Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten ismerete az, ami igazán számít

2022. augusztus 13. 00:00 - FodorImi

priority.jpg

„Minden más értéktelen, összehasonlítva az én Uram Jézus Krisztus ismeretének végtelen gazdagságával. Őérte minden mást eldobtam, szemétnek tekintek, csak hogy megnyerhessem Krisztust.”
(Fil 3,8 – NLT).

Szabad idődben soha nem kerülhetsz barátságba Istennel. Ahhoz, hogy az Ő barátjává válj, az ő megismerését kell első helyre tenned.

Pál apostol így beszél: „Minden más értéktelen, összehasonlítva az én Uram Jézus Krisztus ismeretének végtelen gazdagságával. Őérte minden mást eldobtam, szemétnek tekintek, csak hogy megnyerhessem Krisztust.” (Fil 3,8 – NLT).

Te ezt teszed? Keresed Istent teljes szíveddel minden nap?

Emlékezz, annyira fogsz közel kerülni Istenhez, amennyire te hajlandó vagy. Csak akkor fogsz Isten barátjává válni, amikor elhatározod, hogy Isten barátja akarsz lenni.

Ha távol érzed magad Istentől, vajon ki távolodott el? Te voltál az. Senki mást nem hibáztathatsz. Nem hibáztathatod a házastársad, a szüleidet vagy a gyerekeidet. Te vagy az, aki nem tette Istent első helyre az életében.

Megismerni és szeretni Istent az emberiség legnagyobb kiváltsága, és Isten által ismerve és szeretve lenni a mi legnagyobb örömünk.

Megfigyeltem, hogy meg lehet mondani, mi a fontos az embereknek az alapján, hogy mivel dicsekednek. Ha a gyerekeik a legfontosabbak, akkor velük dicsekednek. Ha a munkájuk az életük legfontosabb része, akkor a munkájukkal dicsekednek. Ha az utazás és az élmények, akkor arról beszélnek. Ha a bulizásról vagy új ruhák vásárlásáról beszélsz legtöbbet, mit gondolsz, mit értékelsz legtöbbre? Azzal dicsekszel, ami a legfontosabb a számodra.

Isten azt mondja a Jeremiás könyve 9. fejezet 23-24. versében: „A bölcsnek nem kellene dicsekedni a bölcsességével, sem az erősnek az erejével, sem a gazdagnak a gazdagságával. Ha valaki dicsekedni akar, azzal dicsekedjen, hogy ismer és megért engem.” (GNT).

Isten ismerete az, ami igazán számít – erről szól az élet. A világmindenség Istene szeret téged és kapcsolatban akar lenni veled. Az Ő közelségében lenni békét és jövőt ad számodra. Ez a jó hír!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan kell életed prioritásait átrendezned, hogy Isten jobb megismerése az első helyre kerüljön?
  • Az alapján, amiről a legtöbbet beszélsz, mit mondanának az emberek, mi a legfontosabb számodra?
  • Amivel dicsekszel, az a legfontosabb számodra. A mindennapi beszélgetésekben hogyan dicsekedhetsz az Istennel való kapcsolatoddal?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2022.08.06.)

Szólj hozzá!

Választásaid irányítják a naptárodat

2021. július 20. 03:00 - Ivanyina Krisztina

20210720.jpg

„Mindannyian felelősek vagyunk a magatartásunkért” (Gal 6,5 NLT).

A választásaid sokkal hatalmasabbak, mint a körülményeid.


Ez jól látható abból, hogy mivel töltöd az idődet. Nem biztos, hogy elégedett vagy azzal, milyen bonyolult és elfoglalt az életed. De kevés kivételtől eltekintve, senki nem kényszerít arra, hogy bonyolult életet élj.

Van hatalmad arra, hogy leegyszerűsítsd az életedet. Sőt Isten azt várja tőled, hogy vállald a felelősséget az időbeosztásodért, és hasznosan töltsd az időd.

Tudod, mennyi időd van itt a földön? Annyi, ami arra elég, hogy Isten akaratát teljesítsd. Más szavakkal: pontosan annyi időt kaptál, hogy be tudd tölteni a célod. Amikor többet próbálsz elvégezni, mint amit Isten tervezett számodra, akkor természetes, hogy állandóan időhiányban szenvedsz vagy ideges leszel a teendőid miatt.

Lehet, hogy már hallottad a mondást: Ha az ördög nem tud rossz dolgokra rászedni, elfoglalttá tesz. Annyira elfoglalttá, hogy nem lesz időd a fontos dolgokra – arra, hogy időt tölts Istennel, szolgálj és teljesítsd a küldetésed.

Mi az, amit el kell engedned? A Biblia azt mondja Pál első levele a korinthusiakhoz 10. fejezetének 23. versében: „Minden megengedett, de nem minden hasznos” (HCSB). Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy nagyon sok olyan dolog van, ami nem feltétlenül rossz, hanem egyszerűen csak szükségtelen. Az élet gyakran arról szól, hogy két dolog közül kell választani: azt csinálom, ami jó, vagy azt, ami a legjobb?

Szánj egy kis időt a héten arra, hogy imádkozz az időbeosztásoddal és a teendőiddel kapcsolatban! Kérdd Istent, hogy mutassa meg, hogy azok közül mi szerepel az ő tervében számodra! Amikor ezt megteszed, fel fogsz szabadulni a stressz alól, és az elégedettségnek egy új érzését fogod megtapasztalni, mivel csak azokat a dolgokat csinálod, amelyekre Isten teremtett.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Készíts listát azokról a tevékenységekről vagy kötelességekről, amelyek stresszt és feszültséget okoznak számodra. Kérdd Istent, hogy segítsen meglátni közülük azokat, amiket nem ő szánt neked.
  • Mit gondolsz, hová szeretné Isten, hogy összpontosítsd az idődet és az energiádat?
  • Milyen döntéseket kell meghoznod, amelyek segítenek jobban koncentrálni arra, amit Isten tervezett számodra?

Elkötelezted életed Krisztus mellett?

Nem számít, mit tettél vagy hol jártál, Isten helyet készített neked az ő örök családjában, és ő vár rád. Még ma is érvényes a meghívása. Csak higgy, és fogadd el!

Készen állsz? Kezdd ezzel az imával:

„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked adok számot az életemről. Bevallom, figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől tefeléd.”

„Köszönöm, hogy elküldted Jézust meghalni mindazért a rosszért, amit tettem, hogy ne kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy tökéletes helyre kerüljek.”

„Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnöm, és elfogadhatóvá tettél a menny számára. Most alázattal arra kérlek, hogy ments meg engem. Arra kérlek, hogy ments meg azoktól a  bűnöktől és szokásoktól, amelyek most problémákat okoznak az életemben. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy betartod azt az ígéretedet, hogy azonnal, bizonyosan, teljesen és örökre megmentesz engem. Életem hátralévő részét a te akaratod szerint akarom élni, nem a sajátom szerint. Jézus nevében. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.13.)

(A fordítások utáni 3–4 betűs rövidítések jelentése a napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt található.)

Szólj hozzá!
Címkék: prioritások

Úgy élsz, ahogy a legjobb?

2020. november 17. 03:00 - Ivanyina Krisztina

„Nagyon vigyázz, hogyan élsz! Ne élj úgy, mint azok, akik nem bölcsek! Élj bölcsen! Úgy értem, minden lehetőséget meg kell ragadnod, hogy a jót cselekedd, mert ezek gonosz idők. Így hát, ne éld ostobán az életed; inkább tudd meg, hogy mi az, amit Isten akar, hogy tegyél!” (Ef 5,15–17 ICB fordítás).

Ha hatással akarsz lenni az életeddel másokra, akkor egy dolgot kell tenned: irányítanod kell az idődet. Az időd az életed. Ha nem tanulod meg beosztani az idődet, akkor korlátozni fogod, hogy milyen örökséget hagysz magad után. 

Pál levele az efezusiakhoz 5. fejezetének 15–17. versei ezt mondják: „Nagyon vigyázz, hogyan élsz! Ne élj úgy, mint azok, akik nem bölcsek! Élj bölcsen! Úgy értem, minden lehetőséget meg kell ragadnod, hogy a jót cselekedd, mert ezek gonosz idők. Így hát, ne éld ostobán az életed; inkább tudd meg, hogy mi az, amit Isten akar, hogy tegyél!” (ICB fordítás).

Mindannyiunknak ugyanannyi ideje van egy héten: 168 óra. Az számít, hogy mit kezdesz vele. Egy bizonyos számú nap van kiosztva számodra ezen a világon, és ha elvesztegeted azokat, akkor hibát követsz el. Ha elpazarolod az idődet, akkor elpazarolod az életedet – mert az időd az életed. Meg kell állnod, és meg kell kérdezned magadtól: Ez a legjobb módja az időm felhasználásának?”, Ez a legjobb módja az életem felhasználásának?”

Nincs időd mindenre. De a jó hír az, hogy Isten nem is várja el tőled, hogy mindent megcsinálj. Szóval ne legyen bűntudatod emiatt! Különben is, csak kevés dolog van, amit igazán érdemes csinálni.

A hatékony emberek rájönnek, hogy mi lényeges az életben, és mi lényegtelen. Több időt töltenek a lényeges dolgokkal, és kevesebbet a lényegtelenekkel. Nem tudunk kiküszöbölni minden lényegtelen dolgot az életünkből, de tudjuk csökkenteni azokat.

Könnyűnek hangzik, de őszintén szólva sokszor nehéz választani az életben a legjobb és a legkönnyebb között – főleg, amikor fáradtak vagyunk. Amikor fáradt vagy, nem akarod a legjobb dolgot tenni, hanem azt, ami könnyű. Ezért ha valóban kezdeni szeretnél valamit az életeddel, meg kell tanulnod pihenni. Ha nem vagy kipihent, akkor nem lesz meg a mentális, érzelmi és fizikai erőd, hogy azt mondd: „Azt fogom tenni, ami helyes, és nem azt, ami a legkönnyebb.”

Ne vesztegesd el az életed! Ne alkudj meg! Ne élj úgy, hogy csak vegetálsz! Nem azért teremtett Isten, hogy csak úgy céltalanul tengődj! Isten egy bizonyos küldetésre és célra teremtett. Ez azzal kezdődik, hogy felteszed a kérdést: Amit teszek, az a legjobb módja az életem felhasználásának?”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen dolgok töltik ki az időd nagy részét?
  • Mennyire segítenek ezek abban, hogy beteljesítsd életed küldetését?
  • Hogyan tudnál változtatni az időbeosztásodon és a dolgok fontossági sorrendjén, hogy többet pihenhess?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.11.10.)

Szólj hozzá!

Istent vagy a pénzt szolgálni?

2020. február 11. 03:00 - Lencsés Tamás

20200211.jpg

„Senki sem szolgálhat két mesternek... Nem szolgálhatjátok Istent is és a pénzt is” (Lk 16,13 NIV fordítás).

Ha Isten úgy szól hozzád, hogy adj el valamit azonnal, és te azt válaszolod: „Istenem, bármi mástól megválok, csak ettől nem”, akkor nem te birtoklod azt a dolgot, hanem ő birtokol téged. Isten próbára fog tenni téged, hogy valójában mi a legfontosabb az életedben úgy, hogy arra kér, válj meg attól, amihez a leginkább ragaszkodsz.

Lukács evangéliuma 16. fejezetének 13. verse mondja: „Senki sem szolgálhat két mesternek... Nem szolgálhatjátok Istent is és a pénzt is” (NIV fordítás).

El kell döntened, hogy kit, vagy mit fogsz szolgálni, és az adakozásod fogja megmutatni a döntésed. Amennyiben Isten a te életed ura, akkor neki kellene a pénztárcád urának is lennie.

Volt egyszer egy gazdag ember, aki messze a tizede felett adakozott a kereszténység ügyeinek. Azt mondta, hogy évekkel korábban találkozott egy pénzügyi tanácsadóval. Már egy jó ideje beszélgettek, amikor a tanácsadó egy papírlapot vett elő. Egy dobozt rajzolt a lapra, majd azon kívül egy pénzt ábrázoló dollár jelet és egy Krisztust ábrázoló keresztet. Azt mondta: „Látom, két dolog verseng a figyelmedért. Nem tudok segíteni megtervezni az életed, amíg el nem mondod nekem, hogy melyiket akarod a doboz közepén látni, hogy az képviselje az életed.” A gazdag ember egy pillanatra elgondolkodott, majd azt mondta: „Azt akarom, hogy Krisztus legyen az életem középpontjában.” Ez volt a fordulópont. Ekkor kezdett el az örökkévalóságba befektetni.

Ha valaki rajzolna egy dobozt, és megkérdezné, mi van a te életed középpontjában: keresztet, vagy dollár jelet tennél oda? Vajon a bankszámlakivonatod alátámasztaná a válaszod? Mondhatod, hogy valami első helyen szerepel az életedben, de az időd és pénzed elköltésének módja felfedi az igazságot.

Az életedben két kulcsfontosságú, a pénzügyeidet érintő választás van: ki lesz a te mestered, és hová fogod a pénzed adni? Az örökkévalóságnak vagy itt és most a jelennek?

„Raktározzatok magatoknak gazdagságot a mennyben, ahol a moly és a rozsda nem pusztíthatja el, és a rablók nem tudnak betörni, és nem lophatják el. Mert a szíved mindig ott lesz, ahol a te gazdagságod van” (Mt 6,20–21 GNT fordítás).

Istennek nincs szüksége a pénzedre. Ő azt akarja, amit az mutat: a szívedet. Megmutathatod Istennek, hogy övé a teljes szíved azzal, hogy átadod neki a pénzed feletti irányítást, és vállalod, hogy megadod azt, amire kér, hogy ezzel szolgálj neki és másoknak.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit akarsz, mi legyen a dobozod középpontjában? Miként késztet ez arra, hogy változtass az életeden?
  • Mit kezdhetsz ma el tenni, hogy az adakozásod megmutassa, kit vagy mit akarsz, hogy a mestered legyen?
  • Miként befolyásolja a tizedhez való hozzáállásod a tudat, hogy Istennek nincs szüksége a pénzedre?
  • Miért ilyen szoros a pénzhez fűződő kapcsolatunk?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.04.)

Szólj hozzá!

Ha meg akarod valósítani a legfontosabbat, akkor határozd meg, mi az!

2018. december 19. 03:00 - K. Juc

„Megválaszthatjuk, hogy milyen hangokra hallgatunk. Megválaszthatjuk azt is, hogy milyen ízű ételt eszünk. Ugyanígy kellene választanunk azt is, hogy a jót követjük. De először is magunknak kell meghatároznunk, hogy mi az." (Jób 34:3-4). 

road-expressions-1-1200x330.jpg

Érezted már azt, hogy nincs elég órája a napnak, hogy mindent befejezz, és még alvásra is jusson idő?

Ha meg akarod valósítani a legfontosabbat, akkor meg kell határoznod, hogy mi a legfontosabb!

Ne mondogasd folyton, hogy „Nem tudok mindent megcsinálni!". Inkább vedd észre, hogy nem is éri meg minden az erőfeszítést. Nem tudsz mindennek a végére jutni, mert Isten nem is várja el, hogy mindent végigcsinálj.

Ahhoz hogy meg tudd határozni, hogy mi az, ami igazán fontos, tudnod kell, hogy mi számít a leginkább, és mi az, ami egyáltalán nem. Tudnod kell, hogy mi számít igazán, ami hosszú távon is megmarad, és mi nem. A legtöbb tevékenységnek, amivel az idődet töltöd, semmilyen hatása nem lesz egy év távlatából – tíz vagy ötven év, és az örökkévalóság szempontjából pedig főleg nem. Úgyhogy tudnod kell, hogy számodra mi a legértékesebb és meg kell határoznod, hogy mi fontos, és mi nem.

Jób 34. fejezetének 3-4. verse szerint: „Megválaszthatjuk, hogy milyen hangokra hallgatunk. Megválaszthatjuk azt is, hogy milyen ízű ételt eszünk. Ugyanígy kellene választanunk azt is, hogy a jót követjük. De először is magunknak kell meghatároznunk, hogy mi az." (TLB-fordítás) Számomra hihetetlen, hogy vannak, akik ezt soha nem teszik meg. Úgy élik az életüket, hogy soha nem szánnak időt rá, hogy meghatározzák (szó szerint, hogy leüljenek és leírják az értékeiket), mi számít a leginkább? Soha nem mondták még ki, hogy: „Ez jó, ez pedig rossz. Ezt szeretném az élettől, ezt pedig nem."

De miért jó ezeket leírni? Dawson Trotman evangélista gyakran mondta, hogy „a gondolatok maguktól kigabalyodnak, amikor áthaladnak az ajkainkon és az ujjunk hegyén." Másként fogalmazva: ha le tudod írni, és ha ki tudod mondani, akkor egyértelművé válik. Ha még soha nem írtad le, hogy mi a fontos számodra, akkor ez még mindig zavaros az elmédben. Meg kell határoznod, hogy mi a jó. Egyértelműnek kell, hogy legyen, hogy mi számít a legjobban!

Ha úgy élsz, hogy még nem határoztad meg, hogy mit szeretnél az élettől, akkor állandó döntésképtelenségben leszel. Ez azért van, mert nem tudod megtenni a jót, amíg meg nem határozod, hogy mi az. Nem tudod megtenni a fontos dolgokat, amíg nem döntöd el, hogy számodra mi a fontos. Nem tudsz azzal foglalkozni, amivel szeretnél, amíg nem tudod, hogy mi az.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen tevékenységek vesznek el sok időt  annak ellenére, hogy nem olyan fontosak, mint valami más, amire valahogy sosem jut időd?
  • Hogyan döntöd el, hogy az örökkévalóság fényében, minek van értéke?
  • Mi a legfontosabb a számodra? Szánj rá ma egy kis időt, hogy leülj és leírd az értékeidet, és azokat a dolgokat, amelyek fontosak a számodra!

"(Daily Hopy by Rick Warren, 2018.12.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása