Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten munkát ad neked

2022. szeptember 15. 03:00 - csmsdvd

rackak.jpg

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,10 )

Isten olyan szolgálatra hívott el téged, amit el sem tudsz képzelni! Azért születtél erre a világra, hogy tégy valamit érte.

Isten olyannak formált, hogy életeddel valami változást hozz a világba. Nem csak azért teremtettél, hogy javakat fogyassz: egyél, lélegezz és elfogyassz dolgokat. Azért teremtettél, hogy te is adj valamit a földi élethez, ne csak elvégy belőle. Isten azt szeretné, hogy valamit visszaadj úgy, hogy más embereken segítesz.

A Biblia azt mondja: Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk..” (Ef 2,10).

Amikor bármilyen formában szolgálsz valakiknek, akkor valójában Istent szolgálod. Pál levele a kolosséiakhoz 3. fejezetének 23. és 24. versében azt mondja: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok!"

Jézus egyik példabeszédében azt mondja: „A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40).

Pál apostol ugyanezt az üzenetet hagyta ránk: „jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek” (Ef 6,7).

Az Ószövetségben Jeremiás profétához is hasonlóképpen szólt az Isten: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, különleges munkát adtam neked.” (Jer 1,5 NCV fordítás).

A legtöbb ember erről a különleges munkáról azt gondolja, hogy a lelkészek, papok és egyházi tisztségviselők dolga. Isten igéje viszont azt mondja, hogy Isten népének minden tagjától elvárja a szolgálatot. A Bibliában a szolgáló és lelkészség rokonértelmű szavak. Ha keresztyén vagy, akkor te is szolgálsz. És amikor szolgálsz, akkor lelkész is vagy.

Megkérdezted-e valaha, miért nem visz Isten azonnal a menybe miután elfogadtad kegyelmét? Miért hagyja gyermekeit ebben a bukott világban? Azért tart ebben a világban, hogy betöltsd küldetésed.

Mihelyst megtértél, Isten fel tud használni nagy célok megvalósítására. Isten számodra kiválasztott szolgálatot ad neked az Ő gyülekezetében és missziós szolgálattal küld ki a világba.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Életed mekkora részében fogyasztod a földi javakat? Mennyi időt töltesz azzal, hogy adj valamit a földi életnek? Ha ez nincs egyensúlyban, akkor hogyan tudnál többet adni, mint elvenni?
  • Isten szolgálata mit jelent a te gyülekezetedben? Ezen a héten mit tudnál tenni ezen a területen?
  • Mit gondolsz Istennek mi a missziója számodra ebben a világban? Ezért a misszióért te mit tudsz tenni ezen a héten?

Nincs szükséged kiérdemelni Istennek a szeretetét vagy kimunkálni a menybe vezető utat.

A Biblia azt mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9)

Ha elszánt vagy, hogy életed neki adjad, így imádkozz:

Drága Istenem, tudom bűnös vagyok, ezért kérem bocsáss meg. Hiszek Jézus Krisztusban a te Fiadban. Hiszem, hogy meghalt bűneimért, és Te feltámasztottad őt, hogy éljen. Jézus, bízni akarok benned, mint Szabadítómban és követni akarlak, mint Uramat. Vezesd életemet és segíts, hogy a te akaratod szerint cselekedjek. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten arra teremtett bennünket, hogy együtt dolgozzunk

2022. május 07. 03:00 - Besther

board-4876630_1920.jpg

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézusiakhoz 2,10.)

Isten egy bizonyos munka elvégzésére küldött téged a Földre. A Biblia ezt így fogalmazza meg: "Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézusiakhoz 2,10.)  

Azaz, Isten azért teremtett téged, hogy jó dolgokat vihess végbe. Tulajdonképpen előre eltervezte, hogy miket kellene megtenned életedben. Megadta neked azokat a természetes képességeket és életkörülményeket, amik ennek a munkának az elvégzéséhez szükségesek. De ezt, nem úgy tervezte meg, hogy csak önmagadban cselekedj. Szükséged van arra, hogy másokkal együtt dolgozz.

Ismered azt az érzést, amikor túl sok munka hárul rád és ezt magányosan csinálod? Kimerülsz és kiégsz. Miért? Mert egyedül próbálod elvégezni a munkád, miközben Isten nem ezt az utat szánta neked. Isten válasza a kimerültségre: a közösség. 

A Biblia azt mondja, "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van."  (Prédikátor 4,9.). Ha csapatban dolgozol, akkor sokkal többet tudsz megtenni. Ráadásul, jó csapattársakkal az oldaladon ez sokkal, de sokkal szórakoztatóbb, és kevésbé fárasztó!

Képzeld el, hogy mindannyian hópelyhek vagyunk. Egyedül nem tudsz nagy változást elérni. Ám, ha egy törékeny hópehely hozzátapad sok másik hópehelyhez, akkor megállíthatják a forgalmat. Hasonlóan a hópelyhekhez, mi is nagy változást tudunk elérni, ha közösen dolgozunk és mindenki megteszi a maga részét.

Tudtad, hogy amikor itt a Földön együtt dolgozol másokkal, akkor valójában az örökkévalóságra gyakorolsz? A mennyben majd dolgoznod kell, de mindenkinek csak egy kis munkája lesz, így sosem leszel túlterhelt vagy fáradt. Senki sem fog túl nehéz terhet cipelni, de mivel mindenki megteszi a maga kis részét, így minden munka elvégződik.

Miközben éled az életed, emlékezz arra, hogy nem kell mindent egyedül csinálnod! Szükséged van arra, hogy más emberekkel menj együtt és arra is, hogy más emberek dolgozzanak melletted.

Mikor megosztod munkád terhét keresztény társaiddal, rá fogsz jönni, hogy ezzel Isten dicsőségét is megvalósítod.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mikor próbáltál egyedül, mások nélkül túl sok munkát végezni? Mi lett az eredménye?
  • Mit gondolsz, Isten milyen munkát vár tőled? Hogyan tudnál erre a munkára meghívni másokat, hogy együtt dolgozzatok?
  • Amikor a keresztények azon dolgoznak együtt, hogy többet tegyenek Isten dicsőségére, akkor ez milyen tanúságot mutat a világnak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.30.)

Szólj hozzá!

Miért van szükségünk egymásra?

2021. május 08. 03:00 - Erika1832

csapat.jpg

„Mint Isten sokszínű kegyelmének jó sáfárai, legyetek egymás szolgálatára, ki-ki azzal az adománnyal, amit kapott!” (1Pt 4,10 GW fordítás).

A képességeidet azért kaptad, hogy mások javát szolgáld velük. A Biblia, Péter első versének 4. fejezetében, a 10. versben ezt mondja: Mint Isten sokszínű kegyelmének jó sáfárai, legyetek egymás szolgálatára, ki-ki azzal az adománnyal, amit kapott!

Szükségem van rád, és neked is rám. Egyikünk sem ért mindenhez. Olyan ember nincs, aki mindenben tehetséges. Nincs olyan tökéletes ember, aki így szólhatna a világhoz: „Nincs szükségem másokra!”

Szükségünk van egymásra! Úgy alkottak meg minket, hogy csapatban tevékenykedjünk! Szóval, szükséged van egy kiscsoportnyi társra és egy gyülekezeti családra. Együtt jobbak vagyunk!

A siker első kulcsa ez: építs erősségeidre és akkor gyengeségeid lényegtelenné válnak. A sikeres emberek mind ezt teszik. Tedd azt, amiben jó vagy, és válj még jobbá.

A siker második kulcsa: olyan emberekkel fogj össze, akik jók abban, amiben te nem vagy jó. Vedd körül magad olyanokkal, akik kiegészítenek téged. Mindenkinek van valamihez tehetsége, amit hozzá tud adni a többiekéhez. Senkinek sincs meg minden egyszerre. Szükségünk van egymásra!

Egyébként ez a házasság egyik célja. Azért vagyunk egybeszerkesztve a házasságban, hogy kiegészítsük egymás erősségeit és ellensúlyozzuk egymás gyengeségeit. Mi történik akkor, ha nem egyenlítjük ki egymás gyengeségeit? Kritizáljuk egymást, pedig a házasság nem ezért van. A házasságban két bűnös ember kerül össze, így ez a kapcsolat nem lehet tökéletes. De abban a házasságban, ahol ismered a másik gyengeségeit, segíthetsz azok ellensúlyozásában.

Vegyük például a számlák kifizetését és a költségvetés megtervezését. Kinek kellene ezt megcsinálnia? Annak, aki jobb ebben! A Biblia nem szól arról, hogy kinek kell egyik vagy másik feladatot elvégezni. Csak derüljön ki, hogy ki csinálja ezt jobban, és ezzel ellensúlyozza a másik gyenge pontját. Ezért vezeti nálunk az autót mindig Kay, a feleségem, és nem én. Ő nálam sokkal óvatosabb sofőr.

Ez a munkádra is vonatkozik. Ha azt akarod, hogy vállalkozásod hatékony legyen, íme a legfontosabb: ALKAT szerint végy magad mellé munkatársakat! Segíts az embereknek felfedezni, mi az ALKAT-uk - azaz lelki Ajándékaik, Lelkületük, Képességeik, személyi Adottságaik és Tapasztalataik -, és olyan pozíciókba tedd őket, amiben jók. Ha ezt teszed, akkor nem kell „kézi vezérléssel” irányítanod vagy ösztönöznöd őket. Miért? Mert azt fogják csinálni, amiben jók és amit szeretnek.

Isten azt akarja, hogy mindenki arra használja képességeit, hogy segítsen másokat. Szükségünk van egymásra!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan támogatott, ösztönzött vagy segített téged valakit, aki teljesen más ALKAT-ú, mint te?
  • Sokan egyedül, csak saját erejükre támaszkodva akarják megvalósítani céljaikat. Ha te is ezek közé tartozol, hogyan tudnál aktívan dolgozni azon, hogy olyan embereket vonj be az életedbe, akik ellensúlyozzák gyengeségeidet és bátorítják erősségeid használatát?
  • Az emberek ALKAT-ának megértése hogyan segít neked abban, hogy értékeld és elfogadd a különbözőségünket?

*(Daily Hope by Rick Warren 2021.05.01.)

Szólj hozzá!

Itt az ideje, hogy beismerd: a te módszered nem működik

2021. február 22. 03:00 - nagynikoletta

boat-and-fishing-net.jpg

„Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálóitokat fogásra! Simon így felelt: Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat” (Lk 5,4–5).

Gondolj bele, milyen nehéz lehetett Simon Péternek beismernie a kudarcát Jézusnak! Hivatásos halász volt, és jól értette a mesterségét. Így kereste a kenyerét. De néha még a profikkal is előfordul, hogy egész éjjel halásznak, mégsem fognak semmit.

Te is érzel így néha? Időnként a tőled telhető legjobb nem elég jó, és időnként olyan helyzetekkel kell szembenézned, amelyek az irányításodon kívül esnek. Nem tudod irányítani például a gazdaságot, nem tudod irányítani az időjárást, és nem tudsz irányítani még sok más olyan dolgot, amelyek befolyásolják az életedet.

Mit tehetsz, amikor keményen próbálkozol a munkádban, de mégsem tudsz sok mindent felmutatni?

Először is, be kell hívnod Jézust a csónakodba. Más szavakkal: hagyd, hogy ő legyen a munkád középpontjában! Miután megkérted Jézust, hogy szálljon be a csónakodba, be kell ismerned, hogy a te módszered nem működik, hogy ő át tudja venni az irányítást. A Bibliában van egy elnevezése annak, hogy „beismerni, hogy a te módszered nem működik”: ez a bűnvallás, és ez nagyon nehéz tud lenni.

Miért olyan nehéz beismerni, hogy a te módszered nem működik? A következők lehetnek az okok:

Büszkeség. Nem akarod, hogy bárki azt gondolja, nem tudod kezelni a helyzetet. Ehelyett azt a látszatot akarod kelteni, hogy ura vagy helyzetnek, és minden a legnagyobb rendben van. Úgy gondolod, hogy mindent el tudsz intézni egyedül még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy napi 12 órát dolgozol.

Makacsság. Nem vagy hajlandó változtatni a módszeren, ahogyan csinálod a dolgokat. Tudtad, hogy a holnapi sikered legnagyobb ellensége a tegnapi siker?

Félelem. Nem tudod beismerni, hogy egész éjjel halásztál, mégsem fogtál semmit. Attól félsz, hogy az emberek kevesebbre fognak tartani. Félsz beengedni Jézust a csónakodba, mert ő esetleg olyan irányba fordíthatja, amerre te nem akarsz menni.

Itt az ideje, hogy beismered, a te módszered nem működik! Engedd el a büszkeségedet, a makacsságodat és a félelmedet! Aztán lásd meg, Jézus hogyan tudja irányítani a csónakodat, és csordultig megtölteni a hálóidat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A büszkeséggel, a makacssággal vagy a félelemmel küzdesz leginkább? Miért?
  • Életed melyik területén érzed úgy, hogy a tőled telhető legjobb sem elég jó? Szánj időt arra, hogy beismered Istennek, hogy a te módszered nem működik.
  • Melyik az az egy gyakorlati lépés, amit megtehetsz, hogy elkezdd követni Isten módszerét a sajátod helyett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.15.)

Szólj hozzá!

Ki irányítja a karriered?

2021. február 21. 03:00 - magyarosijulia

fishing-boat.jpg

„Keresd Isten királyságát mindenekelőtt, és élj igazságosan, ő pedig mindent megad neked, amire szükséged van" (Mt 6,33 NLT).

Ha azt akarod, hogy az üres életed túlcsorduló életté váljon, add át Jézusnak a teljes irányítást az életed fölött beleértve a karrieredet is!

Egy példa erre az az alkalom, amikor Simon Péter beengedi Jézust a hajójába, hogy taníthassa a parton lévő embereket. A Biblia ezt írja: „Miután [Jézus] abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak [Péternek]: »Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!« Simon így felelt: »Mester, egész éjszaka fáradoztunk ugyan, mégsem fogtunk semmit, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat«” (Lk 5,4–5 RÚF).

Ezután azt írja a Biblia:Amikor ezt megtették, olyan sok halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; 7ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek” (Lk 5,6–7 RÚF).

Ha azt akarod, hogy az üres életed túlcsorduló életté váljon, akkor be kell venned Jézust a hajódba.

Mi a hajód? Az, amiből élsz. Simon munkahelye a hajója volt, hiszen halász volt. A hajó jelenti a karriered, a szakmád, a munkahelyed ugyanúgy, ahogy Simon Péter teljes megélhetését jelentette.

Mit jelent bevenni Jézust a hajódba?

Azt jelenti, hogy felajánlod Istennek a karriered. Most nem a megváltásról beszélek. Lehet, hogy Jézus az életed része, de átadtad neki a karriered feletti irányítást?

Rábíztad a megváltásodat és hűségesen szolgálsz neki a gyülekezetedben. Amikor viszont visszamész a munkába, a hétköznapokba, akkor is Jézus az, akiben bízol a munkádban? Vagy a polcra teszed Jézust?

Amikor Simon Péter Jézusra bízta a munkáját, hihetetlen eredményekkel lett megáldva. De figyeld meg a sorrendet! Mi sokszor azt gondoljuk: „Uram, tégy nagyon sikeressé a vállalkozásban, én pedig szolgálni fogok neked ezzel a sikerrel.” Hibás! Pont az ellentéte az igaz! Péter először átadta Jézusnak az irányítást a munkája felett, Jézus pedig hatalmas sikerrel áldotta meg Péter munkáját. Ez a sorrend.

A Biblia ezt írja a Máté evangéliuma 6. fejezetének 33. versében: „Keresd Isten királyságát mindenekelőtt, és élj igazságosan, ő pedig mindent megad neked, amire szükséged van" (NLT).

Amikor azt szeretnéd, hogy Isten megáldjon valamit, tedd őt az első helyre azon a területen! Szeretnéd, hogy Isten megáldja az idődet? Add neki minden napod első részét! Szeretnéd, hogy Isten megáldja a pénzedet? Add neki a bevételed első tizedét, nem számít, milyen kis összegről van szó. Szeretnéd, hogy Isten megáldja a munkádat? Add át neki az irányítást, nem számít, milyen sikeres vagy.

Engedd be Jézust a hajódba, és meglátod, ahogy az üres életed túlcsorduló életté válik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan nézne ki, ha átadnád a munkád feletti uralmat Jézusnak?
  • Milyen félelmek vagy aggodalmak vannak benned, amik meggátolnak, hogy Istent legyen a karriered központjában?
  • Hogyan szeretnéd, hogy Isten megáldjon a karrieredben? Szerinted mit szeretne, hogy előbb megtegyél?

(Daily Hope by Rick Warren, 2021.02.14.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása