Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Helyreállhatsz vagy bosszút állhatsz

2013. május 18. 03:00 - FodorImi

„Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát arra, aki igazságosan ítél.” (1Péter2:23b – LB fordítás)

War-or-Peace.jpg

Ha valaki megbánt, akár fizikailag, akár érzelmileg, döntést kell hoznod. Használhatod az energiádat arra, hogy helyreállj vagy arra, hogy bosszút állj.

Egyszerre azonban nem teheted mindkettőt.

Jézus is ismerte a szenvedést, a bántalmazást. Mikor keresztre feszítették, megsebesítették minden lehetséges módon – a lábain, kezein és a fején. Egy tövisekből font koronát nyomtak a fejére. Felszegezték a keresztre. A római katonák kilencágú korbáccsal 40 ütést mértek rá.

Természetesen Jézus legmélyebb sebei nem fizikai, hanem érzelmi sebek voltak. Elárulták, elutasították és megalázták.

Mégis 1Péter 2:23 azt mondja: „Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát arra, aki igazságosan ítél.” Mikor a kereszten volt, küldhetett volna milliárd angyalt, hogy megsemmisítse ellenségeit, de nem tette.

Ezt a dolgot a mennyei Atyára bízta. Ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.” Nem hagyta, hogy a fájdalom keserűbbé tegye.

Ahhoz, hogy átmenj, túljuss ennek az életnek a fájdalmain, durva dolgain, el kell engedned azokat, akik bántanak. Nem tudsz helyreállni mindaddig, míg neheztelés, harag van a szívedben. A saját érdekedben engedd el a bosszúálláshoz való jogodat.

A bosszútól nem fogod jobban érezni magad. Sőt, ha bosszút is tudsz állni, az nem fogja elvenni a fájdalmadat.

Az a személy, aki megbántott téged, megérdemli a megbocsátásodat? Nem. De te sem érdemled meg Isten megbocsátását. Nem más miatt, hanem saját érdekedben kínáld fel a megbocsátásodat.

Bizonyos lehetsz benne, hogy Isten látott mindent. A Biblia azt mondja Róma 12:19-ben: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az Isten haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek - így szól az Úr.”

Isten látta mi történt, mikor téged megbántottak, és Ő sírt, éppen úgy, mint mikor a Fiát keresztre feszítették. A bosszúállás az Isten felelőssége – nem a tied.

A személy, aki megbántott, nem ússza meg szárazon.

De te megúszhatod. Nem kell szenvedned másvalaki hibája miatt.

A Biblia azt mondja a Zsidók 12:15-ben: „A keserű lélek nem csak önmaga számára okoz bajt, hanem méreg lehet sok más ember életére. (Philips fordítás)

A neheztelés olyan méreg pirula, amit nem kell lenyelned. Csak annyira leszel boldog, amennyire azt választod, hogy az legyél. Mit választasz?

Beszéljetek róla

  • Hogyan lehet, hogy a neheztelés úgy, vagy még jobban megsebesít, mint az a személy, akinek nem bocsátasz meg?
  • Miért nehéz megbocsátani valakinek, aki megbántott?
  • Kinek kell megbocsátanod?

(Daily Hope by Rick Warren – 2013.05.11)

Szólj hozzá!

Nincs kárhoztatás, ha Jézushoz tartozol

2013. április 16. 03:00 - BélaPéter

"Nincs kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézushoz tartoznak." (Róma 8:1 NLT fordítás)

8888.jpg

A Biblia szerint attól még nem leszel tökéletes, hogy kereszténnyé válsz. Ha valaki ezt állítja, az nem mond igazat. Úgyis elrontod. Sokszor el fogsz bukni. És több mint valószínű, hogy majd hibáztatod is magad (vagy mások fognak hibáztatni) emiatt.

Ha viszont Jézus követője vagy, akkor ebben biztos lehetsz: az Úr sosem vádol téged! Túl sok hívő él félelemben, keserűségben és bizonytalanságban. Bár üdvösségük van, az életüket nézve ez nem látszik. Túlstresszelik magukat azon, hogy Isten majd elítéli őket azokért a rossz dolgokért, amiket elkövettek. Ahelyett, hogy leszámolnának a saját bűntudatukkal, másokra zúdítják az egészet.

A Biblia viszont azt mondja, hogy erre nincs szükség: "Nincs kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézushoz tartoznak." (Róma 8:1 NLT fordítás) Más szóval, Isten nem fog elítélni a rossz döntéseidért, ha Krisztusban bízol. Jézus magára vette ezt az ítéletet a kereszten. Isten nem kell megítéljen, mert már megítélte Jézust. Magára vette a bűneid következményét.

Ez fantasztikus hír! Ez jó hír - A Jó Hír! Egy kereszténynek nincs oka szégyellnie magát. Nincs oka elkeseredettnek lennie. Még mielőtt megszülettél volna, tudta, hogy milyen bűnöket fogsz elkövetni, és kifizette azok árát.
Nem érdekel, hogy mit tettél a múltban. Nem érdekel, hogy kiket bántottál meg. Nem érdekel, hogy mások mit mondanak neked. Ha Krisztusnak adod az életed, akkor megbocsát.


Beszéljünk róla:

  • Követtél el a múltban olyan hibát, amiért még mindig nehezen bocsátasz meg magadnak? Mit tudsz tenni ma ezért?
  • Szerinted miért fogadjuk el olyan nehezen azt, hogy Jézus megbocsátja a bűneinket?
Szólj hozzá!

Ne élj együtt többé a bűntudattal, a megbánással vagy a szégyennel!

2013. március 25. 03:00 - rorsy

"Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje" (Ef 5,25-26)
free_1.jpg
Nem kell bűntudattal, megbánással vagy szégyennel élned többé! Túl sok ember ragadt bele emlékei dzsungelébe, és nem jutnak túl rajtuk. Lehet, hogy téged bántottak meg, ezért neheztelsz valakire, de lehet, hogy te bántottál meg valakit, és ezért van bűntudatod.

Isten nem akarja, hogy ezt a nehéz terhet cipeld egy egész életen keresztül. Ő azt akarja, hogy szabad légy! Ez az egyik oka, hogy Isten nekünk adta a Bibliát. Az Igéjét használja arra, hogy kitörölje a bűntudatot.

Emlékszem, évekkel ezelőtt, a prédikációm után, egy asszony jött oda hozzám könnyek között. Elkezdte mesélni élete szomorú történetét, amely tele volt hibákkal és rossz döntésekkel. Össze volt zavarodva és vigasztalhatatlanul sírt. Nem győzte mondani, mennyire bűnösnek érzi magát.

Miután meghallgattam, felolvastam neki János első levelének 1. fejezetéből a 9. verset: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, és megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól."  Isten azt mondja, meg fog mosni, megtisztítja az életed minden szennytől, megbocsát és eltörli a bűneidet.

Aztán a Római levél 8. fejezetéből olvastam fel az 1. verset: "Nincs többé kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak". Ekkor az asszony ezt kérdezte:

- Úgy érti, semmilyen rossz dologért, amit életemben tettem, nem fog megbüntetni Isten?
- Nem, nem fogja!  
- Miért?- kérdezte ő.
- Azért, mert Jézus már megfizetett ezekért a dolgokért.
- De mi van azokkal a dolgokkal, amelyeket holnap fogok elkövetni?- kérdezett ismét. 
- Jézus már azokért is megfizette az árat!

Isten Igéje lemossa a szennyet, megtisztítja az elménket és megmossa a testünket. Ezáltal minden piszkot, mocskot, hulladékot, szégyent és bűnt eltávolít az életünkből.

A Biblia azt mondja az Efézus 5,25-26-ban: "Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje.
 

Beszéljünk róla: 

  • Isten megígérte, hogy megbocsátja a bűneidet. Kérted már, hogy bocsásson meg neked?
  • Mit gondolsz, hogyan változna meg az életed, ha elfogadnád Isten kegyelmét és megbocsátását, és elengednéd a bűntudatot és a megbánást?
(Daily Hope by Rick Warren, 2013.03.18.)
Szólj hozzá!

Térj haza Isten szeretetéhez és megbocsátásához ezen a karácsonyon

2012. december 29. 03:00 - zsófi68

"Sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." (Róm 8,39) 

Tudtad, hogy mennyei Atyánk azt kívánja, hogy térj haza hozzá karácsonykor? Nem számít, ki vagy, mit tettél vagy mióta teszed. Isten így szól: "Azt akarom, hogy hazatérjetek szeretetemhez és megbocsátásomhoz." Erről szól a karácsony.

Mi tarthat vissza attól, hogy hazatérj Istenhez, szeretetéhez, a megbocsátáshoz? Az elutasítástól való félelem.

Talán azt gondolod: "Isten nem akarhat most. Túl messze vagyok Istentől. Túl régóta vagyok távol. Túl sok olyan dolgot tettem, amit valószínűleg nem helyesel."

Ha így gondolod, nagyon tévedsz! A rómaiakhoz írt levélben olvassuk: "Sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." Isten nem törődik azzal, hogy ki vagy, mit tettél, vagy mióta teszed. Még mindig szeret, és meg akar bocsátani neked.

De honnan tudjuk, hogy Isten szeret? A karácsony a bizonyíték. Isten eljött a földre emberi alakban - Jézus Krisztus alakjában - hogy megmutassa, szeret és meg akar bocsátani neked. "Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, ... hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért." (1Jn 4,9-10)

Innen tudhatjuk, hogy az Írás igaz: Jézus nem maradt a bölcsőben, a jászolban, hanem felnőtt. A bölcsőből a keresztre jutott. A kereszten, karjait kifeszítve, lényegében azt mondta: "Inkább meghalok, mintsem nélkületek éljek." Ennyire szeret Téged Isten. Krisztus elhagyta mennyei otthonát, hogy e földre jöjjön, hogy megmutassa szeretetét irántad és megfizessen bűneidért, hogy ezáltal bocsánatot nyerj és Te is hazatérhess hozzá. Ez az igazi szeretet. Ez a karácsony.

Beszéljünk róla!

  • Inkább a bölcsőről vagy a keresztről szól számodra és családod számára a karácsony? Hogy teheted a karácsonyt tartalmassá a bölcső és a kereszt fényében?
  • Az általad ismert emberek közül kinek van szüksége arra, hogy hallja, a karácsony arról szól, Isten mennyire szereti őt?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.12.22.)

Szólj hozzá!

Ne vonakodj kegyelmet gyakorolni

2012. november 22. 03:00 - mirjam07

"Amikor az emberek vétkeznek, meg kell bocsátanod és támogatnod kell őket, hogy ne legyen úrrá rajtuk a kétségbeesés." (2 Kor. 2:7, CEV fordítás)

brit_stumble-775752.jpg

A valódi közösségben az emberek megtapasztalják a kegyelmet. A közösségek a kegyelem helyszínei, ahol a hibákat nem dörzsölik el, hanem inkább kiradírozzák. A közösség ott valósul meg, ahol a kegyelem győzedelmeskedik az igazság felett.

Mindannyiunknak szüksége van a kegyelemre, mert mindannyian megbotlunk, elesünk és segítségre van szükségünk, hogy visszakerüljünk az útra. Fel kell tehát ajánlanunk a kegyelmet egymás felé és el is kell tudni fogadni egymástól.

Nem lehetsz közösségben megbocsátás nélkül, mert a keserűség és a sértődés mindig tönkreteszi a közösséget. Néha akarattal, máskor akaratlanul megbántjuk egymást, de bármelyik is legyen igaz, nagy adag kegyelem és könyörület szükséges a közösségi kapcsolat létrehozásához és fenntartásához.

A Biblia azt mondja: "legyetek tekintettel egymás hibáira és bocsássatok meg annak az embernek, aki megbánt benneteket. Ne feledjétek el, hogy az Úr megbocsátott nektek, így hát nektek is meg kell bocsátanotok egymásnak." (Kol 3:13, NLT fordítás)

Az a kegyelem, amit Isten mutatott ki felénk, az ösztönözzön bennünket arra, hogy mutassunk kegyelmet mások felé. Amikor valaki megsért téged, döntened kell, hogy energiádat és érzelmeidet megtorlásra vagy továbblépésre fogod felhasználni.

Nem használhatod mindkettőre.

Sokan azért vonakodnak attól, hogy kimutassák könyörületességüket, mert nem értik, hogy mi a különbség a bizalom és megbocsátás között. A megbocsátás a múlt elengedését jelenti. A bizalom a jövőbeni viselkedéshez kapcsolódik.

A megbocsátásnak azonnalinak kell lennie, akár kéri a másik ember, akár nem. A bizalom kiépítése viszont időbe telik.

Ha valaki újra meg újra megbánt téged, Isten azt parancsolja neked, hogy azonnal bocsáss meg, de nem várja el tőled, hogy azonnal bízzál meg benne, és nem várja el tőled, hogy engedd meg, hogy továbbra is bántson. Be kell bizonyítania, hogy megváltozott. A legjobb hely, ahol a bizalmat újjá lehet építeni, az egy kis csoport támogató környezete, akik bátorítást és elszámolhatóságot is tudnak biztosítani.

Beszéljetek róla

  • Az a fontos neked, hogy a tiéd legyen az utolsó szó, vagy az, hogy egy vitát kegyelemmel le tudjatok zárni?
  • Milyen sérelmeket kell elengedned, hogy meg tudj bocsátani valakinek, és hogy megtanulj bízni benne újra?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.11.15)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása