Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Példás életet hagyj hátra nagy örökség helyett!

2020. február 10. 03:00 - Deltajulietttango

20200210.jpg

„Pont úgy hagyjuk el ezt a világot, ahogyan világra jöttünk: minden nélkül. Minden munkánk ellenére semmit sem tudunk magunkkal vinni” (Préd 5,14 GNT fordítás).

Volt már olyan, hogy egy gazdag ember haláláról értesülve arra gondoltál: „Vajon mennyit hagyott hátra?” Elmondom a titkot: mindent hátrahagyott!

A prédikátor könyve 5. fejezetének 14. verse azt mondja: „Pont úgy hagyjuk el ezt a világot, ahogyan világra jöttünk: minden nélkül. Minden munkánk ellenére semmit sem tudunk magunkkal vinni” (GNT fordítás).

Ugyanis, amikor majd a mennybe érkezel, nem kapsz dicséretet azért a vagyonodért, amit ráadásul mind hátra is hagytál. Nos, akkor minek felhalmozni azt itt a földön?

Egyesek azt mondhatják, hogy a vagyonukat gyermekeikre kívánják hagyni. De tanulmányok mutatták ki, hogy az öröklött gazdagság a legtöbb generáció számára több kárt okoz, mint hasznot.

Néhány évvel ezelőtt az Inc. magazin publikált egy cikket arról, hogy a szülőknek tovább kellene-e adniuk pénzüket a következő generációnak. Interjút készítettek vállalkozók gyermekeivel, akik közül sokan azt állították, hogy inkább a pénz megszerzésének tudását kérnék a szüleiktől, mint magát a pénzt. Más szavakkal: nem a szüleik munkájának eredményét akarták, hanem a munkájuk példáját akarták. Megértették, hogy nem értékelhetik, amiért nem dolgoznak meg. Az öröklött gazdagság hajlamossá tesz a felelőtlenségre.

Az ószövetségi Salamon királynál senkinek sem kellett többet hagynia a családjára. Több vagyont szerzett, mint szinte bárki más a történelemben. Mindent a fiára hagyott: a vagyonát, az uralmát, a hatalmát, a kincseit. Ez viszont tönkretette a fia életét. Roboám ugyanis egy erkölcsi csődtömeg volt, aki nem tudta kezelni azt, amiért nem dolgozott meg.

Az persze nem bűn, ha több pénzt akarunk keresni. Nem bölcs dolog azonban a szükségesnél több pénzt felhalmozni, és majd ráhagyni valakire, aki azt esetleg nem tudná kezelni.

Te ehelyett tanuld meg okosan felhasználni a pénzed! Legyen a pénzed kevés vagy sok, de költsd arra, hogy minél több ember jusson a mennybe! Ahelyett, hogy nagy örökséget hagynál hátra gyermekeidnek, akik azt nem tudják majd kezelni, mutass példát a nagylelkűségre! Amikor ezt teszed, igazából az örökkévalóságba fektetsz be.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutathatsz példát a nagylelkűségre akkor is, ha nincs sok pénzed?
  • Mi lehet a módja annak, hogy már ma az örökkévalóságba fektess be?
  • Mi a különbség a felhalmozás és a megtakarítás között?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.03)

Szólj hozzá!

Hogyan segítik egymást a családtagok a fejlődésben?

2019. május 16. 03:00 - daniella_89

“Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétek. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (János 13:14-15 NLT fordítás, második kiadás).

6a3022ba46445a0c2deb7eb671169329.jpg

Egy nagyszerűen működő család - legyen az biológiai, örökbefogadó, vagy gyülekezeti család - egyik jellemzője, hogy segítik egymást a fejlődésben. Hogyan is kell ezt csinálni? 

Az emberek fejlődését, növekedését kétféleképpen mozdíthatjuk előre, illetve kétféleképpen akadályozhatjuk. Ezek érvényesek az élet minden területén.

Segíthetjük egymást:

  1. Példamutatással. Jézus is így járt a tanítványai előtt. János 13:14-15 azt mondja, „Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétek. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (NLT, második kiadás). Gyermekeidnek nem szentbeszédre van szükségük, hanem Jézus példáját szeretnék meglátni életedben.

  2. Beszélgetésekkel. Ha a gyermekeiddel nem vitatod meg a valós problémákat, nem fognak fejlődni. Sajnálatos módon beszélgetéseink nagy része a napirend, az étkezés vagy a házi feladat megtárgyalására korlátozódik és nem esik szó arról, ami valóban fontos az életben.

A Biblia azt mondja Mózes ötödik könyve 6:7-ben, „Tanítsd gyermekeidet Isten parancsolataira és beszélj azokról, amikor otthon vagy, vagy sétára mész, esti lefekvés idejekor és felkeléskor is ez legyen az első dolgod” (TLB fordítás).

Hadd osszak meg veled két olyan utat, ami nem segíti az emberek fejlődését:

  1. Kritizálás. A zsörtölődés nem használ. Az ítélkezés sem használ. A kritizálás és panaszkodás teljesen hatástalan arra, hogy egy ember megváltozzon. Miért? Mert amikor kritizálsz valakit, arra a rosszra fókuszálsz, amit meg akarsz változtatni, nem pedig arra, amit el akarsz érni.

Az Efézusiakhoz írt levél 6:4 mondja, Apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket!”

  1. Összehasonlítgatás. Mindenki egyedi. Nincs senki a világon olyan, mint te! Ezért sohasem működik az összehasonlítgatás. Inkább, megöl minden kapcsolatot. A Biblia azt mondja, „Mindenki vizsgálja meg saját cselekedeteit, és ne hasonlítgassa magát másokhoz. Ekkor lehet csak büszke magára, azért amit tett” (Galatabeliekhez írt levél 6:4, NCV fordítás).

A Biblia 58-szor is elmondja: szeressétek egymást. Törődjetek egymással. Imádkozzatok egymásért. Bátorítsátok egymást. Segítsétek egymást. Igazítsátok útba egymást. Támogassátok egymást. Ez az Isten szerinti út. Az Új Testamentum azt mondja, "bátorítsátok egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan azt teszitek is" (1Thesszalonika 5:11 NIV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Gondolj azokra a beszélgetésekre, amiket a családoddal folytattál tegnap és ma. Beszéltetek olyan dolgokról, amik valóban fontosak az életben?
  • Mi volt az, amiben legutóbb kiigazítottad a gyermekedet? Hogyan mutatsz példát a mindennapokban a helyes életre, a rossz példa helyett?
  • Összehasonlítás és kritizálás helyett, hogyan tudnád elősegíteni családtagjaid épülését?

 *(Daily Hope by Rick Warren – 2019.05.09. ford: kennedymárti, daniella_89)

Szólj hozzá!

Hogyan hat a döntésed másokra?

2015. augusztus 29. 03:00 - angie.keyr

"Mindegyikünk számot fog adni magáról Istennek. Éljetek úgy, hogy ne történjen meg olyan, hogy a testvéretek azért esik el, mert látja, hogy olyat teszel, amit ő rossznak tart." (Róma 14:12-13, TLB fordítás)

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetünk az életben az, hogy elfelejtjük, milyen nagy hatással vannak a tetteink a körülöttünk levőkre. Minden nap ki vagyunk téve a kísértésnek, hogy olyan döntést hozzunk, ami talán nekünk jó, viszont nagyon romboló hatással van a többi emberre. Ha bölcs döntést akarsz hozni, meg kell kérdezned: "Nem ártok ezzel másoknak?"

Ez a gondolkodásmód persze ellentétes a mi kultúránkkal, ami azt tanítja, hogy csak magunkra gondoljunk. De Isten azt várja tőled, hogy többet gondolj másokra, mint magadra. Sőt, a Biblia azt mondja, hogy egy nap  az alapján ítélnek felőled, hogy a döntéseidnek milyen hatása volt másokra. 

A Róma 14:12-13 ezt mondja: "Mindegyikünk számot fog adni magáról Istennek. Éljetek úgy, hogy ne történjen meg olyan, hogy a testvéretek azért esik el, mert látja, hogy olyat teszel, amit ő rossznak tart."

Lehet, hogy nem kellemes ezt hallani, de tetszik vagy sem, az igazság az, hogy figyelnek minket - állandóan. Ha szülő vagy, akkor feltétlenül tudnod kell, hogy az apró szemek mindig néznek téged. Nagyon vigyáznod kell, hogy mit mondasz és teszel, mert nem csak a saját életedet befolyásolod, hanem a következő generációt is.

Tiszteld a tekintélyt. Ha egy rendőr megállít és megbírságol, akkor is tisztelettel bánj vele, ha úgy gondolod, hogy nincs igaza.

Ne hívd fel a főnököd, hogy beteg vagy, és közben strandra mész a családdal.

Ne lopj a munkahelyedről, és ne vigyél haza dolgokat, hogy majd otthon jó lesz.

Ne dicsekedj a gyerekeid előtt, hogy milyen ügyesen fogod megtalálni a kiskapukat arra, hogy adót csalj.

Ne nézd a gyerekeiddel együtt azt a rengeteg szennyet, ami a tévében és a filmekben van. Gondolkozz el azon, hogy szükséged van-e rá.

Az érett emberek korlátok közé szorítják a saját szabadságukat más emberek érdekében. Azért, mert félnek, hogy mit gondolnak mások? Természetesen nem. Azért teszik, mert szeretik a másik embert. Azokban a szituációkban, amikor nincs egyértelműen jó vagy rossz döntés, kérdezd meg magadtól, hogyan fog másokra hatni az, amit döntesz.

Beszéljetek róla:

  • Hogy szól bele a büszkeség abba, hogy átgondold, mi a jó a másiknak?
  • Számít, hogy egy másik ember rossznak tartja, amit teszel, pedig te azt gondolod, hogy jó? Miért, vagy miért nem?
  • Mit jelent az, hogy korlátozod a szabadságod mások érdekében?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.22.)

 

Szólj hozzá!

A tennivaló szeretet

2015. augusztus 02. 03:00 - Robin85

„Drága gyermekeim, ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás, második kiadás)

Ha valakit igazán szeretsz, azt azzal mutatod meg neki, ahogy viselkedsz vele.

A szeretet több, mint vonzódás és több, mint felgerjedés. Ugyancsak több mint érzelgősség, ahogy azt manapság sok ének sejtetni akarja. Ez a mérce alapján, ha az érzések elmúlnak, meghal a szeretet? Nem – egyáltalán nem – mert a szeretet tettekben és viselkedésben van.

Isten a Bibliában újra meg újra parancsot ad nekünk egymás szeretésére, és egy érzésnek nem tudsz parancsolni. Ha itt és most azt mondanám neked: Legyél szomorú! – akkor ezt kapásból nem tudnád megtenni. Eljátszhatnád, mint egy színész, de az érzelmeid nem parancsok szerint működnek.

Ha a szeretet csupán egy érzelem lenne, akkor Isten nem parancsolhatna felőle. De a szeretet valami, amit megteszel. Létrehozhat érzelmeket, de a szeretet egy cselekvés.

A Biblia azt mondja: „Ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás, második kiadás).

Beszélhetünk jó cselekedetekről: – Szeretem az embereket! De valóban szeretjük őket? A szeretetünk abban nyilvánul meg, hogy miként bánunk az emberekkel.

Beszéljetek róla:

  • Miként fogod megmutatni az embereknek, hogy szereted őket? Gondolj a családodra és egy konkrét dologra. Miként tudod megmutatni a családtagjaidnak személyenként a szeretetedet?
  • Lehet, hogy megértetted, hogy Isten szeret téged. Miként mutatta meg neked, hogy mennyire szeret?
  • Milyen módon léphet ki az egyház és mutathat szeretetet cselekedetekben? Hogyan működik ez a te gyülekezetedben? És a kiscsoportodban?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.07.26.)

Szólj hozzá!

A boldogság a békességből és az alázatból fakad

2014. június 12. 03:00 - Robin85

“Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Filippi 2:6-8)

A boldogság a békességből fakad és a békesség pedig alázatból. Ha egy alázatos személy szeretnél lenni, meg kell tanulnod feltenni magadnak a kérdést: “Mit tenne Jézus?”. Mit tenne Jézus ezzel a problémával kapcsolatban? Mit tenne Jézus azért, akinek fájdalma van? Mit tenne Jézus az irodában? Mit tenne Jézus a focipályán? Mit tenne Jézus a házasságodban?

Tedd fel ezt a kérdést, és mindig kapni fogsz egy alázatos választ, ami békességet és boldogságot teremt, nehézségek, legyőzöttség, keserűség és megbántottság helyett.

Tehát mit is jelent úgy viselkedni mint Jézus? Filippi 2 három példát mutat be nekünk:

Ne követeld azt, amit úgy gondolsz, hogy megérdemelsz. A Filippi 2:6-ban ezt olvassuk: “Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel”.

Észrevetted, hogy mennyire kultúra-ellenes, hogy feladd a jogaidat valamivel kapcsolatban? Igen, vannak jogaid, de van egy jobb út a szükségeid betöltésére, ahelyett hogy a jogaidat követeled. Lehetsz tapintatos anélkül hogy önmagadat feladnád, és lehetsz megértő követelőzés nélkül.

Keress lehetőségeket arra, hogy másokat szolgálhass. A Filippi 2:7 ezt írja: “hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult”.

Ha olyanná akarsz válni mint Jézus, meg kell tanulnod szolgálni másokat.

Tedd azt, ami helyes, még ha fájdalmas is. A Filippi 2:8-ben ezt olvassuk: megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Jézus a tökéletes példa az alázatra, és Isten neki adta a világegyetem legnagyobb megtiszteltetését. Isten kitünteti a te alázatodat is, amikor Jézus példáját követve ezt a három dolgot teszed.

Beszéljetek róla

  • Mik a lehetséges módjai annak, hogy tapintatos legyél önfeladás nélkül egy kapcsolatban?
  • Hogyan tudnál szolgálni valaki felé anélkül, hogy megkérnének rá?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.05.)

Szólj hozzá!