Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan kaphatod meg Isten békességét?

2024. július 17. 03:00 - R.K.A.

„Egy ajándékot hagyok rátok – az elme és a szív békességét. És ezt a békességet a világtól nem kaphatjátok meg. Ezért ne nyugtalankodjatok és ne féljetek.”

János 14:27 (NLT fordítás)

2024_07_10_kep.jpg

Isten megígérte, hogy békességet kapunk tőle. Isten egyik neve Jehova Shalom, ami azt jelenti: „Én vagyok a békesség Istene”.

A békesség megtalálása az egyik legalapvetőbb szükségletünk. Isten megígérte a lelki béke ajándékát, ezért ha hiányzik belőled, akkor fel kell tenned a kérdést, hogy miért nem találod. Íme három dolog, ami megfoszthat a békességtől:

Elveszíthetjük a békességünket, amikor nem tudjuk kontrollálni a körülményeket. Az életünk nagy részét képtelenek vagyunk irányítani. Ülünk a dugóban, és emiatt lemaradunk egy fontos eseményről. Vannak házaspárok, akik kétségbeesetten – de sikertelenül – próbálkoznak a gyermekvállalással. Valaki váratlanul elveszítheti a munkáját, és azon tűnődik, hogyan fogja eltartani a családját. Amikor ilyen – kisebb vagy nagyobb – dolgok történnek velünk, frusztráltak leszünk, és elveszítjük a lelki békénket.

Elveszíthetjük a békességünket, amikor nem tudjuk megváltoztatni az embereket. A leggyorsabb módja annak, hogy kizökkenjünk a nyugalmunkból, ha megpróbálunk megváltoztatni valakit. A legtöbb ember egyszerűen nem fog úgy változni, ahogyan szeretnénk. De még ha tudjuk is, hogy nem fog működni, akkor is megpróbáljuk! És ez megzavarja a békességünket.

Elveszíthetjük a békességünket, ha nem találunk magyarázatot a problémákra. Tudjuk, hogy az élet nem igazságos. A dolgok nem mindig alakulnak jól. És amikor nem tudjuk, mi miért történik, szorongani, idegeskedni és aggodalmaskodni kezdünk.

Isten békességének elfogadása nem azt jelenti, hogy problémamentes lesz az életed. Hanem azt, hogy még amikor a világod darabjaira hullani látszik, akkor is képes leszel tisztán gondolkodni és nyugodtan aludni.

Hogyan kaphatod meg Isten békességét? Isten békéjéért nem kell megdolgozni és nem kell könyörögni érte. Ez egy ajándék, amit hit által kaphatsz. Jézus megígérte: „Egy ajándékot hagyok rátok – az elme és a szív békességét. És ezt a békességet a világtól nem kaphatjátok meg. Ezért ne nyugtalankodjatok és ne féljetek.” János 14,27 (NLT fordítás)

Fordulj Istenhez imádságban! Mondd el neki, mi nyomja a lelkedet. Koncentrálj az Ő jóságára. És az Ő békessége, amely minden értelmet meghalad, betölti majd a szívedet és az elmédet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen ellenőrizhetetlen körülmények lopták el a békességedet mostanában?
  • Hogyan használja Isten a problémákat arra, hogy közelebb vonjon magához, és segítsen a lelki növekedésben?
  • Hogyan változik meg az életed, ha Isten békéjével élsz?

 

Megbékéltél már Istennel?

A bűneid elválasztanak téged Istentől. És csak Isten kegyelme az, ami lehetővé teszi, hogy újra helyes kapcsolatba kerülhess vele.

A Bibliában ezt olvassuk: „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2,8-9 NIV fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Istenem, többé nem akarom, hogy a bűneim elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz, megértem az életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

„Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és hiszek Jézusban, akkor megmenekülök. Elhiszem, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, a Jézusba vetett hit által van, és nem bármi más által, amit én teszek. Jézus, befogadlak téged az életembe, mint Uramat. Ma egész életemet alárendelem a te irányításodnak.

„Úgy akarok élni, amire teremtettél, és arra akarom használni az életem hátralévő részét, hogy neked szolgáljak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Neked szentelem az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében, Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre angolul, és tudasd ezt velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan találjunk megnyugvást karácsonykor?

2022. december 23. 03:00 - Anika Enikő

 A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel" (Róma 15,13)

A karácsonyt az év legcsodálatosabb időszakának nevezik; de sok ember számára egyáltalán nem az. Elképzelhető, hogy a csodálat helyett, téged is az  aggodalom talál meg ezen a karácsonyon. Ahelyett, hogy békességet éreznél, stressztől szenvedsz.

Bárhogy is érzed magad ezen a karácsonyon, tudd, hogy Jézus Krisztus hihetetlen ajándékot kínál számodra. Ezt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28).

Szeretem ezt a verset, mert pont az ellenkezőjét mondja annak, amit a legtöbb ember gondol arról, hogy vajon Isten mit mond nekik. Azt gondolják, ha Isten azt akarja, hogy az idén karácsonykor hozzá menjenek, akkor ezzel együtt bizonyos elvárásokat is állit majd. Azt hiszik, hogy valami ilyesmit fog mondani: „Gyere haza hozzám, és én majd szabályokat adok neked!” Vagy, hogy: “Gyere haza hozzám, és előírásokkal várlak! Gyere haza hozzám és korlátozásokat fogsz kapni! Gyere haza hozzám, és vallásossá leszel! Gyere haza hozzám, és akkor szertartásoknak kell megfelelned!”

Ám Isten ezek közül egyiket sem mondja; hanem azt, hogy “Jöjjetek hozzám, ... és én megnyugvást adok neked!

Olvasd csak el újra! Isten megnyugvást, mégpedig valódi menyugvást kínál nehéz terheidtől.

Állandó fáradtságban és stresszben élsz? Ez azért van, mert saját erődből próbálod élni az életed. De Isten soha nem akarta, hogy ezt tedd. Isten azt akarja, hogy az Ő erejére támaszkodj, és ebben pihend ki magad.

Az Ószövetség ezt mondja: "Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézsaiás 40,29).

Az Újszövetség pedig ezt ígéri: „Isten megerősít benneteket a maga hatalmas erejével, hogy ne adjátok fel, ha bajok jönnek” (Kolossé 1,11 NCV fordítás).

Ha ebben a karácsonyi időszakban levertnek, fáradtnak, szorongással és aggodalommal telinek érzed magad, akkor gyere haza Istenhez! Ő az, aki megteremtett téged. Életed minden pillanatában figyelt rád, mindent tud rólad, – és mindennek ellenére szeret téged. Megbocsát neked, és arra hív, hogy jöjj haza az Ő békességébe és fogadd el az Ő erejét.

Miért ne térnél haza hozzá ma? Ha megteszed, akkor ezen a Karácsonyon igazi megnyugvással fogsz találkozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen módokon próbáltál nyugalmat találni, de nem sikerült, amikor Krisztuson kívül kerested azt?
  • Mikor tapasztaltad meg az igazi nyugalmat Krisztus által? Milyen érzés volt ez?
  • Hogyan erősített meg Isten a saját erejével, és hogyan segített ez abban, hogy ne add fel?

Készen állsz arra, hogy igazi nyugalmat találj Krisztusban ezen a Karácsonyon?

Akkor imádkozz eképpen:

„Kedves Jézus! Nem akarom, hogy bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz engem örökkévaló mennyei otthonodba.

Megvallom bűnös vagyok, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, és abban, amikor azt mondod, hogy az üdvösséget nem cselekedetek által, hanem kegyelemből és hit által kapom.

Uramként fogadlak be életembe. Életem minden részét átadom neked ma, hogy a Te a vezetésed alatt legyenek. Leteszem eléd nehéz terheimet, elfogadom a te erődet, és a tőled jövő nyugalmat.

Aszerint szeretnék élni, amire te teremtettél engem, és életem hátralévő részét arra szeretném használni, hogy téged szolgáljalak, nem pedig magamat. Rád bízom életemet, arra kérlek, ments meg, és fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál és befogadtad Jézust a szívedbe, akkor kérlek, hogy írj nekem angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal az utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.16)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne féljetek, hisz Isten értetek van!

2022. október 22. 03:00 - Lencsés Tamás

Mit mondjunk ilyen csodálatos dolgokra, mint ezek? Ha Isten értünk van, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31 NLT fordítás)

A pszichológusok több száz félelmet azonosítottak, amikkel az emberek rendelkezhetnek. A félelem egy egyetemes probléma, és elveszi az örömöd.

De íme a jó hír: nem kell félned. Isten a Te oldaladon van!

A Biblia emlékeztet erre téged: Mit mondjunk ilyen csodálatos dolgokra, mint ezek? Ha Isten értünk van, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31 NLT fordítás)

Istennel az oldaladon nincs szükséged semmi másra. Isten plusz 1 egyenlő a többséggel.

Mi a Te legnagyobb félelmed? A szégyenérzet? A kudarc? Félelem a  visszautasítástól? Az, hogy másoknak csalódást okozol? Vagy hogy nem tudsz beilleszkedni?

A Sátán mindezeket a félelmeket arra használja, hogy megfosszon téged az örömtől. Tudja, hogy mi az, ami örömmel tölt el Téged, és ezért félelmeket teremt, hogy ellene szegüljön ezeknek a dolgoknak.

A Sátán például tudja, hogy az Istennek való engedelmesség mindig örömet fog okozni. Ezért félelmet kelt benned attól, hogy mit fognak gondolni mások, ha helyesen cselekszel. Arra késztet, hogy jobban aggódj a népszerűséged miatt, mint azért, hogy Istennek örömet szerezz.

A Sátán azt is tudja, hogy az élet egyik legnagyobb örömforrása az, amikor Krisztus szeretetét megosztod egy hitetlennel. Ezért rávesz arra, hogy félj Jézusról beszélni az embereknek.

Az igazság az, hogy az öröm megtalálásához csak egy dologra van szükséged. Egy egyszemélyes közönségnek kell élned: Istennek. Ez Jézus útja a teljes és totális öröm megéléséhez.

Jézus azt mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.”  (Jn 15,11).

Örömöd lelheted az életben, ha tudod, hogy Isten érted van. Ne félj!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan láttad, a félelem, hogyan hat azok életére, akiket szeretsz?
  • Melyik félelem volt a legpusztítóbb az életedben?
  • Hogyan hat a félelmedre az a felismerés, hogy Isten érted van?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.15.)

Szólj hozzá!

Ahhoz, hogy szabad légy, emlékezz Isten ígéreteire

2022. április 24. 03:00 - Besther

god-gbb509d0fa_1920.png

"...és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben." (1Ján 4,16.18)

A félelem soha nem ad neked szabad életet. Mindig korlátozni fog! Nevezheted aggodalomnak vagy szorongásnak, de a végeredmény ugyanaz. Ez a félelemnek a börtöne.

Amikor Jézus feltámadt a halálból, a legelső húsvétkor, még akkor is a félelem zárta el a tanítványokat attól, amire Isten szánta őket.

János 20,19a ezt mondja, "Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak,". Miután Jézus meghalt, a tanítványok bezárkóztak egy házba, mert azt hitték, hogy a vallási vezetők legközelebb utánuk jönnek. Azok az ajtók viszont nem csak a zsidó hatóságokat tartották távol az életükből. Hanem mindenki mást is.

A félelem mindig kizárja az embereket az életedből. Félsz attól, hogy újra megsérülsz, ezért nem engedsz magadhoz közel senkit sem. A fájdalom kockázata nélkül nincs szeretet, szerelem.

Hogyan szabadulhatsz meg a félelem börtönéből, hogy újra közel kerülhess az emberekhez? Ne önsegítő könyveken keresztül tedd. Csak Isten tud kiszabadítani.

Isten ezt teszi, amikor:

1. Emlékezz, Isten mennyire szeret téged!

Mindig ezt kell tenned, amikor elkezdesz pánikolni vagy félni. Emlékezz, "Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben." (1Ján 4,16.18)

Amikor Isten szeretetét behívod az életedbe, akkor ott már nem tud tovább lakozni a félelem. A szeretet és a félelem nem maradhatnak együtt! Minél inkább elfogadod Isten szeretetét, annál kevésbé fogsz félni és annál magabiztosabb, bátrabb és erősebb leszel.

2. Emlékezz, Istennek terve van veled!

Isten terve mindig jó. Történhetnek rossz dolgok az életedben, de az nem Isten terve. A Biblia azt mondja nekünk, "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." (Róm 8,28.)

Isten arra specializálódott, hogy jót hozzon ki a rosszból. A keresztre feszítést feltámasztássá változtatja! A tanítványok félelemmel és kétségbeeséssel reagáltak Jézus kereszthalálára, de Isten ebből jót hozott ki, az emberiség üdvösségét.

Isten neked szánt terve jó. Nem számít, hogy mi történik, Ő jóra fogja fordítani. 

A tanítványok Jézust látva és megértve az irántuk való szeretetét kijöttek a zárt ajtók mögül. Valahányszor elkezdenél félni, emlékezz Isten ígéretére. Akkor megpihenhetsz szabadon szeretetében és megnyílhatsz, hogy másokat szerethess.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit láttál, hogyan tartja vissza az embereket a félelem, Isten nekik szánt legjobb dolgaitól?
  • Mikor hozott ki Isten jó dolgot rosszból az életedben?
  • Mitől félsz most, mi tart vissza attól, hogy megtapasztald Isten neked szánt tervét az életedre? Szánj időt arra, hogy megköszönd Istennek a szeretetét és a csodálatos tervét az életedre nézve. Kérd tőle, hogy növelje hitedet, hogy előre tudj lépni az Ő álma szerint az életedben.

Isten szabadsága már ma elérhető számodra

Isten megígérte azoknak, akik hisznek Jézusban, hogy nincs kárhoztatás. Elküldte Jézust, hogy megmentsen a bűneidtől. Kereszthalálával megfizetett minden rosszért, amit valaha tettél vagy el fogsz követni. Azzal, hogy feláldozta magát a bűneidért és neked adta igazságosságát, Jézus lehetővé tette, hogy kapcsolatod legyen Istennel, az Atyával.

A húsvéti örömhír itt nem ér véget. Isten fel is támasztotta Jézust a halálból, bizonyítva az Ő erejét bűn és halál felett. Ez teszi lehetővé, hogy vele töltsd az örökkévalóságot a mennyben.

Ha készen állsz arra, hogy átadd életed Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, ezért kérem megbocsátásod. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűnömért és Te feltámasztottad. Bízni akarok benne, mint Megváltómban és követni Őt, mint Uramat ettől a naptól. Vezesd az életem és segíts, hogy megtegyem akaratod. Jézus nevében imádkozva. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.17.)  

  

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Ne félj! Emlékezz Isten ígéreteire!

2020. január 01. 03:00 - Krnl

20200101_2.jpg

„Áldott az, aki hitte, hogy az Úr beteljesíti a neki tett ígéreteit!” (Lk 1,45 NIV fordítás).

Ha szükségem lenne egy nagyobb műtétre, és aggódnék, hogy megengedhetem-e magamnak, akkor elővenném a biztosítási kötvényemet, és megnézném, hogy fedezik-e a beavatkozást. Ha a biztosító megígérte, hogy fizet érte, akkor nem kellene sem szoronganom, sem aggódnom.

Nagyon is sok ember fél, szorong és aggódik manapság a világunkban, mert nem ismerik, mi van Isten szándékainak kézikönyvében, a Bibliában. Ebben a könyvben Istennek több, mint 7000 ígérete van számodra az egészségedről, a kapcsolataidról, a karrieredről, a múltadról, a jelenedről és a jövődről, a bűnbocsánatról és az örök életről. Ha azonban nem ismered ezeket az ígéreteket, akkor nem hivatkozhatsz rájuk. Amikor úgy éled le az életed, hogy nem tudod, mit ígért neked Isten az Igéjében, akkor tele leszel szorongással.

A félelem legyőzéséhez ismerned, bíznod és emlékezned kell arra, amit Isten ígért, hogy meg fogja tenni az életedben. Ez az, ami Máriának bizalmat adott.

Erzsébet észrevette ezt. Amikor Mária meglátogatta őt, Erzsébet azt mondta Máriának: „Áldott az, aki hitte, hogy az Úr beteljesíti a neki tett ígéreteit!” (Lk 1,45 NIV fordítás). Mária hitte, hogy Isten betartja ígéreteit. Ez az, ami ennek a fiatal parasztlánynak roppant nagy bizalmat adott a hihetetlenül félelmetes helyzetben. Hitte, hogy Isten megtartja szavát.

A legfontosabb ígéret, amit Isten tett a Bibliában, hogy amikor meghalsz, a mennybe fogsz menni, ha bízol a Fiúban, akit ő karácsonykor küldött. Ezt az örök élet ígéretének hívják. Ez János evangéliuma 3. fejezetének a 16. versében van, ami a Biblia leghíresebb Igéje: „Mert Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyetlen Fiát adta, hogy bárki hisz benne, az el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (NIV fordítás).

Jézus azonban nem csak azért jött a földre, hogy megbocsássa a bűneidet. Ő azért is jött, hogy megsemmisítse a félelmeidet itt és most. A zsidókhoz írt levél 2. fejezetének 15. verse azt mondja, hogy Jézus magára vette az emberséget, azaz emberré lett, így meg tudja „szabadítani azokat, akiknek az egész életét rabszolgaságban tartotta a haláltól való félelmük” (NIV fordítás).

Ez engem a híres „Ó, Betlehem kis városa” című örömének egyik sorára emlékeztet: „Az összes év reményei és félelmei benned találkoznak ma éjjel.”

Minden reményt helyreállított. Minden félelmet legyőzött. Ez a legnagyszerűbb ígéret, amire ezen a karácsonyon hivatkozhatsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten mennyi ígéretét tudod megnevezni a Bibliából? Mit tehetsz ma azért, hogy elkezdd következetesebben vagy hatékonyabban megjegyezni Isten Igéjét?
  • Milyen helyzetekben szükséges számodra, hogy bizalmat érezz félelem helyett?
  • Miért akarja Isten tőled, hogy félelem nélkül élj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása