Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne engedd, hogy a siker tönkretegyen!

2017. október 29. 03:00 - Szíj Melinda

„Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (Példabeszédek 27:21, NLT fordítás).

burnt_rock_star.jpg

Isten a sikerrel tesz minket próbára.

Furcsán hangzik? Talán könnyebben hihető, hogy Isten megpróbáltatással illetve szenvedéssel mér meg.

De gondolkozzunk csak el rajta!

Láthattad már, hogy a siker hogyan tesz tönkre embereket. Az ifjú rock sztár elér mindent, amit csak akart, aztán összeroppan és kiég. Az atléta aláír egy ígéretes szerződést, majd elpuskázza a jövőjét. Egy üzlet minden várakozást felülmúlva bejön, aztán a tulajdonost meggondolatlan bővítési tervekbe hajszolja.

Olvastuk ezeket a történeteket.

Több mint 40 évnyi lelkipásztori ténykedésem alapján kijelenthetem, hogy több embert tett tönkre a siker, mint a szenvedés. A szenvedés hajlamos az embereket Isten felé terelni. Ám amikor az emberek sikeresek, akkor gyakran megfeledkeznek Istenről.

Minden, fájdalmát kezelni képes emberre csak elenyészően kevés olyan jut, aki képes a hírnevet kezelni. Fejükbe száll a dicsőség, és szétrombolja őket.

A Biblia így emlékeztet minket a Példabeszédek 27:21-es igeversében: „Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (NLT fordítás).

Valójában minden bók egy próbatétel. Az elismerések és kritikák kicsit olyanok, mint a rágógumi. Rágódhatsz rajtuk egy darabig, de nem nyeled le őket. Így csakugyan mindkettő összezavarhat.

Oly könnyű megfeledkezned Istenről, ha siker övezi az utad. Ám ha szem előtt tartod, hogy a sikered Istentől fakad, akkor minden alkalommal ki fogod állni a siker próbáját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tapasztaltad meg más embereknél a siker próbatételét?
  • A te személyes esetedben hogyan ment végbe a siker próbája?
  • Mennyiben tér el hozzáállásod a kritikához, mint az elismeréshez?

*Daily Hope by Rick Warren (2017.10.22)

 

Szólj hozzá!

Isten új életet hoz ki a tűzből

2017. október 28. 03:00 - magyarosijulia

Áldott legyen a Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük." (Dániel 3:28)

Amikor bízol Istenben a szenvedés ellenére is, Isten felé fogod vezetni a hitetleneket.

Az, ahogyan a szenvedéshez viszonyulsz és ahogy elviseled azt, csodálatos tanúság a világ felé.

Valóban, te és én nem vagyunk tanúk amikor minden jó az életben. Bárki tudja szolgálni Istent az ilyen időkben.

A nehézségek időszaka viszont már egy másik történet.

Emlékszel Dániel barátainak a történetére, amikor a tűzbe vetették őket? Még akkor is bíztak Istenben, aki csodálatos módon szabadította meg őket.

Azok a férfiak lenyűgözték a királyt a hitükkel. A király pedig a leghatalmasabb uralkodója volt annak a korszaknak.

A király így szólt: „Áldott legyen a Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene, mert elküldötte angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük." (Dániel 3:28).

Nebukadneccar király felismerte, hogy ezek a fiatalok hajlandóak voltak ellenállni a parancsának és megkockáztatni a halált, mert hittek és bíztak Istenben.

Te miért vagy hajlandó feláldozni az életedet?

Ha nem tudod, hogy miért vagy hajlandó meghalni, soha nem fogsz igazán élni, csak létezni!

Tudtad, hogy egyes fák csak egy erdőtűz után hajtanak ki? Az Észak-Amerikai fenyő (Pinus banksiana) is egy ilyen fa. A magvai annyira szorosan helyezkednek a tobozban, hogy kizárólag magas hőfokon tudnak kibújni. A forróság elolvasztja a gyantát, mire a magok kipotyognak, majd kicsíráznak.

A forróság nélkül sosem történne ez meg.

Ugyanez igaz ránk vonatkoztatva is.

Néha Isten azért tud új életet hozni mások számára, mert mi bíztunk benne a tűzben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan kerültél közelebb Istenhez azáltal, hogy láttad mások viselkedését a nehézségekben?
  • Melyek azok a dolgok, amelyekért feláldoznád az életedet?
  • Miért vagyunk sokszor jobb tanúk a nehéz időszakokban, mint a jó időkben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.21.)

Szólj hozzá!

Minél hasonlatosabbá válni Jézushoz

2017. október 26. 03:00 - FAmelita

„Megtisztítottalak, de nem úgy, ahogy az ezüstöt szokták. Inkább, megtisztítottalak a szenvedés kohójában” (Ézsaiás 48:10 NLT fordítás)

Senki nem szereti azokat az időszakokat, amikor nagy a feszültség, a határidők feltornyosulnak, és az elvárások teljesíthetetlenné válnak.

Ám Isten időnként éppen az ilyen zaklatott életszakaszt használja arra, hogy megszabadítson téged azon dolgoktól, amelyek gátolnak a fejlődésben.

Egyszerűen csak bíznod kell Istenben a nehézségek közepette is.

Mit gondolsz, mi az, ami megbéklyóz téged? Mi az, ami abban korlátoz, hogy azzá válj, amivé Isten teremtett?

A Mindenható képes az életedben jelenlévő próbatételek által semmissé tenni az akadályokat. 

Isten ezt mondja az Ézsaiás 48:10-ben, „Megtisztítottalak, de nem úgy, ahogy az ezüstöt szokták. Inkább, megtisztítottalak a szenvedés kohójában” (NLT)

Igen kevés annak az esélye, hogy egy szó-szoros értelemben vett tüzes kemencébe kerülj, ám életed során számtalanszor izzol majd a szenvedés kohójában. Azonban Isten e tűzben a jellemed pallérozza.

Így van ez az arany és az ezüst esetében is, amikor felhevítjük azokat, hogy megtisztuljanak a szennyeződéstől. Végeredményül teljes értékű nemesfémet nyerünk.

Ha megkérdezel egy ezüstművest, hogyan ismeri fel a tiszta ezüstöt, az lesz a válasza, hogy az akkor kész, amikor látni a tükörképünket az üstben.

Isten onnan tudja, hogy megtisztultál, hogy látja a tükörképét benned. Ekkor válsz ugyanis leginkább hasonlatossá Jézushoz.

Kizárólag a tűz képes erre.

Segítő kérdések elmélkedéshez beszélgetéshez

  • Hogyan formál téged Isten Jézushoz hasonlóvá a nehéz időszakokban?
  • Néha könnyebb elfordulni Krisztustól  szenvedéseink közepette, ahelyett, hogy engednénk neki, hogy a képmására formáljon bennunket. Mit gondolsz, miért?
  • Mit jelent számodra „Jézushoz hasonlítani” miután Isten megtisztított?

 

*  (Daily Hope by Rick Warren – 2017.10.19.)

Szólj hozzá!

A hit növekedésének hat szakasza

2017. szeptember 17. 03:00 - K. Juc

cce693407c2e03764513d10e8a71573d--number-six.jpg

„Akinek van hite, annak minden lehetséges.” (Márk 9:23b, GNT fordítás)

A leggyakrabban talán a következő kérdést teszik fel nekem mint pásztornak: „Miért történik ez velem? Nem értem!” Amikor nem érted a hit hat szakaszát, amin keresztül Isten a jellemedet építi, akkor biztosan elbátortalanodsz majd. Az is lehet, hogy tele leszel nehezteléssel, és egészen biztosan aggódni fogsz. Lehet, hogy félelmeid lesznek a jövővel kapcsolatban, vagy depresszióba esel. De a lényeg, hogy ha nem érted a folyamatot, amin Isten éppen keresztülvezet, akkor nem fogsz tudni együttműködni vele. Ha viszont megérted a hit hat szakaszát, akkor képes leszel megállapítani, hogy “Most éppen a negyedik szakaszban vagyok” – vagy pedig a hatodikban, esetleg a másodikban.

A Máté 9:29-ben a Biblia ezt mondja: „Történjen veled a te hited szerint!”. Ez a kulcs a nagy kalandhoz, amit Jézus Krisztus követése jelent. Isten így szól: „Te döntöd el, mennyire áldom meg az életedet. Te hiszel, és én megteszem. Te hiszel, én pedig áldást adok."

A hit olyan, mint egy izom, tehát fejlődik. Képes megerősödni vagy elgyengülni, attól függően, hogy mennyit használod. Isten nagyon kiszámítható folyamaton keresztül építi a hitedet. Ha megérted, akkor együtt tudsz vele működni.

Isten először ad egy álmot az életedre vonatkozóan, amivel kapcsolatban azután döntést kell hoznod. A harmadik szakasz a várakozás, amikor arra vársz, hogy Isten a saját időzítése szerint cselekedjen. A következő szakasz a nehézségek szakasza, amikor Isten megpróbál. Ezután pedig lehet, hogy még zsákutcába is jutsz, ahol már szeretnéd feladni, a végén viszont Isten mindig elhozza a szabadulást, amely a hit hat szakasza közül az utolsó.

A Márk 9:23 szerint: „Akinek van hite, annak minden lehetséges.” (GNT fordítás)

Szeretnél nagyobb hitet, ahogy belevágsz ebbe a kalandba Istennel? Először meg kell értened a hit hat szakaszát, amelyen Isten keresztülvisz, hogy ne veszítsd el a bátorságodat, amikor nem látsz azonnali eredményt vagy nem kapsz azonnali választ. A következő napokban ezt a hat szakaszt fogjuk tanulmányozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Szerinted a hit különböző szakaszai közül Isten éppen melyiken visz téged keresztül?
  • Hogyan reagálsz arra, amit Isten szeretne megtanítani neked ebben a szakaszban, ill. arra, ahogyan próbára tesz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.10.)   

Szólj hozzá!

Két lehetőség tapasztalataid megvizsgálására

2017. szeptember 13. 03:00 - mintyovanviki

„Önmagatokat tegyétek próbára, hogy láthassátok vajon a hitetek valódi-e. Vizsgáljátok meg magatokat. Biztosak legyetek abban, hogy Jézus bennetek van. Ha ez mégsincs így, akkor elbuktatok a valódi hit próbáján.” (2 Korinthus 13:5 NLT fordítás)

A felülvizsgálatlan tapasztalat haszontalan.

Léteznek olyan 50 éves emberek, akik nem éltek 50 évet. Ők egyetlen évet éltek meg ötven alkalommal. Ugyanazokat a hibákat vétik, mert sohasem állnak meg és nem vonják le a tapasztalatokat. Sohasem állnak meg, hogy megkérdezzék: „Mi történt az elmúlt évben és mit kell másképpen csinálnom, hogy jobb legyen az életem?”

A Biblia a 2 Korinthus 13:5-ben ezt mondja: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy láthassátok vajon a hitetek valódi-e. Vizsgáljátok meg magatokat! Biztosak legyetek abban, hogy Jézus bennetek van. Ha ez mégsincs így, akkor elbuktatok a valódi hit próbáján.” (NLT fordítás).

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy némi időt fordítasz arra, hogy felülbíráld életed tapasztalatait és két dologra figyelj:

Figyelj az előnyökre. Mit élvezel valójában az életben? Ne csak ezt mondd: „Én valóban nagyon élvezem ezt a munkát.” Tedd fel a kérdést: „Mi ez a munka, amit én valóban nagyon élvezek?” Ne csak ezt mondd: „Én valóban szerettem ezt az osztályt.” Tedd fel a kérdést: „Pontosan mit szerettem én ebben az osztályban?” Milyen reményeket váltott valóra bennem? Ezek mögött a kérdések mögött apró nyomokat fogsz találni, amelyek megmutatják milyen irányba kell tartania az életednek.

Keress mintákat. Különösen a hibákban akarsz majd mintákat keresni. Mert amikor hibázol, akkor hajlamos vagy ugyanúgy csinálni dolgokat minden alkalommal. Körülnézel és azt mondod: „Hol hibáztam a múltban? Milyen mintákat ismétlek folytonosan?" Nem szükséges ostoroznod magadat csak mert másként szeretnél tenni. Azok, akik nem akarnak tudomást venni múltjuk hibáiról, rendszerint megismétlik őket. Ez volt a probléma a zsidókkal is. Az Ígéret földjére tett utuk mindössze néhány hetet vett volna igénybe, nem 40 évet. De ők elutasították azt, hogy a tapasztalataikból és Isten próbáiból tanuljanak. Minden kudarcba fulladt próba újabb kört jelentett a sivatag körül.

A Biblia a Jób 32:7-ben ezt mondja: „Minél több ideig élsz, annál bölcsebbé válsz.” (MSG fordítás). Ez a vers egy lehetőség, nem egy ígéret. Ismerek nagyon sok olyan embert, aki idős és csökönyös. A bölcsesség nem automatikusan jár a korral. Az érettség azt jelenti, hogy a mindennapi élet tapasztalataiból levonod a következtetéseket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Milyen elmúlt évi tapasztalataidból tudsz tanulni?
• Hogyan tettek a hibáid érettebbé lelkileg, érzelmileg és mentálisan?
• Mit gondolsz az érettség és bölcsesség bizonyítékáról az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása