Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A törvényeskedés megfoszt a boldogságtól

2022. június 30. 03:00 - managercoach.hu

„Többé nem számítok arra, hogy a törvénynek való engedelmességem miatt válok igazzá; inkább úgy válok igazzá, hogy hiszek Krisztusban. Isten minket a hitünk alapján tesz igazzá önmaga számára.” (Filippi 3,9 – NLT fordítás)

Annak felismerése, hogy semmit sem tudsz tenni Isten szeretetéért, az egyik legfelszabadítóbb érzés a világon -  és ez a kulcs a boldogsághoz is.

„Mi keresztények annak örülünk, amit Jézus Krisztus tett értünk, és felismerjük, hogy képtelenek vagyunk megmenteni magunkat.” (Filippi 3,3 TLB fordítás)

Amikor elfelejted a fenti igazságot, és azon gondolkozol, hogyan tudnád kiérdemelni Isten szeretetét, azt törvényeskedésnek hívják - és ez azonnal meg is foszt a boldogságtól.

Törvényeskedéskor, vagyis a külsőségeken alapuló vallásosságkor, abban bízol, amit te teszel Istenért, ahelyett, hogy abban bíznál, amit Jézus már megtett érted. Amikor törvényeskedsz, azt gondolod, hogy törvényeket, szabályokat, utasításokat és korlátozásokat kell betartani ahhoz, hogy kiérdemelj valamit. De ez egy csapda, ami miatt nem tudsz megpihenni Isten kegyelmében.

Pál apostol tudta, hogyan kell megpihenni, hogyan kell megnyugodni Isten kegyelmében. A filippiekhez szóló levelének 3. fejezetében, a 9. versben azt írja: „Többé nem számítok arra, hogy a törvénynek való engedelmességem miatt válok igazzá; inkább úgy válok igazzá, hogy hiszek Krisztusban." (NLT fordítás). Más szavakkal: a mód, amivel kiérdemled Isten szeretetét, az az, hogy ezt nem kiérdemelned kell! Ez nem a teljesítményedről szól, hanem Isten kegyelméről és megbocsátásáról.

Honnan tudod, hogy mikor vagy törvényeskedő? Akkor, amikor ítélkező vagy másokkal. Ennek oka, hogy könnyebb bírálni, kritizálni másokat, amikor nem érzed, hogy olyannak fogadnak el, és olyannak szeretnek, amilyen vagy. Ilyenkor, mivel te magad nem érzed magad jól a bőrödben, miért is akarnád, hogy mások jól érezzék magukat?

Honnan tudod, hogy mikor élsz könyörületesen és kegyelmesen? Amikor könyörületesen élsz, akkor megbocsátó, jóindulatú, írgalmas, könyörületes, kegyelmes vagy másokkal. Könnyebb megbocsátani, amikor felismered, hogy Isten is folyamatosan megbocsát neked. És mivel nem kell erőlködnöd, hogy kiérdemeld az utat a mennyországba, ezért felszabadultan és boldogan élhetsz.

Minden reggel emlékeztesd magad Isten kegyelmére ezzel az imádsággal: "Uram, ma emlékeztetem magam, hogy maradéktalanul és teljesen megbocsátottál nekem"!  

Minél kegyelmesebben élsz, annál több örömöd lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor érzed a legnagyobb kísértést, hogy abban bízz, amit te teszel Istenért, ahelyett, hogy abban bíznál, amit Jézus tett érted?
  • Neked milyen helyzetekben könnyebb könyörületesen élni?
  • A filippiekhez szóló levél 3 fejezetének 9. verse szerint „Mi keresztények annak örülünk, amit Jézus Krisztus tett értünk, és felismerjük, hogy képtelenek vagyunk megmenteni magunkat.” (TLB fordítás). Hogyan tudsz örülni annak, amit Jézus tett érted?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.23)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ha haragtartó vagy, az neked okozza a legnagyobb fájdalmat

2021. március 08. 03:00 - I. K.

„Sértettséggel halálra gyötörni magad ostoba és értelmetlen dolog” (Jób 5,2 GNT fordítás). 

Ha sokáig neheztelsz, az neked fogja a legnagyobb fájdalmat okozni. A neheztelés önpusztító és nemkívánatos eredményekre vezet.

A neheztelésnek egyszerűen nincs értelme.

Ha bárkinek is volt oka neheztelésre, az Jób volt. Istenfélő ember volt, mindene megvolt, amire csak vágyott — vagyon, hírnév és egy csodálatos család. Egy nap mindent elveszített. Ellenséges törzsek elpusztították állatállományát. Az összes gyerekét elveszítette egy szörnyű viharban, és ráadásul elkapott egy súlyos betegséget.

Szó szerint mindenét elveszítette, kivéve a feleségét, aki egy komor pillanatában azt tanácsolta Jóbnak: „Miért nem átkozod meg Istent, és halsz meg?” (Jób 2,9 GNT). 

Aztán barátainak egy csoportja rátámadt az alábbi szavakkal: „Jób, mindez a te hibád!”

Azonban, ezekben a nehéz időkben akadt egy barátja, aki megosztott vele egy bölcsességet. Bebizonyította neki, hogy rossz ötlet a neheztelés. Azt mondta: „Sértettséggel halálra gyötörni magad ostoba és értelmetlen dolog” (Jób 5,2 GNT fordítás).

Jób barátja bölcs ember volt. Tudta azt, hogy még ilyen hatalmas bánat közepette sem segít a neheztelés. Sőt, inkább megnehezíti a dolgokat.

Ha visszagondolsz saját tapasztalataidra, bizonyára egyetértesz ezzel. Valószínűleg te is tettél már olyanokat, amikor haragudtál valakire, amiket később megbántál. Lehet, hogy mondtál valami olyasmit, hogy „Egyszer még elkapom ezért!” Aztán meg is tetted!

Amikor helyt adsz a haragnak, a neheztelésnek, a sértettségnek, a megbántódásnak, akkor önpusztító folyamatba kezdesz. Sokkal inkább magadnak ártasz, mint azoknak, akikre haragszol. A haragtartás nyomorulttá tesz, és sosem ér véget, még akkor sem ha megkapod azt, amire mérgedben gondolsz.

Tehát miért is tartasz haragot akárcsak egy pillanatra is? Engedd el ma a neheztelést! Válaszd a megbocsátást, és élvezd a szabadságot, ami ezzel jár!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módokon láttad, hogy a haragtartás árt neked, vagy valaki olyannak, akivel törődsz? 
  • Hogyan változott meg pozitív irányba az életed, amikor elengedted a sértődöttséget ahelyett, hogy haragot tartottál volna? 
  • Milyen múltbeli sérelmet kell megbocsátanod ahhoz, hogy elengedd a régen húzódó haragtartást? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.01.)

Szólj hozzá!

Cseréld ki az aggódást dicsőítésre!

2019. március 06. 03:00 - FAmelita

 „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetekért, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen értékesebb az élet, mint az étel. A test is értékesebb, mint a ruha." (Máté 6:26 NIV fordítás)

Isten a forrása mindannak, amire az élethez szükséged van. Ő a Jó Pásztor, aki eteti, vezeti a nyáját, és kielégíti a szükségleteit. Nem kell sehol máshol keresgélned. Nem kell a Wall Streeten (Amerika tőzsde központja) keresned. Nem kell a kormányzatban keresned. Nem kell a házastársadban, a nyugdíj számládon, a szociális biztonságodban, a munkádban vagy bármi másban keresned a megoldásokat.

Ha valamibe beleveted a bizalmadat, akkor az legyen olyan, amit nem vehetnek el tőled. Az egészségedet elveszítheted. A munkádat szintúgy, akár csak a szerencsédet és a családodat. Elveszítheted az életed és az eszedet. Sőt, szem elől vesztheted az irányt is.

Istent azonban soha nem veszíted el. És nincs olyan szükséged, amit Isten ne tudna megadni. A Filippi 4:19 ezt mondja: „Isten minden szükségeteket a Krisztus Jézus dicsőségében rejlő gazdagsága szerint fogja betölteni." (ESV fordítás)

Akkor meg miért aggódunk annyit? Az aggódás talán a leggyakoribb bűn ezen a világon. Ez egyenes következménye annak, ha folyamatosan elfeledkezünk arról, hogy Isten jó. Fohászkodsz vagy fejetlenül kapkodsz. Azonban ha nem fohászkodsz, akkor fejvesztetten kapkodsz, pánikba esel. Imádhatsz vagy ijedezhetsz. Ha nem imádsz, akkor ijedezel, izgulsz. Abban a pillanatban, hogy behívod az imádást és a dicsőítést a főbejáraton, az ijedtség és az aggódás kiiszkol a hátsó ajtón.

A Biblia azt mondja, „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetekért, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen értékesebb az élet, mint az étel. A test is értékesebb, mint a ruha." (Máté 6:26 NIV fordítás)

Egyértelmű, hogy Isten nem akarja, hogy bármiért is aggódj. Mégis, mindannyiunknak nehéz abbahagyni ezt a rossz szokást. Benne van a vérünkben.

De legjobb ha imádkozással és dicsőítéssel kezded. Ha egyszer ráébredsz, hogy az aggódás mennyire távol tart Isten jóságától, és ha elhatározod, hogy nem akarod megakadályozni, hogy megkapd a számodra Istentől érkező legjobbakat, akkor dolgaidat vidd imában Isten elé.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan jelenik meg az aggodalom a testedben? És hogyan érint érzelmileg? És lelkiekben?
  • Mikor aggódtál utoljára valamiért? Öt perccel ezelőtt? Múlt héten? Vagy éppen most aggódsz valami miatt?
  • Imádkozz most azokért a dolgokért, amik aggasztanak! Tapasztalsz valami különbséget?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.02.27)

Szólj hozzá!

Karácsonyi aggodalmadra Isten így válaszol

2018. december 29. 03:00 - csmsdvd

 „rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas” (Lk 1:48,49)

Valljuk be őszintén, az első gyerek nagy változást hoz minden szülő életében. Az éjjeli szoptatás, a rendszeres pelenkacsere és büfiztetési szokások még a legfelkészültebb szülőt is próbára teszi.

Képzeljétek magatokat Mária helyzetébe. Bár addig sosem volt még együtt férfival, egy angyal odamegy hozzá és azt mondja: "Te leszel az Isten fiának anyja".

Ez egy meglehetösen megterhelő kijelentés.

A Biblia azt mondja, úgy reagált, ahogy bármelyikünk reagált volna: “Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés” Lk (1:29)

Ezen a Karácsonyon lehet, Te is hasonlóan megterhelő helyzetben vagy. Te sem tudod mit tartogat 2019 a számodra. Isten valami új felé vezet. A munkaszerződésed lejár. A kapcsolatod úgy tűnik megszakad.

Gondterhelt vagy.

Az aggodalom valójában a kezelhetőség kérdése. Szeretnénk kezelni a kezelhetetlent. A világgazdaságra nem tudunk hatni, ezért aggódunk miatta. Gyermekeinken képtelenek vagyunk eligazodni, ezért nyugtalanok vagyunk miattuk. A jövőnket nem tudjuk befolyásolni, ezért aggódunk érte. Aggodalmunk azonban nem old meg semmit! Csak emésztjük magunkat anélkül, hogy ez megoldásra vezetne.

Mit tesz Mária a gondjaival?

Változtat hozzáállásán, mert Isten kijelentésére hagyatkozik.

Mária azt mondja: „rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas” (Lk 1:48,49).

Mária teljes imája, Lukács 1. fejezetében, az Ószövetség igéivel van tele. Ő egy hétköznapi világban élő nő volt. Azonban ahelyett, hogy a jelenlegi helyzetére figyelt volna, Isten kijelentésére összpontosított.

Meglehet, hogy te is lehetetlen helyzetbe kerültél az idei Karácsonyon. A Biblia újra és újra kijelenti, hogy Isten veled van, Rá bizalommal támaszkodhatsz.

Isten megígéri, hogy segít egészségesebbnek, jobb szülőnek lenni,  bankhitelünktöl megszabadulni, és így tovább. Mindezek után, ha nem ismerjük fel és nem várjuk az ígéretek beteljesülését, csak hasztalan fogunk aggódni a jövőnkért.

Kész vagy Istenben bízni függetlenül attól, amit a 2019-es év tartogat számodra?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az idei ünnepek alatt, mi nyomaszt a legjobban?
  • Aggodalmaid általában hogyan befolyásolják hétköznapjaid?
  • Isten mely kijelentéseire hagyatkozhatsz, ami segít kiszabadulni a nyomás alól?

 

(* Daily Hope by Rick Warren, 2018.12.22)

Szólj hozzá!

Isten megbocsát neked, ezért bocsáss meg te is magadnak!

2018. október 31. 03:00 - K. Juc

„Nem a bűneink szerint bánik velünk; nem bánik velünk keményen, ahogy megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (103. Zsoltár 10,12 NLT fordítás)
Related image
Isten mindig azt adja, amire szükségünk van, nem pedig, amit megérdemelnénk. A 103. Zsoltár 10. és 12. verse szerint: „nem büntet bennünket a bűneinkért, nem bánik velünk keményen, ahogyan megérdemelnénk. Olyan messze vetette el a bűneinket, amilyen messze van kelet nyugattól." (NLT fordítás)
Ahelyett, hogy megkapnánk a büntetést, amit megérdemlünk, Jézus Krisztus minden bűnünkért és tévedésünkért kifizette az árat. Tetszik, hogy ez szerepel a Bibliában: „olyan messzire, amilyen távol van kelet nyugattól", mert keletnek és nyugatnak nincs vége. Létezik északi és déli sark, de keletről nyugatra haladva nincs ilyen végpont. Isten egyszerűen fogta a bűneinket és eltörölte azokat!
Ha tehát Isten megbocsátott neked, akkor neked is meg kell bocsátanod magadnak! Ott ez a férfi, Dávid király a Bibliában, aki házasságtörést követett el, majd hogy ezt eltitkolja, meggyilkoltatta a nő férjét. Gyilkosság és házasságtörés - ezek elég nagy bűnök. Megérdemelte vajon Dávid a megbocsátást? Nem. És azt, hogy kegyelmet kapjon? Nem! Dávid viszont tudta, hogy Isten jó, ezért kegyelmet kért tőle. Így imádkozott: „Könyörülj rajtam Istenem, hűséges szereteted szerint! Mivel nagy a te irgalmad, töröld el bűneimet! Moss tisztára a bűntudattól, tisztíts meg minden vétkemtől! (51. Zsoltár 1-2, NLT fordítás)
Ha valamilyen nagy bűnnel küszködsz éppen, akkor végig kell olvasnod az 51. zsoltárt. Az egész zsoltár arról szól, hogy kicsoda Isten, és nem arról, hogy te ki vagy.
Hadd fogalmazzak nagyon egyértelműen: Isten nem azért bocsát meg neked, mert te jó vagy, hanem azért mert Ő jó. Ő egy jó Isten, és jó terve van a számodra - még akkor is, ha nagyon elszúrsz valamit. Semmi sem választhat el a szeretetétől!
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Mit érdemelnél Istentől?
  • Miért olyan nehéz néha megbocsátanunk magunknak? Hogyan tudja Isten kegyelme és megbocsátása befolyásolni azt, ahogyan látod önmagad?
  • Miért kell elhinned azt, hogy miután Isten megbocsát, el is fogad Téged tisztának?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.10.24.)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása