Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Miért késlekedik Isten olykor az imádságunkra adott válaszaival?

2017. december 01. 03:00 - Szíj Melinda

„Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed” (Lukács 1:13, NIV fordítás).

erzsebet.jpg

Egyszer hallottam egy történetet egy fiatal lányról, aki levelet írt egy misszionáriusnak, hogy így próbálja bátorítani őt, és biztosítsa támogatásáról. Nyilvánvalóan előzőleg kioktatták, hogy ne is kérjen választ a levelére, hiszen a misszionáriusok igen elfoglaltak. Így tehát amikor a levél célba ért, a misszionárius nagy lelkesedéssel olvasta: „Tisztelt Misszionárius Úr! Imádkozunk Önért. De ne fáradjon, nem várunk választ.”

Azt hiszem, ez a kislány akaratán kívül összegezte a legtöbb keresztyén ember imaéletét. Sokat imádkozunk, de nem is várunk választ! Azonban változtatnunk kell hozzáállásunkon, ha választ akarunk kapni Istentől!

Először is hajlandóaknak kell lennünk Istenre hagyni, hogy „a maga idejében” válaszoljon, azaz a saját menetrendje, a saját időzítése szerint – ahányszor csak Isten úgy gondolja, hogy így lesz a legjobb.

Néha nehéz elhinnem, hogy Isten válaszolni fog az imáimra. Ám ha Isten egyszer elküldene egy angyalt hozzám, aki a szemembe mondaná, hogy „Rick, azért jöttem, hogy elmondjam, Isten megválaszolta az imádságod”, akkor azt hiszem, meg lennék győzve.

A Biblia elmeséli Zakariás történetét, aki igen idős volt, és feleségének, Erzsébetnek nem lehettek gyermekei. Gábriel angyal megjelent előtte, és így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed” (Lukács 1:13, NIV fordítás). Gábriel azzal folytatta, hogy Erzsébet fiút fog szülni, aki végeredményben „előkészíti majd az utat, hogy felkészült népet állítson az Úr elé”. Zakariás erre így felel a 18-as igeversben: „Hogyan lehetek bizonyos ebben?” Ő alapból szkeptikus. Miért nem hitte el?

Mert évekkel azelőtt felhagyott az erre irányuló könyörgéssel. Ha felületesen olvasod ezt az igeverset, úgy tűnhet: „Elment a templomba. Imádkozott. Erre jött az angyal és így szólt: ’Könyörgésed válaszra talált.’” A valóság ezzel szemben az, hogy már évekkel korábban abbahagyta a gyermekért való fohászkodást. Pedig Isten már akkor meghallgatta Zakariás esengéseit. Valójában a Szentírás e szakaszának angol NIV (New International Version - a szerk.) fordításában használt igeidő („your prayer has been heard” - a szerk.) is arra utal, hogy „a meghallgatásra találás” már megtörtént.  

Isten azonnal megválaszolja imádságainkat, ám időnként késlekedik az ajándék átadásával. Hogy miért? Mert először változtatni akar rajtunk. Isten számára lényegesebb, hogy éretté formáljon, mint hogy megkönnyítse az életed. Miután megtanultad a helyes hozzáállást, Isten szabad utat enged magának, hogy a probléma megoldásán munkálkodjon.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Vázold fel, milyen az imádsághoz való viszonyulásod – és hogyan változott hozzáállásod az elmúlt évben.
  • A Biblia mely ígéreteire támaszthatsz igényt imádságaidban?
  • Hogyan formált át Isten, amikor várnod kellett az imádságodra adott válaszára?   

*Daily Hope by Rick Warren (2017.11.24)

Szólj hozzá!

Harmadik lépés krízisben: öntsd ki a szíved Isten előtt

2017. november 16. 03:00 - csmsdvd

„Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet az Isten előtt." (Dán 9:3a MSG fordítás)

people-2604834_1280.jpg

Az elmúlt pár áhítatban megnéztük, hogy Dániel hogyan imádkozott életének és Izrael életének kritikus, nehéz helyzetében. Az ő példája megmutatja, hogy hogyan imádkozzunk, hogy Isten válaszolhasson nekünk.

Eddig azt tanultuk, hogy:

  • hagynunk kell, hogy Isten beszéljen hozzánk, mielőtt mi beszélünk hozzá;
  • figyeljünk Istenre, és keressük őt.

Ezek után fejezzük ki gondolatainkat szenvedélyesen.

Nagyon gyakran imádságaink előre-gyártottak. Úgy beszélünk, hogy igazán bele sem gondolunk, mit mondunk. Csak daráljuk a betanult szöveget. Nincs benne egyediség és szenvedély.

Isten sokkal inkább figyel imádságunk őszinteségére, szenvedélyességére, mint a szavakra, amit használunk. A megfelelő szavak, ha megjátszott érzésekkel társulnak, semmit sem érnek házastársunkkal szemben. Ezek ugyanúgy Istennél sem működnek.

Isten az embert saját képmására teremtette. Ő is érzelmeket fejez ki: tud haragudni, el tud szomorodni. és tud boldog lenni.

Isten nem csak úgy szokványosan szeret. Isten szenvedélyesen szeret – igazából!

Dániel így beszélt szenvedélyes imádságáról: „Komolyan imádkoztam az Úristenhez, könyörögtem neki." (Dániel 9:3a, GNT fordítás).

A „könyörgés” a héber nyelvben azt jelenti „érzelemmel kérni”. Egy valódi, igaz kérés, teljes szívből jövő keresés. Valójában kéregetés.

Ez az az imádság, amit Isten meghallgat és megválaszol.

Szeretem ezt a kifejtést a Dániel 9:3-ban: „Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet az Isten előtt." (Dán 9:3a MSG fordítás).

Lehet te is így szeretnél imádkozni a családodért. Ki kell öntened a szívedet és fel kell tárnod a lelked Isten előtt őérettük. Lehet a házasságod vagy az anyagi helyzeted miatt kell így járulnod Istenhez.

Mindannyian hasonlóan tehetünk a környezetünkért, a minket körülvevő világért. Szívszorító látnunk a háborúk pusztításait, az éhínséget és a gonoszságot ebben a világban. Nem csetelnünk és posztolnunk kellene mindezekről.

Ki kell öntenünk a szívünket és imádsággal és könyörgéssel járuljunk Istenhez mindezekkel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Imádkozásod közben mi indít a legnagyobb buzgóságra?
  • Vajon miért folyamodunk olyan gyakran az ismétlődő, rutinos imádkozásra?
  • Hogyan tudnál még több szenvedéllyel imádkozni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.09.)

Szólj hozzá!

Nyisd ki a füled és érezz együtt másokkal

2017. április 26. 03:00 - K. Juc

empathy.jpg

„(Isten) megvigasztal bennünket minden nehézségben, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat. Amikor bajba kerülnek, képesek leszünk ugyanúgy megvigasztalni őket, ahogyan korábban Isten is bennünket.” (2 Korintus 1:4, NLT fordítás)

Az irgalmas szamaritánus történetében Jézus nagyon jó példát ad arra, hogyan lehetünk irgalmasok és együttérzők. A szamaritánus is legalább négy dolgot tett, amivel ezt kimutatta. A tegnapi üzenetben már láthattuk, mennyire fontos, hogy meglássuk mások szükségeit. 

De nem állhatunk meg itt együtt is kell éreznünk mások fájdalmával. A Bibliában a Lukács 10:33 szerint a szamaritánus megsajnálta a sebesültet, amikor meglátta.

A szemeddel látod meg mások fájdalmát, de a füleddel tudsz együttérezni. Néha azzal segítesz valakinek a legtöbbet, ha végighallgatod, mert minden szükség hátterében egy történet van. Az irgalmas szamaritánus történetében a pap észrevette a férfit és látta, hogy segítségre van szüksége, de hogy mi történt előtte vele az úton, arról semmit sem tudott. Talán feltételezte, hogy saját hibájából került bajba, vagy talán elkönyvelte magában, hogy nem kellett volna ennyire felelőtlennek lennie. Esetleg kigondolt különböző történeteket vagy kifogásokat, hogy miért ne segítsen rajta, csak mert nem akart időt szánni rá, hogy kiderítse az igazságot. 

De a Galata 6:2 arra szólít fel, hogy „Hajoljatok le az elnyomottakhoz és segítsetek rajtuk! Vállaljatok magatokra a terhükből és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (MSG fordítás) Mi Krisztus törvénye? Szeresd Istent és szeresd embertársadat! 

Lehet, hogy még sosem gondoltál erre, de Isten azért engedett meg bizonyos nehézségeket az életedben, hogy képes legyél együttérezni a körülötted élőkkel és tudj szolgálni feléjük. A Biblia szerint:

„(Isten) megvigasztal bennünket minden nehézségben, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat. Amikor ők kerülnek bajba, képesek leszünk ugyanúgy megvigasztalni őket, ahogy Isten korábban bennünket.” (2 Korintus 1:4, NLT, második kiadás)

Gondolj vissza azokra az időszakokra az életedben, amikor Isten megvigasztalt téged. Kinek tudod továbbadni ezt az áldást?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szerinted hogyan tudja Isten felhasználni a küzdelmeidet, hogy másokon segítsen?
  • Mit jelent az, hogy megosztjuk egymással a terheinket és "egymás terheit hordozzuk"?
  • Hogyan tudsz szolgálni valaki felé azzal, hogy meghallgatod? Miért ellentétes ez korunk kultúrájával és a mai közgondolkodással?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.19.)

Szólj hozzá!

Köszönd meg Istennek, amikor meghallgatja az imáidat

2016. július 09. 03:00 - torokaron

„Uram, hallottam, amit mondtál, és csodálattal áldalak.” (Habakuk 3,2 TLB fordítás)

Az elmúlt napokban azt vettük végig, hogyan lehet meghallani Istent, amikor imádkozunk. Van még egy végső, ám nagyon fontos dolog ebben a témakörben: Ha szeretnéd meghallani Istent, akkor imádd Őt.

Más szavakkal, köszönd meg neki, hogy az életed része és hogy érdeklik őt az életed apró részletei. Köszönd meg neki, hogy válaszol az imáidra: „Uram, hallottam, amit mondtál, és csodálattal áldalak.” (Habakuk 3,2 TLB fordítás). Isten egy víziót ad neked, egy álmot. Tudod, hogy Isten mit szeretne, hogy csinálj, most tehát köszönd meg neki, hogy meghallgatja az imáidat. Ez része Isten dicsőítésének.

Azt szeretném, hogy ne úgy tekints az imáidra, mint monológra, hanem kezdj el úgy tekinteni rájuk, mint amik azok valójában: párbeszédként. Az imádság egy beszélgetés Istennel. Isten hallja, amikor imádkozol és megválaszolja a felmerülő kérdéseidet. Napi szintű kapcsolatban szeretne lenni veled. Ha mindig hűségesen beszélsz Istennel a napok folyamán, akkor ez forradalmasítani fogja az életedet.

Amíg nem ismered Istent, addig nem fogod hallani őt. Isten ismeretének három szintje van: felismerés, ismeretség és barátság. Lehet, hogy még csak a felismerés szintjén vagy: tudod, hogy Isten létezik, de nem igazán ismered őt. Vagy az ismeretség szintjén vagy: már ismered kissé Istent, de nem ismered még Őt az igazi valójában.

Isten azt szeretné, hogy a barátság szintjére kerülj. A barátod szeretne lenni, és azt, hogy te is az Ő barátja legyél. Isten azt szeretné, hogy mindig beszélgessetek egymással.

Imádkozd ezt: „Drága Istenem, lenyűgöz, hogy barátodnak akarsz engem. Valóban meg szeretnék tanulni beszélgetni veled. Segíts nekem abban, hogy minden nap időt töltsek veled. Köszönöm, hogy életem minden egyes részletére gondod van. Jézus, napról napra többet szeretnék tudni rólad és a te irányításodra szeretném bízni az életemet, a munkám, a családom, a jövőm és minden egyéb területet. Kérlek, hogy legyél az életem menedzsere, Uram és Megmentőm, ahogy követlek és bízok benned. A te nevedben imádkozom, Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása