Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Honnan tudhatom, hogy üdvözülök?

2014. április 16. 03:00 - angie.keyr

"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2:8-9)


rolling_hills_and_rainbow.jpg


A Lukács 23:42-ben, az egyik bűnöző, aki Jézus mellett függött a kereszten így imádkozott: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”

Figyeljük meg, hogy nem kérte Jézust, hogy vessen véget a fájdalmának, pedig elviselhetetlen fájdalmai lehettek a kereszten. Jézus ekkor már rég híres volt arról, hogy csodákat tesz, mégis a mellette lévő ember nem kérte, hogy mentse meg a haláltól.

Azt kérte, hogy "Jézus, emlékezz meg rólam". Miért? Mert tudta, hogy a elsősorban a bűnből való megszabadulásra volt szüksége - nem arra, hogy a megszabadulásán keresztül a mennybe kerüljön. Hitt Jézusban.

A Biblia azt mondja az Apostolok cselekedetei 16:31-ben, hogy "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz".

Tehát honnan tudhatod biztosan, hogy üdvözülsz? Honnan tudod, hogy a mennybe fogsz kerülni, amikor meghalsz? Hogyan lehetsz bizonyos? Hogyan tudod a kétségeidet megszüntetni?

Az üdvösségedben való megbizonyosulás, nem a saját erőfeszítésed eredménye lesz, mert a megváltásért nem lehet megdolgozni. Az üdvösségedben való megbizonyosulás nem is az érzelmeiden alapul, mert az érzelmek jönnek és mennek.

Akkor mi adja az üdvbizonyosságot? Isten igéjének ígérete. Ha Isten ezt mondja, akkor az úgy is van, mert Isten nem hazudik. Isten ígéretében megbízhatsz. Megnyugodhatsz abban.

Jézus azt mondta a kereszten mellette függő bűnözőnek: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban” (Lukács 23:43). A te megváltásod is így van biztosítva: Isten ígérete által, ha hiszel Őbenne, egy nap a mennyben vele leszel.

Beszéljetek róla:

  • Honnan tudod, hogy megbízhatsz a Bibliában és Isten ígéreteiben?
  • Mik azok a dolgok, amiket az emberek megpróbálnak a megváltáshoz hozzáadni, ahelyett hogy elfogadnák Isten egyszerű ígéretét?
  • Milyen változásban mutatkozhat meg az életedben az, hogy Krisztuson keresztül üdvbizonyosságod van?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.04.09)

Szólj hozzá!

Valóban ingyen van a megváltás?

2014. március 25. 03:00 - Á. Bözse

„Mindenkinek Istennél, kegyelemből kell megigazulnia, ami egy ingyen ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által.” (Róma 3,24 NCV fordítás)

Ha 100 embernek feltennéd a kérdést, hogy „Hogyan lehet a mennybe jutni?”, rengeteg különböző választ kapnál. Ezeket a következőképp tudnánk összegezni: meg kell dolgoznunk azért, hogy a mennybe juthassunk. Többek között olyasmit hallanál, hogy „Próbálj meg jó lenni és hozd ki magadból a legjobbat” vagy „Dolgozz keményen azon, hogy erkölcsös ember lehess” vagy „Tegyél több jó dolgot az életben, mint rosszat.” Minden ilyen gondolat a munkán alapszik, nem a kegyelmen.

De az üdvösség egy ajándék, és egy ajándékért nem kell megdolgoznod. Ez ingyen van! Nem érdemelheted ki, nem veheted meg, nem dolgozhatsz meg érte.

Ez a legalapvetőbb különbség a kereszténység és a többi vallás között. A kereszténység az egyetlen vallás, ami a kegyelemre épül. Minden más vallás munkára épül, melyeket egy szóban tudunk összefoglalni: „csináld”. Vannak bizonyos dolgok, amiket meg kell tenned, hogy Isten elfogadjon, hogy elnyerd az üdvösséget, hogy elnyerd a mennyet. Mindig vannak szabályok, előírások, és szertartások – olyan dolgok, amiket meg kell tenni.

Másrészről, ha a kereszténységet egy szóban szeretnéd összefoglalni ez a szó következő lenne: „elvégeztetett”. Jézus Krisztus már kifizette az árat a kereszten. Elvégeztetett!

Egy srác egyszer megkérdezte tőlem, „Rick testvér, mit kellene tennem, hogy üdvözüljek?” Azt mondtam neki, „Elkéstél!” (Ez egy kicsit lesokkolta.) „2000 évet késtél! Ami az üdvösségedhez kell, már elvégeztetett, ezért nem tehetsz semmit érte.”

Jézus Krisztus már megtette. Kifizette az üdvösséged árát a kereszten, és most ingyen ajándékként ajánlja fel neked. Amikor a kereszten függött, ezért mondta azt, hogy „Elvégeztetett.” Nem azt mondta, hogy „vége van”, mert nem volt vége. Most is él. Az elvégeztetett a te megváltásodra vonatkozott. Az a terv, hogy minden ember részére elérhető legyen a kegyelem, elvégeztetett.

A Róma 3,24 ezt mondja: Mindenkinek Istennél, kegyelemből kell megigazulnia, ami egy ingyen ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által. (NCV fordítás)

Nem a tetteid következményeképp fogsz a mennybe kerülni. Azon keresztül kerülsz a mennybe, amit Jézus Krisztus már megtett érted.

Amikor igazán megérted a kegyelmet, el fogod fogadni, mert ez a legnagyobb ajándék, amit valaha valaki ajánlani tud neked.

Beszéljetek róla

  • Mit gondolsz, miért nehéz az embereknek elfogadni egy ingyen ajándékot? Miért dolgoznának meg inkább érte?
  • Mit gondolsz, mit vár el Isten tőled azután, hogy elfogadtad a megváltás ajándékát?
  • Milyen hatással volt a megváltás szabadsága az életedre?

 

(Daily Hope by Rick Warren - 2014.03.18.)

Szólj hozzá!

Isten ajándéka Neked

2014. január 01. 03:00 - mintyovanviki

"Csak egy Isten van, és Jézus Krisztus az egyetlen, aki Istenhez tud vinni bennünket. Jézus valóságosan emberré lett, és önmagát adta azért, hogy mindannyiunkat megmentsen."

(1Tim 2:5, CEV fordítás)

Karácsonykor minden a Jó Hírről szól. De ez a jó hír nem a különleges ajándékokról,  a nagy családi vacsoráról, de még csak nem is a barátokkal vagy a családdal való időtöltésről szól.

A Karácsony Isten szeretetének Jó Híréről szól.

A Biblia azt mondja: Isten nélkül mindannyian elveszettek vagyunk. Isten nélkül eltévesztjük az irányt az életben, nem támaszkodhatunk az Ő védelmére, a bennünk rejlő lehetőségek nem tudnak megvalósulni itt a földi életünkben,  nem lehetünk igazán boldogok, és nem biztos, hogy az örökkévalóságot a Mennyben töltjük.

A Karácsony Jó Híre az, hogy Isten elküldte Jézust, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket. A Biblia azt mondja: "Csak egy Isten van, és Jézus Krisztus az egyetlen, aki Istenhez tud vinni bennünket. Jézus valóságosan emberré lett, és önmagát adta azért, hogy mindannyiunkat megmentsen." (1Tim 2:5, CEV fordítás)

Ha voltál már istentiszteleten, akkor valószínúleg hallottad már sokszor a „megváltás” szót. De nem biztos, hogy tudod, mit ért a Biblia ezen a kifejezésen. Ez a szó nagyon hasonlít egy gyémánthoz, mert több különböző oldalról is nézheted.

  • Jézus azért jött, hogy megmentsen minket. Képtelenek vagyunk megoldani minden problémánkat saját magunk. Jézus nélkül mások elvárásainak csapdájába kerülünk, környezetünk elfogadásának csapdájában élünk és szenvedélyek csapdájába esünk. Megpróbálunk újra és újra megváltozni, de nincs meg a szükséges erőnk a szabaduláshoz. Jézus azért jött, hogy ezt az erőt adja nekünk.
  •  Jézus azért jött, hogy helyreállítson bennünket. Mindannyian vágyunk arra, hogy életünk elvesztett darabjait visszaszerezzük. Krisztus nélkül csak vágyakozni tudunk arra, hogy visszaszerezzük az erőnket, a bizalmunkat, a hírnevünket, az ártatlanságunkat és helyreállítsuk Istennel való kapcsolatunkat. Mindezt csak Jézus képes megtenni.
  • Jézus azért jött, hogy újra kapcsolatba kerülhessünk Istennel. Sok ember úgy gondolja, hogy Isten meg foga szidni őket, amikor visszatérnek hozzá. De Isten nem dühös rád, hanem pont ellenkezőleg, teljesen odavan érted. Jézus az első Karácsonyon eljött a Földre, hogy megbékítsen minket Istennel, hogy újra összhangba kerüljünk vele.

Jézus azért jött a Földre, hogy önmagát adja ajándékként nekünk. Közülünk sokan ünneplik Jézus születését anélkül, hogy elfogadnák a megváltásnak ezt az ingyen ajándékát. Évről évre kicsomagolatlan marad ez az ajándék, és ez nem jó. Téged Isten teremtett, és Ő önmaga számára teremtett. Amíg ezt nem érted meg, addig az életnek nem lesz értelme.

Ezen a Karácsonyon nyisd fel a legfontosabb ajándékot, amit kaptál: egy új kapcsolatot Istennel, amit Jézuson keresztül kaptál.

Beszéljünk róla:

  • A megváltás szó jelentésével kapcsolatban előbb említett három dolog közül melyik a legfontosabb az Istennel való kapcsolatodban? Miért?
  • Hogyan tudnád „kicsomagolni” Isten ajándékát ezen a Karácsonyon?  Hogyan tudnál beszélni másokkal erről az ajándékról?
  • Mit tehetnél azért, hogy megfelelőbb módon ünnepeld Jézus születését?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 12. 25.)

Szólj hozzá!

Jézus fizette ki az árat, amit te nem tudtál kifizetni

2013. július 29. 03:00 - husztin

Ő életét adta, hogy minden ember szabadságát megvásárolja"  (1Tim. 2:6 NLT fordítás) 

Mindannyian valaminek a szolgái vagyunk. Talán embertársainknak, talán a szenvedélyeinknek, talán a pénznek. A Biblia ezt mondja a 2 Péter 2:19-ben: „Mert mindenki szolgája annak, ami irányítja.” (HNT) Kiindulópontként véve ezt a meghatározást, mindannyian valaminek a szolgái vagyunk.

De nem kell hagynunk, hogy bárkinek vagy bárminek a rabszolgáivá váljunk. A Biblia azt tanítja, hogy Jézus megvásárolta a mi szabadságunkat: „Ő életét adta, hogy minden ember szabadságát megvásárolja" (1Tim.2:6, NLT ford.). A görög megváltás szó arra utal, amikor egy rabszolgát megvettek a piactéren. Szellemi értelemben mindannyian a bűn rabszolgái voltunk addig, amíg Jézus meg nem vásárolt bennünket a rabszolgapiacról és ki nem szabadított a bűn kötelékéből.

Hadd mutassak egy képet azzal kapcsolatban, hogy milyen is volt, amikor Jézus meghalt a kereszten a mi szabadságunk megváltásáért. Képzeld el, hogy éppen ott vagy egy forgalmas piacon, ahol mindenki elad és vásárol. A piac közepén éppen egy árverés kellős közepén állsz, ahol te vagy az, akire licitálnak. Minden egymást követő licit után annak a szemét fürkészed, aki meg akar vásárolni, és megpróbálod felmérni, vajon kedves vagy kegyetlen ember-e. Már a vége felé közeledik a licitálás, amikor egy idegen a tömegből feláll, és ezerszer nagyobb összeget kínál érted, mint amit addig bárki is ajánlott. Lehetetlen, hogy valaki más is ugyanennyit ajánlana vagy akár csak megközelítené az ő ajánlatát. Ahogy az árverés vezetője sietve elfogadja az ajánlatot, te ennek az idegennek a szemébe nézel, és megérted, hogy Ő nem azért vásárolt meg, hogy szolgaként bánjon veled. Azért vett meg, hogy szabaddá tegyen.

Ez az, amit Jézus tett érted. Ő fizette ki az árat, hogy te szabad légy. Olyan magas volt a szabadságodnak az ára, hogy te sosem tudtad volna kifizetni azt. De Ő megtette érted.

Azonban még ha Jézus követője vagy is, akkor sem biztos, hogy megéled ezt a szabadságot. Lehet, hogy valamennyire megengeded, hogy a vágyaid, a kapcsolataid, az időbeosztásod vagy a félelmeid irányítsanak. A Galata 5:1 ezt mondja: „Szabadok vagyunk - Krisztus megszabadított minket! Álljatok meg tehát mint szabad emberek, és ne engedjétek, hogy újra rabszolgák legyetek.”  (GNT ford.)

Oly sok ember tölti az életét azzal, hogy az élet értelmét és a szabadságot ember alkotta zsákutcákban keresi. A lenyűgöző valóság azonban ez: „Soha nem válthatjuk meg magunkat, nem fizethetjük ki Istennek az árat az életünkért, mert egy emberi életért túlságosan nagy a fizetség…” (Zsolt. 49:8-9, MBT)

A szabadságod ára már ki van fizetve. Meg lettél vásárolva. Élsz ezzel a szabadságoddal?

Beszéljünk róla

  • Hogyan engeded, hogy néha Isten helyett más dolgok uralkodjanak az életeden?
  • Tapasztalatod szerint az emberek milyen dolgokban keresik a szellemi szabadságot és a beteljesedést?
  • Ha tudod és elgondolkozol azon, hogy mi az, amin Jézus keresztülment, hogy kifizesse a szabadságod árát, akkor másképp viszonyulsz a szabadságodhoz?

(Daily Hope by Rick Warren, 3013. 07. 22.)

Szólj hozzá!

Ne élj együtt többé a bűntudattal, a megbánással vagy a szégyennel!

2013. március 25. 03:00 - rorsy

"Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje" (Ef 5,25-26)
free_1.jpg
Nem kell bűntudattal, megbánással vagy szégyennel élned többé! Túl sok ember ragadt bele emlékei dzsungelébe, és nem jutnak túl rajtuk. Lehet, hogy téged bántottak meg, ezért neheztelsz valakire, de lehet, hogy te bántottál meg valakit, és ezért van bűntudatod.

Isten nem akarja, hogy ezt a nehéz terhet cipeld egy egész életen keresztül. Ő azt akarja, hogy szabad légy! Ez az egyik oka, hogy Isten nekünk adta a Bibliát. Az Igéjét használja arra, hogy kitörölje a bűntudatot.

Emlékszem, évekkel ezelőtt, a prédikációm után, egy asszony jött oda hozzám könnyek között. Elkezdte mesélni élete szomorú történetét, amely tele volt hibákkal és rossz döntésekkel. Össze volt zavarodva és vigasztalhatatlanul sírt. Nem győzte mondani, mennyire bűnösnek érzi magát.

Miután meghallgattam, felolvastam neki János első levelének 1. fejezetéből a 9. verset: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, és megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól."  Isten azt mondja, meg fog mosni, megtisztítja az életed minden szennytől, megbocsát és eltörli a bűneidet.

Aztán a Római levél 8. fejezetéből olvastam fel az 1. verset: "Nincs többé kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak". Ekkor az asszony ezt kérdezte:

- Úgy érti, semmilyen rossz dologért, amit életemben tettem, nem fog megbüntetni Isten?
- Nem, nem fogja!  
- Miért?- kérdezte ő.
- Azért, mert Jézus már megfizetett ezekért a dolgokért.
- De mi van azokkal a dolgokkal, amelyeket holnap fogok elkövetni?- kérdezett ismét. 
- Jézus már azokért is megfizette az árat!

Isten Igéje lemossa a szennyet, megtisztítja az elménket és megmossa a testünket. Ezáltal minden piszkot, mocskot, hulladékot, szégyent és bűnt eltávolít az életünkből.

A Biblia azt mondja az Efézus 5,25-26-ban: "Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje.
 

Beszéljünk róla: 

  • Isten megígérte, hogy megbocsátja a bűneidet. Kérted már, hogy bocsásson meg neked?
  • Mit gondolsz, hogyan változna meg az életed, ha elfogadnád Isten kegyelmét és megbocsátását, és elengednéd a bűntudatot és a megbánást?
(Daily Hope by Rick Warren, 2013.03.18.)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása