"Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a hitben való növekedésetekre és örömötökre;" (Fil 1,22-25)
Ha a célodra koncentrálsz a problémáid helyett, akkor örömöd is lehet, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy szétesik az élet.
Pál apostol öreg ember, amikor Rómában bebörtönzik. Távol van az otthonától. A kivégzésére vár. Mindent elvettek tőle, a barátait, a szabadságát, a szolgálatát és a magánéletet is, mivel a nap 24 órájában egy őrhöz volt láncolva. Ez nem éppen egy boldog időszak Pál számára.
Egy dolgot viszont nem tudtak elvenni Páltól: a célját. Pál úgy dönt, hogy a céljára összpontosít, még akkor is, ha mindent elveszített. Mi a célja? Istent szolgálni mások szolgálatával.
Pál ezt mondja a Filippiekhez írott levél első fejezetének 22-től 25-ig terjedő részében: ""Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a hitben való növekedésetekre és örömötökre;"
Sosem felejtem el, mikor olvastam Viktor Frankl, az Élet értelméről című könyvét. Frankl egy zsidó pszichiáter volt, akit a náci Németországban elvittek egy haláltáborba. Minden családtagját és minden barátját elgázosították és megölték. Könyvében egy napról ír, amikor a Gestapo előtt állt anyaszült meztelenül. A foglyok ruháit elvették, sőt Frankl jegygyűrűjét is. Ahogy ott állt, semmi nélkül, rádöbbent, hogy egy valamit nem tudnak elvenni a nácik tőle: azt, hogy ő miként fog reagálni.
Azt nem tudod teljes mértékben kontrollálni, hogy mások mit tesznek veled. Nem tudod irányítani azt, hogy mások mit csinálnak körülötted. Azt viszont tudod irányítani, hogy te miként reagálsz erre.
Válaszd mások szolgálatát, akkor is, ha bántanak. Válaszd a megbocsátást. Dönts úgy, hogy Isten ígéreteire összpontosítasz és nem a körülményeidre. Ezek azok a döntések, amelyek nagyobb hithez vezetnek. Ekkor a hited nagyobb örömöt fog okozni.
Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:
- Mit gondolsz, mi a célod az életben?
- Miért akarja Isten, hogy gondolj másokra és szolgáld őket, még akkor is, amikor nehezek a körülmények?
- Miként tükrözi Istenbe vetett hitedet az, hogy a problémádra vagy a célodra koncentrálsz?
Készen állsz arra, hogy elfogadd Isten bocsánatát és új életet kezdj Krisztussal?
Isten megígérte, hogy akik hisznek Jézusban, azoknak nincs kárhoztatásuk. Elküldte Jézust, hogy megmentsen a bűnödtől. Kereszthalála fizetség volt mindazért a rosszért, amit valaha elkövettél vagy el fogsz követni. Azáltal, hogy feláldozta magát a bűneidért és megadta neked igazságát, Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatod legyen az Atyával.
A jó hír itt nem ér véget. Isten Jézust fel is támasztotta a halálból, bizonyítva hatalmát a bűn és halál felett. Ez teszi lehetővé, hogy az örökkévalóságot a mennyben töltsd vele.
Ha készen állsz arra, hogy átadd életed Jézus Krisztusnak, akkor kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok és kérem a te bocsánatod. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért és te feltámasztottad őt. Bízni akarok benne, mint Megváltómban és követni őt a mai naptól. Vezesd életem és segíts teljesíteni akaratod. Jézus nevében imádkozva, ámen."
*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.08.)