nem tud téged támogatni, de egy kis csoport igen. A kiscsoportod tagjai tudják, mikor vagy beteg, mikor mész át nehéz időszakon, és mikor van szükséged megállásra. Megoszthatod velük céljaidat, sikereidet és kudarcaidat. Veled együtt fognak örülni, és arra biztatnak, hogy tovább folytasd. Szükséged lesz a támogatásukra, hogy segítsenek kitűzni és elérni a megfelelő célokat.

Próbáltad-e már egyedül elérni céljaidat és megváltoztatni az életed? Ideje felhagynod az egyedül repüléssel, és megtanulni a Szentlélekre, Isten Igéjére és Isten embereire támaszkodni. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Bízol abban, hogy a Szentlélek munkálkodik az életedben, és Ő átformál? Ennek a bizalomnak vagy bizalmatlanságnak milyen bizonyítékát látod az életedben?
  • Hogyan lehet Isten Szava a mindennapi életed része, hogyan hasznosíthatod tanítását és bölcsességét?
  • Milyen emberek támogatására számíthatsz céljaid elérésében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten segít neked növekedni

2021. december 13. 03:00 - Mapetso

grow_1.jpg

„Isten kezdettől fogva úgy döntött, hogy akik hozzá jönnek – és ő mindvégig tudta, hogy kik fognak –, azoknak olyanná kellene válniuk, mint a Fia.” (Róm 8,29 TLB)

Isten célja mindig is az volt, hogy magához hasonlóvá tegyen téged. Azt akarja, hogy olyanná válj, mint a Fia. Más szóval azt akarja, hogy nőj fel szellemileg.

A Biblia azt mondja: „Isten kezdettől fogva úgy döntött, hogy akik hozzá jönnek – és ő mindvégig tudta, hogy kik fognak –, azoknak olyanná kellene válniuk, mint a Fia.” (Róm 8,29 TLB)

Lelkipásztorként az első számú kérdés, amit feltesznek nekem: „Miért történik ez velem?” Megmondom, miért: Ez azért van, hogy segítsen neked növekedni.

Valójában az életben minden segíthet neked szellemileg növekedni – a jók, a rosszak, a csúnyák, a dolgok, amiket magadnak köszönhetsz, és azok, amelyeket mások tesznek veled. Isten nem a gonosz szerzője. De Isten képes jót kihozni a rossz dolgokból.

Az élet minden helyzete vagy megkeserít, vagy jobbá tesz téged. A te döntésed, hogyan reagálsz. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd: „Istenem, miért történik ez velem?”, kérdezd meg: „Istenem, mit akarsz, mit tanuljak ebből?”

Minden problémának célja van: segítsen szellemileg felnőni, és még jobban Jézus Krisztushoz hasonlóvá válni.

Tehát, ha az életed egyik célja az, hogy szellemileg felnőj, és Jézushoz hasonlóvá válj, akkor milyen Jézus? Csak nézd meg a Szellem gyümölcsét! A Biblia azt mondja: „Ezt a fajta gyümölcsöt fogja bennünk teremni: szeretetet, örömöt, békét, türelmet, kedvességet, jóságot, hűséget, szelídséget és önuralmat” (Gal 5,22–23 TLB). Ezeket a tulajdonságokat akarja Isten kifejleszteni benned.

Hogyan termi meg Isten ezeket a tulajdonságokat, és hogyan segít szellemileg felnőni? Úgy tanítja meg neked ezeket a tulajdonságokat, hogy pont az ellenkező helyzetekbe tesz téged.

Úgy tanít meg szeretni, hogy nem szerethető emberekkel vesz körbe. Örömre tanít a bánat közepén. Isten békére tanít, amikor káosz vesz körül. Türelemre tanít, amikor úgy tűnik, hogy a sor, amelyben állsz, sosem fogy el.

Isten egész életed során ezekre a tulajdonságokra fog tanítani – és ez a folyamat egész életed hátralévő részét igénybe fogja venni. De bízhatsz abban, hogy bármivel is nézel ma szembe, azt arra fogja használni, hogy segítsen neked szellemi mélységet fejleszteni, és egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen helyzetekben tett téged Isten Krisztushoz hasonlóbbá?
  • Mit gondolsz, miért marad olyan sok keresztény szellemileg éretlen?
  • Milyen prioritást élvez a szellemi fejlődés az életedben? Hogyan lenne esetleg szükséges megváltoztatni a te prioritásaidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.06.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten négyféleképp válaszol a kitartó imára

2021. szeptember 26. 03:00 - Anita.B

diana-simumpande-abrc7x4_gly-unsplash.jpg

„Imádkozzatok a Szellemben mindenkor és minden alkalommal! Maradjatok éberek, és legyetek kitartóak az imádságaitokban!” (Ef 6,18 NLT).

Nincs olyan, hogy megválaszolatlan ima. Isten talán nem úgy válaszol, ahogy neked tetszik, de mindig válaszol az imára a következő négy mód valamelyikével:

Amikor a kérésed nem helyes, Isten azt mondja: „Nem.”

Isten nem fog neked olyasmit megadni, ami ártalmas számodra. Csak a legjobbját adja. Néha azért mond nemet, mert a kérésed nem illik össze a számodra legjobbjával.

Amikor nincs igazad, Isten azt mondja: „Növekedj!”

Lehet, hogy Isten adni akar neked valamit – lehet, akár egy olyan nagy áldás, amit el sem tudsz képzelni –, de nem vagy kész a felelősségre. Akár feszültséget is okozhat az életedben, ha most adná neked. Ne hagyd abba az imádkozást! Olvasd továbbra is Isten Igéjét, és tedd továbbra is Krisztust első elfoglaltságoddá!

Amikor az időzítés nem megfelelő, Isten azt mondja: „Lassíts!”

Habakuk próféta könyve 2. fejezetének 3. verse azt mondja: „Közeleg az idő, amikor a látomás beteljesedik. Ha lassúnak tűnik, ne ess kétségbe, mert ezek a dolgok biztosan bekövetkeznek. Csak légy türelmes! Nem fognak késni egyetlen napot sem” (TLB). Jön, de nincs még itt. Isten azt akarja, hogy lassíts le, amíg készen állsz kezelni azt. A növekedést gyakran ütemezni kell. És ez mindig időbe telik.

Amikor a kérésed, az időzítés és a jellemed mind összhangban van, Isten azt mondja: „Menj!”

Pál levele az efezusiakhoz 6. fejezetének 18. verse mondja: „Imádkozzatok a Szellemben mindenkor és minden alkalommal! Maradjatok éberek, és legyetek kitartóak az imádságaitokban!” (NLT). Nem imádkozol kitartóan, mert megpróbálod meggyőzni Istent. Kitartóan imádkozol, hogy így készen legyél, amikor Isten azt mondja: „Menj!”

Mindig hidd, hogy Isten válaszolni fog az imádra. Talán nem mindig kapsz olyan választ, amit akarsz vagy elvársz, de mindig a javadra és Isten dicsőségére lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor régóta vársz Istenre, hogy válaszoljon az imádra, hogyan maradsz bizakodó?
  • Bízol Isten időzítésében? Miért igen, vagy miért nem?
  • Ha Istenre vársz, hogy azt mondja: „Menj!”, mit tehetsz azért, hogy várakozás közben növekedj a szellemi érettségben?

*(Daily Hope By Rick Warren, 2021.09.19.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni nagybetűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelöli. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal, jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása