Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Még mindig Isten "A-tervében" vagy

2022. április 30. 03:00 - gerbeaud

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Pál levele a rómaiakhoz 8,28)

Istennek nincs „B terve” az életedre vonatkozóan.

Nem számít, milyen hibákat követtél el, továbbra is Isten „A-tervét” követed az életedben. Nem vonta vissza eredeti álmát az életedről. Nem számít, hogy mások mit tettek veled, te mit tettél másokkal vagy magaddal, továbbá mit hibáztál vagy milyen rossz döntéseket hoztál. Még mindig beteljesítheted Isten álmát!

Még a hibáid is részei Isten tervének. Ez az igazság szabaddá tesz, ha akarod. Szabaddá tesz arra, hogy felhagyj azzal a gondolkodással, miszerint: „Nos, nem vagyok méltó arra, hogy álmodjak, mert túl sok mindent elrontottam. Nem érdemlem meg, hogy nagy álmom legyen." Többé nem kell elhinned ezeket a hazugságokat. Ennél nagyobb Istent szolgálsz!

A Biblia egyik leghíresebb verse Pál rómaiakhoz írt levelében (8,28) ezt mondja: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.”

Minden Isten kezében van – a jó, a rossz, a gonosz, a rossz döntések, a bűnök. Az egészet nem ő okozta, de még mindig kézben tart mindent.

És Isten által minden a javunkra válik. A Biblia nem azt mondja, hogy minden jó – mert nem az. Nagyon sok bűn és gonoszság van a világon.

Nem minden jó. De Isten képes arra, hogy mindent a javunkra fordítson. Ez az ígéret nem mindenkinek szól; csak azoknak, akik szeretik Istent, és az ő rájuk vonatkozó célja – álma – szerint vannak elhívva.

Amikor azt gondolod, hogy Isten nem tudja összerakni életed darabjait, emlékezz arra, hogy Isten bármire képes. Még mindig munkában van – még mindig dolgozik az életed tervén, és még mindig arra vár, hogy átadhassa neked az életedre vonatkozó álmát, ha még nem kérted volna.

Amikor odaadod neki az életedet, Isten azon fog dolgozni, hogy minden darabja illeszkedjen, hogy az egész életed az ő földi céljait szolgálja.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez 

  • Milyen hibádról vagy bűnödről hitted, hogy Isten soha nem fogja tudni megbocsátani? Hogyan tartott vissza ez attól, hogy Isten életedre vonatkozó álmát kérjed?
  • Mit gondolsz, mit gondol Isten valójában erről a bűnről? Miért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.23.)

Mit jelent átadni életed összetört darabjait Jézusnak?

Hajlandó vagy-e ma megtenni? Akkor imádkozd ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és annyi mindent elrontottam. Azon tűnődtem, vajon sikerül-e valaha újra rendbe hoznom az életemet. Nagyon hálás vagyok, hogy még mindig szeretsz és törődsz az életemmel."

„Kérlek, bocsásd meg a bűneimet. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és te feltámasztottad. Bízni akarok benne, mint a Megváltómban, és követni akarom mint az Uramat a mai naptól kezdve. Vezesd az életemet, és segíts megtennem az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj e-mail-t a Rick@pastorrick.com címre és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsenek a Jézussal való utazásod kezdetén.

Szólj hozzá!

Honnan tudom, hogy elnyertem az üdvösséget?

2021. március 09. 03:00 - Anika Enikő

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2,8–9).

Az a bűnöző, aki a Jézus melletti kereszten függött a következőképpen imádkozott hozzá: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba!” (Lk 23,42).

Akkorra már Jézus híres volt a csodatételeiről. Ám figyeld csak meg, hogy ez a férfi nem azt kérte Jézustól, hogy vegye el a fájdalmát – bár gyötrelmes fájdalmai lehettek –, vagy nem is azt kérte Jézustól, hogy mentse őt meg a haláltól.

A következőt mondta: „Jézus, emlékezzél meg rólam!” Miért? Mert tudta, hogy leginkább bűneinek megbocsátására van szüksége és arra, hogy mennyei otthona legyen. Hitte, hogy Jézus ezeket meg tudja adni neki.

A Biblia ezt mondja Az apostolok cselekedetei 16. fejezetének 31. versében: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz” (NIV).

Nos, akkor honnan lehetsz biztos abban, hogy bűneid megbocsáttattak? Honnan tudhatod, hogy amikor meghalsz, akkor a mennybe kerülsz? Honnan veheted biztosra, hogy üdvözülsz, hogy elnyerted az üdvösséget? Hogyan szüntetheted meg kétségeidet?

Az üdvbizonyosságod nem abból származik, amit megcsinálsz vagy amit megteszel, mert nem érdemelheted ki az üdvösséged. Nem is az érzéseidből fakad, mert az érzések jönnek és mennek.

Akkor hogyan lehetsz biztos a megváltásodban? Az ígéret erre Isten Szava. Ha Isten mondja, akkor az bizonyosan úgy lesz, mert Isten nem tud hazudni. Bízhatsz Isten Igéjének ígéretében! Abban biztos lehetsz!

Jézus a következőt felelte a bűnözőnek a kereszten: „Bizony, mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43).

A te üdvösséged biztosítéka ugyanaz: Isten megígéri, hogy egy nap vele leszel a mennyországban, ha hiszel ígéretében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudod, hogy megbízhatsz a Bibliában és Isten ígéreteiben?
  • Hogyan élsz másképpen, amikor tudod, hogy üdvösséged Krisztus már bebiztosította?

Bízol már abban, hogy Isten megígérte üdvösségedet?

Ha kész vagy Jézusnak átadni életedet, akkor mondd el ezt az imát:

„Kedves Jézus! Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha is elkövettem megbocsátódik, megtudom, hogy mi életem célja, és egy napon befogadsz örök otthonodba, a mennyországba.

Megvallom, hogy bűnös vagyok, hiszem, hogy Isten vagy, és te vagy az én Megváltóm. Befogadlak életembe mint Uramat, és életem minden területét átadom neked. Követni akarlak téged, és azt tenni, amit te szeretnél, hogy cselekedjek.

Hálás vagyok neked, Jézus, szeretetedért és áldozatodért, ami lehetővé teszi számomra, hogy a mennyben veled lehessek. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy ledolgoznom megváltásomat, üdvösségemet, mert tudom, hogy az lehetetlen számomra. Az életem további részét arra szeretném használni, hogy téged szolgáljalak és ne magamat. Alázattal kész vagyok átadni neked életemet, és arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be családodba! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.03.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása