Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jézus lát, gondoskodik rólad és jelen van küzdelmeidben

2022. november 16. 03:00 - Lilla:)

 lighthouse-4244923_1920.jpg

"Nem, nem hagylak árván, eljövök hozzád." (Jn 14,18 - NLT fordítás)

Néha olyan helyzetekben találod magad, amiket egyáltalán nem akarsz és főleg nem szeretsz. Sőt, olyan napok is vannak, amikor úgy érzed, hogy az élet viharai elsodornak. Szóval, hogyan védheted ki, hogy az élet pusztító szele ne sodorjon el? Az elmúlt három napban megnéztünk az élet- viharos napok három ellenszerét: maradj kapcsolatban a lelki családoddal; tégy át a gyakorlatba mindent, amit megtanultál; és fókuszálj Isten nagyságára.

Íme a negyedik: emlékeztesd magad arra, hogy Jézus mennyire törődik veled!

Jézus nemcsak látja küzdelmeidet, hanem részt is vesz ezekben. Nemcsak érdekli mi van veled, hanem tesz is érted.

Láthatod a mintát Márk evangéliuma 6. részének 47-48. versében, ahol Jézus a vízen jár, Jézus lát, gondoskodik, és cselekszik: "Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és oda ment hozzájuk." (NIV fordítás)

A tanítványoknak négy dologgal kellett szembenézniük: sötét volt, a tó közepén voltak, egyedül voltak és "szembefújt a szél".

Hogyan válaszolt erre Jézus? Nem csak a partvonalon állt és onnan kiabált, hogy mit tegyenek. Ehelyett, amikor kétségbe voltak esve, Jézus odament hozzájuk a vízen. Azt mondta, hogy "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" (Mk 6,50). Majd bemászott a hajóba - és a szél lecsendesedett.

Ezt teszi Jézus, amikor kétségbe vagy esve. Annyira törődik veled, hogy odamegy hozzád. bármilyen helyzetben is vagy, és közbeavatkozik.

Barátaim, ez az Örömhír! Isten eljött a Földre és egy lett közülünk. Magára vette összes gyötrelmeinket és meghalt a kereszten bűneinkért. Nemcsak utasításokat osztogatott a mennyből. Lejött hozzánk és azt mondta: "Megoldom azokat a megpróbáltatásaidat, amiket te nem tudsz."

Nem tudom, hogy épp most min mész keresztül, de azt elmondhatom, hogy ha elhagyatottnak érzed magad, nem vagy az! Isten lát téged, foglalkozik veled, akkor is, amikor a legviharosabb és legsötétebb órákat éled át.

János evangéliuma 14. rész 18. verse azt mondja: "Nem, nem hagylak árván, eljövök hozzád." (NLT fordítás)

Nem számít, hogy milyen gondokkal nézel szembe, emlékeztesd magad, hogy Jézus törődik veled és engedd, hogy ma eljöjjön hozzád.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Előfordult már veled, hogy nem akartad, hogy Jézus lássa mennyire küszködsz életeddel, ahogy Márk 6,48 mondja "mennyire küszködnek az evezéssel"? Volt már olyan, hogy egyszerűen csak egyedül akartad megoldani a problémákat? Magyarázd el!
  • Nehéz megérteni, Jézus hogyan sétálhatott a vízen, ha tudjuk, hogy Jézus alkotta a teljes univerzumot, beleértve a vizeket is? Miért vagy miért nem?
  • Miután elolvasod ezt az áhítatot, milyen tanácsot adnál annak a barátodnak, aki épp egy "élet-vihar" közepén van?

Ha még nem fogadtad be Krisztust az életedbe, miért ne tennéd meg ezt épp ma?

Kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te fiad. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért és feltámadt. Bízni akarok benne, mint Megváltómban és követni Őt, mint Uramat, a mai naptól fogva. Kérlek tölts be a te Szentlelkeddel és segíts, hogy teljesíteni tudjam akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most elfogadtad Jézust, kérlek írj nekem egy angol nyelvű e-mailt (Rick@PastorRick.com)! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes kiadványt, ami segíti majd a Krisztussal való közös utadat.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az odaadó élet növeli a hitedet

2022. július 08. 03:00 - ReveSz

"Ne csak a saját érdekeidet nézd, hanem törődj másokkal is. Ugyanolyan hozzáállásod kell legyen, mint amilyen Krisztus Jézusnak volt."

(Fil 2,4-5 NLT fordítás)

person holding string lights

Minden alkalommal, amikor szívből jövő nagylelkűséget mutatsz, erősíted a hitedet, és egyre inkább Jézushoz válsz hasonlóvá.

Ez azért van, mert minden alkalommal, amikor nagylelkű vagy, változás megy végbe benned. Minden alkalommal, amikor adakozol, a szíved egy újabb lépéssel közelebb lép az úton Isten felé. Szeretetteljesebbé válsz. Jobban fogsz hasonlítani Jézusra.

A Filippi 1:11 szerint: "Legyetek mindig tele üdvösségetek gyümölcsével - az igaz jellemmel, amelyet Jézus Krisztus hozott létre az életetekben -, mert ez sok dicsőséget és dicséretet hoz Istennek" (NLT fordítás).

Isten azt szeretné, ha megtanulnád, hogy szeretet nélkül is adhatsz - de nem tudsz szeretni adás nélkül.

Azt mondod: "Nagyon szeretem a gyerekeimet"! De vajon odaadod nekik az idődet?
Azt mondod: "Nagyon szeretem a feleségemet". De vajon megadod-e neki a figyelmedet?

Erről szól a szeretet. Szeretőbbé válsz - és ezért jobban hasonlítasz Jézusra -, ha nagylelkűbbé válsz.

Amiről itt beszélünk, az rendkívül szembe megy a kultúránkkal. A társadalom nem azt mondja, hogy adj; a mi kultúránk folyamatosan azt mondja, hogy szerezz. Ez egy "minden rólam szól" világ - én, a dolgaim, a szükségleteim - én, én, én, én.

De amikor nagylelkű vagy, az eltereli rólad a figyelmet, így másokra is gondolhatsz. A Filippi 2:4-5 azt mondja: "Ne csak a saját érdekeidet nézd, hanem törődj másokkal is. Ugyanolyan hozzáállásod kell legyen, mint amilyen Krisztus Jézusnak volt." (NLT fordítás)

A nagylelkűség kimutatása a hitedet is erősíti. Amikor a saját erőforrásaidat mások megsegítésére használod, ahelyett, hogy magadra fordítanád őket, Isten segítségére kell hagyatkoznod.

Amikor úgy döntesz, hogy segítesz egy barátodnak, aki nehezen tudja kifizetni a számláit, meg kell tanulnod bízni Istenben, hogy gondoskodik rólad. Amikor arra használod az idődet, hogy segíts a felebarátodnak, akkor bíznod kell Istenben, hogy ez működni fog, hogy te is el tudd végezni a saját dolgaidat.

A hited megerősödik, amikor ezekben a helyzetekben Istenre hagyatkozol, és bízol benne.

A Filippi 4:6 azt mondja: "Ne aggódjatok semmi miatt, hanem imádkozzatok mindenért. Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit tett" (NLT).

Egyszer, a Saddleback-i gyülekezet különleges adakozási időszakában, mielőtt még könyveket írtam volna, Isten arra vezetett Kayt és engem, hogy három éven keresztül adakozzunk el a fizetésünket. Ebben a három évben bíznunk kellett Istenben, hogy valahogyan gondoskodik a jövedelemről. És Ő megtette.

Minden alkalommal, amikor Isten próbára tett minket, és mi hűségesek maradtunk, a hitünk egyre erősebb lett, ahogy láttuk, hogy Isten hűségesen gondoskodik rólunk. Isten ugyanezt teszi veled is, ha nagylelkűen adakozol.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit tanultál Istenről, amikor nagylelkűbb lettél?
  • Mikor kellett bíznod abban, hogy Isten gondoskodik rólad a nagylelkűséged eredményeként?
  • Hogyan vitt közelebb Jézushoz egy másik ember nagylelkűsége?

 

Rábíztad már Jézusra az életedet?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben, az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Nem érdemelheted ki, hogy a mennybe juss: "Kegyelemből üdvözültetek, hit által - és ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka -, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék" (Efézus 2:8-9 NIV fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy megvalld a bűneidet, és Jézusra bízd az életedet, kezdd ezzel az imával:

"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megtanulom életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.

"Megvallom bűneimet, és alávetem magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézus, téged akarlak követni és szolgálni téged. Alázatosan átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be a családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen."

 *(Daily Hope by Rick Warren. 2022.07.01.)

Szólj hozzá!

Minden keresztyén szolgáló

2021. december 18. 03:00 - magyarosijulia

11005-giving-heart-hands-gettyimages-coffeekai.jpg

"Isten alkotása vagyunk, akiknek új életet adott Krisztus Jézusban; előre eltervezte, hogy ezt az életet azzal töltsük, hogy segítünk másokon.” (Ef 2,10 TLB fordítás)

Isten nem azért tett a világba, hogy csak önmagadnak élj. Azt akarja, hogy tedd jobbá a világot.

A Bibliában Pál levele az efezusiakhoz 2. fejezetének 10. verse azt írja: „Isten alkotása vagyunk, akiknek új életet adott Krisztus Jézusban; előre eltervezte, hogy ezt az életet azzal töltsük, hogy segítünk másokon.” (TLB)

Van is egy szó erre a típusú életmódra: a szolgálat. Minden keresztyén szolgáló. Nem minden hívő lelkipásztor, de minden hívő szolgáló. Ez azt jelenti, hogy hozzájárulsz az élethez felhasználva talentumaidat és ajándékaidat, és hogy olyan vagy, aki ad, és nem olyan, aki elvesz.

A Biblia tanítása szerint szeretnünk kell egymást, törődnünk kell egymással, imádkoznunk kell egymásért, bátorítanunk, segítenünk, pártolnunk és támogatnunk kell egymást. És mindezt folyamatosan. Így szolgálja minden hívő a többi hívőt Isten családjában. Így tervezte meg ezt Isten.

Az igazság az, hogy nem mindig könnyű úgy szolgálni Istent, hogy másokat szolgálunk. Időnként elcsüggedünk. Mit tehetsz, amikor érzed, hogy elcsüggedsz? Emlékezz két dologra!

Először is, emlékezz arra a jutalomra, amit kapni fogsz, és ami egy egész örökkévalóságon át fog tartani. A Biblia azt írja, hogy Isten „nem felejti el, hogy mennyire keményen dolgoztatok érte, és hogyan mutattátok ki iránta való szereteteteket azáltal, hogy törődtetek más hívőkkel” (Zsid 6,10 NLT). Ő meg fogja jutalmazni ezt az örökkévalóságban.

A második dolog, amire emlékezz, hogy Isten felhasználja életed minden apró dolgát. Semmi sem jelentéktelen, amikor Istent szolgálod, semmi se hiábavaló. „Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy semmi sem hiábavaló, amit az Úr szolgálatára tesztek.” (1Kor 15,58 GNT)

Ne veszítsd szem elől az életed lényegét! Kezdd el betölteni a életfeladatodat azáltal, hogy másokat szolgálva éled életed!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan jellemeznéd magad: inkább adni vagy kapni szoktál Isten családjában?
  • Miért nehéz sokszor másokat szolgálni?
  • Mi az a látszólag kicsi vagy jelentéktelen dolog, amit Isten kér tőled, hogy szolgálatként megtedd, amivel kapcsolatban meg kell változtasd jelenlegi hozzáállásod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Isten tisztában van vele, és ő törődik vele

2021. október 16. 03:00 - Anika Enikő

20211016.jpg

„Ahogy együttérez az apa a gyermekeivel, úgy érez együtt az ÚR azokkal, akik félik őt.” (Zsolt 103,13 NIV)

Isten gondoskodó, szerető és együttérző Apa. Jobban szeret téged, mint azt valaha is felfoghatnád.

Isten a szeretet, és azért teremtett téged, hogy szeressen téged. Ő szeretettel van irántad mindenben, amit tesz; együttérzése az egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága.

A Biblia azt mondja a 103. zsoltár 13. versében: „Ahogy együttérez az apa a gyermekeivel, úgy érez együtt az ÚR azokkal, akik félik őt.” (Zsolt 103,13 NIV) Ő törődik mindennel az életedben – együttérzően.

Jézus tanítványai közül a legtöbben hivatásos halászok voltak. Egy nap halászat közben, Jézus elfáradt, és elaludt a csónakban. Amikor jött a vihar, annak nem kellett volna zavarnia a tanítványokat. Halászokként megszokták a viharokat. De ennek nagynak kellett lennie, mert megijedtek. A hajót dobálta és forgatta; a víz ömlött a csónakba. Kétségbeesettek voltak, és felébresztették Jézust, hogy feltették neki az élet egyik legfontosabb kérdését: „Uram, nem törődsz velünk?”

Te is, én is folyton és ezerféleképpen tesszük fel Istennek ezt a kérdést: „Istenem, láttad azt az orvosi leletemet? Nem törődsz vele? Látod, hogy milyen bajban van a házasságom? Nem törődsz vele? Látod, hogyan erőlködnek a gyermekeim az iskolában? Nem törődsz velük? Te tudod, milyen félelem keríti hatalmába a gondolataimat. Nem törődsz vele?”

A válasz ez: De igen, Isten törődik mindezzel. Valójában jobban törődik ezekkel, mint tudod. Többet akar segíteni, mint te. Ő tudja, hogy mi fog neked jobban segíteni, mint te. Ő tisztában van vele, és ő törődik vele.

A Biblia mondja: „Hajítsd minden aggodalmadat rá, mert ő törődik veled!” (1Pt 5,7 NIV)

Ha tudnád és éreznéd, hogy mennyei Apukád állandóan és együttérzően törődik veled, akkor nem tudnád nem viszont szeretni.

Tedd meg az első lépést ma a belső béke felé, és „hajítsd minden aggodalmadat” a te együttérző mennyei Apukádra!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen dolgok zavarnak most az életben?
  • Hiszed, hogy Isten törődik az aggodalmaiddal? Miért igen, vagy miért nem?
  • Mit jelent: „hajítsd minden aggodalmadat” Istenre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.09.)

(NIV: Az angol New International Version bibliafordítás rövidítése.)

 

Szólj hozzá!

Mit mond Isten a magányos embereknek?

2021. július 07. 03:00 - Besther

window-5850628_1920.png

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele” (Ézs 53,3).

Ha ma reggel a magány érzésével ébredtél, akkor Istennek mondanivalója van számodra: „Pontosan tudom, hogy mit érzel.” Isten veled van ebben a nehéz időszakban.

Ha azt hiszed, hogy Jézus nem érti meg a magányt, akkor tévedsz.

Jézust megvetették és elutasították azok az emberek, akiket maga teremtett. Mindvégig, egész életében megtapasztalta a magányt.

Utolsó óráiban a Gecsemáné kertbe ment imádkozni. Ez egy érzékeny időszak volt számára. Tudta, hogy már másnap keresztre feszítik, elválasztva Atyjától.

Mivel Jézusnak szüksége volt társaságra, ezért magával vitte a kertbe három legjobb barátját: Pétert, Jakabot és Jánost. Azt mondta nekik: „Szomorú az én lelkem... maradjatok itt, és virrasszatok velem!” (Mt 26,38).

Mit tettek ők? Elaludtak. Jézus visszament hozzájuk, és azt kérdezte: „Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem?” (Mt 26,40).

Jézus nagyon magányosnak érezhette magát abban a pillanatban.

Következő nap, mikor a keresztre szegezték, így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Mivel Jézus a világ bűneit hordozta, az Atya pedig nem nézhette a bűnt – vagyis őt, így igazán egyedül volt.

Jézus tudja, hogy milyen érzés a magány. Szeretné enyhíteni a magányodat. Törődik veled, és segíteni akar.

Talán ma nem probléma neked a magány. Azonban meglepődhetsz azon, hogy kik a magányos emberek körülötted. A magányt nem érdekli, hogy gyönyörű, tehetős, sikeres vagy népszerű ember vagy. Még házasok is tudnak magányosak lenni. Néhány házaspár sohasem osztozik valódi intimitásban, közelségben és szövetségben. A világjárvány világossá tette, hogy senki sem immunis az egyedüllétre. Előbb vagy utóbb mindegyikünk megtapasztalja ezt.

Ha ma magányos vagy, akkor azt Jézus megérti, és könnyíteni akar rajta. A végső mód, ahogy Jézus megkönnyebbülést tud adni az egyedüllétben az az, hogy a családja részévé tesz téged. Saját magányos halálán keresztül, majd feltámadásával Jézus lehetővé tette számodra, hogy Isten családjához tartozz.

Ha Isten családjának része vagy, akkor is szembe kell nézned olyan időszakokkal, amikor egyedül érzed magad. De te már soha többé nem leszel igazából magányos.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed mely szakaszaiban voltál magányos? Mi enyhítette az érzést?
  • Mit jelent számodra az, hogy Jézus is megtapasztalta a magányt?
  • Ha te keresztény vagy, mennyiben segített a magány enyhítésében az, hogy Isten családjának tagja vagy?

Készen állsz, hogy csatlakozz Isten családjához?

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy sosem lesz újra magányos. De azt igen, hogy sosem leszel igazán egyedül. Isten családjának örökre része leszel. Ha készen állsz, hogy rábízd életed Jézusra, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rosszat, ami tettem, megbocsátasz. Meg fogom ismerni életem célját, és te örökre befogadsz családodba és egy nap az örök mennyei otthonodba.

Megvallom bűneimet és hiszem, hogy te vagy az Isten, a Megváltóm. Befogadlak az életembe, mint Uramat. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak téged, és azt tenni, amit te kérsz.

Jézus, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, ami lehetővé tette számomra, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy az lehetetlen. Életem hátralévő részében téged akarlak szolgálni ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázattal elkötelezem az életem neked, és kérlek, hogy ments meg és fogadj be családodba! Jézus nevében kérem. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása