Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Szeretet nélkül az idődet pazarlod

2020. február 23. 03:00 - Deltajulietttango

20200223.jpg

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén beszélek, de szeretet nincs bennem, akkor csak egy visszhangzó gong vagy egy csengő cintányér vagyok” (1Kor 13,1 NIV fordítás).

Az élet legfőbb célja a szeretet, hiszen azért kerültünk ide a Földre, hogy megtanuljuk szeretni Istent és a többieket. A Biblia világossá teszi Pál első levele a korinthusiakhoz 13. fejezetének első néhány versében, hogy miért a szeretet a legfontosabb érték.

Szeretet nélkül minden, amit mondasz, hatástalan. „Ha emberek vagy angyalok nyelvén beszélek, de szeretet nincs bennem, akkor csak egy visszhangzó gong vagy egy csengő cintányér vagyok” (1Kor 13,1 NIV fordítás). A szavak szeretet nélkül csak zajt jelentenek. Az emberek nehezményezik és elutasítják a szeretet nélküli szavakat. Ugyanakkor figyelni és válaszolni fognak a szeretettel kimondott mondatokra.

Szeretet nélkül minden tudásod hiányos. „Ha ajándékom van a prófétálásra, és kifürkészhetek minden rejtélyt, megismerhetek minden tudást, [...] de szeretet nincs bennem, semmi vagyok” (1Kor 13,2 NIV fordítás). A világ robbanásig telt információkkal és ismeretekkel. De a legalapvetőbb problémáink nagy részét még nem oldották meg, mert a világ nem több tudást vár. A világ szeretetet keres.

Szeretet nélkül minden, amit hiszel, elégtelen. „Ha olyan hitem van, ami hegyeket mozdíthat el, de szeretet nincs bennem, semmi vagyok” (1Kor 13,2 NIV fordítás). Sok ember tévesen hiszi, hogy a kereszténység arról szól, hogy hiszünk bizonyos igazságokban és tanokban. De szereted Jézust? Tudod, hogy ő szeret téged? A kereszténység arról szól, hogy megtapasztaljuk a Jézus irántunk való szeretetét, és megtanuljuk, hogyan szeressünk úgy, mint ő.

Szeretet nélkül minden, amit adsz, jelentéktelen. „Ha odaadom minden vagyonomat a szegényeknek, [...] de szeretet nincs bennem, nem nyerek vele semmit” (1Kor 13,3 NIV fordítás). Mindenféle motiváció létezik az adakozásra, ideértve a kötelességtudatot, a presztízst vagy a bűntudatot. Csak azért, mert adsz, nem jelenti még azt, hogy szeretettel is csinálod. Adhatsz szeretet nélkül, de nem szerethetsz odaadás nélkül.

Szeretet nélkül minden, amit teljesítesz, nem megfelelő. „Ha élve megégetnek azért, mert az evangéliumot prédikálom, de nem szeretem a többieket, annak semmi értéke” (1Kor 13,3 TLB fordítás). Mindenféle nagyszerű teljesítményt elérhetsz. Még a világ legnagyobb ügyéért, az Isten királyságáért is feláldozhatod az életed, de szeretet nélkül ez elpazarolt erőfeszítés.

Tiéd lehet egy szónok ékesszólása, egy zseni tudása, egy csodatévő hite, egy humanitárius nagyvonalúsága vagy egy mártír felajánlása. De ha nem szeretsz, akkor mindez nem számít.

A jó hír az, hogy tudsz másokat szeretni, mert Isten előbb szeretett téged. Jézus azt mondja, hogy amikor az ő szeretetében élsz, akkor segíteni fog neked, hogy szeresd a többieket. Ha közelebb húzódsz hozzá, növekedni fog a szeretet-képességed is: ő teszi lehetővé számodra, hogy megéld a hívását, hogy szeresd a többieket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Általában miért figyelnek és reagálnak jobban az emberek, ha szelíden, alázattal és szeretettel beszélünk velük?
  • Mi a legnagyobb motivációd a tized adásra? Mi a legnagyobb motivációd arra, hogy adakozz kedvenc ügyed vagy nonprofit szervezeted számára?
  • Mi a legnagyobb különbség azok között az emberek között, akiknek az elért eredményeit a szeretet jellemzi azokkal szemben, akikét nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.16.)

Szólj hozzá!

A bölcsesség ajándék.

2018. december 16. 03:00 - magyarosijulia

„Így megtudják Isten titkát, aki Krisztus maga. Ő a kulcs, amely megnyitja Isten bölcsességének és tudásának minden rejtett kincsét." (Kol 2:2-3 GNT fordítás)

Hogyan szerezhetsz bölcsességet? Egyszerűen eldöntöd egy nap, hogy összeszedsz minden bölcsességet, amire szükséged van? Újévi fogadalomként megfogalmazod, hogy bölcs leszel? Nem!

Ez a különbség a tudás és a bölcsesség között: a tudás a tanulásból ered, a bölcsességet viszont Isten adja.

Hogy tudást szerezz, szét kell nézned! Hogy bölcsességed legyen, fel kell nézned!

A tudás az értelemből fakad. A bölcsesség a kinyilatkoztatásból ered. A tudás olyan valami, amit megtanulsz. A bölcsesség ajándék.

A Jakab 1:5-ben ezt írja: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől". A bölcsesség ajándék Istentől. Ő pedig egy nagylelkű Isten. Ő szeret ajándékokat adni a gyermekeinek. Csak annyit kell tenned, hogy kérj!

A Biblia ezt írja a Kolossé 2:2-3-ban: „Így megtudják Isten titkát, aki Krisztus maga. Ő a kulcs, amely megnyitja Isten bölcsességének és tudásának minden rejtett kincsét." (GNT fordítás) Minden megtalálható egy személyben, Jézus Krisztusban. Ha Isten bölcsességét akarod, be kell engedd Jézust az életedbe. Be kell hívnod Őt az életedbe ezt mondva: "Jézus, segíts az embereknek az én kezeim által!  Szeresd az embereket az én szívemmel! Add a Te bölcsességed az én elmémbe!

Hol van szükséged bölcsességre? A házasságodban? A gyerekeiddel? A munkádban? Abban, hogy miként viszonyulsz az emberekhez? Az első lépés, hogy elfogadd Jézus Krisztus szabadítását és behívd Őt az életedbe. Utána, nap nap után, folyamatosan kéred a bölcsességet, prioritássá teszed Isten szavának olvasását, és közösségbe maradsz más keresztyénekkel. Miért? Mert a vas élesíti a vasat, egy bölcs barát élesít egy másik barátot. Az emberek bölcsessége attól is függ, hogy milyen társasághoz tartoznak.

Elmondod ezt az imát ma?

„Uram, szükségem van a bölcsességedre a kapcsolataimban. Segíts, hogy ne váltsam ki az emberek haragját! Segíts, hogy ne mondjak vagy tegyek meg dolgokat csak azért, hogy elégtételt szerezzek magamnak! Segíts, hogy ne kicsinyeljem le mások érzéseit, hanem tartsam őket tiszteletben, attól függetlenül, hogy egyet értek vagy nem! Segíts, hogy ne legyek védekező, és ne kritizáljam mások javaslatait, hanem legyek értelmes és hajlandó megbeszélni a dolgokat!

Segíts, hogy ne hangsúlyozzam mások hibáit, hanem mutassak kegyelmet, mert nekem is kegyelemre van szükségem! Segíts, hogy ne gyötörjek másokat a múltukkal, vagy olyasmikkel, ami már mögöttünk van! Segíts, hogy ne leplezzem a gyengeségeimet, mert meg akarom tanulni, hogy nyitott és őszinte legyek! Uram, kérlek, add a Te bölcsességedet, és munkálkodj bennem és általam minden nap, hogy bölcs döntésekkel viszonyuljak másokhoz! Ámen."

Ha nem vagy kapcsolatban Krisztussal, meghívlak, hogy mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus Krisztus, nem értek mindent, de van egy űr a szívemben, amit egyedül csak Te tudsz betölteni. Felismerem, hogy azért teremtettél, hogy szerethess és kapcsolatom legyen Veled. Ma át akarom lépni a határt, és meg akarom alapozni ezt a kapcsolatot. Behívlak az életembe és a szívembe. Része akarok lenni a családodnak, az egyháznak. Arra akarom szánni az életem, hogy segítsek azoknak, akiknek szüksége van rád, megmutatva nekik szeretetedet. Bölcsességgel teli életet akarok élni, és tudom, hogy ez csak úgy lehetséges, ha Te vagy az életem központjába. Köszönöm a megváltás ajándékát, és hogy szeretsz engem. Jézus nevében. Ámen."

Ha elimádkoztad ezt az imát, Isten meghallott téged, és megtetted az első lépést a keresztyén életbe. Kérlek jelezz nekem a Rick@PastorRick.com e-mailcímen (angolul) és értesíts erről, én pedig elküldök néhány ingyenes anyagot, melyek segítenek elindulni a Jézussal való utadon!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.12.09.)

Szólj hozzá!

Szeretet nélkül semmi sem számít

2017. augusztus 04. 03:00 - Szíj Melinda

„Ha Jézus Krisztus követője vagy, csak a hited számít, mely képessé tesz arra, hogy szeretettel légy mások iránt” (Galata 5-6 CEV-fordítás).

clanging_cymbal.jpg

Tűnődtél már valaha azon, hogy mi az, ami lényeges Isten számára? A Bibliában, a Galatákhoz írt 5:6-os igeversben azt olvassuk, hogy: „Ha Jézus Krisztus követője vagy, csak a hited számít, mely képessé tesz arra, hogy szeretettel légy mások iránt” (CEV-fordítás). Isten azt mondja, hogy nem a jó tulajdonságaid, teljesítményeid, a hírneved vagy a vagyonod az, ami számít az életben. Ami igazán számít, hogy legyen hited, mely szeretetet ébreszt benned embertársaid iránt. Ha ezt elmulasztod, akkor a legfontosabb dologról maradsz le az életben.

A következő néhány nap folyamán a Bibliának a szeretetről szóló leghíresebb fejezetét, az 1Korinthus 13-at fogjuk áttekinteni. Amikor a szónokok magukra akarják vonni figyelmed és emlékeztetni szeretnének valamire, akkor az ismétlés eszközéhez folyamodnak. Újra és újra elmondogatnak valamit. Az igeszakasz első néhány sorában Pál ugyanazt a dolgot öt különböző módon mondja el: nevezetesen, hogy a legfontosabb dolog az életben a szeretet. 

Íme az első négy ok, hogy miért: 

1. Ha nem élsz szeretetteljes életet, akkor mindegy mit mondasz, semmit nem fog számítani. 

„Ha minden földi és angyali nyelvet beszélnék is, de nem szeretnék más embereket, csak egy érchangú gongszó vagy egy bongó cintányér lennék” (1 Korinthus 13:1 NLT-fordítás).

A jeles szónokok igazán nagy hatást gyakorolnak ránk. Szeretjük az ékesszólást és a karizmát. Isten azonban így szól: „Nekem mindegy, milyen hangzatosan tudsz beszélni. Szeretetteljes életet élsz?” Ha nem, akkor teljesen lényegtelen, mit beszélsz. A szócséplés szeretet nélkül csak zajkeltés. 

2. Ha nem élsz szeretetteljes életet, a tudásod sem fog számítani.

„Enyém lehet a prófécia ajándéka. Isten minden rejtett titkát megfejthetem, és minden tudás az enyém lehet… Ám még mindezen dolgok birtokában is ha szeretet nincs bennem, akkor semmi vagyok” (1 Korinthus 13:2 NCV-fordítás). 

A kirobbanó tudás korszakát éljük. Találékonyabbak vagyunk, mint valaha. Mégis még mindig ugyanazokkal a problémákkal küszködünk: bűnözés, bántalmazás, előítéletesség, erőszak. Miért? Mert a világnak nem több tudásra, hanem több szeretetre van szüksége. Elképzelhető, hogy lángelme vagy. Isten viszont azt mondja, ha nincs szeretet az életedben, minden tudásod hasztalan.  

3. Ha nem élsz szeretetteljes életet, lényegtelenné válik, miben hiszel.

A Biblia szerint: „Még ha enyém lenne is a hit ajándéka, mellyel szóra bírnám és elmozdítanám a hegyeket, szeretet nélkül akkor sem érnék semmit sem” (1 Korinthus 13:2b TLB-fordítás). Él egy tévhit, miszerint Krisztus követőjének lenni csupán bizonyos igazságtételek hittel megvallásának a kérdése. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól! Krisztus követése arról szól, hogy szeretetteljes életet élünk. Ez jelentőségteljesebb annál, mintsem hit által „Isten kedvében járni”.

4. Ha nem élsz szeretetteljes életet, bármit is adományozol, nem lesz jelentősége. 

A következő igeszakasz így hangzik: „Ha mindenemet odaadnám a szegénynek, és még a testemet is feláldoznám, büszkélkedhetnék vele; de ha nem viseltetnék szeretettel mások iránt, semmi hasznom nem származna abból” (1 Korinthus 13:3 NLT-fordítás). 

Nem mindig a szeretet motivál adományozásra. Vannak, akik csak azért adnak, hogy visszakapják, vagy esetleg bűntudatból, presztízsből, illetve hogy irányíthassanak. Lehet, hogy helytelen indíttatásokból bőkezűen adsz, ám a Biblia óva int, ha nem szeretetből teszed, minden adományod súlytalan. 

A Bibliában igen egyértelmű utalásokat találunk arra, mi történik, ha nem élünk szeretetteljes életet. Holnap az utolsó okot járjuk körbe, miért szükséges a hitünkre támaszkodnunk, mely a mások iránti szeretetet munkálja bennünk. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Téged mi motivál az adományozásban?
  • Ha egy barát jellemezne téged, mit mondana, hogyan mutatod ki szeretetedet mások felé?
  • A Biblia megfogalmazása szerint: „Az egyedüli dolog, ami számít, az önmagát szeretet által kinyilatkoztató hit” (Galata 5:6 NIV-fordítás). Mit gondolsz, mit jelent ez?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.28)

 

Szólj hozzá!

A nagyobb teljesítőképesség nagyobb felelősséget jelent

2015. április 27. 03:00 - gyanus

"Potifár... Józsefet tette meg személyi intézőjévé. Az egész háztartását, és minden javát a gondjaira bízta. Attól a naptól fogva, amikor Józsefre bízták urának a háztartását és minden tulajdonát, Az Úr áldása volt Potifár háztartásán József miatt." (1Móz 39:4-5a NLT)

407984-500x220.png

Mennyi lehetőséged van a növekedésre?

El fogsz olvasni valamilyen könyvet a következő évben? Elmész valamilyen kurzusra? Fogsz növekedni? Fogod fejleszteni valamelyik készségedet? Meg fogsz tanulni valamilyen kapcsolatokhoz szükséges készséget? Vagy ugyanolyan leszel még 10 év múlva is, amilyen most is vagy?

A teljesítőképességed a növekedésre való lehetőséged. Ez fontos, mert azok az emberek, akik fejlődnek a tudásukban, nagyobb felelősséget kapnak a munkájukban.

Minden vezető tanuló. Abban a percben, amikor abbahagyod a tanulást, befejezed a vezetést is. A növekvő vállalkozásokhoz növekvő emberekre van szükség. Abban a percben, amint abbahagyod a növekedést, az üzlet sem tud nőni.

Vannak olyan alkalmazottak, akik 30, vagy több éve vannak a Saddleback Gyülekezetnél, és az ő elsődleges tulajdonságuk az a képességük, hogy folyamatosan növekednek és tanulnak és nem ragaszkodnak ahhoz, hogy ugyanazt a dolgot tegyék, amit mindig is tettek, hanem új módszereket próbálnak ki, és új ötletekkel állnak elő.

Ez történt Józseffel. Nőtt a teljesítőképessége úgy, hogy saját magát is fejlesztette tanulás és növekedés által. Az 1Mózes 39:4-5 azt mondja: "Potifár...Józsefet tette meg a személyi intézőjévé. Az egész háztartását, és minden javát a gondjaira bízta. Attól a naptól fogva, amikor Józsefre bízták urának a háztartását és minden tulajdonát, az Úr áldása volt Potifár háztartásán József miatt." (NLT).

Megáldja Isten azt a vállalkozást, ahol dolgozol? A gyülekezet, vállalkozás, vagy szervezet profitál abból, hogy ott vagy? Megvan a megfelelő teljesítőképességed?

Attól kezdve, hogy József lett a vezető, az Úr megáldotta Potifárt József miatt. "Minden háztartással kapcsolatos ügye gond nélkül folyt, és virultak a földjei, az állatállományával együtt." (1Mózes 39:5b). Miért? Mert Józsefnek volt teljesítőképessége.

Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba rabszolgának, nem volt képes mindent kézben tartani. Meg kellett tanulnia hogyan gondozza a jószágokat, és a háztartást. Tanulnia kellett, és növekednie, ahogyan egyre több felelősséget bíztak rá.

Ha nem folytatod az új készségek tanulását, és azt mondod: "Ez minden, amit tudnom kell", beszűkíted a teljesítőképességedet. De ha folytatod a tanulást, a növekedés is folytatódni fog, és Isten is meg fog áldani.

Beszéljetek róla:

  • Melyek azok a gyakorlati lépések, amiket megtehetsz ezen a héten, hogy megtanulj egy új készséget, vagy új tudást szerezz az állásoddal kapcsolatban, vagy a munkaterületeden?
  • A teljesítőképességed fejlesztésére gyakran kezdeményező képesség szükséges, és néha még áldozatokba is kerül. Miért fontos egy munkaadónak, hogy lássa ezeket a vonásokat a munkádban?
  • Fontolgatsz egy munkahely váltást, mert úgy gondolod, hogy a jelenlegi munkádban mindent elértél, amit csak lehetett? Tölts egy kis időt imában, és kérd Istent, hogy mutassa meg, hogyan tudod fejleszteni a teljesítőképességedet a munkádban, és hogyan tudsz növekedni a személyes és a szakmai területen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.04.20.)

Szólj hozzá!

Szerezd meg a legjobb információt, hogy a legjobb életet élhesd

2015. január 19. 03:00 - FodorImi

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Máté 4:4)

Ha azt akarod, hogy egészséges legyen az elméd, akkor az igazsággal kell táplálnod.

Mindannyian tudjuk, milyen fontos, hogy jól táplálkozzunk. A jó étel, a megfelelő kalóriák egészségesebbé, erősebbé tesznek, és több energiát adnak. A felesleges kalóriák és az egészségtelen ételek tönkreteszik a tested. Ugyanez igaz az elménkre is. Nem szeméttel vagy méreggel, hanem az igazsággal kell táplálnod.

Egy alkalommal abban a kiváltságban volt részem, hogy előadást tarthattam az Oxfordi Egyetemen. Amíg ott voltam, meghívtak, menjek el az Oxford Analytica ülésére. Ez egy olyan csoport, amiről talán még sosem hallottál, de mérhetetlen hatása van a világra. Minden nap reggel 6 órakor Oxford vezető tudósai összegyűlnek egy szobában, hogy áttanulmányozzák a világ minden tájáról érkező jelentéseket. Megnézik, mi történt az elmúlt 24 órában, a kínai gabona áremelkedésétől kezdve a Közép-Keleten történt zavargásokig. Ezután döntést hoznak, milyen információt lehet leközölni ezekkel kacsolatban. Délelőtt 11-ig az erről szóló jelentést eljuttatják a megrendelőiknek, pl. a CIA-nak vagy nagyobb vállalatoknak, akik óriási összegeket fizetnek ezért.

Az Oxford Analytica csoport alapításának alapgondolata az, hogy a legjobb vezetők a legjobb döntéseket a legjobb információk birtokában képesek meghozni. Még ha jó vezető is vagy, de nincsenek meg a legjobb információid, rossz döntéseket fogsz hozni.

Ahhoz, hogy az Isten által neked szánt legjobb életet élhesd, a legjobb információra van szükséged. Ez az információ pedig Isten Igéjében található.

A Máté 4:4-ben ezt mondja a Biblia: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

Isten azt akarja, hogy a legjobb információval rendelkezz, hogy a legjobb döntéseket tudd meghozni, és megkapd a legjobbat Istentől, amit az életedben neked szán. Ezt úgy teheted meg, hogy Isten Igéjével táplálkozol minden nap, egész életedben.

Beszéljetek róla

  • A reggeli rutintevékenységeid közül mi a legfontosabb?
  • Hogyan tudod megvalósítani Isten Igéjének tanulását, memorizálását munkanapokon is?
  • Említs példákat arra, hogyan lehet táplálkozni Isten Igéjével mint család együtt?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 01.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása