Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Megbocsájtani és elfelejteni?

2025. március 30. 03:00 - Olajfa

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott."

Róma 8,28

Ezt a mondást már biztos többször hallottad: „Bocsásd meg és felejtsd el!” Csak egy baj van vele: nem tudod megtenni. Ez lehetetlen!

Nem lehet elfelejteni az életed sebeit. Valójában nincs is értelme megpróbálni elfelejteni. Mert amikor megpróbálod elfelejteni, akkor a végén arra a dologra koncentrálsz, amit el akarsz felejteni.

Az igazság az, hogy Isten nem akarja, hogy elfelejtsd. Ehelyett azt akarja, hogy bízz benne, és lásd, hogyan tud jót kihozni a sebeidből. Ez fontosabb, mint a felejtés. Amikor látod, hogy Isten jót hoz ki egy rossz helyzetből, akkor megköszönheted neki ezt a jó munkát. Nem tudsz hálát adni Istennek olyan dolgokért, amiket elfelejtesz.

A Róma 8,28 azt mondja: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott."

Nem azt mondja, hogy minden dolog jó - mert nem minden dolog jó. A betegség nem jó. Egy megromlott kapcsolat nem jó. A háború nem jó. A bántalmazás nem jó.

Sok minden van az életben, ami gonosz. Nem minden az Isten akarata, ami ezen a világon történik.

De Isten azt mondja, hogy az élet rossz dolgaiból is tud jót kihozni, ha bízol benne. Oda mehetsz hozzá, és azt mondhatod: „Istenem, neked adom életem minden darabját”.

Ő elveszi az életed darabjait, és békét ad a szívedbe. Ez a béke akkor jön el, amikor rájössz, hogy meg tudsz bocsátani. Tudod, hogy Isten jóra fogja használni ezt a fájdalmat, még akkor is, ha most még nem érted, hogy miért van az a fájdalom az életedben.

Nem kell elfelejtened azt a rosszat, amit valaki tett veled. Akkor sem tudnád elfelejteni, ha megpróbálnád! De Isten azt mondja, hogy nem kell elfelejteni. Csak meg kell bocsátanod, és aztán meglátod, hogy Isten hogyan hoz ki jót a sebedből.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek nem bocsátottál meg, mert nem akartad elfelejteni vagy elengedni, amit veled tett?
  • Mit kell ma tenned, hogy megbocsáss annak a személynek és továbblépj? Hogyan segít az a tudat, hogy Isten nem várja el tőled, hogy felejts?
  • Hogyan láttad eddig, hogyan hozott ki Isten jó dolgokat az életed nehéz helyzeteiből?

*(Daily hope by Rick Warren, 2025.03.23.)

Fogadd el ma Isten bocsánatát!

Isten bebizonyította az irántad érzett szeretetét a Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3,16)

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, aki beteljesíti az örök élet ígéretét? Ha igen, akkor kezdd ezzel az egyszerű imával:

„Drága Istenem, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz nekem mindent, amit valaha is rosszul tettem, megismerteted  velem az életem célját, befogadsz a családodba, és egy napon a mennybe viszel, hogy veled éljek örökké.

Jézus, megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által van, és nem az által, amit én teszek. Kérlek, hogy jöjj be az életembe, mint az én Uram! Ma átadom neked az életemet.

„Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem - békében és megnyugodva -, és a hátralévő életemet arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes angol nyelvű anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való életed kezdetén.

Szólj hozzá!

Bocsáss meg, mert Isten is megbocsátott neked

2025. március 25. 03:00 - csmsdvd

nr20250318.png„Legyetek egymáshoz jók és irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Ef 4,32)

Az életben nem tudod megkerülni, hogy sérüléseket kapj. Ezek közül a sérelmek közül sok szándékos lesz – egyenes következménye annak, amit az emberek mondanak rólad vagy tesznek veled. Tulajdonképpen bármikor, amikor a „megbocsátás” szót olvasod, eszedbe juthatnak a múltból szívet sajdító fájdalmak, dolgok és sérelmek. Ezekre még mindig jól emlékszel, mert mélyen megsérültél.

Amikor megbántanak, nagyon nehéz ráállítani magad arra, hogy megbocsáss az elkövetőnek. De a Biblia ad egy nagyon fontos okot, amiért meg kell bocsátanod: azért bocsáss meg másoknak, mert Isten megbocsátott neked.

Pál efézusiakhoz írt levele 4. fejezetének 32. verse szerint „Legyetek egymáshoz jók és irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.”

Ha arra gondolsz, hogy Isten mennyi mindent bocsátott meg neked, akkor az segíteni fog abban, hogy megbocsátóbb legyél azokkal szemben, akik megbántottak téged.

Ennek az ellenkezője is igaz. Ha nem hiszed és nem hittel fogadod el, hogy Isten megbocsátott neked, akkor valószínűleg nehezen fogsz megbocsátani másoknak. Ha nehezen tudsz megbocsátani másoknak, gondold át, valóban hiszed-e, hogy Isten megbocsátott neked. Amikor imádkozol, beszélj erről Istennel, és mondd el neki, ha bármilyen kétséged van ezzel kapcsolatban.

Így is tekinthetsz a dolgokra: Isten előtt tiszta lappal indulsz, mert Ő eltörölte a bűneidet amiatt, amit Jézus tett a kereszten. Amiért büntetést érdemelnél, nincs többé, mert Isten megbocsátott neked. Ha elfogadod ezt az igazságot, egyre nehezebb lesz haragudnod bárkire is.

Ha megemlékezel arról, hogy Isten megbocsátott neked, akkor te is könnyebben el tudsz engedni dolgokat és meg tudsz bocsátani másoknak — hisz Ő is megbocsátott neked. Ez egy ígéret, és erre lehet alapozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor meghallod a „megbocsátás” szót, milyen múltbeli sérelmek jutnak eszedbe? Megbocsátottál már azoknak az embereknek, akik ezeket a sérelmeket okozták?
  • Megtapasztaltad már Isten megbocsátását? Tényleg hiszel abban, hogy megbocsátott neked? Ha igen, akkor bocsáss meg te is másoknak. Ha nem, akkor kérd Istent, hogy segítsen neked hinni abban, hogy Ő megbocsátott neked, és segítsen neked megbocsátani másoknak.
  • Ma hogyan tudod  kifejezni háládat Istennek az ő megbocsátásáért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.03.18.)

Szólj hozzá!

Ha nagyobb benned az irgalom, nagyobb benned Jézus

2022. április 12. 03:00 - Rigeri

kutyatej.jpg

„A szeretet... soha nem felfuvalkodó, önző vagy durva. A szeretet nem követeli ki a saját akaratát. Nem lesz dühös könnyen, és nem sértődik meg. Nem haragtartó” (1Kor 13,4–5 TLB fordítás).

A legjobb, amit a családoddal tehetsz az, hogy elnéző és irgalmas vagy velük. Az irgalmasság a cselekvő szeretet. Ezért amikor elengeded a sértéseket és kedves vagy a családoddal – még akkor is, ha azt nem érdemlik meg –, akkor elnéző és irgalmas vagy. Azáltal is gyakorolhatod az irgalmasságot az otthonodban, hogy elengeded a múltbeli sérelmeket.

Észben tartod, ha a családodban valaki valami rosszat követ el? Szeretsz valakit egyből emlékeztetni arra, hogy hogyan bántott meg téged? A Biblia azt mondja, a szeretet nem őrzi meg az okozott fájdalmakat és a sérelmeket azért, hogy később bosszúból felhasználja ezeket. Amikor magadban őrzöl egy sérelmet, akkor nem jársz szeretetben.

A Biblia szerint „[a] szeretet... soha nem felfuvalkodó, önző vagy durva. A szeretet nem követeli ki a saját akaratát. Nem lesz dühös könnyen, és nem sértődik meg. Nem haragtartó” (1Kor 13,4–5 TLB fordítás).

Figyeld meg, hogy a „durva” és a „haragtartó” ugyanabban az igeversben szerepel. Az emberek durvasága mögött az áll, hogy ilyenkor egy bennük lévő korábbi sérelmet adnak ki magukból, és azt másokon töltik ki. És amikor egy múltbeli sérelmet reagálnak le, nem tudnak kapcsolódni a jelenhez.

Mózes 3. könyve 19. fejezetének 18. versében ezt olvassuk: „Ne állj bosszút másokon, és ne gyűlöld őket tovább, hanem szeresd az embertársaidat, ahogy magadat szereted” (GNT fordítás).

Ma is múltbeli sérelmek tartanak fogva túszként? Ne őrizd a házastársaddal vagy a gyerekeiddel kapcsolatos sérelmeket, és ne beszélj másoknak ezekről. Ne pletykáld ki, egyszerűen csak engedd el ezeket.  

Néha azokkal a legnehezebb irgalmasnak lenni, akik a legközelebb állnak hozzád. De amikor el tudod engedni a sérelmeidet, elnéző és irgalmas tudsz lenni, akkor tanulod meg, hogyan tudsz még inkább Jézushoz hasonló lenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen neheztelést hordozol magadban? Miért? Hogyan tudnál tudatosan megszabadulni ettől?
  • Annak érdekében, hogy meggyógyulj a múltbeli fájdalmaktól, több mindent is tehetsz: például elmehetsz bibliai tanácsadásra, imádkozhatsz a Biblia alapján, vagy engedelmeskedhetsz a Szentléleknek. Mi az a (kicsi vagy nagy) lépés, amit ma megtehetsz a gyógyulásod felé?
  • Szerinted néha miért nehezebb elnézőnek és irgalmasnak lenni a saját családoddal, mint másokkal?

Békülj meg Istennel!

Isten azt akarja, hogy békülj meg az emberekkel, de mindenekelőtt azt szeretné, hogy békülj meg vele. Ez azt jelenti, hogy elfogadod az ő kegyelmét mint ajándékot, és hiszed, hogy Jézus minden bűnöd árát megfizette.

A Bibliában az Efezusi levél 2. részének 8. versében ezt olvassuk: „Mert Isten kegyelme által van az, hogy a hit által megmenekültök. Ez nem a ti saját erőfeszítéseitek eredménye, hanem Isten ajándéka, hogy senki ne tudjon vele dicsekedni.” (GNT fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy ezt az ígéretet elfogadd, és hogy békét köss Istennel, akkor mondd el ezt az imát: 

„Drága Istenem, te azt ígérted, hogy ha hiszek Jézusnak, Isten Fiának a halálában, feltámadásában és értem hozott áldozatában, akkor Te megbocsátasz minden rosszat, amit a múltban elkövettem, és befogadsz a te családodba. Megvallom a bűneimet, és arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Jézus, hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Befogadlak az életembe mint Uramat. Ma átadom életem minden területét neked, és elkötelezem magam amellett, hogy szolgálni foglak életem hátra lévő részében. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Békülj meg másokkal!

Ha eddig könnyen dühös lettél, és akaratos, barátságtalan vagy nem voltál másokkal megbocsátó, és most egy új kezdetet akarsz, akkor ma mondd ezt Istennek:

„Uram, kérlek bocsáss meg, hogy nem voltam elnéző és irgalmas a körülöttem lévő emberekkel, különösen a családommal. Te mutattad nekem a legjobb példát arra, hogyan legyek elnéző és irgalmas másokkal, és én szeretnék hozzád engedelmes lenni ezen a területen. Kérlek segíts, hogy el tudjam engedni a bennem lévő neheztelést, és meg tudjak békülni a családommal. Szeretném bemutatni a te szeretetedet nekik azzal, hogy kedves és türelmes vagyok velük, ahelyett, hogy neheztelnék és haragudnék rájuk. Tudom, hogy szükségem van a segítségedre ahhoz, hogy ezt meg tudjam tenni. Köszönöm, hogy te készen állsz rá és örömmel megadod nekem ezt a segítséget. Jézus nevében. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.05.)

Szólj hozzá!

Hogyan változtat meg életeket az odafigyelés?

2022. március 22. 03:00 - Anika Enikő

„Lehet, hogy az ember gondolatai olyan mélyek, mint az óceán, de ha okos vagy, fel is fedezed azokat.” (Péld 20,5 CEV)

Az elmúlt napokban azokat a dolgokat kerestük, amelyek önbizalmat adhatnak a Jézusban rejlő remény megosztásában. A mai nap önbizalom-építője a következő: bárkit segíthetsz Jézushoz vezetni, ha odafigyelve meghallod, mi a szívéhez a kulcs.

Mi a kulcs valakinek a szívéhez? Az illető rejtett sérelme vagy kielégítetlen szükséglete.

Mindannyiunk életében vannak titkok, olyan dolgok, amelyekről nem akarjuk, hogy mások tudjanak. „Igen, mindenki vétkezett; mindenki elmarad Isten dicsőséges eszményképétől.” (Róm 3,23 TLB) De amikor képes vagy felismerni egy ember küzdelmeit, a szívéből fakadó szavakat hallgatva, éppen akkor fedezted fel, hogy hogyan vezetheted el Jézushoz.

A Biblia azt mondja: „Lehet, hogy az ember gondolatai olyan mélyek, mint az óceán, de ha okos vagy, fel is fedezed azokat.” (Péld 20,5 CEV)

Ne feledd, hogy csak egyetlen út vezet az Atyaistenhez, és ez csakis Jézus Krisztuson keresztül vezet. Jézus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki nem jön az Atyához, kivétel rajtam keresztül” (Jn 14,6 NIV). De egy csomó oka van annak, amiért az emberek Jézushoz jönnek.

Vannak, akik azért jönnek Jézushoz, hogy csodát tegyen velük, vagy, hogy választ kapjanak kérdéseikre. Vannak, akik magányosságból, bűntudatból vagy félelemből; mások életcélt keresnek; megint mások pedig kapcsolati vagy pénzügyi válság közepén vannak.

Ezerféle oka van annak, hogy az emberek Istenhez vonzódnak. A stressz, a fájdalom és a szenvedés mindig felhívja erre a figyelmedet.

Bármi legyen is az ok, ne hagyd ki az alkalmat, hogy megmutasd az embereknek, hogy minden vágyakozásuk és a kérdéseikre adott válasz Jézusnál keresendő és Jézusban teljesedik be.

Ha meg akarsz nyerni egy adott személyt az Úrnak, akkor keresd a kulcsot a szívéhez azáltal, hogy életet megváltoztató beszélgetést kezdeményezel vele.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Könnyű számodra mások meghallgatása, valódi odafigyeléssel? Milyen lépést tehetsz ma a odafigyelési készségeid fejlesztése érdekében?
  • Milyen rejtett sérelem vagy kielégítetlen szükséglet vitt közelebb Istenhez?
  • Gondolj egy olyan személyre az életedben, aki nem ismeri Jézust! Kérd Istent, hogy segítsen felismerni a szívükhöz vezető kulcsot!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.15.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A kereszt szabaddá tesz a megbocsátásra

2021. november 05. 03:00 - FodorImi

„Tudjuk, hogy a régi életünk meghalt Krisztussal a kereszten, hogy a bűnös önmagunknak ne legyen hatalma felettünk.” (Róm 6,6 NCV)

cross-6384008_1920.jpg

Jézus megtörte a bűn erejét a kereszten. Pál rómaiakhoz írt levelének, 6. fejezetének 6. verse azt mondja: „Tudjuk, hogy a régi életünk meghalt Krisztussal a kereszten, hogy a bűnös önmagunknak ne legyen hatalma felettünk.” (NCV). Ez nagyszerű hír, különösen mert természetünknél fogva hajlamosak vagyunk arra, hogy rossz dolgokat tegyünk.

Természetes, emberi hajlamunk van megbántani másokat, amikor azok megbántanak minket. Ha valaki valami rosszat mond rólad, te is mondani akarsz valami rosszat róla. Hajlamosak vagyunk őrizgetni a sérüléseinket, és küzdünk a megbocsátással.

Megtörheted azonban a keserűség, bűntudat, neheztelés és aggódás rabságát. Elkerülheted, hogy a múlt és a fájdalmas emlékek rabszolgájává válj. Választhatod, hogy megbocsájtasz.

Milyen sebeket hordozol? Hadd tegyek fel egy nagyon fontos kérdést erről: Mennyire erősen akarsz meggyógyulni ebből? Akarod-e ezt elengedni? Lehet, hogy ezerszer átgondoltad már – mit tettek a szüleid, mit tett a testvéred, mit tett a társad. És minden alkalommal, amikor erre gondolsz, még mindig fáj.

A keresztnek van ereje szabaddá tenni téged a nehezteléstől, a bánattól, a haragtól. A kereszten kívül semmi más nem fog erőt adni, hogy elengedd a téged lenyomó érzelmeket. A kereszten Jézus megtörte a bűn, a halál erejét és az életed bilincseit.

Azt szeretném, hogy gondolj arra a személyre, akinek meg kell bocsátanod – a személyre, akinek a támadása a keserűség magvait plántálta a szívedbe –, és szeretném, ha elmondanád most ezt az imát:

„Atyám, csak te érted meg, hogy mennyire megbántott ez a személy. Nem akarom tovább hordozni ennek a fájdalmát egyetlen percig sem. Nem akarok keserűvé válni. Szükségem van a kegyelmedre és a kereszt erejére, hogy elengedjem a megbántódásomat, és megbocsássak annak, aki megbántott. Ez most fordulópont az életemben.

Először szükségem van, hogy megtapasztaljam a te megbocsátásodat. Te tudsz mindent, hogy miként bántottam meg másokat, és bánom a bűneimet. Jézus, köszönöm, hogy meghaltál értem. Elfogadom a kegyelmedet és a megbocsátásodat, és naponta szükségem van ezekre.

Ma hozzád fordulok, és a megbocsátást választom, ahogyan te megbocsátottál nekem. Minden alkalommal, amikor az emlék visszatér, újra megbocsátok annak a személynek, amíg a fájdalom el nem múlik. Gyógyítsd meg a szívemet a kegyelmeddel! Jézus nevében. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen sérelmeket nem engedsz el?
  • Milyen sérelmekből származó érzelmek nyomnak le?
  • Milyen lépéseket kell tenned ezen a héten, hogy készítsd a szívedet megbocsátani ennek a személynek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.29.)

(NCV: Az angol New Century Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása