Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Beszélj hitből

2018. január 10. 03:00 - gabormel

„Isten a jövőbeli eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna”. (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás)

schrecksee-2534484_1280.jpg

A szavaidnak hatalmas ereje van. Ha hívő emberré válsz, változtatnod kell azon, ahogy beszélsz. Hittel kell beszélned ahhoz, hogy láthass valamit megvalósulni.

Amikor hitből mondunk valamit, az ostobaságnak, arrogánsnak, a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodottnak tűnhet olyan emberek számára, akik nem tudják, mi a hit. Ábrahám tudta. Az Úr egy napon megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: Ábrám, a nevedet Ábrahámra változtatom. Az Ábrahám név azt jelenti, „népek sokaságának az atyja”.

Az egyetlen probléma azonban az volt, hogy Ábrahám már 99 éves volt és a felesége is túl idős volt ahhoz, hogy gyermeket szüljön. Ábrahámot valószínűleg kegyetlenül kinevették a neve miatt. Isten azonban azt mondta, hogy nem az emberi valóság, hanem a szellemi valóság világában élünk, és ne úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, hanem úgy, ahogy lehetnének, lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek.

A Rómaiakhoz írt levél 4:17 azt mondja, hogy Isten „a jövőbeni eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna” (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás). Ezt nevezik hitből való beszédnek. Kimondunk valamit hitből, hogy az megvalósuljon.

Az elsődleges szellemi ajándékunk a hit ajándéka. Nem azt mondom, hogy most mi van, hanem azt, hogy mi lehetne, minek kellene lenni vagy Isten mit akar, hogy legyen.

Vannak olyan közismert tanítók, akiknek az egyházi szolgálata valójában csak abból áll, hogy elmondják, milyen a világ most. És nagyon sok olyan dolog van a világban, ami rossz. Ezért bírálják és becsmérlik a dolgokat és általában mindennel kapcsolatban nagyon negatívak. És tényleg jó okuk is van erre. Azzal érvelnek, hogy ők csak azt mondják, ami van.

Igen, így is lehet beszélni. De van egy más mód is: ne azt mondd, ami van, hanem azt, ahogyan lehetne! Az előbbi még sohasem változtatott meg senkit, és inkább csak védekezésre készteti az embert.

Például, ha azt mondod valakinek, „Te egy csapnivalóan rossz apa vagy. Nem töltesz elég időt a gyerekeiddel, mivel a karriered sokkal fontosabb számodra.", akkor őt megbélyegzed, és még meg is erősíted abban, amilyen. Ehelyett inkább ezt kellene mondanod: „Fantasztikus lehetőségek vannak benned, és ha engednéd, hogy Jézus Krisztus átvegye az irányítást az életed felett, nem lennél ugyan tökéletes, de Isten olyan jellemmé formálna, hogy a gyerekeid teljesen oda lennének érted." Az ilyen beszéd az, ami  változásra ösztönöz bennünket!

Nem azt kell elmondanod, ahogyan a dolgok állnak, hanem azt, ahogyan lehetnének, ahogyan lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek! Hittel beszélj már az előtt, hogy valamit megvalósulni látnál!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutatkozik meg a hétköznapi beszélgetéseid során az, hogy te hívő ember vagy?
  • Kinek van szüksége arra, hogy a hit beszédét mondd és azt, ami lehetne az életével kapcsolatban?
  • Mit fogsz tenni ma annak érdekében, hogy szavaidon keresztül egy másik ember életében pozitív változás álljon be?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.03.)

Szólj hozzá!

A sikeres emberek segítik a szegényeket

2017. november 02. 03:00 - Anika Enikő

„Szólj annak érdekében, aki nem tudja jogait megvédeni! Emelj szót amellett, aki bajba került! Szólj, és ítélj igazságosan! Karold fel a szegények és a nyomorultak ügyét. " (Példabeszédek 31:8-9, GNT fordítás)

Ha sikeres életet szeretnél élni, a Biblia felkínál néhány, a társadalommal szembemenő útmutatást.

Szolgáld a szegényeket!

Hogyan segíthet bennünket a szegények szolgálata, hogy sikeresek legyünk?

A Biblia számos példát hoz erre; nézzünk most meg ezek közül néhányat:

  • Boldoggá tesz. „Ha boldog akarsz lenni, légy kedves a szegényhez; bűn az, ha megveted a másikat." (Példabeszédek 14:21, GNT fordítás).
  • Tisztelni fogod Istent. Aki a szegényt elnyomja, annak Teremtőjét bántja meg, aki pedig segít a szegényeken, Istent tiszteli ezzel." (Példabszédek 14:31, NCV fordítás).
  • Jobb vezetővé fogsz válni. „Igazság és tisztelet övezi a vezetőséget, amikor a hangtalan szegénnyel igazságosan bánik." (Példabeszédek 29:14, GNT fordítás).

Láttam ezt megvalósulni a saját életemben. Néhányan ismeritek a történetemet. Amikor a Céltudatos élet című könyvemet írtam, akkor az világszerte óriási sikert aratott és 137 nyelvre fordították le.

Amikor a könyv legelső mondata így hangzik: „Nem rólad szól!", akkor meglehetősen könnyű ráébredni arra, hogy bármennyi pénz és befolyás, ami ebből származott, az nem engem illet meg, illetve nem saját magam számára adatott. Így, más akkori döntéseinkkel egyszerre, Kay és én létrehoztuk az Acts of Mercy (Az irgalom cselekedetei) alapítványt, amely az AIDS-ben szenvedő szegényeket és gyengéket segíti.

A könyv sikere nem rólam szólt, hanem egyedül Istenről!

A Példabeszédek 31:8-9 kiváltképpen szólt hozzám abban az időben: „Szólj annak érdekében, aki nem tudja jogait megvédeni! Emelj szót amellett, aki bajba került! Szólj, és ítélj igazságosan! Karold fel a szegények és a nyomorultak ügyét. " (GNT fordítás).

Ez az, amit a sikeres emberek tesznek: kiállnak azokért, akik nem állhatnak ki saját magukért.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért fontos, hogy a sikeres emberek segítsék a szegényeket és kiálljanak azokért, akik nem állhatnak ki saját magukért?
  • Hogyan láttad a saját életedben, hogy a sikeres emberek segítettek a szegényeken, és a magukat megvédeni nem tudó embereken?
  • Mit tehetnél, hogy sokkal hűségesebben segíts a szegényeken?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.26)

Szólj hozzá!

Büszkeség: vedd észre az intő jeleket

2017. október 31. 03:00 - csmsdvd

„Azért, ó, király, fogadd meg a tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így majd boldogan élhetsz sokáig.” Dán 4:24 (GNT szerint 4:27)

Nagyon gyakran, amikor jól megy a szekerünk, nem vesszük észre a közelgő bukás intő jeleit.

A büszkeségünk elvakít. Ugyanúgy, ahogy a rivaldafény a színpadon.

Ezért szoktam mondani azoknak, akik nagy sikereket értek el az életükben, hogy menjenek haza és nézzék meg nem bűzlik-e valami, a saját szennyes ki van-e mosva, sepertek-e saját házuk táján. Amikor jól megy, ne feledkezzünk meg, honnan indultunk és az intő jeleket vegyük figyelembe.

Nebukadneccar élete jó példa erre. Istennek gondja volt erre a pogány királyra, és figyelmeztette, mi vár rá, ahogy Dániel könyve 4 fejezetében leírja. Az Úr nemcsak úgy, minden szó nélkül vette el a hatalmát. Álomban jelenítette meg mi vár rá, és Dániellel elmondatta, megmagyaráztatta mi vár Nebukadneccarra, és azt is, hogyan tudja elkerülni. Olvasd el te is, és tanulj belőle. Ennél tisztábban te sem láthatsz.

Dániel azt mondta a királynak: „Azért, ó, király, fogadd meg a tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így majd boldogan élhetsz sokáig.”

Dániel tehát három lépést tolmácsolt: Ne vétkezz tovább, tedd azt, ami helyes és légy irgalmas a szegényekkel. Az eredmények majd ezután jönnek.

A király azonban nem vette a jelet.

Lehet, hogy te sem veszed?

Lehet, hogy konfliktusod van egy kapcsolatban, de nem foglalkozol vele, mert a másik problémájának gondolod. Isten azonban azt szeretné megláttatni veled, hogy a te életviteledben mi nincs rendben.

Lehet, hogy van egy szenvedélyed, ami miatt folyamatosan megszégyenülsz, mert kellemetlen helyzetbe kerülsz.

Lehet, hogy zűrzavarok és félreértések vannak az életedben. Ez annak a jele, hogy Istennel a kapcsolatod rendezetlen. Életedet a saját fejed szerint akarod élni.

Isten intő jeleket küld, ezeken keresztül figyelmeztet: Állj meg! Ne vétkezz tovább! Térj vissza hozzám!

Ha letértél az útról, Isten int téged, mert annyira szeret, hogy figyelmeztet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen intő jeleket láttál, amit az emberek nem vesznek figyelembe? Láttad-e bukásukat, miután ezeket nem vették figyelembe?
  • Milyen intő jeleket nem vesznek észre az emberek, és miért nem veszik észre?
  • Volt-e olyan intő jel a múltadban, amit nem vettél észre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.24.)

Szólj hozzá!

Ne engedd, hogy a siker tönkretegyen!

2017. október 29. 03:00 - Szíj Melinda

„Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (Példabeszédek 27:21, NLT fordítás).

burnt_rock_star.jpg

Isten a sikerrel tesz minket próbára.

Furcsán hangzik? Talán könnyebben hihető, hogy Isten megpróbáltatással illetve szenvedéssel mér meg.

De gondolkozzunk csak el rajta!

Láthattad már, hogy a siker hogyan tesz tönkre embereket. Az ifjú rock sztár elér mindent, amit csak akart, aztán összeroppan és kiég. Az atléta aláír egy ígéretes szerződést, majd elpuskázza a jövőjét. Egy üzlet minden várakozást felülmúlva bejön, aztán a tulajdonost meggondolatlan bővítési tervekbe hajszolja.

Olvastuk ezeket a történeteket.

Több mint 40 évnyi lelkipásztori ténykedésem alapján kijelenthetem, hogy több embert tett tönkre a siker, mint a szenvedés. A szenvedés hajlamos az embereket Isten felé terelni. Ám amikor az emberek sikeresek, akkor gyakran megfeledkeznek Istenről.

Minden, fájdalmát kezelni képes emberre csak elenyészően kevés olyan jut, aki képes a hírnevet kezelni. Fejükbe száll a dicsőség, és szétrombolja őket.

A Biblia így emlékeztet minket a Példabeszédek 27:21-es igeversében: „Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (NLT fordítás).

Valójában minden bók egy próbatétel. Az elismerések és kritikák kicsit olyanok, mint a rágógumi. Rágódhatsz rajtuk egy darabig, de nem nyeled le őket. Így csakugyan mindkettő összezavarhat.

Oly könnyű megfeledkezned Istenről, ha siker övezi az utad. Ám ha szem előtt tartod, hogy a sikered Istentől fakad, akkor minden alkalommal ki fogod állni a siker próbáját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tapasztaltad meg más embereknél a siker próbatételét?
  • A te személyes esetedben hogyan ment végbe a siker próbája?
  • Mennyiben tér el hozzáállásod a kritikához, mint az elismeréshez?

*Daily Hope by Rick Warren (2017.10.22)

 

Szólj hozzá!

A sikeres tanulás kezdete az Isten Igéjében való bemerítkezés

2017. október 12. 03:00 - magyarosijulia

„Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (Józsué 1:8, GW fordítás)

Hogy valójában remekelj azon a területen, ahol tanulsz, (legyen szó egy új képesség, új elmélet vagy egy új személy megismeréséről és tanulásáról), először el kell merülnöd Isten Szavában.

Szándékosan használom az elmerülés szót. Tudod mit jelent elmeríteni vagy átitatni egy filteres teát? Veszed a teát, belemártod a forró vízbe, majd kiveszed és újra elmeríted a bögrébe. Ezt nem lehet gyorsan csinálni. Nem lesz tea belőle a végén. Lassan kell megtenned! Amikor helyesen csinálod, a tea íze mind kikerül a zacskóból.

Ugyanezt kell tenned az Isten Szavával is, ha azt akarod, hogy valóban remekelj abban, amit épp tanulsz. Nem lehet gyorsan letudni. Ismerem a villámolvasást, gyakran alkalmazom is, de sosem olvasom gyorsan a Bibliát. A Bibliát lassan, szóról szóra olvasom. Miért? A Biblia azt írja, hogy Isten minden szava tiszta és igaz.

Mielőtt bármit is megtanulsz, kezd azzal, hogy bemerítkezel az Isten Szavába. Ez a siker kulcsa!

Mindenki sikeres akar lenni. Sikeres akarsz lenni a karrieredben, a kapcsolataidban, a tanulásodban. A Biblia mindenkinek világos útmutatást és tanácsot ad, aki sikeres akar lenni.

Józsué 1:8 ezt mondja az Isten Szaváról: „Soha ne hagyd abba ezeknek a tanításoknak a tanulását, olvasását. Gondolkodj ezekről éjjel és nappal, hogy hűségesen megtegyél mindent, amit bennük ír. Csakis akkor fogsz boldogulni és sikeres lenni abban, amit teszel." (GW fordítás).

Isten nem hazudik. Ez az Ő ígérete feléd. Ha sikeres és virágzó akarsz lenni az életben, folyamatosan tanulmányozd az Ő szavát.

Ez bölccsé tesz, és a Biblia azt mondja, hogy a bölcsességgel gazdagság és megbecsülés jár.

De ez mind azzal kezdődik, hogy megismered Isten Szavát!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen igazságot értettél meg mostanában amikor tanultad és tanulmányoztad Isten Szavát? Hogyan segített ennek az igazságnak a megismerése közelebb kerülni Jézushoz?
  • Milyen az aktuális terved, amely szerint folyamatosan tanulmányozod Isten Szavát? Mennyire jól működik ez a terv?
  • Mi nehezíti meg számodra, hogy folyamatosan tanulmányozd Isten Szavát? Milyen változtatások tudnak segíteni, hogy hűségesebb legyél ezen a területen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása