Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A lelki tejtől az érettség felé

2020. április 30. 03:00 - Anika Enikő

20200430.jpg

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17).

D. L. Moody a 19. század nagyszerű evangélistája, és keresztény nevelője volt. Ő mondta a következőt: „A Biblia nem azért adatott, hogy bővítsük az ismeretünket, hanem azért, hogy megváltoztassa az életünket.”

Befogadhatod Isten Igéjét nyitott szívvel; elsajátíthatod és elmélkedhetsz rajta. És ha mindezeket megtetted, megnövekszik a bibliaismereted. Ám Isten végső célja a Biblia használatával az, hogy megváltoztassa az életedet.

Jézus mondta a tanítványainak: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17).

A zsidókhoz írt levél erőteljes szavakkal illeti azokat az embereket, akik nem alkalmazzák a bibliai elveket: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni nektek, mert nem próbáljátok megérteni. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire. Mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, az kiskorú, és járatlan az igazság Igéjében” (Zsid 5,11–13).

Gondolj csak a saját életedre! Következetesen alkalmazod a megtanult Bibliai igazságokat? Vagy még csak az alapokat tanulod?

Továbbmegy A zsidókhoz írt levél, és ezt mondja: „A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akik a gyakorlatban megtanulták megkülönböztetni a jót a rossztól. Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk az érettségre" (Zsid 5,14–6,1).

Látod itt ebben a versben, hogyan közeledünk az érettség felé? Nem az állandó bibliatanulmányozás és nem az állandó konferenciákon való részvétel során. Akkor válunk éretté, ha tudatosan és kitartóan alkalmazzuk az Írásokból megtanultakat. Az ismereteidet át kell ültetni a gyakorlatba.

Ha elkezdted a gyakorlatban alkalmazni azt, amit megtanultál, akkor itt az idő, hogy másokat taníts. A tanítás a leggyorsabb módja a szellemi érettségnek. Isten nem kívánja, hogy tökéletes tanító legyél, hanem azt szeretné, ha elérhető lennél a számára.

Arra hívlak ma, hogy vállald ezt a három kötelezettséget!

1. Kezdj rendszeres bibliaolvasásba, tanulmányozásba, a versek elsajátításába és a verseken való elmélkedésbe!

2. Fogadd el Isten Igéjét mint életednek végső tekintélyét, és kezd megtenni azt, amit mond.

3. Csatlakozz be egy házi csoportba, ahol tanulhatsz, és ahol taníthatsz.

Tedd meg ezeket a dolgokat, és meglátod, hogy a jézusi ígéretek János evangéliuma 13. fejezetének a 17. verséből igazzá válnak a számodra: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Tölts most egy pár percet imával, és szánd oda az idődet arra, hogy növekedj az érettségben azáltal, hogy megismered, alkalmazod és tanítod Isten Igéjét. Ha bizonytalan vagy abban, hogy is kezdd, akkor kezdd így: „Istenem! Mostantól elfogadom a Bibliát mint végső tekintélyt az életemre. A legjobb tudásom szerint megteszem azt, amit mond. Rendszeresen be akarom tartani az Igében leírtakat. Segíts, hogy megtanuljam, és segíts a tanulmányozásában. Rendelj ki egy házi csoportot a számomra, ahol tanulni, és tanítani tudok. Ámen!”

Elképzelhető, hogy nem állsz készen arra, hogy egy egész Bibliai könyvről taníts, vagy hogy prédikálj, ám ha tanultál a Bibliáról, és alkalmazod is a leírtakat, akkor ezeket mind átadhatod valakinek. Mi az, amit Isten tanított neked, amit átadhatnál valakinek?

Isten megváltást kínál neked

És ma van a napja, hogy elfogadd a megváltást. A Biblia ezt mondja Pál második levele a korinthusiakhoz 6. fejezetének a 2. versében: „Isten kész arra, éppen most, hogy üdvözöljön téged. Ma kész arra, hogy megmentsen téged" (TLB fordítás).

Hogyan fogadd el az üdvösséget és a megváltást? Úgy, hogy önmagad felől Isten felé veszed az irányt. Rábízod az életedet Krisztusra, aki megbocsátja bűneidet, és olyanná formál téged, akivé eredetileg tervezett.

Ha kész vagy befogadni az üdvösséget, és magadévá tenni a megváltást, akkor mondd el ezt az imát:

Jézus, szeretnélek megismerni személyesen. Köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért a kereszten. Megnyitom az életem ajtaját, és befogadlak mint megváltó Uramat. Köszönöm, hogy megbocsátottad a bűneimet, és hogy örök élettel ajándékoztál meg. Kérlek, vedd kezedbe az életem irányítását, és tégy engem olyan valakivé, amilyennek látni szeretnél.

Ha ezen ima elmondásakor elfogadtad a megváltás ajándékét Jézus által, akkor arra kérlek, küldj nekem egy emailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék ingyenes anyagokat küldeni neked, melyek segítségül szolgálhatnak a Jézussal való utad kezdetéhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.23.)

Szólj hozzá!

Az időzítésed: minden

2020. január 06. 03:00 - daniella_89

20200106.jpg

„Megvan a megfelelő ideje és módja mindennek, amit teszünk, de olyan keveset tudunk” (Préd 8,6 GNT fordítás).

Ahogy előre tekintesz az évkezdésre, szánj egy kis időt arra, hogy elgondolkozz az életeden! Mi az, aminek ugyanolyanak kell maradnia? Mit szükséges megváltoztatni?

Az egyik legfontosabb dolog, amit át kell gondolni az, hogyan maradhatsz Isten időzítésére hangolva. Minden nagyszerű teljesítményhez hozzájárul az időzítés. Egy sikeres elkapáshoz az amerikai fociban az irányító és a fogadó hihetetlen időzítése szükséges. Az üzletben az időzítés a piacon jelenthet mindent, különösen a bérlés és a terjeszkedés kapcsán meghozott döntésekben. Ha énekelsz, tudod, mennyire fontos, hogy a többi zenésszel tartsd az időt.

Több évvel ezelőtt írtam egy könyvet Céltudatos gyülekezet címmel. Az első fejezetben a vezetést a szörfözéshez hasonlítom. Egy szörfös sem mondja: „Csináljunk ma néhány hullámot!” A szörfösök nem képesek hullámokat létrehozni az óceánban, ezt csak Isten képes megtenni. A szörfösök megvárják az Isten alkotta hullámokat.

Ez azt jelenti, hogy a szörfösök nagyon sok időt töltenek várakozással. Néha látnak egy hullámot és elengedik, tudva, hogy még nincs itt a megfelelő idő. Aztán meglátják a megfelelő hullámot, elkezdenek egyre gyorsabban evezni, majd elkapják, meglovagolják, és lesiklanak róla anélkül, hogy a hullámot lenyomnák maguk alatt. A szörfözés könnyűnek tűnik, de igazából elég sok jó képesség kell hozzá.

Ugyanez igaz az életre is. Fejlesztened kell az időzítési képességedet. A Biblia azt mondja A prédikátor könyve 8. fejezetének 6. versében: „Megvan a megfelelő ideje és módja mindennek, amit teszünk, de olyan keveset tudunk” (GNT fordítás).

Az életnek van egy ritmusa. Megtanulni a megfelelő időben megtenni a megfelelő dolgokat, ügyességet igényel. A keresztények gyakran hívják ezt a ”Lélekben járás” képességének. Minél inkább növekszel Krisztus követőjeként, annál jobb leszel a Lélekben járásban. Isten Lelke néha arra vezet, hogy fuss gyorsan, néha viszont arra, hogy lassan járj.

A következő néhány napban azt fogjuk megnézni, Isten mikor akarja általában, hogy gyorsíts, és mikor akarhatja, hogy lassíts le. Beléphetsz az új évbe úgy, hogy megpróbálod megteremteni a hullámaidat. De azt is megtanulhatod, hogyan tudod meglátni és elkapni azokat a hullámokat, amelyeket Isten készít körülötted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor volt az időzítésed – talán egy üzleti döntésben vagy egy kapcsolatban – tökéletes? Mikor nem volt épp megfelelő?
  • Érezted már úgy, hogy Lélekben jársz? Milyen érzés volt?
  • Isten felajánlja neked a megváltást: és ma van a napja, hogy ezt elfogadd.

Ha azt mondod: „Még nem”, igazából nemet mondasz Krisztusnak. A Biblia azt mondja: „Isten éppen most áll készen arra, hogy fogadjon. Ma készen áll arra, hogy megmentsen” (2Kor 6,2 TLB fordítás).

Hogyan fogadod el az üdvösséget? Önmagadtól Istenhez fordulsz. Megkéred Krisztust, hogy jöjjön az életedbe, bocsássa meg a bűneid, és tegyen azzá, akivé ő szeretné, hogy legyél.

Ha készen állsz Isten megváltását elfogadni, elmondhatsz egy ilyen imát:

Jézus, szeretnélek megismerni személyesen. Köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért a kereszten. Megnyitom az életem ajtaját, és elfogadlak Megváltómnak és Uramnak. Köszönöm, hogy megbocsátod a bűneim, és örök életet adsz. Vedd az irányításod alá az életem! Tegyél olyan emberré, akivé szeretnéd, hogy legyek!

Ha elmondtad ezt az imát, és elfogadtad a megváltás ajándékát Jézuson keresztül, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre, hogy én is tudhassak róla. Szeretnék néhány ingyenes, angol nyelvű anyagot küldeni, hogy segítsek megtenni az első lépéseket Jézussal.

(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.30.)

Szólj hozzá!

Nem a pénz a legnagyobb problémád

2019. szeptember 15. 03:00 - FodorImi

„A ti mennyei Atyátok ismeri minden szükségeteket. Keressétek Isten királyságát mindenek felett, és éljetek igazságosan, ő pedig be fogja tölteni minden szükségeteket” (Mt 6:32–33 NLT fordítás).

Minden alkalommal, amikor a pénz miatt aggódunk, úgy teszünk, mint aki nem hisz Istenben. Ezzel azt mondjuk: „Minden csak tőlem függ.” Ez nem szerepel a Bibliában.

Az aggódás figyelmeztető jelzőfény, hogy kételkedünk Isten szeretetében. Pedig a Biblia azt mondja Istenről, hogy „ellátja étellel azokat, akik félik őt, örökre megemlékezik szövetségéről” (Zsolt 111,50 – NIV fordítás).

A Rómaiakhoz írt levél pedig elmondja, hogy Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon a kereszten érted, hogy kifizesse az üdvösséged árát. Ha Isten eléggé szeret téged ahhoz, hogy elküldje a Fiat meghalni érted, akkor egészen bizonyos, hogy szeretete ahhoz is elég, hogy gondoskodjon a számláid felől.

Isten megoldotta a legnagyobb problémánkat, amikor megmentett minket. Ehhez képest minden más problémánk kisebb. A határvonal valójában ez: Hiszed-e, hogy Isten megteszi majd azt, amiről azt mondta, hogy meg fogja tenni? Hiszed, hogy gondoskodni fog rólad?

Akarod Istentől kérni azokat a dolgokat, amire szükséged van, vagy magad akarod betölteni azokat?

Meg akarod tanulni az elégedettséget?

Akarod dicsőíteni Istent a tizededdel, ahogyan megparancsolta, és elhiszed, hogy ő gondoskodni fog rólad a szükségeidben?

Akarsz őszinte és becsületes lenni a pénzügyeidben?

Akarsz életed minden területén teljesen Jézus Krisztusban bízni?

Ha komolyan meg akarsz szabadulni a pénzügyi félelmeidtől, akkor azt kell tenned, amiről Isten világosan megmondta, hogy tenned kell. Kijelentette az Igéjében. Azt mondta, hogy „Meg fogom tenni, amit megígértem, ha ti engedelmeskedtek az előfeltételeknek.”

Döntsd el ma, hogy hűségesen sáfárkodsz a pénzeddel és erőforrásaiddal, hogy Isten használhasson téged a céljaihoz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatná meg a pénzügyeid kezelésének módját, ha erősebben bíznál Istenben, hogy ő gondoskodik minden szükségedről?
  • Elégedett vagy azzal, amivel éppen most rendelkezel? Miért igen, vagy miért nem?
  • Tölts egy kis időt azzal, hogy megvalld, hogyan igyekszel irányítani a pénzed, és hogyan hajszolod a magad céljait a pénzeddel! Kérd Isten bocsánatát és segítségét, hogy hűséges, engedelmes tanítványként növekedj!

*(Daily Hope by Rick Warren – 2019.09.08.)

Szólj hozzá!

Szükséged van Isten erejére a tartós változáshoz

2019. augusztus 16. 03:00 - Lilla:)

„Mindent kipróbáltam, de semmi sem segített. Elértem a határaimat. Senki sem tehet értem semmit? Nem ez az igazi kérdés?” (Róm 7,24 The Message fordítás).

change.jpeg

Nem jöttél még rá, hogy gyakran te vagy saját magad legnagyobb ellensége? A saját reakcióid, félelmeid és hiányosságaid okozhatják, hogy őrült módon viselkedsz. Tisztában vagyok vele, hogy rám ez teljesen igaz.
Szükségem van arra, hogy megmentsenek magamtól, mert vannak dolgok, amiket nem szeretek magamban: dolgok, amikről azt kívánom, bár máshogy csináltam volna, bár megváltoztathatnám. Én viszont képtelen vagyok rá, legalábbis a saját erőmből biztosan. Szükségem van egy külső erőforrásra.

Lehet, hogy erre azt mondod: „Én tudok változni”. Utálom ezt mondani, de ez nem igaz. Minden újév elején készítesz valószínűleg egy listát arról, hogy mi lesz másképp, azonban január végére ez a lista a kukában landol. Miért? Mert egyedül képtelen vagy a változásra, ehhez szükséged van Isten erejére. Szükséged van egy Megváltóra. Valakire, aki képes elérni azokat a változásokat, amiket te nem.

Ha őszintén belegondolsz, néha te is úgy érzed, hogy az életed irányítása kiesett a kezedből. Ez igen gyakran előforduló érzés. Üdvözöllek az emberi fajban!

Pál apostol is így érzett közel 2000 évvel ezelőtt. Azt mondja a Bibliában: „Mindent kipróbáltam, de semmi sem segített. Elértem a határaimat. Senki sem tehet értem semmit? Nem ez az igazi kérdés? A válasz – köszönöm Istenem –, hogy Jézus Krisztus képes erre, és meg is teszi” (Róm 7,24–25 The Message fordítás). Ez a válasz!

Lehet, hogy azt az egy dolgot keresed, ami megadja neked a teljesség érzetét, ami értelmet ad mindennek, és békével tölti be az életed. Viszont ha nem keresed Jézus megváltását, akkor rossz helyen keresgélsz. Ezért vagy csalódott.

Lehet, hogy azt gondoljuk, ha megházasodunk, munkát szerzünk, előléptetnek, gazdagabbak leszünk, gyereket vállalunk, vagy látjuk a gyermekünket lediplomázni, a dolgok jobbra fordulnak. Sok ember keresi a megváltást önsegítő könyvekben, terápiákban, a divatban, diétákban vagy a nyaralásokban.

Azonban ezek egyike sem a megfelelő hely.

A választ nem a körülményeidben fogod megtalálni. Nem egy helyben, egy programban vagy egy pirulában találod meg. A válasz egy személy: Jézus Krisztus. Isten teremtett, és Istenért lettél teremtve. Amíg ezt nem érted meg, és nem fogadod el, addig nem lesz értelme az életednek.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan változna meg az életed, ha teljesen elfogadnád Jézust, és rá bíznád magad? Hogyan néz ki a „teljesen elfogadó” hit?
  • Milyen lépéseket tehetsz azért, hogy átadd az életed irányítását Istennek? Milyen gyakran kell megtenned ezt a lépést?
  • Mit jelent az, hogy Istenért lettünk teremtve?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.08.09.)

Szólj hozzá!

Isten nagy ajándéka nem hagyományosan van csomagolva

2019. január 01. 03:00 - Anika Enikő

 “Isten azonban kegyelemből, puszta nagylelkűségből teszi elfogadhatóvá az embert. Isten ajándéka ez. Kivont bennünket a mocsokból és helyreállított bennünket, úgy ahogy mindig is akarta, mely helyreállítást, a Jézus Krisztusnak elvégzett megváltásban kaphatunk meg. Feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy tisztázza a bűn mivoltát.” (Róma 3:24-25, GNT fordítás)

 

 

 

A valaha létező legnagyobb ajándék nem volt megvásárolható az üzletben; készpénzes tranzakciót nem igényelt. Még hagyományosan sem volt csomagolva - ez az ajándék ugyanis pólyába volt csomagolva és a jászolba helyezték, mégis az Adományozónak ez a mindenébe került.

A Biblia azt mondja, hogy a valaha létező legnagyobb ajándék az volt, hogy Isten elküldte a Fiát a Földre, aki azért jött, hogy meghaljon érted és hogy egyenesbe kerülj Istennel. A Rómaiakhoz írt levél 3:24-25-ben ez áll: Isten azonban kegyelemből, puszta nagylelkűségből teszi elfogadhatóvá az embert. Isten ajándéka ez. Kivont bennünket a mocsokból és helyreállított bennünket, úgy ahogy mindig is akarta, mely helyreállítást, a Jézus Krisztusnak elvégzett megváltásban kaphatunk meg. Feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy tisztázza a bűn mivoltát.” (GNT fordítás)

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Menjünk vissza az alapokhoz.

  • Senki nem tökéletes. Még soha nem találkoztam tökéletes emberrel, és te sem. Nem érek fel a saját elvárásaimhoz, nemhogy Isten tökéletes színvonalához – és te sem. Mindannyian elszúrtuk. A Biblia azt mondja: “Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (Róma
  • Isten igaz. Isten tisztességes akar lenni. Amikor valaki megszegi a törvényt, akkor arra büntetést rónak ki. Amikor megszeged az ember alkotta törvényeket, akkor ember alkotta büntetésnek vagy a részese. Amikor Isten törvényeit szeged meg, akkor Isten büntetése szabható ki rád. A Biblia azt mondja: “Mert a bűn zsoldja a halál.” (Róma 6:23)
  • Jézus kifizette vétkeinkért az árat. A Biblia ezt mondja:” Isten vette a bűntelen Krisztust, aki sohasem vétkezett, és reá vetette vétkeinket; majd cserébe Jézus az Isten jóságát öntötte ránk.” (2 Korinthus 5:21, GNT fordítás) Jézus magára vette a te vétked, az én vétkem és az összes vétket, amit valaha bárki is elkövetett. Ez az Örömhír, az Evangélium. Jézus kifizette azt az árat, amit te soha nem tudtál volna kifizetni.
  • Fogadd el Isten ingyen ajándékát. Isten felajánlja nekünk az üdvösség ingyen ajándékát, mert Jézus magára vette a bűneinket - de ez egy ajándék, amit választanunk kell. A Biblia azt mondja: “Akik viszont befogadták — vagyis akik hisznek benne —, azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (János 1:12)

Ha még nem fogadtad el Isten ingyen ajándékát, az üdvösséget, akkor imádkozom azért, hogy még ma meghozd ezt a döntést. Egy dolog megérteni az alapokat azzal kapcsolatban, hogy miként kerülhetsz kapcsolatba Jézussal; és egy másik dolog az, hogy elfogadd az üdvösség ajándékát.

És ha már meghoztad ezt a döntést, akkor imádkozom, hogy megoszd Jézus örömüzenetét másokkal, akiknek hallaniuk kell.

Bízol Jézusban az üdvösséged tekintetében?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatunk a Mennybe, ha Fián keresztül bízunk Istenben, és nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét vagy megdolgoznunk a mennybemenetelünkért. A Biblia ezt mondja: Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. (Efézus 2:8-9)

Ha nem vetetted bizalmadat Jézusba és nem követed őt, miért várnál tovább? Ha kész vagy továbbhaladni és döntést hozni arról, hogy Jézus Krisztusba veted hitedet és hogy követed őt, akkor imádkozz így:

“Drága Jézus! Megígérted, hogy ha a hitemet beléd vetem, akkor bármi rosszat, amit valaha tettem az megbocsáttatik; és hogy meg fogom tudni az életem célját, és egy napon befogadsz engem az örök otthonba, a Mennybe.

Megvallom bűneimet és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és bízom benned, akkor megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy a megváltás, hit által kegyelemből adatik és nem cselekedetek által szerezhető meg. Befogadlak téged, mint az életem Urát. Ma az életem minden területét a Te irányításod alá helyezem.

Jézus! Szeretnék megpihenni a szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell pénzért kiérdemelnem vagy megdolgoznom érte. Az életem hátralévő részében szeretnék neked szolgálni és nem magamat szolgálni. Alázatosan átadom neked az életemet és kérlek, hogy válts meg és fogadj be a te családodba. A Te nevedben imádkoztam. Ámen.”

Ha most imádkoztál, hogy befogadd Jézust akkor kérlek, hogy küldj egy emailt nekem erre a címre: Rick@PastorRick.com és mesélj nekem erről. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, melyek segítséget jelenthetnek Jézus követéséhez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az üdvösségeden kívül, mi a legemlékezetesebb ajándék, amit valaha kaptál?
  • Miért nehéz elfogadni az ingyen kapott, különleges ajándékot?
  • Ki az a személy, akinek ezen a héten beszélhetnél Isten ingyen ajándékáról, az üdvösségről?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.12.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása